Újabb online szerepjátékkal örvendeztetnek meg minket hamarosan a Funcom fejlesztői, a Games Conventionön pedig örömmel fogadtam el a bemutatójukra szóló meghívást. Lássuk tehát, mire számíthatunk az egyik korai MMORPG játék, az Anarchy Online fejlesztőitől!
Az Age of Conan a címéből is kikövetkeztethetően a Conan regények univerzumában játszódik. Az eddigi idillikus elfes-törpös világ helyett egy sokkal sötétebb, brutálisan barbár, kegyetlen világot kapunk, melyet kifejezetten felnőtt játékosoknak szánnak. A játék érdekessége, hogy az első felében mindenki a saját gépén offline játszhatja le az első 20 fejlettségi szintet, egy érdekes és a játékos köré tervezett egyjátékos módban, majd az online világba akkor léphet be véglegesen, ha a karaktere már elérte a 20-as szintet.
A GC-s bemutató két részből állt. Először a két fejlesztő elkalandozott egy sötét földalatti labirintusba, ahol néhány ellenséges karakterrel kellett felvenniük a küzdelmet. Az egyik játékos karakter mágus volt, a másik katona. A mágus sötét erőket megmozgatva további segítőket varázsolt elő a harc előtt, így a két karakter mindkét nagy erejű ellenfelét (az első varázserővel rendelkező csontváz volt, a második valamilyen óriás) le tudta győzni. A csata érdekes volt, mindkét karakter minden ügyességét bevetette a harcba. A következő részben városostromot láthattunk. A fejlesztők előbb ostromgépekkel lerombolták a város falait, majd több segítővel együtt megrohanták a védőket. A küzdelem látványos volt, sok tekintetben a középkorban játszódó filmek csatajeleneteire emlékeztetett. A csata végén a támadók elfoglalták a várost.
A fejlesztők ezután bemutatták az új harci rendszert, amely teljesen egyedülálló a jelenlegi online szerepjátékok között. Az eddigi MMORPG-kben a játékos egyszerűen rákattintott az ellenfelére, a rendszer pedig kiszámította a sebzést és lejátszotta az animációt. Az új rendszerben a játékos elfoglalja a pozícióját, és közelharc esetében sújt vagy vág a karddal, esetleg ha alkalma adódik rá, halálos harci kombókat is indíthat. Varázslat vagy nyíl esetében a játékosnak előbb fel kel húznia az íját vagy elő kell készítenie a varázslatot, és utána pontosan meg kell céloznia vele az ellenfelét. Ezzel a megoldással minden harc érdekessé tehető, és a játékos úgy is nyerhet, ha ügyesebb az ellenfelénél, annak ellenére, hogy esetleg alacsonyabb a szintje. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a játék támogatja a formációban védekezést vagy támadást. Aki látott már régi római időkről szóló filmet csatajelenetekkel, az emlékezhet arra, hogy a fegyelmezett római katonák többféle formációt tudtak csata közben felvenni, amelyek gyakran a győzelmet biztosították számukra a fegyelmezetlenül harcoló ellenséggel szemben. Hasonló rendszert dolgoztak ki a fejlesztők ehhez a játékhoz. A csapat vezetője eldönti, hogy az adott szituációban melyik a legcélszerűbb formáció, a játék rendszer pedig ennek alapján minden katona számára kijelöli a formációban a helyét. Ha a katonák fegyelmezetten betartják a formációban a helyüket, a harci rendszertől megkapják az adott formációhoz tartozó bónuszt. Másik fontos tulajdonsága a játéknak, hogy támogatja a céhek szerveződését is. Egy-egy ilyen céhben sok játékos összeverődik majd, akik közösen támadnak és védekeznek majd a csatatereken. Az előző példában említett város lehet egy céh kezelésében, és egy másik céh harcosai megtámadhatják, így ha az ostrom sikeres, a város gazdát cserél.
A játék felnőtt játékosok részére készül, amit harc közben már első látásra észrevesz a játékos, ugyanis ellentétben a szokásos tinédzserek részére készülő online játékokkal, a harcok igen véresek, gyakran szanaszét repülnek a végtagok, és a csapások, ütések nyomán is bőven fröcsög a vér.
Az Age of Conan elején a játékos generálja a karakterét, fajt választ, magasságát, hajviseletét, ruháját is meghatározza, stb. Ekkor még nem kell döntenie arról, hogy milyen típusú karaktert választ magának. A karakterválasztás ugyanis az ötödik szintet követően válik esedékessé, de a végleges specializációra egészen a huszadik szintig kell várni. A játék ötödik szintjén a játékos négy alapvető karaktertípus közül választhat majd: katona, pap, mágus és rogue. A huszadik szinten választható karakterosztályok csak felsorolásszerűen:
Katona: védő, hódító és sötét templomos
Pap: Mitrász papja, Szeth papja, Vihar druida és Medve sámán
Rogue: barbár, orvgyilkos és erdőkerülő
Mágus: pióca, halálvarázsló, Xotli hírnöke és démonológus
Minden karakterosztály előnyökkel és hátrányokkal is jár, de a megfelelő szinteken a játékos elég tapasztalattal rendelkezik arról, hogy eldöntse, milyen karakterrel szándékozik a továbbiakban játszani. Valamikor később, egy magasabb szinten pedig a játékos választhat magának egy úgynevezett presztízs osztályt, amellyel az amúgy is erős karakterét tovább erősítheti, illetve specializálhatja. Ezek szintén csak felsorolásszerűen: uraság, parancsnok, varázstárgy-készítő és mester. A játékban több száz képesség is lesz, ezek egy részét a játékos választhatja ki magának szintlépéskor, másokat a rendszer automatikusan a játékos karakteréhez rendel osztály és szint alapján. A játék indításakor a fejlesztők azt tervezik, hogy a karakterek maximális szintje nyolcvan lesz. Három játszható fajjal indul majd a játék, karaktergeneráláskor ezek közül lehet majd választani: Aqulonian, Cimmerian és Stygian. Mindegyik fajnak is vannak előnyei és hátrányai, a játékos hivatott eldönteni, hogy melyiket választja.
A feladatok és küldetések szerves részét képezik a játéknak, noha más módon is lehet a karakterünket fejleszteni (például játékosok elleni háborúban). A feladatok egy része egy játékosra van szabva, más feladatokat kisebb-nagyobb csoportokra készítették. A feladatok egy része többféle módon is megoldható, így az általánosan használható „leverem az ellent” mellett trükkös logikai megoldások is létez(het)nek. A fejlesztők igyekeztek elkerülni a szokásos postás küldetéseket (vidd ezt innen oda), de azért ilyen egyszerű küldetéseket is megtartottak a játékban azon játékosoknak a kedvéért, akik nem akarnak túlzottan belemerülni a küldetésekbe. A küldetésorientált játékosok viszont olyan összetett feladatokkal is megbirkózhatnak, amelyek egyaránt igénylik az együttműködést más játékosokkal, illetve a találékony helyzetfelismerést. Például olyan quest is lehet, ahol nem tudunk a bozóton áthatolni, hogy a küldetés színhelyére érjünk, ekkor a játékos kereshet egy fáklyát, és azzal felgyújthatja a bozótost, így az akadály elhárul. Végül néhány szót a felszerelésről. Az Age of Conanben óriási mennyiségű felszerelést találhat, vásárolhat, illetve a megfelelő képességek birtokában készíthet a játékos. Ezek nem csupán fegyverek, hanem például berendezési tárgyak is lehetnek, mondjuk egy játékosok által lakott házban egy céh városban. A fegyverek minősége függ az anyaguktól, és bár a harc erősen függ a játékos képességétől, az azért könnyen belátható, hogy nem mindegy, hogy fakarddal vagy egy szamuráj karddal próbáljuk az ellenfelünket legyőzni.
A látottak alapján igen érdekes online játék készül a Funcom fejlesztőinek keze alatt. A boltokba kerülése valamikor 2008 márciusa körül várható.