Pár évvel ezelőtt a szinte teljesen ismeretlen Phenomic egy remek szerepjáték-stratégia keverékkel jelentkezett, a Spellforce-szal, mely tökéletesen ötvözte a két stílust, és nem csak kiegészítésnek használta az egyiket. Az alapjátékot két jól sikerült kiegészítő követte, így igen magas elvárásoknak kellett megfelelnie a folytatásnak, a Spellforce 2-nek. Lássuk, hogy sikerült ez!
A történet sok-sok évvel később játszódik, mikor a rúnaharcosok szinte csak a mítoszokban léteznek már. A főhős egyike a shaikanoknak, akik Ur sárkány szolgái, cserébe pedig uruk keverte a vérét az övékkel, komoly erővel ruházva fel őket. Egyik ősük árulása miatt nem igazán bíznak az emberek bennük, így hosszú és rögös út vezet csak a célhoz, mely során megállíthatjuk a gonosz erőt, akik elsőként épp a shaikanok egyik falujára csaptak le. Felbukkan egy fiatal sötételf nő is, akinek az apja népének ura volt nem rég még.
A stratégia rész keveset változott, inkább egyszerűsödött csak, most is több nép áll majd a rendelkezésünkre és kombinálhatjuk is őket. Kevesebb épület van, inkább a meglévők fejlesztése a jellemző. Ha felépítjük egy nép fejlesztését, akkor onnantól elkészülhetnek a speciális épületei és egységei is. Természetesen a játék elején még nem áll rendelkezésünkre az összes. Ha pedig mindhárom aktuális nép fejlesztése elkészült, már a főépületben idézhetünk egy avatart is akár. Alapegységeket a főépületben képezhetünk, a fajok különleges egységeit pedig a saját épületükben. A nyersanyagok száma hétről háromra csökkent, most már csak a korábban népre jellemző extrák maradtak meg: az ezüst, a kő és a leyaa. Az egyetlen dolog, ami komolyabban befolyásolhatja gazdálkodásunkat, hogy a hősök felélesztése most leyaaba kerül. Jobban szétválasztották most a jó és a rossz fajokat, egyszerre csak az ember, elf, törpe hármas vagy az ork, troll, barbár összeállítást használhatjuk. Minden népnek megvan a maga erőssége és gyengéje, az elfek jó íjászok és gyógyítók, de a hatótávban messze nem az övék a legnagyobb, ott inkább a törpék ostromgépei jeleskednek.
A szerepjáték rész ellenben teljesen kicserélődött, kicsit kötöttebb lett, mivel a fejlesztők a képzettségeket két faszerű rendszerbe szervezték. Az egyikbe a mágikus tanok, míg a másikba a harci képességek kerültek. Minden képességnek három szintje van, ezek új képzettségeket adnak mindig. Hátránya, hogy a specializációhoz minden előtte lévőt maximumra kell fejlesztenünk, így mire végre jól bánunk a karddal, három-három szintet pakoltunk a combatra, a light és heavy weaponsre és az armorra. Tapasztalati pontot szinte csak a küldetésekért kapunk, így most különösen érdemes végrehajtani a mellékágakat is. A hősökből is kétféle van, a főhősök állandó szereplők, mi oszthatjuk el a képzettségpontjaikat, szerelhetjük fel őket, míg a másik csoportba a zsoldosok tartoznak, akik csak egy időre szegődnek mellénk, érdekből, parancsra vagy pénzért. A felszerelések is másként viselkednek, a páncélok, fegyverek most plusz manát és életerőt is adnak, így még többféleképpen lehet kombinálni a tárgyakat az ideális elrendezéshez.
Akinek nem igazán tetszik az alaptörténet, belefoghat egy másikba is a Freeplay játékmódban. Itt szinte teljesen kötetlenül dolgozhatunk a küldetések teljesítésén egy hatalmas világban. A szerepjátékrendszer és a stratégia teljesen azonos, de mégis más lesz az egész játékélmény. A másik előnye ennek a módnak, hogy játszható kooperatívan is, így interneten vagy LAN-on remek szórakozás lehet haverokkal. Egyes források rebesgetnek olyanokat, hogy akár MMORPG-szerűen, folyamatosan online szerverekkel lesz megoldva később ez a mód. Aki pedig inkább stratégiát szeretne annak ott a skirmish mód, minden engedélyezve van, valamint mindhárom népet választhatjuk benne. Sok pálya áll alapban is rendelkezésre, de ott a lehetőség, hogy újabbakat készítsenek a rajongók.
A játék grafikája nem sokat változott az első részhez képest, ami akkor még nagyon jónak számított most már csak erős közepes szintre elég. A karakterek ábrázolása elnagyolt, igaz a mozgásuk elég élethűre sikerült. Messziről nézve épp a jó mozgások miatt kellemes így is az összhatás, de nem ér fel a mostani csodagrafikájú stratégiai játékokhoz. A helyszínek jól vannak felépítve, reálisak és nem is egyformák az unalomig. Ami igazán remekül sikerült, azok az építészeti elemek: az elfek légiesen könnyed tornyai és a törpék robusztus építményei. A játék hangjai odaillők, kellemes zenei aláfestést is kapott, a célnak tökéletesen megfelelő, de semmi extrát nem nyújt. Minden fontosabb beszélgetés hallható élőszóban is, a szinkronszínészek kellően beleélték magukat a szerepbe, de Oscart tuti nem kapnának ezért.
Az irányítás igen jól és egyszerűen sikerült, a karaktereket és az egységeket ugyanúgy mozgatjuk, mint egy Dungeon Siege-szerű játékban, a képzettségeket pedig kitehetjük egy külön menüsorra. Az egyes egységekre vagy ellenfelekre kattintva a hősök alatt megjelennek a használható varázslatok is, így igen könnyű gyógyítani vagy épp pusztító erőket szabadítani rájuk. Nyolc csoportba szedhetjük az egységeket, melyek között átfedés is lehet, így az egyes lehet a teljes sereg, a kettes a távolsági egységek a varázslók kiirtására, a hármas a hősök és így tovább. A parasztok képzésénél beállítható, hogy alapban milyen nyersanyagot kezdjenek el bányászni, valamint nyolc egység be is készíthető egyszerre a képzésnél.
Összességében egy kellemes folytatás készült a Spellforce-hoz, de nekem akkor is hiányérzetem maradt. Remélhetőleg ez majd a rengeteg moddal elmúlik, hiszen hasonlóan a Warcraft 3-hoz itt is könnyű lesz kiegészítések garmadáját alkotni. Akinek tetszett az első rész, most se fog nagyot csalódni, hiszen maga a stratégia-szerepjáték ötvözet remekre sikerült megint. A kisebb-nagyobb hibák, melyek rontanak a hangulaton, sajnos olyan játékoknak is sajátjai, melyek csak egy stílusra koncentrálnak. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a stratégiákat vagy a szerepjátékokat.