A lipcsei kiállításon a Disney játékfejlesztői csapatával is találkoztam, akik két bemutatójára is invitáltak. Az első az elsősorban a fiatalabb közönséget célzó Narnia film második részéhez kapcsolódó játék volt, míg a másik a Turok képregényekhez kapcsolódó, elsősorban a nagyobbak figyelmére pályázó belső nézetes lövöldözős akció.

A sikeres Narnia filmhez kapcsolódóan megjelent játék második részét, a Narnia 2: Prince Caspiant láthattam a bemutatón. A játék grafikailag nagyon szép, élénk színekkel operál, kissé rajzfilmszerű, ami szintén a kisebb korosztály ízlését követi. A logikai feladványokat érdekesen keverték a harci részekkel. A film több szereplője is megjelenik a játékban, néhányukat közvetlenül is irányíthatjuk a csatákban vagy logikai feladványok közepette. Annak ellenére, hogy a játék csak jövőre jelenik meg, a csatajelenetek során néha akár száz harcost is láthattunk egyszerre anélkül, hogy a rendszer lelassult volna. Mivel a szereplők száma kevés, ezért nem lett volna életszerű, ha a csatamezőn átvágva mentek volna tovább, ezt a fejlesztők úgy oldották meg, hogy egy guruló tárgy (farönk, ha jól emlékszem) szinte rendet vágott a harcosok soraiban, és az így keletkezett résen futottak át hőseink. Másik érdekes ötletük az volt, hogy a csatában az óriás vállára kapaszkodó szereplő közvetve tudja az óriást vezérelni, ami hamarosan a jó oldalára javára billenti a csatát. Mini logikai feladatok is tarkítják a játékot, az egyikben például egy elromlott katapultot kellett helyreállítani, ehhez először meg kell találni az alkatrészt (ami egy fogaskerék volt), ezt fel kell húzni a mellvédre, majd a mellvéden állva be kellett építeni a katapultba. Mindez csak úgy ment, hogy a játékos egy csigán átvetett kötéllel húzta fel előbb egyik-másik szereplőt, majd a fogaskereket is. A katapulttal végül a támadó banditák hajóját kellett lövöldözős módon elsüllyeszteni. A játék a jövő év közepe táján, az új Narnia film megjelenésével egy időben kerül a boltokba PS3-ra és Xbox 360-ra.

A másik bemutatott játék egy dinoszauruszos, belső nézetes lövöldözős akciójáték volt, az Acclaim 1997-ben indult Turok sorozatának visszatérése. A történet szerint főhősünk – Joseph Turok – űrhajója lezuhan egy bolygón, ahol egyszerre kell szembenéznie ellenséges csapatokkal és vérszomjas dinoszauruszokkal. A karakter kiválóan bánik a tőrrel, íjjal és lőfegyverekkel, és több küldetésben mesterséges intelligencia vezérelte karakterektől is segítséget kap. Az ellenségek is fejlett MI vezérlést kaptak, így a feladatok megoldásába sok érdekes lehetőség is rendelkezésünkre áll. A szokásos „minden ellenséget kiirtok” mellett például úgy is előrejuthatunk, hogy lövöldözéssel felriasztjuk a raptorokat, akik a legközelebbi ellenségre, azaz az ellenünk harcoló banditákra rontanak. Ezzel részben eltereljük magunkról a figyelmet és egymással lesznek elfoglalva, másrészt kis szerencsével a katonák és a raptorok száma is jelentősen csökken majd az összecsapás következtében. Bemutatták azt is, hogy a lövöldözés mennyire életszerű. Amikor például a nyíllal fejbe lőttük az ellenséget , az szó nélkül eldőlt, de amikor véletlenül a karját vagy lábát találtil el, a sebesült segítségért kiáltott, és pillanatokon belül Turok nyakán volt az ellenség. A játék grafikája kiváló, a fizikai és a fényeffektusok igen látványosak – mindezt az Unreal Engine 3 módosított változata biztosítja. Megjelenését 2008. február 5-ére ígérik a fejlesztők, PS3-ra és Xbox 360-ra.