26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Dusk-12

Kipróbáltuk az orosz FPS korai tesztverzióját.

Írta: Corsten 3 hozzászólás

Az orosz fejlesztők idestova másfél éve bejelentett FPS játéka egyre inkább homályba veszett, egyre kevesebb információt kaptunk a fejlesztés hogyanlétéről, illetve szárnyra kaptak a pletykák, miszerint talán soha sem fog elkészülni a játék. Ám a „halott főnixmadár” feltámadott poraiból, újra itt van, és feltett szándéka, hogy a nagyközönséget elcsábítsa a S.T.A.L.K.E.R. elől. A kiadó, a Buka Entertainment viszont igazából nem büszkélkedhet kimagaslóan nagy teljesítménnyel, vélhetően legújabb üdvöskéjük sem számolhat majd hatalmas nemzetközi sikerekkel. A helyzet azonban korántsem ennyire vészes, lássuk tehát, mennyi is az annyi.

A sztori után kutakodva nem mondhatnám, hogy olyan nagyon felcsigázódtam. Bár próbáltak eredeti vonásokat tűzdelni a történetbe, azért számomra kissé egyszerű lett. E szerint ugyanis a Földön egy új, eleddig ismeretlen vírus szabadult el, és egy különlegesen kiképzett hadsereg tagjaként nekünk is hozzá kell járulnunk a kedélyek lecsillapításához A sallangoktól nem mentes sztorit valamilyen szinten feldobja a tény, hogy gyakorlatilag két részből épül fel a játék. Az első részben amolyan kalandor stílusban, többnyire egyedül teszünk a világbékéért, azonban nagyjából a játék ötven százalékánál mi is megfertőződünk azzal a bizonyos vírussal, - piros pont az eredeti ötletért –, és innentől kezdve a játékmenet leginkább Quake-es stílusban folytatódik. A vírus jótékony hatása miatt több különleges képességgel is gyarapodunk, ám ezekről túl sok konkrét információval mindezidáig nem rendelkezünk.

Nyilván ahogy egyre inkább közeledig a megjelenés dátuma, több és több infómorzsát hintenek elénk a lelkes programozók, így érkezett egy DVD korong is nemrégiben. Az így kipróbált előzetes verzió még meglehetősen korai fázisban volt, így túlságosan nagy jóslásokba bocsátkozni nem lehet, és nem is nagyon érdemes, úgyhogy első körben lássuk mi az, ami biztosnak tűnik.

Ami nekem kapásból feltűnt, az a határozottan kellemes grafika. Hiába no, a "next-gen" lassan-lassan mindenhol átveszi az uralmat. Jóllehet meglehetősen szerény videokártyám képességei nem tették lehetővé a maximális grafikai beállításokat, mediumon is jó érzés volt ránézni a szép tükröződő felületekre, vagy éppen a korrekt vízmegjelenítésre. A tűz effektek is bővelkednek a különböző grafikai megoldásokban, de a torkolattűz már azért hagy némi kívánni valót maga után. A kellemes grafikai megoldásokra mintegy rátéve egy nagy szeneslapáttal, nagyon ígéretes fizikai engine-t rittyentettek a fejlesztők a játékhoz. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy ez meg sem közelíti a Source képességeit. Egyes tárgyak túlságosan idétlenül mozognak, a környezet helyenként túlságosan steril lett. Ettől eltekintve takaros iparos munka, átlagos, időnként átlagon aluli megoldásokkal. A hangok területén egyelőre szintén meglehetősen kezdetlegesen állnak a fejlesztők. Szívből remélem, hogy valamilyen formában később megjelennek majd különböző környezeti zajok, neszek, mert ahogy korábban is említettem, így túlságosan rideg a környezet.

A tesztre kapott verzió kétségtelenül legfájóbb pontja a mesterséges (un)intelligencia. Szörnyű, hogy egyes szituációkban mennyire oda nem illő megoldásokat választanak az ellenfelek. Az öngyilkos hajlamú, már-már terrorista vénát igénylő megmozdulásokra nem is térek ki, szóval lesz még min ügyködni a programozóknak, mert ezen a banánhéjon már csúsztak el, nem ketten-hárman.

Katonaként számos fegyver áll majd rendelkezésünkre, melyek mintájául a fejlesztők leírása szerint leginkább az orosz hadsereg által használt arzenál szolgált. Gépfegyverek, puskák, gránátvetők – a szokásos FPS választékról beszélhetünk. Mutánsként aztán a játék második felében minderre már nem lesz szükségünk, speciális képességeink megfelelően erőssé tesznek minket a harcra.

A többjátékos módról egyelőre csak annyi biztos, hogy lesz. Deathmatch, illetve team deathmatch módokról lehetett eddig hallani, akár 16 fő részvételével. A játékos a katonák és a mutálódott emberek oldala közül választhat. A többit meglátjuk a végleges, dobozos verzióban.

A játékmenetről nyilatkoznom a legnehezebb, hiszen konkrét előrelépés az alpha verzióban nem volt, egy kis trükkel lehetett manuálisan betöltögetni az egyes pályákat. Ezt a kis (a végleges verzióból természetesen kikerülő) intermezzót leszámítva határozottan jól éreztem magam a tesztelés ideje alatt. A korrekt grafika és a fizika miatt egészen bele tudunk merülni az önfeledt játszásba, csak a már korábban leírt apró bakik rondítanak bele néha a képbe.

Mivel nem a végleges verziót volt szerencsém kipróbálni, nem tisztem ítélkezni a Dusk 12 felett. Azt kell mondjam, egy ígéretes játék válhat belőle, ha a hibákat megfelelő minőségben kijavítják, a meglévő korrekt funkciókat pedig továbbfejlesztik. Ha mindezek elvégzésére a programozók nem lesznek restek a jövő év első negyedére ígért megjelenésig, akkor nagy eséllyel pályázhat rá, hogy akár évek múltán is emlékezzünk (ha kissé halványan is), mi is volt az a Dusk 12. Úgy legyen!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dusk-12

Platform:

Fejlesztő: Orion

Kiadó: Buka Entertainment

Megjelenés: 2007. II. negyedév

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Mezzo*
Mezzo* [488]
Én azért majd adok neki egy esélyt.Ha a végleges verzióról jókat írnak majd, lehet hogy letö..... izé, megveszem!:-D:-D
MaxXx
MaxXx [64]
Nekem az írás és képek alapján nem tetszik:-/
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)