Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth

Sajnos az utóbbi időben egyre kevésbé jellemző, hogy a digitális kor gyermeke könyvet ragadna, és áldozna az olvasás oltárán. Ez alól kivételt képezvén immáron ötödik esztendeje vagyok rabja a H.P. Lovecraft által teremtett hihetetlen univerzumnak. Így aztán különös érdeklődéssel váltam a Ubi Soft kiadásában megjelent akciójátékot.

A menübe beesve rögtön elkap a játék utánozhatatlan hangulata, és megnyugtatok mindenkit, hogy nem is ereszt el, jó pár óráig. A főmenü földöntúli muzsikája, a szörnyű halálsikolyok mind jó alaphangulatot adnak – és még mindig nem játszottunk egy percet sem! A töltési idő alatt néhány idézetet olvashatunk egyenesen a mester tollából, aki kellően jó angol tudással bír, vagy csak fanatikus rajongó, az biztosan értékelni fogja. A játék egy meglehetősen bizarr bejátszással indul, amiben nemes egyszerűséggel végignézzük, ahogy főhősünk, Jack Walter – polgári foglalkozását tekintve rendőrnyomozó – hebegve-habogva egy könyvet szorongatva föláll egy székre, majd nyakán a lepedőjével az örök vadászmezőkre távozik... Jó kezdés, gondolhatjuk, mi következhet ezután? Hamar kitalálhatjuk, hogy a cirka 7-8 órás játékidő alatt az előzményeket fogjuk átélni: hogyan jutott Walter ebbe a kaotikus lelki válságba, melyből nem látott más kiutat, mint a halál.

A következő jelenetek már a 6 évvel korábbi eseményeket elevenítik föl. Egy különös helyszínre érkezünk, mivel a rendőrség egy helyi szekta felszámolására készülve belebotlik egy rejtélyes Viktor nevű emberkébe, aki valami oknál fogva csak minket, azaz Jack Walterst kívánja látni. Ettől fogva az események fölgyorsulnak, tűzharc kerekedik, amiben a titokzatos Viktor is elhalálozik. Mi pedig elindulunk fölfedezni a nem kicsit hátborzongató házat. Mint később kiderül, a ház alatt egész alagúthálózat található, aminek mélyén olyan titkok találhatóak, amelyeket emberi elme fel nem képes fogni. Walterre a látottak olyan hatással voltak, hogy elmegyógyintézetbe zárják a következő 5 évre, amiből csupán 5 hónapra emlékszik. Ezután Jack újra munkába áll, hogy megkeressen egy bizonyos Brian Burnhamet, Innsmouth városában. A helyi lakosok kissé ellenszenves viselkedése már sejtet valamit, itt bizony titkolnak jó pár dolgot. Az eseményeknek úgy tűnik, semmi kapcsolata egymással, ám hamar világossá válik, hogy a helyzet ennél sokkalta bonyolultabb, és a szálakat felsőbb erők mozgatják... Nos, elöljáróban ennyit a történetről, a többit majd szépen felfedezi mindenki, a poénokat továbbra sem áll módomban lelőni. A játék az azonos nevű Lovecraft remekműből született. Kommunális hulladékból nem lehet várat építeni, de ez visszafele is érvényes, jó alapanyagból majdhogynem képtelenség rosszat összekalapálni.

A készítők nem adták lejjebb a színvonalat a grafikai megjelenítés terén sem, igaz maga az engine nem egy Unreal 3.0, de a töméntelen speciális effektus (ezekre mindjárt részletesebben is kitérek) hatására az összkép meglehetősen jól fest. Alapjáraton a kissé „zajos”, képi világ tárul két szép szemünk elé, de ahogy folyamatosan haladunk előre, és Jack agya kezd eldurranni, ezeket további, a készítők által agyondicsért, mellesleg tényleg egész hatásos őrület effektek egészítenek ki. Ahogy folyamatosan bontakozik ki a történet, és kezdünk rájönni a Cthulhu mítosz rejtelmeire, úgy lelki világunk bizony komolyan megtorolja, hogy megpróbáltunk belekontárkodni a sok ezeréves titkokba. Kezdetben csak egy-két kósza látomás, bevillanás, majd következik a „valaki követ” érzés, ami nagyon hangulatosan lett eltalálva, a kamera kimozdul, és hirtelen a követőnk szemszögéből látjuk az eseményeket, látjuk saját magunkat is. Mindez oly gyorsan történik, és olyan profin került megvalósításra, mint egy korunkbeli pszihothrillerben. Szinte tökéletes a filmszerű hangulat, ami egyébként végig jellemezni fogja a Dark Corners of Earth-öt.

A készítők legújabb produktumuk kategóriáját kaland elemekkel teletűzdelt FPS-nek határozzák meg. Azt kell mondjam, ez a meghatározás teljes mértékben lefedi a Call of Cthulhut. A játék első harmadában a puskacsőnek a rossz végén állunk, megpróbálnak az életünkre törni, e közben élhetjük át az utóbbi idők egyik leghatásosabb üldözési jelenetét. A továbbiakban beszélgetünk a helyi lakosokkal, információt gyűjtünk, próbáljuk összerakni a kirakós játék elemeit. Szerencsére a párbeszédeket kellően jól írták meg. Nagyjából a játék harmadánál viszont beindulnak az események, és a játék jellege ettől fogva közelebb áll egy túlélő-horrorhoz.

Ekkor vesszük kézbe az első revolvert. Mi a ... ??? Hol a célkereszt? Hol van a HP? Hány töltényem van még? Bizony jó páran föl fogják tenni az előbbi pár kérdést, jogosan. A helyzet rém egyszerű. A készítők annyira a valóságra törekedtek, hogy ettől a három információtól megfosztottak minket. A célzás viszonylag könnyen elsajátítható, és valahogy ez a rendszer nekem jobban bejött. Megszűntek a „százalékos életpontok”, aktuális fizikai állapotunkról testünk viselkedése alapján tájékozódunk. Ha például kaptunk egy golyót a combunkba, akkor sebességünk drasztikusan lecsökken, sőt, ha nem részesítjük magunkat elsősegélyben, nagyon hamar el is vérzünk, és akkor nem marad más, mint a hőn szeretett Load Game. Ha egy magas erkélyről nézünk le, akkor hősünk szédülni kezd, a kép homályossá válik, és forog a világ. Totál, mint egy eldurvult péntek este. :-) Ugyanezek figyelhetőek meg a test többi részén ért sérülés esetén is. A kezünket ért lövés után gyakorlatilag képtelenek leszünk normálisan célozni, ha lábunkat törjük, akkor kénytelenek leszünk azt sínbe rakni, stb..

Szerencsére viszonylag sűrűn találunk elsősegélydobozt, bár ezek mennyisége függ a nehézségi szinttől. A hátizsákunkban található felszerelés segítségével lehetőségünk lesz majd gyógyítani magunkat, illetve az útközben összeszedett cuccokat is itt találjuk. A játék elég sokfajta sérülési helyet figyel, közel harmincat. Ha nagyon eldurvulna a helyzet, akkor általában lesz nálunk némi morfium, de ezzel csak óvatosan, mert komoly hatással lesz a szellemi teljesítőképességünkre, és ha túl gyakran nyúlunk hozzá, akár függők (nem vicc) is lehetünk. Mindezeknek hála olyan élményekben lehet részünk, melyeket eddig csak a jobbfajta thrillerekben élhettünk át. Mondanom sem kell, hogy a termék legmagasabb hatásfokon akkor „üzemel”, ha az idő már éjfél magasságában leledzik, és a lakás is elhagyatott... Na, ebben az esetben tényleg kösse fel mindenki a felkötnivalót. Ajánlott továbbá egy 5.1-es hangrendszer beszerzése, mert a Dark Corners of the Earth maximálisan igyekszik kihasználni annak minden előnyét. A hanghatásokat tehát szintén nagyon eltalálták, a fegyverropogások, a halálsikolyok, és a háttérzene, az isteni háttérzene... Örömmel veszem tudomásul, hogy mostanában a fejlesztőcégek egyre igényesebbek ezen a téren.

Az útközben szerzett információkat a játék egy naplóban tárolja, továbbá itt találjuk a Cthulhu mítosz eddig felderített részeit is. Érdemes ezeket a bejegyzéseket tanulmányozni, egész érdekesek, bár a legalább középszintű angoltudás nem hátrány. Menteni nem tudunk akárhol, ezt általában nem szeretem, de itt kifejezetten hasznos volt, hogy nem menthetünk minden sarkon, így őrizve meg a kihívást, a folyamatos feszültséget és a „csak ezt éljem túl” érzést. Ha viszont egy ősi jelre bukkanunk, nyugodtan menthetünk, de azért ezt is csak módjával. Ugyanis ha sikeresen végigrágtuk magunkat a játékon, akkor a végén kapunk egy értékelést A-tól E-ig, itt azonban több dolgot is figyelembe fog venni a program, úgymint a mentések száma, fizikai-szellemi egészségünket, vagy a mítoszok feltárását.

Jöjjön akkor a fekete leves. Az első számomra meglepő negatívum, hogy a cucc meglehetősen instabil. Gyakran tapasztaltam fagyást, igaz a legújabb Catalyst felrakása után már ez nem volt jellemző. Nem ajánlott továbbá az Alt+Tab-ot sem használni, mert az esetek 99 százalékában nem leszünk képesek visszalépni. Mindezek tetejében a játék pofátlanul rövid. Ahogy korábban említettem mindössze 7-8 kellemesen eltöltött órával leszünk gazdagabbak. Eléggé szembetűnők még a grafikai bugok, de ezeket is javarészt orvosolt az új ATI driver.

Itt az idő, hogy summázzam az imént írtakat. Ha egyszerűen akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy a Call of Cthulhu – Dark Corners of the Earth egy jó játék. Hibái vannak, persze hogy vannak, kinek nincsenek. De ha a cikkben leírt morgások felett valaki képes szemet hunyni, akkor igen jól szórakozhat. A nagy nyári melegben jól jöhet egy kis hűs borzongás...