A Titan Quest volt a 2006-os év egyik legjobban sikerült akció-szerepjátéka. Az eredeti játék és a kiegészítő megjelenése közötti rövid fejlesztési időt tekintve kissé szkeptikus voltam abban, hogy a fejlesztőknek sikerül olyan újdonságokat beépíteni a játékba, amely a kiegészítő megvásárlását is indokolttá tenné. Azonban rácáfoltak kétségeimre, és most nézzük a részleteket.
A Titan Quest a Blizzard világsiker akció-szerepjátékát, a Diablot, de főként a Diablo II-t vette etalonnak, persze a 2007-es grafikai követelményeknek megfelelő köntösben. A játék alatt gyakran olyan érzésem volt, mintha a Diablo II-vel játszanék, ami persze komoly dicséretként is felfogható. Néhány dologban persze a mester még mindig túlszárnyalta tanítványát, így például a Diablo II-ben soha sem szaladgáltunk milliókkal a zsebünkben, részben mert volt mire költeni, másrészt a kincses ládikánkban tartható pénz mennyisége is korlátozott volt. A Titan Questben részben nem volt kincses ládikánk, másrészt egy idő után nem volt mire elkölteni a temérdek pénzt. A fejlesztők a kiegészítőben a költési oldalt vették szemügyre, és olyan újdonságokat építettek be, mint például a nagyhatalmú varázstárgyak vagy a közönséges varázstárgyakkal felturbózott felszerelés szétszedésének lehetősége, ami elég drága, így jó sok pénzt lehet elkölteni ezen az úton is. A harmadik lehetőség már az eredeti játékkal kapcsolatos másik kifogásomhoz is tartozik. A kereskedőktől a kiegészítőben olyan pergameneket vásárolhatunk, ami egyszer használatos, de nagyon komoly erőfölényt biztosít a játékosnak szükség esetére. Erre pedig szükségünk is lesz, mert ellentétben az eredeti játékkal a kiegészítőben a boss karakterek kifejezetten erősek lettek, így a pergamenek segítsége nélkül nehezen győzhetnénk ellenük.
Az eredeti játékból hiányzó kincsesláda szerepét a kiegészítőben a karavánok látják el. Azokat a tárgyakat, amelyeket nem akarunk eladni, nem kell magunkkal cipelni és a hátizsák egy sarkába rejtegetni, hanem egyszerűen odaadjuk egy karavánosnak, aki elhelyezi a szekéren. A szekér pedig szépen követ minket minden fontosabb városba vándorutunkon. Ami újdonság még a Diablo II-höz képest is és gyakran hiányoltam, az a lehetőség, hogy a karavános a saját szekéren kívül egy közös szekérrészt is kialakított, így hihetetlenül könnyű lett a játékon belül a különböző karaktereink által begyűjtött cucc átcsoportosítása. Képzeljük el, hogy az egyik harcosunk talál egy csuda varázsköpönyeget óriási intelligencia szint használati korláttal. Mivel szegény harcosunk intelligenciája meglehetősen alacsony és nem is nagyon gyarapodik a játék végéig, így eddig elbaktattunk a legközelebbi kereskedőig és fájó szívvel eladtuk neki. Most egyszerűen bedobjuk a közösbe, és amikor a varázslónkkal játszunk, egyszerűen kivesszük a közös szekérből a varázsköpönyeget. Persze ezen túlmenően a talizmánok gyűjtögetésében is segít a szekér. Sokszor majd' a falat kapartam, amikor egy talizmánsorozatból csak egy hiányzott és már órák óta hiába öltem az ellent halomra, csak nem akartak eldobni egyet belőle. Ilyen esetben most elegendő betölteni a többi karit, és megnézni, hátha valamelyik zsebében akad egy talizmándarab, betenni a közösbe és már kész is az új talizmán.
Az okos játékmenetbeli változtatások mellett a Diablo II mintájára az eredeti játék végére biggyesztettek egy új játékrészt, amiben a Hades legmélyebb bugyraiba kell lemerészkednünk. Ez az új rész nagyjából 10-15 óra alatt végignyomható, ami kb. harmada az eredeti játék hosszának. A Hadesben bolyongás értelemszerűen sötétebb és komorabb hangulatú (ugye nem túl vidám dolog a halottak országában bolyongani), de mind grafikában, mind hangokban megfelelően változatos lett. Szerencsére a fejlesztők elkerülték azt a csapdát, hogy a halottak országát egy tök sötét pincének ábrázolják, így egy-két kivételtől eltekintve a karakterünk és az ellenség is jól látható, ha nem is napfényes, hanem olyan kísérteties, kékes-fehéres derengésben.
Ennyi érdekes hasznos újdonság mellett becsúszott egy kis malőr is. A legtöbb hasonló kiegészítőt úgy készítik el a fejlesztők, hogy aki megvásárolja, választhat egy pár előregyártott megfelelő szintű egyen karakterből, amelyekkel az új részeken végigmehet. A fejlesztők ugyan beépítettek egy karakter-transzformációs lehetőséget, így installáláskor az eredeti Titan Quest karaktereink bekerülnek a kiegészítőbe. Ez azonban csak akkor használ igazán, ha van már olyan karakterünk, amellyel nagyjából épp eljutottunk az eredeti játék végéig. Ha túl erős vagy túl gyenge a karakterünk, akkor egy időre el kell napolnunk Hades tájainak megismerését, legalábbis addig, amíg az egyik karinkat végig nyomjuk az eredeti játékrészeken és elérkezünk a kiegészítőig.
Az eredeti és a kiegészítő megjelenése közötti rövid idő egyébként azért is szerencsés volt, mert az eredeti játék kiváló grafikája továbbra is frissnek hat. A fejlesztők a grafikai elemeket és helyszíneket új elemekkel egészítették ki, továbbá új szörnyek, ellenségek is gazdagítják a palettát, így aki az első részt már unásig gyűrte, annak sem lesz unalmas a kiegészítővel játszani, már csak azért sem, mert az időközben felgyülemlett cuccot, talizmánt és pénzt sokkal hatékonyabban lehet majd használni a kiegészítőben. A kiegészítő új szörnyeihez új zajok, kiáltások, morgások is dukálnak és a Hades rejtelmes mélyeiben eddig még nem hallott zenék is felcsendülnek.
A Titan Quest kiegészítő is követi a nagy előd a Diablo II és a kiegészítője hagyományát, a már addig is jó játékot még tovább finomítja, még magasabb szintre emeli. A mintegy 10 órányi játéktöbblet önmagában nem érné meg a kiegészítő megvásárlását, de a többi játékmenetbeli újítás, amely a játék minden részében régiben és újban is a rendelkezésünkre áll már olyan csáberő, amelynek egy magát valamire tartó Titan Quest rajongónak nem szabad ellenállnia. Azoknak a Diablo II rajongóknak is érdemes még egy pillantást vetni a kiegészítővel felturbózott játékra, akiknek az eredeti még nem jött be igazán, hátha az újdonságok miatt kedvet kapnak hozzá.
