26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Far Cry 2

Párduc, oroszlán, gerilla...

Írta: Playbahnosh 41 hozzászólás

A Ubisoft legújabb játékában Afrikába kalandozunk el, egy nevesincs országba, hogy levadásszunk egy helyi fegyverkereskedőt, a Sakált, aki galád módon mindkét háborús felet felfegyverezte. A cél, hogy bármilyen eszközzel teljesítsük a küldetést.

A játék első perceiben kiderül, hogy a Far Cry 2 nem egy szokványos FPS. A keserűen életszagú történetbe sofőrünk vezet be, aki a repülőtérről a szálláshelyünkre visz. Ez egy interaktív bevezető rész, ahol mi egyelőre csak nézelődhetünk. Sofőrünk elmondja hogy az országban kitört a polgárháború a UFLL és az APR között, és minden épeszű ember menekül az országból, mi pedig éppen a belseje felé tartunk. Na, ez már nem kezdődik jól. Ezen felül még rosszul is leszünk a terepjáróban, ami a hotelhez érve addig fajul, hogy elájulunk. Maláriát kaptunk. Remek, már csak ez hiányzott. De ez még semmi ahhoz képest, ami azokra vár, akik ellátogatnak Fekete Afrika szívébe. Rengeteg kaland, csodaszép tájak, antilopcsordák, fütyülő golyók és egy nem mindennapi történet.

A játék kezdetén kilenc karakter közül választhatjuk ki a nekünk szimpatikusat. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy Paul Ferenc nevű, magyar származású karakter is helyet kapott a bandában, így rögtön őt választottam. Amúgy itt a karakterválasztás is némiképp befolyásolja a játékmenetet, ugyanis a többi karaktert mind viszontlátjuk majd a játékban, ilyen vagy olyan formában. Annak ellenére, hogy elsőre könnyűnek tűnik a játék, elég hamar rájövünk majd, hogy Afrikában nem ismerik azt a szót, hogy ”könnyű”.

Amikor befejezzük a nézelődést a környéken és leesett állunk megkeresését, elkezdődnek a küldetések. Ezek általában nincsenek időhöz kötve, így olyan gyorsan vagy lassan haladhatunk a történetben, ahogy nekünk tetszik. A főküldetések mellett rengeteg mással is elüthetjük az időt. Ha éppen nem a UFLL vagy az APR számára végzünk megbízásokat, akkor az egyik közeli fegyverkereskedőnek is dolgozhatunk, aki cserébe növeli a kínálatot. Az egyik helyi szatellitantenna felkeresésével bérgyilkos küldetéseket vállalhatunk, vagy segíthetünk a helyieknek némi maláriagyógyszerért cserébe. Időről időre maláriás rohamot kapunk, és ha nincs nálunk gyógyszer, elkezdünk kifáradni, homályosan látunk, romlik a koncentráció stb., a harmadik roham után pedig egyszerűen elterülünk a földön. Így hát érdemes a gyógyszerkészletet szemmel tartani, mert nem lenne jó, ha pont egy csata közepén fogyna el a bogyesz. A GTA-ból ismert gyűjtögetős móka is tiszteletét teszi a játékban. A Far Cry 2-ben gyémánttal teli táskák vannak szétszórva a pályán, amelyeket összeszedve megkapjuk annak tartalmát, amiből vásárolhatunk ezt-azt.

Ha már a gyémántoknál tartunk, ez a ”hivatalos” fizetőeszköz a környéken. A küldetéseinkért járó fizetséget is gyémántokban kapjuk meg. Drágaköveinkből pedig a fegyverkereskedőknél vásárolhatunk jobb, szebb, nagyobb arzenált és egyéb hasznos holmikat, fejlesztéseket, ami nagyon jól fog jönni a későbbiekben, mert érdekes újításokat hoz a játék.

Kezdetnek: a fegyverek elhasználódnak. Az állapotukat általában szabad szemmel meg lehet állapítani. A boltban vásárolt zsír új fegyverrel nem sok gondunk lesz, viszont ha egy leölt gerilla ütött-kopott, szétrozsdállt, MÉH-szökevény AK-jával megyünk harcba, akkor ne csodálkozzunk, hogy időnkét beragad, ne adj' Isten felrobban a kezünkben. A beragadt fegyvereket egy kis rángatással, ütögetéssel még harcképessé lehet tenni, de mondanom sem kell, hogy ez a csata közepén, a fütyülő golyók között milyen hangulatos tud lenni. A másik dolog a gyógyulási rendszer. Elég sok játéban láttuk már a visszatöltődő életerős rendszert, de ezt itt egy kicsit megkavarták. A HP csíkunk 5 színes szakaszból áll. Ha lesebzik az egyik szakaszt, az még visszatöltődik, de ha teljesen elfogy az adott szakasz, az már nem. Az utolsó szakasz a legdurvább: ha idáig lesebeznek minket, az már kritikus sérülésnek minősül, és lassan elkezd csökkenni az életerőnk, amíg fűbe nem harapunk végleg. Stabilizálhatjuk az állapotunkat egy kis harctéri műtéttel, ami mellesleg néhol elég brutálisra sikerült. Harapófogóval és késsel golyót eltávolítani még hagyján, de a hatalmas betonvasat vagy fémszilánkot kitépni az oldalunkból már más tészta, nem is beszélve a természetellenesen kifordult végtagjaink helyrerakásáról. Néhány ilyen műveletnél erősen elfintorodtam, ami azért jelzi a valósághűséget.

Ha elfogyna az életerőnk, és arccal a porban kötnénk ki, akkor sem kell rögtön a quick load gomb után nyúlni, ugyanis haverunk a segítségünkre siet. Kivonszol minket a golyózáporból és fedez minket, amíg nagyjából rendbe szedjük magunkat. Persze csak akkor, ha van haverunk, aki ezt megteszi értünk. Barátokat szerezni elég könnyű a Far Cry 2-ben, megtartani őket annál nehezebb. Csinálhatunk nekik küldetéseket, kiszabadíthatjuk őket a fogságból, cserébe – a megmentésünkön kívül – alternatív (sokszor könnyebb) módokat ajánlanak fel egy-egy küldetés teljesítéséhez. Nem muszáj ezeket választani, csinálhatjuk az eredeti megbízás szerint is, kinek melyik út jön be jobban, a végkifejlet általában ugyanaz. Van úgy, hogy barátunk kerül a földre jajgatva, ilyenkor nekünk kell a segítségére sietnünk... vagy nem. Teljesen a játékoson múlik, hogy gyógyszert vagy golyót adagolunk be a földön csúszkáló ”barátunknak”, de egyszerűen sorsára is hagyhatjuk a szerencsétlent.

A Quake, UT és egyéb pörgős FPS faneknek rossz hírem van, ugyanis itt a ”berohanok oszt' szíjjeldarárom az arcát” módszer nem igazán működik. Persze lehet ezt az utat is választani, de akkor ne csodálkozz, hogy percenként kell újratölteni az állást. A FC2-ben ugyanis teljes erővel éreztetik velünk, hogy mi csak egy szokványos zsoldos bőrében kalandozunk, és nem egy Terminator+Rambo jellegű gyilkológéppel. Érdemes felderíteni a terepet és megtervezni a be- és kijutást, mert sok fejfájástól kímélhet meg. Ezt a készítők nagyon hangsúlyozták a fejlesztés során, és azt kell mondanom, komolyan is gondolták, ugyanis nagyságrendekkel könnyebb Sam Fisher módjára bokorról bokorra settenkedni, majd hangtompítóval és távcsövessel vadászni, mint rakétavetővel és lángszóróval hanyatt-homlok berombolni. Talán egy kicsit túl könnyű is, de azért az akciórajongók is megtalálják a számításukat a játékban néhány küldetésnél.

Most jön a lényeg: a grafika. Amikor kiderült, hogy a Far Cry 2-nek az égvilágon semmi köze nem lesz az első részhez, kicsit kételkedtem. A teljes mértékben Ubisoftos fejlesztésű Dunia motor viszont meglepően szépen dübörög. Sokkal optimalizáltabb a CryEngine-nél, és bár nem mondanám, hogy szebb, mindenesetre néhány helyen jóval látványosabb a CryTek motorjánál. Elképesztően részletgazdag és szép a táj, szinte minden él körülöttünk. A dzsungel, a szavanna, a sivatag, a vadállatok, a romos falvak, de még a legutolsó kődarab is szerves része a játéknak. A legjobban a felkelő és lenyugvó nap átszűrődő sugarai tetszettek. A Far Cry 2 játék közben egyáltalán semmit nem töltöget, ami hatalmas fegyvertény ekkora bejárható terület esetén. Az egész térkép a miénk. Bejárni nem egyszerű, de járművekből nincs hiány. Terepjárók, autók, hajók, és akár sárkányrepülő is a rendelkezésünkre áll, hogy arra menjünk, amerre nekünk tetszik. Bár a legtöbb jármű úgy viselkedik, mint egy tégla kerekekkel, de mivel ez nem szimulátor, szerintem elnézhető.

Viszont sajnos a Far Cry 2 sem fenékig tejfel. Egyrészt, kegyetlenül nehéz, még könnyű fokozaton is. Nagy nehezen végigverekedtem magam a játékon, de a vége felé már kénytelen voltam lejjebb venni a nehézségi szintet, mert percenként jött értem a kaszás. Annyi fegyveres mászkál a pályán, hogy még az orosz hadsereg is megirigyelné, ráadásul kérdezés nélkül lőnek mindenre, ami mozog. Képtelenség megtenni a térképen 200 métert úgy, hogy ne kapnánk golyózáport a nyakunkba valahonnan, még akkor is, ha elkerüljük az ellenőrzőpontokat. Ez kiváltképp akkor frusztráló, ha a frissen vásárolt fegyvereinkkel, tele lőszerrel elindulunk a küldetés célpontjához a pálya másik végére, és mire odaérünk, elfogy a skuló, szétesik kezünkben a fegyver, és úgy nézünk ki, mint Bruce Willis a Die Hard végén. Az MI is hagy kívánnivalót maga után. Ugyan nagy általánosságban jól teljesít, és egész hihetően taktikáznak az ellenfelek, viszont olyan jól céloznak, hogy az nem emberi. A sötét éjszakában is kiszúrnak fél kilométerről, és le is lőnek annak rendje és módja szerint. Kivéve, ha terepszínű ruha van rajtunk és beülünk egy bokorba, mert akkor bármit csinálhatunk, ha nem mozdulunk meg, nem vesznek észre, még ha öt centire is állnak tőlünk, ami elég buta húzás. Ráadásul kegyetlenül sok ellenfelet küld felénk a játék folyamatosan – legtöbbször annyi időnk sincs, hogy újratöltsük a fegyvert. Nagyon észnél kell lenni, ha életben akar maradni az ember.

Kereshetnék még negatívumokat, de az már tényleg csak szőrszálhasogatás lenne. A történet első osztályú, és sokkal életszagúbb, mint a mostanában kijött FPS-ek. A játék egyszerűen nem ereszt, ha elkezded. A környezet, a gyönyörű táj, a kalandozás, és persze a Sakál utáni hajsza jó sokáig a monitor elé tudja kötni az embert. Le a kalappal a Ubisoft Montreal csapata előtt. Húszra lapot húztak a Crysis és a Warhead után, új motor, új történet, új gárda, de sikerült elérniük a nagy előd szintjét, és talán még túl is szárnyalták néhány dologban. Csak ajánlani tudom minden FPS kedvelőnek. Végül pedig ne felejtsük ki azt se, hogy itthon magyar felirattal került a boltokba.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

85%
grafika
9
hangok
8
játszhatóság
7
hangulat
9
Pozitívumok
  • Gyönyörű grafika
  • Magával ragadó hangulat
  • Ötletes újítások
Negatívumok
  • Gagyi járműfizika
  • Agyontuningolt MI
  • Néhol túl nehéz

Far Cry 2

Platform:

Fejlesztő: Ubisoft Montreal

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: An-Tec

Megjelenés:
2008. október 24. PC
n/a: PS3, X360

Minimális rendszerigény: Pentium 4 3,2 GHz/Pentium D 2,66 GHz/Athlon 64 3500+, 1 GB RAM, Windows XP/Vista, GeForce 6800/Radeon X1650 vagy jobb, 256 MB memóriával és Shader Model 3 támogatással, DVD-ROM, 12 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

core2duo
core2duo [36]
remélem jön a 3. rész is:-D
Shadowguard
Shadowguard [4364]
Én csak egy nagyon kicsit kötözködnék: Paul Ferenc nem magyar, hanem letelepedett izraeli az adatlapja szerint. Különösebben nem számít, de no :D
Egyébként nem rossz a játék (19%-nál vagyunk), bár vicces, hogy párhuzamosan játszok barátnőmmel és ugyanazt a karaktert teljesen más helyre tette az én játékomban, mint nála. És RPG helyett is lángszóróm van:-D
Saren
Saren [16]
Szerintem jobb mint a crysis, már ha csak a gépigényeket nézem akkor is.
Na igen a járkálás néha fárasztó.Főleg a wh-s botok miatt rossz, akik mindenen keresztül meglátnak, hiába kommandózom:-)
De amúgy nagyon jó kis játék.
levi 25
levi 25 [26]
Jó kis game ez a far cry 2.Csak sokat kell benne játkálni ezen a méretes
pályán.:-)
mp40
mp40 [4]
Jó játék :-P
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (41 db)