26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Legend: Hand of God

Kipróbáltuk az idén megjelenő, német fejlesztésű akció-RPG-t.

Írta: Blade Runner 5 hozzászólás

Pár éve még szinte temettük az RPG játékokat, az utóbbi időszakban azonban újabb és újabb fejlesztők próbálkoznak a stílus felelevenítésével, több-kevesebb sikerrel. És míg a legtöbb ilyen a tengerentúlról érkezik, egy-egy játék az öreg kontinensen is elkészül, mint például a tavalyi év legsikeresebb RPG-je, a lengyel fejlesztésű The Witcher. Egy másik lengyel cég, a Techland gondozásában idénre várható egy német fejlesztőcsapat új akció-RPG-je, mely a stílus klasszikusának, a Diablónak nyomába próbál lépni. Egy erősen béta állapotú tesztverzió került nemrég a kezeim közé, ez alapján röviden beszámolnék, mire is számíthatunk a Legendben.

Legend: Hand of God

A játék a szokásos középkori jellegű pajzsos-sisakos-kardos-varázslós beállítást kapta. Egy főhősünk lehet, és amikor az első szintlépési ponthoz érünk, öt különböző fejlődési útból kell azt a kettőt kiválasztanunk, amelyekben karakterünket fejleszteni szeretnénk. Az öt lehetőség: a varázsló, a fény útja (ez gyakorlatilag a képességeit inkább jó célra használó varázsló), a közelharcos, az íjász és végül a tolvaj. A játékos így gyakorlatilag tíz különböző kombinációt állíthat elő, ami persze az egyes területekhez tartozó igen nagy számú fejlesztési lehetőséggel együtt szinte végtelen változatot rejt magában. Érdekes és követendő ötlet, hogy szintlépéskor a játékos egy-egy pontot kap a két különböző területhez, így nem fordulhat elő, hogy minden tapasztalati pontot ugyanarra a területre csoportosítja. Ezzel biztosították, hogy a játékos végül érdekes és változatos karaktereket épít fel.

Legend: Hand of God

A játékmenet a szokásos Diablo jellegű hentelés, ami elég gyorsan magával ragadja az embert. Az ellenfelek is elég erősek, így szinte kizárt, hogy egy ütéssel agyoncsapjuk akár a leggyengébb koboldot is, a boss karakterekről már nem is beszélve. Érdekes és életszerű megoldás az is, hogy az ellenfelek méretétől függően más és más jelegű a karakterünk harci animációja, így óriások ellen fel-felugorva harcolunk, ami persze sokkal érdekesebb, mint a szokásos, térdmagasságban történő hadonászás a karddal. :-) Maga a történet nem túl eredeti, de a sok mellékküldetéssel együtt kellemesen megalapozza az akciók hátterét. Elég sok tárgyat találunk kalandozásunk során és az ellenfeleknél is meglehetősen sok a hasznos cucc, amit persze legyőzésük után könnyedén bezsebelhetünk. A két részre osztott hátizsák meglehetősen szűk lett, így még a nagyon hasznos tárgyátrendező sem tud sokat segíteni abban, hogy ne szaladgáljunk minduntalan a kereskedőkhöz. Specialitása a játéknak a próbababa hiánya, azaz a játékos közvetlenül a saját karakterére aggatja a cuccokat. Ez annyiban zavaró, hogy ha néha szeretném megnézni, hogy épp milyen kesztyűvel, sisakkal, stb. rendelkezem, ezt kissé nehézkesnek találtam ennél a megoldásnál.

Legend: Hand of God

A játék annak ellenére, hogy még fejlesztés alatt áll, teljesen stabil volt, meg merem kockáztatni, hogy stabilabb, mint néhány kiadásra került játék. A grafika is korszerű, bár ennek az az ára, hogy gyengébb gépeken a játék beszaggat és még erősebb gépeken is előfordul időnkénti belassulás.

Legend: Hand of God

A játék minden erényével és hibájával együtt nagyon szórakoztató, könnyű belefeledkezni. A klasszikusok közül a Diablo sorozat, a modern akció-szerepjátékok közül pedig a Titan Questhez hasonlítható leginkább. Remélhetőleg a kisebb hiányosságokat a fejlesztők a megjelenésig még kiküszöbölik, így a műfaj rajongói újabb kihívással nézhetnek szembe valamikor 2008 folyamán.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God
  • Legend: Hand of God

Legend: Hand of God

Platform:

Fejlesztő: Master Creating

Kiadó: Techland

Megjelenés: 2008.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

homeropata
homeropata [9]
Két apró megjegyzésem van a cikkhez.
Mikor temettük szinte az RPG játékokat? Szerintem sose volt ilyen stádiumban. Mindig is jöttek ki, és ezután is lesznek további próbálkozások.
A másik meg, hogy ha diabló féle hentelős, akkor inkább akció-szerepjáték (vagy ha nagyon olyan akkor akció-karaktertápoló játék :-) ).
tomcsa4
tomcsa4 [1340]
Hmm felírtam kívánságlistámhoz.
Avatar3
Avatar3 [1]
Kemény
frikfrak
frikfrak [2]
Nem rossz
[url]http://www.youtube.com/watch?v=nDieenGF9cE[/url]
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (5 db)