Az első és a második Delta Force részt nagy viták övezték. Vallási viták voltak ezek. Egyrészt arról, hogy jó-e az olyan FPS, amiben nem csak rohangálni és hentelni kell, hanem néha kúszni és lopakodni is. Illetve – és ez volt a vita fő sodorvonala – életképes-e a VoxelSpace grafikus motor, mely ezt az első két Delta Force-t hajtotta? A vita – mint a legtöbb vallási vita – eldöntetlen maradt. Voltak, akik továbbra is hányingert kaptak a VoxelSpace kockás tájaitól, mások pedig – mint jómagam – inkább elhűltek a motor nyújtotta távolságoktól, melyeket a hagyományos 3D engine-ek nem képesek megjeleníteni.
Ám mégis a hagyományos 3D engine-ek győztek és a Voxel halálra ítéltetett. Úgy tűnt, hogy a NovaLogic rossz lóra tett, ezért megpróbáltak egy átmeneti megoldást a poligonos és a voxeles motor között. Ez lett a Delta Force harmadik része, mely nagyot bukott, hiszen egyik tábor sem találta megfelelőnek. De a NovaLogic nem adta fel. Új terveket kovácsoltak egy olyan játékról – ami akkor még szinte egyedülálló volt (lett volna) – amiben multiban harcolhatott volna sok-sok játékos gyalogosként (Delta Force), harckocsiban (Armoured Fist) és helikopterrel (Comanche). Ám Hollywood közbeszólt.
A Sólyom végveszélyben című film sikere és a filmben szereplő Delta Force-osok arra ösztökélték a NovaLogicot, hogy ezen a csapáson indítsanak előrenyomulást. És a dolog nagyon bejött: a Delta Force: Black Hawk Down elsöprő sikert aratott. Rengeteg olyan játékost nyert meg a NovaLogicnak, akik azelőtt nem hallottak még a Delta Force-ról. Vagy azért, mert nem kedvelték a voxel motort, vagy mert koruknál fogva akkoriban még csak a Putt-putt-tal játszottak. Ezt a sikert már nem akarta kiereszteni a markából a NovaLogic és rászállt. A kiegészítő lemez, persze triviális, de ezen kívül dédelgetett álmát is új formába öntötte Joint Operation néven.
A siker elmaradhatatlan (bár nem teljesen egyöntetűen a játékosok körében). És ekkor azon kezdtek el gondolkodni a NovaLogic-nál, hogy most gyorsan mit lehetne kiadni, ami csillapítaná az új DF-re éhes rajongók táborának éhségét. És akkor az egyik zseninek az jutott eszébe, hogy hát adjuk ki az első DF-et megint, csak éppen ezzel az új grafikus motorral. És örvendezének vala. Hiszen azok, akik nem ismerték az első részt, elég jó három kampányt kapnak kézhez. Akik pedig ismerték és sokszor végigvitték már, most nosztalgiázhatnak egy jót. Ez lett a Delta Force: Xtreme.
Az ötlet megvalósítása elég olcsó lehetett, hiszen két meglévő dolgot kellett összeházasítani. Az eredmény mégis egy nagyszerű játék lett. Három kampányt találunk benne: Peru (drogbárós), Csád és Novaja Zemlja (rebellis szovjetes). Mindháromban jó kis akciódús küldetések és kampányonként 8-10 küldetés található. Persze nem teljesen az eredeti mindegyik, hiszen meg akarták mutatni az új motor lehetőségeit (járművek használata) ezért néha motorral vagy géppuskás buggy-val kell megcsinálnunk az eredeti feladatot.
A grafika persze nem olyan kockás, mint az eredetiben. Csodaszép tájak, melyek nem csak egyszínű voxelekből állnak, hanem rendesen növényzet is takarja a tájat. A vízeffekt fotorealisztikus, ami persze ma már alapkövetelmény, de a veterán DF-esek szívét azért megdobogtatja. És ami a legfontosabb: 3D gyorsított (ellentétben a voxellel), ezért még atomerőmű sem kell a futtatásához, mint a legtöbb NovaLogic játékhoz.
A hangokról csak annyit, hogy egy ilyen hagyományokkal rendelkező fejlesztő nem ronthatja el a lövések, robbanások csatazaját. Ami viszont hiányzott nekem, az az első részben nagyon jól megcsinált ellenséges hangok. Minden ellenség a saját nyelvén kiabált (spanyolul, oroszul, stb.) és nem pedig angolul, mint a legtöbb játékban. Ez most vagy kimaradt, vagy idejekorán lelőttem mindenkit, mert sajnos ezeket nem hallottam vissza. De hát ez legyen a legnagyobb baja.
A játékmenet hasonló az eredetihez, bármelyik kampányba bármikor átléphetünk, de azokban a küldetéseket csak egymás után hajthatjuk végre. A küldetések elején választhatunk fegyverzetet magunknak, majd indulhat a lövöldözés. A küldetések során társaink is akadnak néha, de nekik semmifajta parancsot nem adhatunk. Haladnak a saját útjukon és az ellenséggel azonos gyenge MI-vel rendelkeznek. Néha egy-két méterről lövik egymást percekig. És kb. így csinálnak az ellenséges harcosok is velünk. Van, hogy két méterről sem találnak el, máskor meg a látómező legszéléről is pont fejbe lőnek.
Bár mentés nincs a játékban (azaz küldetések között nem tudjuk elmenteni az állást) szerencsére újraéledés (respawn) került bele. Azaz ha lelőnek valahol a pályán, a legutóbbi checkpointnál éledünk fel és újra a harcokba vethetjük magunkat. A küldetések közben néha újabb feladatokat kapunk, a terepen való eligazodásban pedig egy mini GPS segít minket, hogy az adott feladathoz odataláljunk. Különbség még az eredetivel szemben, hogy harcainkért pontokat kapunk, melyeket megőriz, és így rekordokért is küzdhetünk egy-egy pályán, hiszen az újraéledéssel lenullázódik a pontunk.
A játékban kampány és multiplayer lehetőség van. Ezt egészíti ki egy külső alkalmazás, a küldetésszerkesztő. Ennek működésével kapcsolatban egy Adobe PDF dokumentum igazít el minket, mely elég jó referencia ahhoz, hogy pikk-pakk összedobjunk néhány egyéni vagy többjátékos küldetést. Persze egy összetettebb, hosszabb küldetéshez a doksi olvasgatásán kívül a gyakorlat sem árt. De ezzel az eszközzel végtelenre tárták az újrajátszhatóság lehetőségeit.
A többszemélyes játékról Joker veszi át a szót:
A multiplayer megvalósításánál, abszolút biztosra mentek a Novalogicnál. Gyakorlatilag ugyanazt a játékmenetet kínálják, mint a korábbi részekben. Ötféle játéktípus közül választhatunk: Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the Flag, King of the Hill, Team of the Hill. Ami változáson ment át, az a regisztrálási procedúra, amely nélkül nem játszhatunk a neten keresztül. Ez ha lehet még körülményesebb lett, mint korábban, persze valamennyire érthető, hiszen így próbálják elejét venni a kalóz verziók terjedésének. Ehhez azonban nem biztos, hogy a legális játék tulajdonosok elé kellene mind bonyolultabb regisztrációs feladatokat állítani, s ráadásul egyre több, a játék szempontjából lényegtelen, személyes adatot begyűjteni róluk.
Mindezeken persze túl lehetne könnyedén lépni, ha igazán jó lenne a játék, de sajnos nem az. Gyakorlatilag a grafikai motor megújításán kívül, semmi jelentős újdonságot nem vittek bele a DFX multi részébe. Nem túl fantáziadús pályák, zűrzavaros pontozási rendszer, sokszor áttekinthetetlen lövöldözésbe torkolló csaták jellemzik. Kicsit reménykedtem eleinte, hogy a különféle járművek használata némi színt fog csempészni ebbe a kicsit már elszürkült, elcsépelt világba, de ez sem történt meg. Szinte mindegy, hogy buszt, harckocsit, vagy terepjárót vezetünk, szinte mindegyik ugyanúgy viselkedik az úton. Nehézkesen irányítható és nem túl hatékony, de legalább könnyebben leszedhetnek minket a nehézfegyverrel, vagy távcsöves puskával rendelkező ellenfeleink. Ami pozitív változás, hogy módosították a mesterlövész puska hatékonyságát, és így már nehezebb a pálya egyik végéről fejbe lőni az ellenfeleinket, jelentősen javítva a többi fegyvernem képviselőinek túlélési esélyeit. A rendelkezésre álló fegyverek nem túl széles arzenálja nem tűnik hiányosságnak, mert hatékonyságban alig-alig van különbség az egyes puskák és egyéb fegyverek között. Jóformán az elnevezésükön és a külső megjelenésen kívül sok eltérésre ne számítsunk. A csaták színteréül szolgáló pályák pedig sokszor egysíkúak, 1-2 kivételével egyszerűen unalmasak.
Egyszóval a multi megvalósításában megint nem sikerült áttörést hozni a Novalogicnak. Mi sem ékesebb bizonyítéka ennek, mint hogy a játékszervereken nem túl nagy a tolongás, főként, ha összehasonlítjuk egy-egy korábban kiadott, de sokkal népszerűbb FPS hálózati változataival. Jó lenne, ha nem a régi rókáról próbálnának újabb, s újabb bőrt lenyúzni, hanem végre egy teljesen megújult játékkal rukkolnának elő, mert ebből a sorozatból ennél többet úgy tűnik nem képesek már kihozni.
A Delta Force Xtreme egy régi, jó játék feljavítása... semmi több. Mindazoknak, akik anno szerették, remek kis nosztalgiát kínál. Azok pedig, akik akkor nem ismerték, de a Black Hawk Down miatt megkedvelték ezt a stílust, kellemes kikapcsolódás a három kampány, a saját pályák és a multi. Úgyhogy: Delta Force reloaded!