A garázsprojektből sikerjátékká avanzsált Penumbra új színt vitt a horrorjátékok világába, és most megérkezett az első kiegészítő. A Requiem a Black Plague - azaz a második rész - utánfutója, kissé eltér a sorozattól megszokott játékmenettől.
Aki nem ismerné a Penumbra sorozatot, annak ajánlom figyelmébe ismertetőnket a Black Plague-ről. A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Az üzenet elment ("Kill them. Kill them all."), de persze annak rendje és módja szerint megint leütik főhősünket, Philipet, aki egy ismeretlen teremben tér magához. Egy gépies női hangra kelünk, aki közli, hogy új jövevény érkezett. Jó, de hova? Hol vagyunk egyáltalán? Málladozó falak, ősréginek tűnő termek, furcsa masinák, ásatáshoz használt berendezések, de ezen kívül egy teremtett lélek sincs, csak a gépi hang.
Ehhez jó, ha hozzászokunk már az elején, ugyanis egy darab élő organizmussal sem fogunk találkozni. Az első pálya is arról szól, hogy ki kell nyitni egy ajtót. Kapcsolókat kapcsolni, köveket tologatni, mérleghintás puzzle-t megoldani, hopp, ajtó nyitva. Aztán már csak a teleportszerű kaput kell aktiválni és irány a következő pálya. Ahol természetesen még több puzzle, ügyességi és fizikai feladvány vár.
Minden pályán meg kell találni egy bizonyos számú kulcsot, vagyis világító gömböket, amelyekkel működésbe lehet hozni a teleportot, így átjutunk a következő pályára. Ennyi. Mindenki kereshet benne rejtett mondanivalót és magyarázatot, de ami tény, az tény: a Requiem egy platformjáték. Nagyon Portal-szagú lett a dolog. Annyi csak, hogy itt nincs Portal Gun, azonban a női hang stimmel, aki mindig közli velünk, hány kulcs van a pályán, mennyit kell még összeszedni, és ehhez hasonló infókat.
Attól, hogy élőlénnyel nem találkozunk a játék során, korántsem vagyunk egyedül. Az előző rész(ek)ből ismerős hangok csendülnek majd fel, CB rádión, üzenetrögzítőn, vagy akár a saját fejünkben. Legtöbbször elég tartalmatlan, ködös, vagy totál elvont kommentárokat kapunk a fogadatlan prókátoroktól, de aki játszott az előző részekkel, annak lesz bőven "déjà vu" érzése... Vagy ezt már mondtam? ;-)
Hogy valami jót is mondjak, egész ötletesek a feladványok, amelyek végre teljes mértékben kihasználják a Penumbra szabadkezes kezelőfelületét. A fizikai és pakolgatós puzzle-k megoldása így új kihívásokat állít. Ezen felül elég nagy szabadságot is kapunk. A pályákon összesen két célunk van: összeszedni a kulcsokat és eljutni a teleporthoz. Hogy ezt milyen formában tesszük, az totál ránk van bízva. Persze a legtöbb feladat adott: kapcsolókat kapcsolni, ugrándozni, dobozokat tologatni stb. Viszont ami jó benne, hogy jó pár feladványra több jó megoldás is létezik, és egy pár egészen eredeti ötlettel is előrukkoltak a fejlesztők. Aki pedig nagyon profinak érzi magát, azoknak van egy kis extra is a játékban. Minden pályán elrejtettek ugyanis egy artifactet, amelyeket összegyűjtögetve érdekes dolgokat lehet felfedezni, így érdemes nyitott szemmel járni a pályákon.
A másik oldal sajna kissé lehangolóbb, ugyanis a hangulat eléggé megváltozott. Mivel kivették a képből az ellenfeleket, itt már nincs meg az a folyamatos klausztrofóbia és félelem, hogy melyik sarkon mi ugrik ránk. Nem fogunk a sötétben bujkálva nyüszíteni, és 200-as pulzussal, remegő kézzel egerészni, vagy ámokfutni a zombik elől. Persze itt is meg lehet halni, például ha lezuhanunk vagy összenyomódunk, de nem kell rohanni, nyugodtan el lehet dönteni a következő lépést, lehet agyalni a feladványokon, körül lehet nézni stb. Az előző részben ilyen nem volt, amikor folyamatosan az életünkért futottunk. Itt már nincs meg az a régi jó ”bujkálunk és félünk” para, ami annyira kivételessé tette az első két részt. A Requiem persze makacs egy jószág, csakazértis megpróbál horrorjátéknak mutatkozni, és néha bedob egy-egy gyenge ijesztést, hanghatást, de a hangulat meg sem közelíti a sorozat eddigi tagjainak színvonalát. A pályák önmagukban ötletesek és valamilyen szinten kapcsolódnak az előző részekhez, viszont teljesen összevissza következnek egymás után, mindenféle logika nélkül (legalábbis én nem találtam). A nyomasztó, szűk folyosók, és a félelmetes grafikai elemek megvannak, de semmi sem ugrik elénk, nem kell menekülni. Zseblámpánk és fájdalomcsillapítónk van, de egyiket sem fogjuk használni játék közben. A sejtelmes hangok és a rémisztő aláfestés megvan, viszont bármennyire várjuk, semmi sem fog történni. Ez olyan, mintha a FIFA 2009-hez csinálnának egy kiegészítőt, ahol kiveszik az ellenfeleket. Csak Te vagy és a labda. Ennyi. Vagy egy FPS, ahol megkapod a világ legnagyobb arzenálját, de nincsenek monszták. Mire jó a BFG vagy a rakéta-ebédeltető, ha nincs kire lőni? Mire jó egy horrorjáték, ha nincs benne mitől félni? Ehh...
Nos, vegyes érzelmeim vannak a Requiemmel kapcsolatban, de a félelem sajnos nincs köztük. A horrorjátékok újdonsült fenegyereke tett két lépést előre, és most egyet hátra. Kapott tőlem most hideget-meleget, de egy biztos: a Requiem nem egy rossz játék, viszont nem is olyan kivételes, mint az előző részek. Mint puzzle-/platformjáték, a Requiem meglepően jól teljesít. Érdekesek a feladványok, a környezetek, jól megszerkesztettek a pályák, frankó az irányítás és bár elég elhasznált a koncepció, mégis tud újat mutatni a kategóriában. Azonban, mint horrorjáték, eléggé semmitmondó, felejthető, és egyáltalán nem illik bele a sorozatba. "Segítőink" folyamatos szövegelése és a pályákon található szösszenetek valamilyen szinten hozzáadnak a történethez, szóval aki kíváncsi a sztorira, annak ajánlom a végigjátszást, de egyébként önmagában eléggé közepes és felemás lett a Penumbra sorozat ezen része. Szóval, aki szereti a puzzle-/platformjátékokat és kíváncsi a sztorira, azoknak jó szórakozást, de akit a hangulat és a horror vonz, az sajnos csalódni fog a Requiemben.
