Az úgynevezett „fun race” kategóriájú árkád autóversenyek egyik legnépszerűbb tagjának, a FlatOutnak jelent meg nemrégiben a második része. A játék már azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy bár új programról van szó, mindössze 1999 Ft-os áron került a hazai boltok polcaira, de ennek ellenére egy megfelelően színvonalas alkotásról van szó.
A kategóriát a Destruction Derby sorozat után igencsak elhanyagolták, így aztán nem csoda, hogy az első FlatOut játék is nagy siker lett. A második rész pedig mindenben megfelel az elvárásoknak, sőt, bizonyos dolgokban túl is szárnyalja azokat. Rendben elmegy egy szokványosabb gépen, akadásmentesen, viszonylag felhúzott grafikával. (Technikai megjegyzés: a játék dobozán tévedésből PC CD-ROM felirat szerepel, ennek azonban ne dőljünk be, a játék DVD korongon található!) A FlatOut 2 menüje és mindene a világ legegyszerűbbje. És pontosan ezt szeretjük az ilyen játékoknál. Beállítjuk, amit akarunk, és már kezdhetjük is a karrier-módot.
Maga a játékmenet nem éppen egy komolyan vehető autóversenyre hasonlít. Ez a rajt utáni pillanatokban ki is derül. Való igaz ugyan, hogy a zártpályás verseny fő célja, hogy megnyerjük a versenyt, de legalábbis a pontversenyben minél előrébb végezzünk a sorozatok lezárásakor. A győzelem azonban nem egyszerűen az előzéseken és az ideális íveken múlik. Roncsderbiről lévén szó arra mindenki fel van készülve, hogy az autók ütközése nem meglepő. De az azt hiszem, az új játékosokat mindenképpen hidegzuhanyként éri majd, hogy a pályák tereptárgyainak jó része törhető, elmozdítható, a másik elé lökhető. Így a kerítés, a parkoló kocsik, a kerti traktor, a Boeing hajtómű. A versenyek általában 3-4 körösek szoktak lenni. Az első kör végére pedig már teljes a káosz a pályán. Teljesen mindegy, hogy egy kanyarba milyen íven zúdulunk bele, ugyanis a vak szerencse dönti el, hogy a kanyar közepén van-e valamilyen akadály az úton, amely kibillenti autónkat az egyensúlyából, amely aztán lerepül az útról. Még szerencse, hogy van egy „Reset” gombunk, ami azonnal visszatesz bennünket az útra. A többiek utolérésében ilyenkor segíthet a Nitró, amelytől megindul az autónk, mint az állat, és lángcsóva rajzolódik ki kipufogó mögött. A többiek is használják ám gazdagon. Ezzel a kis segítséggel nem kell nagyon gazdálkodnunk, ugyanis menet közben újratöltődik mindig egy picit. Persze ez még nem elegendő a győzelemhez.
A nitrón és a mázlin kívül nagy szükségünk van arra is, hogy a rendelkezésre álló dollárkeretből eleve egy jó képességű autót válasszunk, amelyet aztán minden verseny után kötelező jelleggel tuningolhatunk, egészen addig, amíg van hozzá kihasználatlan tuning-alkatrész. Minél drágább, annál hasznosabb. Dollárezreinket persze kb. olyan gyorsan költhetjük a tuning shopban, mint a valóságban, ezért muszáj gondoskodni az utánpótlásról. Ha ez egy békebeli autóverseny lenne, akkor nyilván a leggyorsabb körök, hozott pontok és elért helyezések után kapnánk a pénzünk jelentős részét. Ebben a játékban is kapunk mindezekért pénzt, de az összeg minimális. Az igazán nagy összegeket a durvább ütközések után kapjuk, amely valamiféle látványossággal jár. Például az ellenséges jármű pilótája kirepül, vagy csak az autó adja meg magát. Persze ez az autóból kirepülés a játék fő attrakciója. Való igaz persze, hogy már az előző részben is volt ilyen, de olybá tűnik, hogy nem tudja megunni az emberiség. Olyannyira, hogy egy egész játékmódot kapott az a „versenyág”, ahol van a pilótánknak egy kilövőgombja, amely azonnal nullára fékezi a járművünket, így emberünk kirepül, és a cél, hogy az adott pályán teljesítsen valami. Csak példaképpen a sok ökörség közül: repeszünk egy parkettán, ki kell kerülni óriási golyókat, amelyek bowling-golyókra emlékeztetnek, majd a vonalnál kilövés! A gigantikus bábúk közül vajon hányat tudunk felborítani? Na persze az egy klassz dolog, hogy a fejlesztők minden pálya elején megmutatják, mit is kell majd csinálni.
Emellett persze van afféle arénában játszódó „elkapom-megnyúzom” játékmódunk is. Ott válogatás nélkül kell ronggyá törni az ellenséges autókat! Persze mindenki ellenség. Ilyen viszont volt a Destruction Derbyben is kb. 10 évvel ezelőtt. A zártpályás versenyeket a fejlesztők valamilyen okból három kategóriába sorolták. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért. Teljesen mindegy, mind egyforma. Szerény javaslatom az lett volna, hogy inkább környezet szerint rendszerezzék a versenyeket, mert a városi versenyzés azért valahogy mégiscsak élvezhetőbb, mint az erdő, ahol aztán minden akadály a legrosszabb helyen van. Mintha nem lenne elég baj, hogy képzeletbeli járművekkel kell száguldoznunk. Azért némely típus persze kísértetiesen hasonlít bizonyos valóságos járműre, csak hogy mégis tudjuk minek nevezni.
A játék hevében persze egyáltalán nem nézzük a sorrendet, meg hogy éppen milyen típus megy előttünk. Próbálunk egyszerre nagyokat ütközni és megnyerni a versenyeket. Izgalmas ám! Ha a mezőny sűrűjében vagyunk, látunk füstöt, nitró-lángot, robbanást egyszerre. Hangulatot csinálni azt tudnak... A kategória legjobbjává előlépett játékban kiválóak a hangok (aki szereti a punk-rockot, annak a zene is tetszeni fog), szép a grafika, élvezhető és nem is unalmasan könnyű a játék. Ha emellett azt is nézzük, hogy mindehhez teljesen baráti áron juthatunk hozzá, azt hiszem, elmondhatjuk, hogy az utóbbi idők legjobb ár/érték arányú autóversenyével van dolgunk.