IL-2 Sturmovik 1946

A 2001 végén oly' nagyot robbantó Il-2 Sturmovik soron következő felvonása elé nem éppen a legkisebb reményekkel ül le az ember. Nem vár világmegváltást, „csak” egy kitűnő játékot. Egy játékot, amely annak idején úgy írta be magát a játéktörténelembe a későbbi Lock On!-nal karöltve, mint „A szimulátor”. A babérkoszorút pedig nem méltatlanul kapta meg: akkori szinten mind a vizualitás, mind a realizmus (ballisztika, sérülések kezelése, fizika, „három és fél billentyűzetes” kezelés) terén olyant nyújtott, amit máig sem sikerült felülmúlni. Mindezt tette úgy, hogy nehézségi szintje a repülés-szimulációtól az árkád golyószórásig terjedt, így lett a „mindenki Il-2-je”. A sorozat vadonatúj üdvöskéje ezért egyszerre kapott nehéz, és könnyű feladatot is. Könnyű feladatot, hiszen a név mára már garancia (legalábbis a bevételre…), de nehezet, mert egy remek elődöt kell felülmúlnia.

A játék ezúttal kényes (?) témába tenyerelt bele. Címéből könnyen következtethetünk: itt egy "Mi lett volna, ha...?" kerül terítékre, és ez a az Il-2 keményvonalas tagjainak nem lesz feltétlen jó hír. Akadtak ugyanis jó páran, akik már akkor is ütötték az asztalt, ha a DB 601N motor egy oktávval alacsonyabban énekelt, mint azt a valóság amúgy megkövetelte volna. Maximalizmusuk érthető, ám előrebocsátom: Az Il-2 Sturmovik: 1946 nem az online repülőszázadok játéka lesz. Nem is olyan régen még késhegyre menő viták voltak a Me-262 sugárhajtású vadászgép szerepeltetésének jogosságáról (pláne az orosz Bl-1-esének...), hiszen a játékost igen komoly előnyhöz juttatja az interneten vagy LAN-on két Jumo gázturbina akkor, amikor amúgy a békés honpolgárok 99%-a erkölcsös robbanómotoros közéletet élve gyilkolászná egymást a levegőben.

A ’46-tal Olegék nem aprózták el: mintegy tucatnyi, szövetséges és tengelyhatalmi repülőgép, repülőgépnek látszó tárgy és „ha ez valaha is fölszáll, kolostorba vonulok” típusú reakciókat kiváltó konstrukciót szerepeltet a játék. És ezek nem egyszerűen felszállnak, de minden addiginál gyorsabban, magasabbra és agilisabban repülnek, félelmetes fegyverzetet hordozva magukon. Elvégre a program szerint 1946-ot írunk, a világégés hivatalosan hetedik éve tart – még mindig eldöntetlenül. A háború motiváló ereje a fejlesztésekre letagadhatatlan, és a játékos kezébe veheti a ’45-ös, tervrajzokon, modellek képében, vagy tesztrepüléseket alig túlélt prototípusokban élő "Végső Technológiát": a Horten-fivérek csupaszárny technológiáján kezdve a toló-vonó légcsavarral ellátott Pfeilen keresztül az első irányított légiharcrakétáig. Hogy pusztán magát a sugárhajtómű uralmának beharangozását már meg se említsük.

Kezdtem azzal, hogy multiplayerben ezzel gondok adódhatnak, habár egy kis időráfordítás a szerverkonfigurációra, és nincs több vita. Szerencsére a program egyjátékos része jól szuperál ahhoz, hogy a kihívás megmaradjon. Ha V-szárnyú Me-262-es századunkkal bőszen csörtetünk az orosz vonalak felé, szinte biztosak lehetünk abban, hogy perceken belül bajtársaink felét lekapja az égről egy nagy rakás sugárhajtású Jakovlev (!), vagy éppenséggel mehetünk Pe-2-es kacsavadászatra és Airacobra-legyorsulásra is Horten-féle gépünkkel, de ez esetben épp egy bevethető gép fog rendelkezésre állni, tehát még kísérőnk sem lesz – az ellenfélnek viszont nem lesznek létszámbeli problémái.

A problémám inkább abból adódik, hogy – ha már lúd, legyen kövér alapon – fordíthattak volna kicsit több figyelmet is az új témának. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy egy sohasem látott, repülő hipermarket-ventilátor fülkéjében ne mozogna az utolsó bizergentyű is, vagy ne lenne hatalmas „buli” Mistel fiahordóval atomjaira robbantani egy hidat (ki ne álmodott volna erről gyermekkorában? :-) ). A felületesség olyan dolgokban mutatkozik meg például, hogy mikor kislányos örömömben le akartam radírozni a légteret Ta-183-asom függesztményeivel, nevezetesen négy darab X-4-es irányított levegő-levegő rakétával, lövésem sem volt, hogyan tudnám irányítani a rakétákat. Mit csinál ilyenkor a jól nevelt játékos? Fogja magát, és ráveti a tutorialra. Itt kaptam egy óriási pofont: az 1946-os típusokról egyáltalán nincs bemutató videóanyag! Márpedig ez az eredeti Il-2-nek is egy gyengéje volt, mert a fejlesztők nagyon úgy vélték, hogy egy pár ledarált, „nyomd ezt, nyomd azt és lőj” feliratozással ellátott videóból az egyszeri játékos meg fog tanulni repülni. Egy Il-2 színvonalú és szintű szimulátorban! Ez még egy Bf-109-esnél is probléma, de ha más nincs, az ember elmegy egy fórumra, ahol minden valószínűség szerint nagyon szívesen segítenek a problémáján. Ha nem irányításbeli, hanem mondjuk olyan gondja akad, mint műrepülőelemeket kívánna tanulni, vagy műszaki adatokat ismerne meg (például nem kikísérletezni akarja az átesési sebességet, ha egyszer máshol amúgy is feketén-fehéren le van írva), ott az internet. Na de egy Heinkel Lerche-t senki sem fog letenni helyette, ha épp illene már leszállnia; és bizony még egy videó sem fogja felvilágosítani arról a kezdő és egyre kedvetlenebb játékost, hogy hogyan is kéne kivenni legalább ezredszerre a dugóhúzóból a technikát – egyáltalán, minek esik bele? Fekete pont tehát a fejlesztőknek – egy kicsit több energiabefektetéssel igazán meg lehetett volna oldani, hogy a játékosok aránya eltolódjon a „Full realistic”-en „játszó” rajongók felé. Én pedig nagyon szeretném már „zsinóron vezetni” azt a rohadék rakétát... meg mellékesen leszállni úgy a Pacsirtával, hogy nem dől el, mint egy zaklatottabb idegállapotban vegetáló zsák féltégla. Végső elkeseredésemben belöktem a tesztpéldány mellé kapott bónusz DVD-t, és a fényképek, videók között találtam egy minden igényt kielégítő PDF-et az összes repülhető géptípussal, műszerfal-magyarázattal, a legfontosabb technikai adatokkal, le-, és felszállósebességgel, és olyan dolgokkal, mint például az X-4-es irányítása a bombavető optikát kalibráló gombokkal történik, míg a Lerche a légfék gombjával stabilizátorokat nyit ki – és így már különösebb idegösszeomlás nélkül le lehet szállni egy kissámlira is.

Egyébként a játék- (konkrétabban repülés-) élménnyel semmi problémám nem volt, ugyanúgy el voltam ragadtatva, mint szűk öt évvel ezelőtt az eredetivel. Széles skálán konfigurálható nehézség, szerkesztővel megspékelt játékidő, elképesztő mennyiségű repülhető, és még több szétlőhető géptípus, megszokott (bár talán lassacskán azért avulófélben lévő) fizika, szokásos remek hanghatások. Apropó hanghatások. Az Il-2-es ugyanúgy darálja a kávét, ahogy eddig is, a gépágyú ugyanolyan szépen löki a mélyet, ahogy eddig is, a magyarok pedig ugyanúgy magyarul rádióznak, ahogy eddig is. Egyedül a zenével nem vagyok kibékülve, de egyrészt ez teljes mértékben ízlés kérdése, másrészt úgysem duruzsol a fülünkbe Carl Orff, miközben eszelős tekintettel toljuk a gépágyú elsütőbillentyűit.

Joystickkel (nélküle játszani gyakorlatilag szentségtörés), illetve egy jófajta fülhallgatóval megkapjuk azt, amit az Il-2 jelent. Bár hozzá kell tennem: túl sok többletet nem. Példának okáért ott a grafika. Szép, és jó, ráadásul jól optimalizált, ami nagyon fontos. Egy légiharc-szimulátornál minden egyes FPS számít. De ha jobban megnézzük, igazából túlzottan sok változást nem észlelünk. A Forgotten Battles óta javult az időjárás, talán a textúrák, került egy-két új épület is, értelemszerűen a víz is hozza az Il-2 Sturmovik: Pacific Fighters színvonalát, mintha a napszakok megjelenítése is jobb lenne – bár így, szemmértékre...? Természetesen az Il-2 ’46 nem egy „nézelődjünk magasból” panorámaprogram, de azért elvárható egy ilyen névtől egy bizonyos fajta pofásság is. Egyébként javaslom mindenkinek, teljes realisztikus nehézségi fokon induljon útnak egy „földön sem ülnék bele” lélekvesztővel alacsonyan viharban. Pusztán látvány tekintetében is csodálatos – nem beszélve arról, hogy mellékesen is egy élmény lesz összehaverkodni a turbulenciával. :-) Pláne, ha a force feedback is rásegít.

Látható, hogy igazából abból a szempontból vagyok gondban, hogy újdonságot leljek a programban. Nem mintha nem lenne – új téma, csiszolgatás, javítgatás, toldozás-foldozás –, de igazából semmi olyan jelentős újítást nem tudok felmutatni (avagy csak nem szúrta ki a szemem – ez sem kizárható), ami alapján a ’46 egy marha nagy mérföldkő metaforájával lenne jellemezhető. Tisztes iparosmunka, nagyobbacska kiegészítés – még inkább: egy antológia, a „szerző” legújabb műveivel.

Ha pedig valaki végképp megunná a sugárhajtás sivítását meg a négy gépágyú bélcsomózó dörgését, az előtt még mindig nyitva áll az út, hogy felmarkolja jó öreg Fiat CR.42-esét, és miközben két I-16-ossal a hátsójában lesi a „Pressione”-t, a motortérnél hallható kopogás és csattogások közepette elgondolkodjon azon, hogy „De szép is lenne, ha lenne legalább egy Héjám…!” Most már azonban valami jóval komolyabbat várnánk, tisztelt Maddox Games és 1C! …mondjuk, a következő generációt. Nem világmegváltást – csak a ma „A szimulátorát”.