Megyek előre. Hopp, elém ugrik egy kétméteres, ritka rusnya véglény azzal a mérsékelten fennkölt céllal, hogy megegyen ebédre. Avagy opcionálisan vacsorára. Kulináris élvezetekhez mit sem konyító barbárom azonban hanyag eleganciával darabolja fel az ez ellen jelentékeny méretű karmokkal tiltakozni próbáló monsztát, és már megyünk is tovább. De nini, ott van egy másik szörny, amott szintén egy, és jé, csak nem egy orosz lövészhadosztály méretű goblinsereg közelít felém a hegyek felől...? Az előbbiekben felvázolt folyamatábra adta a 2004-ben debütált Sacred játékmenetének 98%-át, amelyet kiegészített mintegy fél százaléknyi beszélgetés, és 1,5%-nyi böngészés a főmenüben. Ennek a rendkívül komplex játékmenetnek hála a Sacred igen szép számban kelt el, így mi sem természetesebb, minthogy végre-valahára elkészült a folytatás is, amely a korábbi hibrid megoldás helyett szép színes 3D-s környezetbe teszi át kalandjainkat. És bár a Sacred 2 megjelenése már a nyakunkon van, a kiadó rendelkezésünkre bocsátotta a Fallen Angel bétaverzióját, amelyből képet kaphattuk a játékról. Természetesen szépet, és színeset.
Mint az már az előzetesünkből is kiderült, a Sacred esetében is azt az immáron módfelett unalmas fogást találták ki a fejlesztők, miszerint a második epizód nem az első rész utáni, hanem az az előtti állapotokat vázolja fel. Avagy vázolná, hiszen a bétaverzióból a történeti szálnak az egészen parányi nyomait is csupán Sherlock Holmest megszégyenítő nyomozás után lehetett felfedezni. Ehhez hasonlóan az egyes helyszínekhez köthető küldetések is némiképpen foghíjasak, úgymint az NPC-k jelentős részénél még a szövegbuborék is megjelenik, csak éppen szöveg nélkül. Ezek, és az ezekhez hasonló momentumok azonban a bétaverziók többségének velejárói, az már azonban nem, hogy a mellékküldetések – amelyekből tonnaszám található, hiszen az NPC-k voltaképpel két kézzel szórják a questeket – rendkívül repetitívek. A „menj oda, gyakd le ezt, mentsd meg amazt” koncepció a királylányok kiszabadításánál még érdekes és élvezetes is lehet, azonban a királyfiakkal ellentétben a játékos nem biztos, hogy a hercegnőkhöz hasonlóan minden egyes bajbajutotton segíteni akar majd. Motiváció sincs különösebben, hiszen a pénz- és tapasztalatbéli jutalmak általában nem akkorák, hogy mindez különösebb csáberővel bírna – hacsak nem a történeti szálhoz tartozik az adott misszió. Arról meg mint említettem a semminél is kevesebb derült ki; szinte mínuszban vagyunk a téren.
Ellenfelek tekintetében aligha lesz majd bárkinek is panasza a minket földi porhüvelyünktől megszabadítani akaró lények változatosságát tekintve, hiszen nagy tömegben lezúzandó manóktól kezdve az elfeken át az óriási bogarakig széles a repertoár. Pontosabban széles a térkép, amin jártunkban-keltünkben sokféle gyilkos létformával összefuthatunk, de magán az adott területeken meglehetősen behatárolt, hogy hányféle lekaszabolandó ellenféllel nézhetünk farkasszemet. Már persze ha tudjuk, hol is van a szemük, és pontosan hány is: egyes monsztáknál ennek megállapítása komoly agymunkát igényel. Ezzel szemben maga a játékmenet nem szándékozik megdolgozni a szürkeállományt, hiszen a már említett metódus keretein belül csak megyünk előre és gyakjuk az ellent, majd pedig addig ismételgetjük ezt a tevékenységünket, amíg meg nem jelenik a vége főcím. Mindennek abszolválása közben néha meghalunk, azonban a térképen számos helyen elhelyezett monolitoknál azon nyomban fel is támadunk, mindig annál, amelyiket legutoljára érintettük meg. A Sacred 2 a klasszikus mentést nem ismeri, hiszen ha kilépünk, automatikusan ment, és mindig visszapakol minket a legutóbb letapizott monolithoz. Ennek a rendszernek túlontúl sok előnye nincs (számszerűleg megfogalmazva pontosan nulla), ellenben sok bosszúságot okozhat, ha a játékban meglevő irdatlan távolságok miatt már fél órája kolbászolunk, és ki kell kapcsolnunk a gépet. A bosszússág nem a kikapcsoláskor fog bekövetkezni, hanem a legközelebbi belépésünkkor, amikor is újfent a kiindulóponton találhatjuk magunkat. S mivel a szörnyek mindig újratermelődnek, ezeket is ismételten elkezdhetjük hajkurászni – ha nem éppen ők hajkurásznak minket. Erőteljesen kétes értékű az élvezeti faktor, annyi szent...
A grafika, mint az már a kiadott képeken is látszott, egészen pofás lett. Nem az a klasszikus álleejtős, majd azt diszkréten a szőnyeg alá seperős, de a saját kategóriájában kifejezetten szépnek mondható, amin főleg a dinamikus fényeffektek dobnak sokat. Igaz, ugyanezek az effektek néhol erősen plasztik szájízt adnak a Sacred látványvilágának, de a változatosság mindenért kárpótol: zöld mezők, sötét barlangok, havas hegyek; van itt minden, mi szemnek, szájnak és néhol egészen bizarr karakternek ingere.
A karakterekhez az előzetesben foglaltakhoz képest nem fűznék túlzottan sok kommentárt, már csak azért sem, mert a végleges változathoz képest a bétában nagyon sok minden igencsak kiegyensúlyozatlan volt még. A végtelenül hétköznapi, mondhatni szürke fantasy klisék szellemében fogant héroszok közül egyedül a Temple Guardian érdemel szót: ez ugyanis egy ritka bizarr, félig csontváz, félig kutyafejű, erősen egyiptomi beütésű cyborg, irtózatos hanggal. Ember legyen a talpán, aki ezt összerakja, hiszen ehhez képest Andy Warhol maga a megtestesült letisztultság. A szinkronhangok terén is mélypontot jelent a Temple Guardian: elvileg egy ősrégi, a sírból frissen kikelt hibrid lénnyel van dolgunk, egy antik perpetuum mobilével, amihez kapunk egy módfelett emberi és módfelett rezignált szinkront. Siralmas. A többi karakter hangjai és beszólásai már lényegesen jobbak, bár a hasra eséstől azért igen távol voltam tőlük. Az NPC-k dialógusai – már amelyik megvolt, ugye – szintén igen gyatra képet mutatnak: a párbeszédek erőltetettek, a szinkron, ha van, alulról, pipiskedve súrolja a picivel átlag alatti szintet.
A jelenlegi állapotában meglehetősen gyatra audiórésztől eltekintve tetszett a Sacred 2: számos jópofa ötlettel és remekül kidolgozott világgal van felvértezve a játék. Ezen felül pofás grafikát és irdatlanul hosszú játékidőt kapunk majd a pénzünkért, továbbá földbe döngölhető ellenfeleket minden mennyiségben. Kell ennél több?
