Először is grat ezért a remek cikkért:) Tudom nem mai darab de én még csak nem rég jutottam el ahoz hogy ezzel a remek gémmel játszak.Valóban egy igazi hiány pótló műről van szó.Ma már a játékhoz megjelent egy kiegészítő, valamint az 1.08as patch óta már a háborút valóban világ méretűvét tudjuk duzzasztani, hisz itt már valamennyi földrész megtalálható, azok is amelyek nem vették ki részüket a háborúból.Valamint a neten rengeteg(de tényleg) sok saját készítésű kampány található.
A cikkhez csak annyit fűznék hozzá, hogy amikor kampányt kezdünk(vagy akár a kmapány ideje alatt is) a scriptek ki és bekapcsolhatók, így gyakorlatilag majdnem minden eseményt beállíthatunk, és akár a szovjetuniót is kihagyhatjuk a játékból.Én magam nem is rég játszottam kipróbáltam egy ilyen felállást, és a sikeres Oroszlánfóka hadművelet után dicső csapataim 43végén partraszáltak kanada partjain hogy megküzdjenek a "gaz kapitalista" államokkal:DÉs a Szovjetunió semmi agressziórol nem tett tanúbizonyságot sőt, még a környező semleges államokat sem szállta meg.Igazából engem csak az zavart hogy az arannyal jelölt államok(mint például a Szovjetunió) bármekkora diplomáciai nyomás hatására sem növekednek 0% felé a másik oldal iránt még akkor sem ha kiírja hogy növekedet.Pedig milyen poén lenne az USA-t a Tengelyhatalmak oldalán tudni, vagy éppen a háborút egy náci-szovjet-olasz szövetségben kipróbálni:DBár lehet hogy a neten találhatók ilyen custom kampányok amik lehetővé teszik ezt, meg hát a játékhoz találkozik egy küldiszerkesztő is(sajnos én még nem próbáltam ki) ahol lehet van erre is megoldás.Meg hát én sajnos most csak az 1.04-es móddal játszok szóval még az is lehet hogy már ez is módosítva lett.Majd beruházok egy kieggel együtti csomagra csak sajnos most nincs rá cash:( Mert hát az ára kicsit húzós(10 ezer körül van áfával), de hát aki szereti az ilyet annak bele kell nyúlnia a pénztárcába mert hasonló nincs.
De egyébként játszottam már úgyis hogy éppen amerikát hagytam ki a háborúból.Vagy nagy élmény volt a 2. Magyar hadtesttel bevenni Belgrádot (csak halkan megjegyzem kis olasz segítséggel:D ) de persze még lehetne sorolni, a lényeg hogy egy remek játék, rengeteg lehetőséggel.
A II. világháború témája úgy tűnik, kimeríthetetlen a játékkészítők számára. Mindegy, hogy szimulátorról, FPS-ről vagy stratégiáról van szó, az 1939-45 közötti időszak – úgy látszik – mindig bejön. Azért természetesen a stratégiáké a főszerep, hiszen ők vették birtokba először ezt a témát. Elég, ha csak a Panzer General sorozatra gondolunk, mely nem is az első volt ebben a kategóriában, mégis ez tette fel a koronát a klasszikus, körökre osztott stratégiai játékokra.
Azért is igaz ez a plasztikus kép a koronával, mert a Panzer General II óta hanyatlik ez a térképen egységeket tologató stílus. Időnként persze felcsillan egy-egy játék ebből a kategóriából is, ám ez leginkább a témaválasztás miatt lehetséges, mint például az 1848 vagy a Pro Libertate! Ez a két utóbbi játék azzal ér el sikereket, hogy egy soha gépre nem vitt történelmi időszakot ölel fel. (Kíváncsi is vagyok, hogy a Pro Libertate! hamarosan megjelenő amerikai változata, a For Liberty! mekkora siker lesz a tengerentúlon, hiszen polgárháborús, hexatérképes TBS rengeteg van).
Ami miatt mégsem mondunk búcsút ennek a stílusnak, az az, hogy létezik egy kicsi, de elszánt réteg, akik imádják az egységeket tologatni egy hatszögekre felbontott térképen. A Panzer General még sokakat vonzott, mivel látványos volt (no, nem a mai 3D-s RTS-ekhez képest), de kellően egyszerű is volt: elég volt az egységekre pillantani, és mindent láthattunk rajtuk. Nem volt szükség mélyebben tanulmányozni, hogy egy adott egység mit is tud valójában. Ezért túl élethű sem volt, de játéknak első osztályú. Aztán – a stílus jelképes halála után – megjelent a The Operational Art of War, mely katonai és történelmi szempontból maga a tökély. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a rajongók által hozzá készült küldetések messze vezetik a letöltési listákat a különböző wargamer oldalakon. Csakhogy a TOAW-ban eltűnt az a szépség, egyszerűség, ami a PzG-t olyan jól játszhatóvá tette széles rétegeknek. Hiszen a térképen nem egy Tigris tankot láttunk, hanem egy négyzetet csupán, mely rengeteg mindent takart (katonákat pontos létszámmal, fegyvereket darabra, utánpótlást, különböző járműveket, stb.) Ez persze sokkal reálisabb volt, azonban elvette a felhőtlen, együgyű játszás örömét, mert mindenre oda kellett figyelni.
Ezért örültem meg, amikor megjelent a Strategic Command első része, mivel azt reméltem, hogy egyesítik e két remek játék előnyeit, de sajnos ez nem történt meg. A második részig kellett várni erre. A Startegic Command 2-ben az egységek PzG-sen történelmietlenek, egyszerűek. Ám a játékos által nem láthatóan sokkal bonyolultabb számítások zajlanak a háttérben, mint a PzG esetében. Például az utánpótlás kiszámítása, ami nagyon sok mindentől függ (hogy milyen messze van az egység egy utánpótlási bázistól, a főparancsnok helyzetétől, az ellenséges egységektől, stb.).
A Strategic Command 2-ben a játék – mily meglepő – egy térképen játszódik. Érdekes módon nem hatszögekre bontott a terep, hanem kvázi döntött négyzetekre (azaz rombuszokra), ám az egységek a saroktalálkozásokon keresztül is támadhatnak. Így valójában nyolcszög-szerűnek mondható a felosztás. A tereptípusok nem túl változatosak, de minden megvan, ami kell a folyamátkeléshez vagy a hegyivadászathoz, illetve a Sivatagi Rókának is akad terep. Ellentétben a PzG-vel itt nem a teljes játéktér időjárása vált át egyszerre sártengerré vagy fagyottá, hanem a térkép fel van osztva időjárási zónákra, és azokra vonatkozik a változás, mely természetesen bármikor bekövetkezhet. Kicsit idegesítő, hogy a két ellentétes tábor (Tengely és Szövetségesek) nem ugyanabban az időjárási intervallumban lépnek: azaz megtörténhet az, hogy míg az én köröm (lépésem) sárban vergődik, addig az ellenfélnek gyönyörű ideje van a támadáshoz vagy átcsoportosításhoz- és a következő körben – amikor újra én jövök – megint ócska lesz az idő. Természetesen az időjárási zónák azért fontosak, mert míg a PzG-ben gyakorlatilag taktikai méretű területeken zajlottak a csaták, a Strategic Commandban – nevéhez hűen – stratégiai a lépték: mondjuk a világ (ha már világháború). Ez persze nem teljesen igaz, mert a Csendes-óceán térsége, illetve a japánok kimaradtak a játékból.
A csendes-óceáni szigetvilág hiánya még nem is lenne gond, mert a kampányszerkesztővel bepótolható lenne, azonban a japánok, mint Tengely-hatalmak teljesen hiányzanak (halkan jegyzem csak meg: nekem nem :-). Mint említettem, a játék stratégiai léptékű. Vagy legalábbis ezt hihetnők a neve hallatán. Azonban a készítők rájöhettek, hogy létező igényeknek felelnek meg, ha egy PzG-hez hasonló játékot is beleszerkesztenek a Strategic Command 2-be. Így például a normandiai partraszállás megtörténhet a stratégiai méretű Európa térképünkön is. (Velem például már 1940-ben megtörtént, amíg nem figyeltem oda. De végül Dieppe lett belőle, mert visszavertem a gyengusz próbálkozást.) Azonban a játékhoz alapból adnak egy D-Day nevű scenariót is, melyben Normandia partjai teljesen betöltik a térképet. És persze az egységek is mások egy ilyen küldetésben (nem hadseregek és hadtestek szerepelnek, hanem jóval kisebb léptékűek, melyek – hasonlóan a PzG-hez – nem definiáltak).
A stratégiai kampányban (melyet a háború különböző szakaszaiból kezdhetünk, és legkésőbb 1947-ig be kell fejeznünk) a következő alaptípusok kaptak helyet: hadsereg, hadtest, utász (csoport?), ejtőernyős (hadosztály?), páncélos csoport, légi flotta, bombázó hadsereg és rakéta (kicsit vicces egy hadtesttel egyenértékű V2 rakéta), csatahajó, cirkáló csoport, anyahajó és tengeralattjáró falka. Ezen kívül vannak még partizánok, de azok nem termelhetők. Fontos még a parancsnokság, mint önálló egység. Ezek nem harcos alakulatok, de önálló (helyet foglaló) egységek a térképen. Ők öt másik harcoló (legközelebb lévő) egységre vannak befolyással (morál, utánpótlás, stb.). Ezeket az egységeket – stratégiai játék esetén – vásárolnunk kell a városaink, kikötőink, bányáink és olajmezőinkből érkező pontokból. Persze azonnal nem bevethetők, hanem egységtől függően később rendelkezhetünk csak velük. A fenti egységek azonban nem homogének, azaz két páncélos csoport nem biztos, hogy egyenértékű. Ugyanis kutatóinknak is munkát adhatunk (hasonlóan az ipari pontjainkat felhasználva), hogy egy-egy témában fejlesszenek minket tovább. És ha már kezünkben egy új fejlesztés, akkor ezt upgrade-elhetjük is az adott típusú egységre (ha maradt még pontunk, mivel ez is pontba kerül).
Kedves grafikai ötlet, hogy fejlesztett egységeink, nemzetiségtől és fejlesztéstől függően más és más ikonnal kerülnek a térképre. Így juthatunk el a németek oldalán a Pz I-estől a Tigrisig. A fejlesztésben azonban ne várjunk olyan mélységű kutatási-fát, mint a Hearts of Ironban. Van néhány elnagyolt kutatási terület, mint például a gyalogsági fegyverzet, és ezt növelhetjük 0-tól 5-ig. De ez azért nem egy HoI, és bőven elég ennyi kutatásosdi is. Hasonló a helyzet a diplomáciával is. Míg az első részben csak hadat üzenhettünk, addig most már lehetőségünk van – persze ipari pontok költésével – magunkhoz édesgetni semleges vagy nem eléggé elkötelezett államokat. Sajnos a békekötés lehetősége továbbra is lehetetlen, hiszen a játék egyszerű logikája az, hogy a Szövetségesek harcolnak a Tengellyel, és aki egyszer hadba lépett valamelyik oldalon, az addig harcol, amíg meg nem semmisül. Ezen szintén még finomíthattak volna.
Különösen azért, mert a játék erényének tartják a „mi lenne ha” történelmietlen események megvalósítását. Így például megnézhetjük, hogy mi lett volna, ha a spanyolok beszállnak Hitler oldalán, vagy ha Angliát elözönlik a németek az Oroszlánfóka hadművelet keretében. Ezért lett volna jó egy békekötés opció a diplomáciába, aminek hatására még extrémebb helyzetek kerülhettek volna elő, mint például hogyha a németek nem mószerkodnak, akkor az oroszok kimaradnak a háborúból. Sajnos ez be van „triggerelve” a játékba, így a vörös hordák mindenképpen megpróbálják elözönleni Európát.
Azonban – és ez nagy előnye a játéknak – tartozik hozzá egy szerkesztő is, melyben stratégiai kampányokat vagy taktikai küldetéseket tervezhetünk (a játék nem tesz nagyon különbséget e kettő között, és mindkettőt kampánynak hívja). Saját tervezésű világtörténelmünkbe aztán olyan triggereket és eseményeket teszünk, amit csak akarunk: bárki, bármilyen eseményre hadba léphet, vagy itt-ott partizánokat teremthetünk (éljen az osztrák ellenállás :-). Sőt az MI-nek is adhatunk egyszerű tanácsokat, hol érdemes partra szállni, mit érdemes elfoglalni, milyen egységet érdemes termelni, stb. Őszintén szólva ez a játék egyik fő erőssége. Így aztán reménykedhetünk benne, hogy az alapból nem túl sok küldetést a rajongók megsokszorozzák, és még összetettebb világháborúkat vívhatunk.
A grafikáról korábban már esett szó. Kedves, változatos, hangulatos. Nem túl csicsás, de azért a hangulat átjön belőle, és egy ilyen játéknak nem is kell 3D-s Source vagy Unreal motor. A hangok viszont siralmasak. Valójában a hangok kimerülnek az összecsapásokat kísérő robbanás effektekkel. Ennél azért többre is futhatta volna. Még élénken emlékszem, hogy az első Panzer General eleinte kellemes zenéje a több órányi játék után hogy vált idegesítővé, de akkor is jó lett volna valami zene bele, ami nem csak a menü alatt szól (azért most már elértük a PzG méretének százszorosát, abba azért fért volna pár fajta zene). Ezen kívül a különböző dialógus ablakokhoz is rendelhettek volna hangot (az ipari termeléshez zakatoló gépeket, a diplomáciához vitatkozó embereket, stb.) Sokat dobott volna.
A két fél gigászi küzdelme persze többjátékos módért kiált, ami nem is maradt ki a játékból. A két emberi játékos megküzdhet egyszerre interneten, LAN-on vagy egy gépen is (hot seat), illetve – hála a körökre osztottságnak – e-mailen is, PBEM (Play by E-mail) stílusban.
Összefoglalásul: a Strategic Command 2: Blitzkrieg hiánypótló. Hiánypótló abban az értelemben, hogy a Panzer General II óta nem születet ilyen kellemesen összetett – de nem realisztikusan bonyolult –, játszhatóságra koncentráló, körökre osztott stratégia. Hiánypótló abból a szempontból is, hogy tényleg kipróbálhatunk „mi lett volna ha” eseményeket, amikre a PzG-ben csak korlátozottan volt lehetőség. És nagyszerű, hogy mindehhez egy elég jó kis szerkesztőt kaptunk (melynek egyetlen hibája a mentési sebessége – rém lassú). Nem szokták a játékokhoz sorolni, de szerintem fontos még, hogy a kézikönyve is nagyon részletes és jól szerkesztett. Összességében tehát nem egy világrengető újdonság ez a játék, de izgalmas estéket okozhat minden karosszék-stratégának.
