2003 telén elsöprő sikert aratott a nyolcvanas évek klasszikus játékának újraértelmezése, a Prince of Persia: The Sands of Time. A látványos megvalósításnak és remek történetnek köszönhetően gyakorlatilag új etalonként robbant a külső nézetes akciójátékok közé, számos díjat is bezsebelve. Természetesen nem maradt el a folytatás: a 2004-es év végére kijött a Warrior Within, majd 2005 utolsó hónapjában követte ezt a trilógiát lezáró epizód, mely az első hírekben szereplő Kindred Blades után végül a sokkal találóbb The Two Thrones alcímet kapta.
Tekintve, hogy a Warrior Within kétféle befejezést is kínált a játékosoknak, ezek közül az egyiket választották ki a folytatáshoz a készítők, mégpedig amelyben Kaileena élve marad. Hercegünk Kaileenával együtt hazaindul az Idő szigetéről Babilonba. A partokhoz érve azonban hajójukat elsüllyesztik, a partra vetődő Herceget és Kaileenát is elfogják, azonban főhősünk megszökik és a lány kiszabadítására indul. A sztori Babilon városában játszódik, változatos helyszíneken: az utcáktól a csatornarendszeren és a palotán keresztül a háztetőkig bezárólag mindenfelé megfordulhatunk.
A történet során hamar kiderül, hogy a Herceg kissé skizofrénné vált a harmadik epizódra: második énje a Sötét Herceg lett. Ő egyrészt belső hangként van jelen, másrészt pedig a kalandok során bizonyos helyeken hősünk egyszerűen átalakul a gonoszabb gondolkodású személyiséggé. (Ez a váltás teljesen automatikus, nincs lehetőségünk eldönteni, hogy egyes pályarészeket melyik szereplő bőrébe bújva teljesítünk.) A Sötét Herceg külső megjelenése mellett mind harcmodorát, mind mozgásait tekintve különbözik „normál” változatától. A különböző szúrófegyverek helyett ő elsődlegesen a testébe épült láncot használhatja a rátámadó ellenfelek ellen, akár ostorszerű csapásra, akár például fojtogatás céljából. Fontos tulajdonsága még a második személynek, hogy a homok adja életerejét, mely folyamatosan fogy, és az ellenfelek legyilkolásával növelhetjük, ezáltal is pörgősebbé téve a játékmenetet, ha épp a Sötét Herceget irányítjuk. Nincs lehetőségünk ugyanis megállni és körbenézni, hogy merre kell folytatnunk az utat, gyors döntésekre lesz szükség, ha oda akarunk érni időben a következő ellenfélhez. (Vagy esetleg kereshetünk valami fal mentén álldogáló edényt, amit széttörve jó esetben szintén találunk kis tartalék homokot.)
A harc már eddig is igen kifinomult és látványos volt a Prince of Persia sorozatban, ezt most még egy szinttel tovább vitték, és kiegészítették a Speed Kill rendszerrel. A pályán mászkálás során bizonyos helyzetekben – amikor ellenfeleink közelébe kerülünk úgy, hogy ők még nem vesznek észre, például felettük lógva egy rúdról, párkányról vagy egy kötélről – a képernyő kissé elmosódik, ezzel jelezve, hogy itt az ideje a Speed Kill elindításának. Ekkor a megfelelő gombot megnyomva különleges mozgássor indul, melynek során igen pontosan időzítve kell párszor kattintanunk az egérrel (ezt tőrünk elszíneződése jelzi), máskülönben lőttek a kivégzésnek, ellenfelünk félrelök, és normál küzdelemben kell megvívnunk vele.
A lehetséges mozgások az eddigi epizódokhoz hasonlóan most is igen sokfélék. Például a falnak futva pár lépést tehetünk felfelé (de ha közel van a szomszéd fal, akár át is ugorhatunk felé, majd vissza, így feljebb jutva a következő párkányig), vagy kisebb távon a falon is futhatunk. A Sötét Herceg ezt még megfejeli azzal, hogy a láncot mintegy lasszóként használja, és így lendül tovább a fal mentén, vagy keresztül egy terem felső rúdjait használva. A falon felfutva néhol lyukat találhatunk, melybe tőrünket belevágva megkapaszkodhatunk, és innen felfelé vagy oldalra lendülve juthatunk tovább. A falakon pedig néha dobbantót helyeztek el, melyről nagyobb elugrásra nyílik lehetőségünk (sőt, ha jól időzítünk, akár innen is indíthatunk látványos Speed Killt).
Érdekes új játékelem a fogathajtás. Ilyenkor egy lovas szekérre pattan a Herceg, és miközben jobbra-balra kanyarodunk a fogattal – arra vigyázva, hogy nehogy nekicsapjuk a falnak –, a kocsira felugró ellenségektől is meg kell szabadulnunk. Nem sokszor lesz ezzel dolgunk, de szépen színesíti a játékmenetet, igaz, kicsit talán nehéz az irányítása.
Természetesen bizonyos időközönként főellenségekre is számíthatunk. Velük jóval nehezebb elbánni, mint a pályákon általában felbukkanó katonákkal, több Speed Kill sorozatra is szükség lehet, hogy elimináljuk ezeket. A pálya kialakítása is segítségünkre lehet ilyenkor, és a belső hang is megpróbál rávezetni általában arra, hogy mi a gyenge pontja ellenfelünknek.
A történet és a pályaszerkesztés egyaránt jól sikerült. Az előbbinek köszönhetően nehezen hagyjuk félbe a játékot, folyamatosan hajt a kíváncsiság, hogy mi is lesz a végkifejlet. Az utóbbi pedig gondoskodik arról, hogy ne nagyon adjuk fel a kilátástalanság miatt a küzdelmet. A legtöbb esetben egyértelmű, hogy merre kell tovább haladnunk, de legalábbis kis nézelődés és gondolkodás után rájöhetünk a továbbjutás módjára. Persze ez nem mindig lesz egyszerű, hiszen sok esetben igen pontos időzítésekre van szükség a megfelelő ugrásokhoz. Kifogásolható talán a mentési lehetőség hiánya, de végső soron ez is egyfajta plusz kihívást ad a játékhoz (persze igencsak bosszantó lehet, amikor már sokadik alkalommal halunk meg pechünkre a következő mentési pont előtt, és kezdhetjük az előzőtől a játékot). Szintén kár, hogy az átvezető jeleneteket nem tudjuk átugrani – ez főleg az újrakezdések után zavaró.
A játék talán egyetlen gyenge pontja az irányítás. A konzolos vezérlés PC-re átültetése a legtöbb játék esetben nem jön ki szerencsésen. A Prince of Persiában pedig néhány esetben különösen bosszantó volt a WASD+egér kombinációval történő irányítás során a kamera-relatív mozgás. Mindenekelőtt akkor, amikor épp menet közben magától elmozdult más pozícióba a kamera. De sokszor előfordult az is, hogy a fal mellé szorult kamerát nem tudtam megfelelő szögbe mozdítani az egérrel, így jóval nehezebben találtam meg a megfelelő irányt a kaland folytatásában.
Végül a zenékre és a hangokra kell még kitérni. Ezen a téren is remekül teljesített a program, a hangulathoz sokat tesznek hozzá az aláfestő zenék, és a szereplők hangjait is jól eltalálták. A Herceg két személyiségének párbeszédei is kitűnőek, de még a narrátorként hallható női hang is igen kellemes.
A fejlesztők koncepciója szerint a The Two Thrones a befejezése az Idő Homokjához kapcsolódó sorozatnak, így az esetleges folytatás teljesen új háttértörténetet fog kapni. (Márpedig miért is ne lenne folytatás – egy sikersorozatról nem valószínű, hogy csak úgy lemond egy kiadó...) A harmadik epizóddal egy nagyszerű zárást kaptunk a trilógiához, történet, látvány és hangulat terén is szinte a maximumot nyújtva, amit manapság egy játéktól elvárhatunk. Ezek után kíváncsian várhatjuk, mivel – és mikor – fogják überelni a Ubi Soft munkatársai eddigi alkotásaikat.
