A népszerű városépítő RTS következő darabja ezúttal a legendák korát eleveníti meg. A 7. századi Britanniát Artúr király legendájával, a 8-9. századi Germániát és a Siegfried mondakört, valamint a 15. századi Havasalföldet a Drakula-történetek főszereplőjével, Vlad Dracul gróffal. Ennek megfelelően legendás hősöket irányíthatunk, mint Artúr és lovagjai vagy Merlin (és pusztító varázslatai), felépíthetjük Camelot várát és megküzdhetünk óriások és vérfarkasok seregeivel.
A sorozat a sikerét annak köszönheti, hogy kifejezetten egy középkori vár életének megszervezésére összpontosít. A küldetések során általában csak a központi erődből és némi nyersanyagból kiindulva kell egy jól működő és védhető várat felépíteni, ami ha sikerül, nem kis elégedettséget tud okozni. Első nekifutásra élelmet és fát kell termelni, hogy további épületeket húzhassunk fel, illetve ellássuk az újonnan érkező alattvalóinkat. Ezután majd jöhetnek az egyéb nyersanyagok (kő, vas) és a műhelyek, melyek (többnyire) fegyvereket készítve lehetővé teszik egy hadsereg felszerelését. És majd ha a gazdaság úgy-ahogy működik, akkor gondolhatunk csak várfalak, tornyok és egyéb trükkös védelmi berendezések építésére, mint például a tüskés verem, vagy a falról leömlő égő olaj.
Egy középkori vár nemcsak katonai, hanem gazdasági központ is volt. Ezt jól megfogták a játékban is, azáltal, hogy belevittek egy kis területfoglalós elemet. A térképen található más várak vagy semleges falvak elfoglalásával növelhetjük birtokunkat. Ezzel nő az adóbevétel és elkezdhetünk velük kereskedni. Például mi szállítunk a falunak fát, amiből farmokat építenek, az élelmet pedig visszaküldik a várba (abból ugyanis sosincs elég). Ez egyfelől praktikus, másrészt jelentősen ad az érzéshez, hogy egy vár urai lehetünk.
Mivel ezen Stronghold rész a Legends alcímet viseli, joggal várható el, hogy kapjunk valami extrát a szokásos (számszer)íjászok, lándzsások és az egyszerű, talpas men-at-armsok mellett. Ebben nincs is hiba, várunkra jégóriások támadhatnak, akik méretüknél és erejüknél fogva pillanatok alatt lebontják a falakat, vagy vámpírszerű lények átállíthatják a maguk oldalára gyengébb idegzetű katonáinkat. A játék későbbi szakaszában pedig akár sárkányokat is megidézhetünk, hogy velünk harcoljanak. A pályák többségén egy vagy több hőst is irányíthatunk, akik különleges képességeikkel, vagy egyszerűen csak a nagy erejükkel segítségünkre lehetnek. Artúr egy rövid időre meg tud idézni 3-4 grál-lovagot, hogy a segítségére legyen, Merlin varázslata pedig minden ellenséggel végez a hatósugáron belül (bár nem árt azért eldugni a vén trógert a közelharc elől).
A játék műfaja klasszikus RTS, ami azt is jelenti, hogy elég nehéz olyan küldetéseket csinálni, amit ne láttunk volna már a C&C vagy a Warcraft különböző részeiben. A lényeget tekintve ugyanis teljesen mindegy, hogy addig kell megvédeni a várat/bázist, amíg elkészül az atombomba, vagy megérkezik Merlin Írországból. Joggal merülhet föl a kérdés az olvasóban, hogy miért baj, ha egy várat meg kell védeni? Hiszen azért készül („a puding próbája az evés”). Csakhogy az említett küldetés után kettővel már megint ugyanaz a feladat: építsük fel Camelotot, amíg Guinevere megérkezik (mert az asszonyt már akkoriban is le kellett nyűgözni), de hoppá, a gonosz szászok rátaláltak és addig támadnak egyre erősödő hullámokban, amíg az ara be nem lovagol a várba, hogy aztán az égen villogó „Victory!” felirat megállítsa őket. Mint minden jóból, pudingból is megárt a sok.
Változatosságot és kihívást talán csak a "do-or-die" küldetések jelentenek (amikor utánpótlás nélkül, fix haderővel kell végrehajtani a feladatot). Kihívást mindenképpen, de sajnos csak rossz értelemben. A katonák irányítása meglehetősen nehézkes. Már az Age of Empires 2-ben megcsinálták, hogy az egységek szépen, rendezett sorokban vonuljanak, ne úgy, mint egy csürhe. Ez nemcsak esztétikai, hangulati elem, hanem praktikus is, hiszen így például az íjászok még véletlenül se kóvályognak bele a közelharc sűrűjébe. A katonáink a Strongholdban is szépen felállnak csatarendbe induláskor és érkezéskor, azonban ami közte van, az a totális káosz. A könnyűfegyverzetű egységek – köztük az íjászok is – sebességüknél fogva előrerohannak, a nehézfegyverzetűek pedig olyan lassan vánszorognak a pályán, hogy szinte fizikai fájdalmat okoz kivárni, míg megérkeznek a kijelölt pontra. És szinte lehetetlen, hogy a csatában odaérjenek bárhova, ahol szükség van rájuk.
A Stronghold Legendsben szerintem az eredeti, hangulatos és a bosszantó elemek kiegyenlítik egymást. Például a kampány meglehetősen egysíkúra sikerült, de a küldetésszerkesztő és a többjátékos mód mégis megnyújthatja valamelyest a játék élettartamát. Véleményem szerint a Stronghold Legends egy tökéletesen átlagos RTS, és e szerint adtam rá a pontokat is.
