A fordulónkénti birodalom-építő játékok rajongói nincsenek elkényeztetve újabb és újabb játékokkal, ezen belül a sci-fi műfaj különösen szegényes az utóbbi időben, pedig a 90-es években kiváló játékok jelentek meg űrstratégiában is. A 90-es évek elején a Stardock cég vezetője és tulajdonosa készített egy játékot Galactic Civilizations címmel, akkor még OS/2 operációs rendszerre. 1995. után a Windows győzött, így a cég számára nem volt kérdéses, hogy milyen platformra jelenjen meg az újabb rész, amelyet 2003-ban készítettek el. A miniatűrnek nevezhető költségvetés ellenére nagyon jó kis játék lett belőle. A cég a sikeren felbátorodva azonnal nekilátott egy sokkal összetettebb, teljesen 3D grafikus motorral hajtott változat elkészítésének, amely 2006 elején került a boltokba Galactic Civilizations II: Dread Lords címmel.
Az űrstratégiai játékok nem épp egyszerűségükről ismertek, ez alól a GC II sem kivétel. Az viszont már kivételszámba megy, amikor a komplexitást sikerül a jól kezelhetőséggel egybegyúrni. Ez a nagy mutatvány sikerült a GC II fejlesztőinek. Az interfész kialakítása és működése annyira kézre áll már egy-két óra múlva, hogy szinte nincs is szükség az egyébként kissé divatjamúlt betanító programrészre (amely oktatófilm-szerűen és nem interaktívan magyarázza el az alapvető tudnivalókat a programról). A játék a következő lényeges részekből áll: bolygó menedzselés, kutatás, pénzügyek, politika, diplomácia, űrhajótervezés, épület- és űrhajóépítés, kémkedés és űrbeli meg felszíni csata.
Aki már öreg róka űrstratégiai játékokban, annak is érdemes legalább egyszer átfutni a betanító videót, aki még gyakorlatlan, annak érdemes egy-egy koncepciót többször is átismételnie, amíg gyakorlottabbá válik. A megszokott „először a kampányt nyomom végig (egyfajta betanító programként) majd utána a normál játék kerül sorra” sorrend itt nem érvényes, mert a kampány kifejezetten nehéz elemekkel tarkított, ami a kezdő játékos számára kemény diónak bizonyulhat. Sokkal jobb, ha az első játékokat normál galaxis módban néhány ellenfél ellen és a legalacsonyabb nehézségi fokozaton kezdi a újonc, és csak akkor tér át a kampányra, amikor már ismeri és használni tudja a legalapvetőbb programrészeket. Egyébként 12 nehézségi fokozata van a játéknak, így annak, aki a legalacsonyabb fokozaton már könnyedén veszi az akadályokat, még van bőven hova emelnie a mércét, hogy nehezítse és egyúttal érdekesebbé tegye a feladatát.
A játék kezdetén beállítható, hogy a játékos melyik birodalommal játszik, mekkora legyen a galaxis, milyen legyen az átlagos bolygószám és ebből mennyi legyen lakható, a győzelmi feltételeket, a kutatási sebességet és néhány speciális lehetőséget (például az istenek csatája, ahol az összes birodalom már a játék indításakor minden lehetséges technológiával rendelkezik). Ha az előre gyártott fajok nem tetszenek, akkor a gyakorlott játékos saját maga összekattintgathat egy olyan új fajt, ami mindazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket a játékos fontosnak tart. A játék újdonsága az is, hogy a fajok lehetnek gonoszak, jók vagy átlagosak. A hasonló beállítottságú fajok általában jobban kedvelik egymást. Néha véletlenszerű esemény is történik, ilyenkor három választási lehetősége van a játékosnak: egy gonosz, egy jó és egy átlagos. A faj beállítottsága végül azon is múlik, hogy a játékos ezekre az eseményekre milyen választ ad, így hiába választunk például jó fajt, ha az események kapcsán mindig gonosz lehetőséget válaszunk, akkor előbb-utóbb a fajunk is először átlagossá, majd gonosszá válik. Ha mindent alapbeállításon hagyunk, azaz átlagos galaxis méret, pár ellenséges faj, átlagos bolygószám, alap sebességű kutatás, akkor egy-egy játék körülbelül 3-5 óra hosszat fog tartani. Ha valamelyik nagyobb galaxistípust választjuk ki jó sok ellenféllel, akkor akár hetekig is lehet egy játékkal játszani, de mini galaxis és egy ellenfél esetén egy órán belül is le lehet zavarni egy játékot.
A mesterséges intelligencia kifejezetten jól sikerült, még a legalacsonyabb fokozatokon sem viselkedik hülyén, csak kissé pacifista, jóindulatú, no meg lassabban építkezik. Amint a nehézségi fokozatot feljebb emeljük, szépen beindulnak a hátbaszúrásos, elárulásos diplomácia műveletek is az MI részéről, és persze a kardcsörtetés is egyre hangosabb. :-) Néha az ember azon veszi észre magát, hogy szidja a csökönyös barátját, aki nem hajlandó technológiai csereberére, vagy hirtelen ledöbben, hogy az eddig legjobb „barátja” titokban technológiával meg pénzzel támogatja az „ellenfelét”, csak azért, hogy ne tudjon olyan könnyen hegemóniára törni. Legmagasabb nehézségi fokozaton pedig már nem az az érdekes, hogy nyer-e az ember vagy veszít, hanem az, hogy hány körig képes kitartani, amíg valamelyik konkurens birodalom lenyomja, mint a bélyeget. Persze azért is szerencsés a jól sikerült MI, mert a játékból hiányzik a többjátékos üzemmód.
A játékban az egyik legszerencsésebb megoldás az lett, hogy mindegyik győzelmi feltétel a valóságban is működik. A legtöbb hasonló játékban a győzelemhez az kellett, hogy szépen legyártotta az ember a szuperarmadát és akkurátusan végig legyilkolászta a többi birodalmat. A végén meg, amikor már alig volt ellenfele és azok is a kihalás szélén tengődtek, amelyik győzelmi feltételhez a legközelebb volt a birodalom, arra kissé rágyúrt a játékos és ezzel nyert. Ezzel ellentétben ebben a játékban sikerült a fejlesztőknek a diplomáciát valóságos tényezővé varázsolniuk. Például a játékos kihasználhatja valamelyik harcias barátját, hogy tiszta kézzel hátba támadtatja vele egy ellenfelét úgy, hogy közben pénzzel és/vagy technológiával segíti a támadót (ami persze a barátság megerősítéséhez is jól jön). Hasonlóan hatékony a kulturális befolyás növelése. Ha a birodalmunkban a kultúra szintje magas, akkor a kevésbé kulturált fajok bolygói előbb-utóbb elkezdenek lázadozni és a mi birodalmunkhoz csatlakozni, ráadásul ha a galaxis feletti uralmunk elég magas szintű, akár egyetlen lövés nélkül megnyerhetjük a játékot. Persze az sohasem árt, ha ezzel egy időben olyan hadsereggel és hajóhaddal is rendelkezünk, amely képes kisebb hódításokra, de legalább minimálisan megvédi a birodalmunkat az ellenséges támadásoktól. Természetesen a kardcsörtetőknek továbbra is ott a lehetőség, hogy erővel vegyék el azt, ami szerintük nekik jár. :-) De a fenti lehetőségekkel nekik is érdemes megbarátkozniuk, ha másért nem, hát azért, mert a játékban közepes és magasabb fokozatokon a MI kíméletlenül alkalmazza ezeket a stratégiai húzásokat.
A játék legfontosabb képernyője a galaxis nézet. Itt a fejlesztők kihasználták a 3D megjelenítés adta lehetőségeket és a galaxis nézet szabadon görgethető, közelíthető, távolítható. Szerencsés újítás az is, hogy ha a játékos annyira eltávolítja a nézetet, hogy a játéktéren a bolygókat és űrhajókat már nehezen lehetne megkülönböztetni, akkor a grafikus rendszer világosan felismerhető kis ikonokkal helyettesíti ezeket. A galaxis nézetnél a bolygókra kattintva a bolygómenedzselés képernyőre jutunk. A bolygók felszínén kis zöld négyzetek jelölik ki azokat a területeket, ahol a játékos épületeket építhet. Az esetleges sárga vagy narancs színű négyzeteket pedig akkor építheti be a játékos, ha a megfelelő szintű technológia birtokába került. Egyes négyzeteken kis ikonok jelzik a speciális adottságokat. Ezeket is érdemes mindig megvizsgálni, mert komoly előnyökkel járhat, ha a megfelelő típusú épületet húzzuk fel a speciális mezőkön. Az épületek legnagyobb része bárhol felépíthető, kisebb része vagy csak egyszer építhető fel egy adott birodalomban vagy az egész galaxisban. Ez utóbbi két épületfajta drága és hatékony, így különösen fontos, hogy csak ott építsük fel, ahol a legnagyobb hasznot hajtják. A játék elején korlátozott számú épülettípus áll rendelkezésünkre, azok is csak szerény mértékben növelik a bolygó hasznos tulajdonságait. Ahogy a kutatásokban haladunk előre, egyre többféle és egyre hatékonyabb épületet kapunk a bolygóink fejlesztésére.
A egyik legélvezetesebb rész a játéknak az űrhajótervezés lett. Itt egy olyan 3D-s mini tervező rendszerrel lehet játszani, ahol a hajótestre szabadon pakolhatja fel a játékos a díszítéseket és az alkatrészeket, teljesen egyedivé varázsolva minden hajót. Az egészben a legklasszabb, hogy az így elkészített egyedi hajók teljes pompájukban megjelennek a galaxis nézetnél és a csata képernyőn is. Űrcsatára akkor kerül sor, ha a játékos a hajóját vagy hajóhadát a másik játékos hajójára (hajóhadára) mozgatja. Ekkor a képernyő egy nem interaktív csataképernyőre vált, hasonlóan mondjuk egy filmhez, ahol részben a csatában egymást hajkurászó, firgő-forgó hajókban gyönyörködhetünk, másrészt a csata ideje alatt fontos információkat kapunk a csatázó felek védelméről és fegyverzetéről. A csata végén a statisztikai lap alapján pedig arról is dönthetünk, hogy a hajóinkat a tapasztalatok alapján inkább áttervezzük, vagy elégedetten hátradőlhetünk annak tudatában, hogy a hajóink kiválóan helytálltak a csatában. A felszíni csata az űrcsatához eléggé hasonló. A játékos csak olyan bolygóra szállíthatja a csapatait, amely fölött már nincs űrvédelem és flotta. Ekkor a védősereg száma és fegyverzete, meg a támadók száma és fegyverzete alapján a rendszer kiszámítja a győztest. Közben egy kissé idejemúlt grafikával felvértezett animáció szórakoztatja a játékost. A játékosnak a felszíni csatát is meg kell nyernie, ha az adott bolygó feletti uralmat meg akarja kaparintani az ellenfelétől.
A bolygók lakossága természetesen adózik is. :-) Hasonlóan a valós élethez, ebből az adóból tartjuk fenn a hadsereget, az űrflottát, másrészt szociális beruházásokra fordítjuk egy részét és a kutatást is ebből finanszírozzuk. Az adó mértékét és a különböző területekre fordított összegek arányát a játékos szabadon beállíthatja, persze vigyázni kell a helyes egyensúly megtalálására, hogy a lakosság ne lázadjon fel, de ne is kerüljön például a hadsereg vagy a kutatás ebek harmincadjára. A játék folyamán a statisztikai képernyők segítenek abban, hogy a játékos mindig tudja, hogyan áll a többi birodalomhoz képest, miben jó és miben kell erősíteni. A képernyőkön diagramok ábrázolják nemcsak az aktuális értékeket, de a játék kezdete óta eltelt időben a helyzet változását is, így a játékos mindig pontosan tudja, hogy hol szorít a cipő.
A játék grafikája nem kiemelkedő, de megfelelően szolgálja a játék stílust. Főleg a galaxis nézet jól áttekinthető és néhány órai játék után az ember azon tűnődik, hogy hogyan volt képes eddig fokozatmentes közelítés és távolítás nélkül játszani a játék elődjeivel. A menedzselő képernyők is jól sikerültek, hangulatos, ahogyan a különböző fajokhoz kapcsolódóan a képernyők színösszeállítása is változik. Elég sok helyen találunk animációt is, és a jópofa űrhajó tervező CAD rendszer már csak hab a torta tetején. A grafikán belül az összekötő mozikkal kapcsolatban merül fel az a kifogás, hogy kissé alacsony a felbontásuk, így egy nagyfelbontású, nagyméretű monitoron sajnos elmosódott a kép, no meg a felszíni csata animáción is lehetett volna még egy kicsit csiszolgatni.
A játék zenéje nagyon kellemesre sikerült, finoman visszafogottan szól a háttérben. A diplomáciai képernyőn az egyes fajok külön-külön zenével jelentkeznek be a mentalitásuknak megfelelően, így a harcias fajok dobpergőset kaptak, a békések meg nyugisabb zenékkel jelennek meg. Ez a játék nem az akcióról szól, így a csatazajok, zörejek, hangok eléggé sablonosak.
Amikor pár éve lehunyt szemmel elképzeltük magunk elé a jövőbeni Master of Orion III-at vagy épp az Ascendancy II-t, valami hasonló látomás jelenhetett meg számunkra. Végre az űrstratégiai játékok is csatlakoztak a XXI. századhoz, meg a 3D grafikus megjelenítés forradalmához. Űrstratégáknak nincs is más választásuk, mivel a közeljövőben nem várható hasonló szintű játék a piacon, ez az a játék, amivel most és a belátható jövőben is játszani kell. Akik szeretik a Civilization sorozatot vagy más hasonló, fordulónkénti játékot, azoknak szintén csak ajánlani tudom. Azoknak pedig, akiket eddig elriasztott a hasonló játékok bonyolultsága, itt az alkalom, hogy egy valóban jól sikerült interfész segítségével megpróbáljanak megbarátkozni a bonyolultabb stratégiai játékokkal. Kitartásuk jutalmaként egy olyan játékot ismernek és szeretnek meg, amellyel hosszú hónapokig lehet majd játszani ismétlődés és unalom nélkül. Remélem, hogy a fejlesztők felbátorodnak a játék sikerén, és a nem túl távoli jövőben olyan harmadik résszel lepnek meg minket, amelyik tudja és tovább viszi mindazt, ami a második részt nagyszerűvé tette, de azért még pár helyen rátesznek egy lapáttal.
