A számítógépek, és azon belül is a grafikus alrendszer fejlődése napjainkra elérte azt a pontot, hogy a 2D-s ábrázolás utolsó bástyái is meginogtak. A klasszikusan 2D-s fordulónkénti stratégiai játékok újabb nemzedéke, köztük a közeljövőben megjelenő Civilization IV is vadonatúj 3D-s játékmotort kapott.
A Civilization sorozat még a 90-es évek elején indult. A klasszikus játékmenet (az „elindulunk egy telepessel az újkőkor hajnalán, és onnan vezetjük végig a civilizációnkat napjainkig”) a negyedik kiadásban sem fog változni. A játéktervezők alaposan végigbogarászták a Civilization játékok eddigi tulajdonságait, és néhány olyan „szent tehén” is kikerült vagy megváltozott a játékban, amely a sorozat első változatától kezdve minden reinkarnációban megvolt. Egy példa erre a környezetszennyezés, amely nem sok stratégiát követelt meg a játékostól, csak annyit, hogy amint felütötte a fejét, akkor a szennyezés környékén lebzselő munkásait oda kellett küldenie és megkezdeni a tisztítást. Ahogy a játékban az idő haladt előre, úgy egyre több ilyen szennyezett terület keletkezett, amit a játékos igyekezett minél előbb eltakarítni, így a játék vége felé a munkások nyüzsgő hangyabolyként rohangáltak a területen ide-oda, tisztogatva a környezet-szennyezett kockákat.
Persze nemcsak kikerülnek tulajdonságok a játékból, hanem újabb érdekes lehetőségekkel is bővül majd a játékos stratégiai tárháza. Ilyen lesz például a vallás megjelenése. Hét nagy világvallás lesz a játékban, ezek mindegyike pontosan ugyanazt az előnyt nyújtja a játékosnak, ezzel is szeretnék elejét venni a vallási érzékenység miatt jelentkező esetleges problémáknak. A vallást nagyon szorosan beillesztették a játékmenetbe, így a diplomáciától a felderítésen keresztül a gazdaságig szinte minden területen érezhető lesz a hatása.
A 3D-s játékmotor lehetővé teszi azt is, hogy a játékos a nagyon közeli nézettől a globális nézetig és vissza fokozatmenetesen tud zoomolni, ez pedig a fejlesztőknek segített abban, hogy közeli nézet esetén a városok környékén láthatóak legyenek a városok épületei és a csodák is. Így például ha valahol felépítem mondjuk a piramisokat, akkor azok a globális nagy térképen is megjelennek az adott város mellett.
A játékmenetet igyekeztek lerövidíteni és gördülékenyebbé tenni, az eddigi több mint 500 forduló helyett 400 fordulós lesz a játék normál változata. Tervbe vettek még ezen túlmenően két játékstílust. Az egyik egy rövidített, ahol a játékos szinte végigszáguld a történelmen. A másik a hardcore rajongók kedvéért készített lassított játékmenet, itt a játékos akár napokig is játszhat egy-egy játékot. A változások nem kerülik el a technológiai fát sem. Az eddigi megoldással ellentétben a játékosnak nem kell minden egyes technológiát kutatnia ahhoz, hogy a technológiai fán előre haladjon, nagyon sok technológiánál elegendő, ha a játékos az egyik vagy a másik előfeltételét kutatja fel az adott fejlesztésnek, így a vállalkozó szellemű játékos átugorhat, kihagyhat általa kevésbé fontosnak tartott fejlesztéseket, amelyet vagy a későbbiekben kutat majd, esetleg más játékostól szerzi majd be.
A harci rész is komoly változáson esik át. Az egységeket összevonva mozgathatjuk a térképen, a nyertes csaták után pedig egységeink szerepjátékszerűen különböző hasznos tulajdonságokat szereznek. A tüzérség jellegű egységek (ágyúk, katapultok, stb.) az összevont és együtt mozgatott összes egységet megsebzik támadáskor. Ezzel a változtatással azt szeretnék elérni, hogy a játékosoknak érdekében álljon, hogy az erőit okosan szétszórja a térképen, ahelyett, hogy egy-egy kockára koncentrálná azokat. A támadási és védekezési programot is alaposan átdolgozták a fejlesztés során, így a jövőben nem fordulhat elő az az eset, hogy egy-két szerencsés kósza lándzsás csapat tönkrelyuggatja a páncélos hadseregünket. :-)
A fejlesztők azokra is gondoltak, akik a dobozból kikerülő játékot csak ugródeszkának tekintik saját ötleteik megvalósításához, így a ma már kötelezőnek számító térkép- és küldetésszerkesztőn túlmenően a teljes adatbázist (egységek, városok, kutatások, kormányformák nevei és tulajdonságai, stb.) és a legfontosabb programozható szabályrendszereket is módosítható formában készítették el. Akinek pedig még ez sem lenne elég, azoknak a teljes játékhoz hozzáférést nyújtó programozási felületet biztosítanak, ez utóbbival akár teljesen más játékká át lehet alakítani vállalkozó szellemű rajongóknak a Civilization játékot.
A fejlesztők a megjelenést az idei karácsonyi szezonra ígérik.