2003-ban a Ubisoftos srácok úgy döntöttek, hogy feltámasztják Perzsia hercegét, melynek első 3D-s kiadása csúfosan megbukott. Nem is nyúltak mellé, a Sands of Time trilógia (The Sands of Time, Warrior Within, The Two Thrones) elsöprő sikert aratott mind a játékosok, mind a kritikusok szemében (plusz mind a három rész több helyen is bezsebelte az "év kalandjátéka" díjat). Szép grafika, egyedi játékmenet, látványos harcok, szemkápráztató mozgások és gyönyörű zene, mely a Herceg történetét végigkísérte. Ám 2005-ben lezárult egy fejezet, amely viszont rengeteg potenciált tartalmazott még magában, így 2008-ban új kaland vette kezdetét. Teljesen új koncepció, új környezet, megérkezett Perzsia hercege... alcím nélkül.
Az új trilógia (merthogy a pletykák szerint most is három részben gondolkodnak) sem történetben, sem pedig karakterekben nem köthető össze az előzővel, sőt! Igazából az se derül ki, hogy főhősünk Perzsia hercege. A kezdő képsorokban hercegünk éppen eltűnt szamara után kutat, akit a fanatikusok kedvéért Farahnak neveztek el (hatalmas lol). Ám, ahogy a nagykönyvben meg van írva, semmi sem úgy alakul, ahogy kéne. A szamár nem lesz meg, de a baj egyre közelebb ér. Hercegünk ugyanis belebotlik a szépséges Elikába, aki éppen menekül. Menekül, méghozzá a sötét erők katonái elől. Hercegünk, mivel egy daliás lovag, a szépséges hölgy után ered és megvédi tűztől-víztől... Bár elég hamar kiderül, hogy erre nincs is szükség. Elika ugyanis egy különleges varázsképességekkel ellátott hölgyemény, aki lelkiismeretet nem ismervén csap le mindenkire, aki közé és szeretett hazája, Ahura közé áll. Márpedig a sötétség istene, Ahriman pont erre készül. Éveken át tartó mesterkedése meghozta gyümölcsét, Ormazd, a fény istene elbukott, és egész Ahura népére romlás borult. A mi feladatunk lesz, hogy Elika segítségével visszahozzuk a fényt a városba, helyreállítva ezzel az egyensúlyt és a békét. Igen ám, de ez nem lesz olyan egyszerű. Ahhoz, hogy helyreálljon a rend, a város minden terülten meg kell szüntetni a sötétséget. Ahura városa a következő négy fő helyszínből áll: City of Light, Royal Palace, The Vole, Ruined Citadel.
Mind a négy helyszínen a fény kell, hogy uralkodjon, ám ennek érdekében akadályokat és ellenfeleket kell letudnunk. Elszórva, néhány terülten felbukkanhatnak csatlósok, de ezek nem jelentenek akkora kihívást, mint az a seregnyi harcos, akikkel az előző részekben küzdöttünk. A pálya végén azonban tiszteletét teszi a "romlás" maga, mely minden területen más és más formában próbál véget vetni életünknek. Ő az úgynevezett "fő boss", aki nemcsak, hogy erős, de tanulékony is, hiszen a játék előrehaladtával egyre trükkösebb és gyorsabb lesz. Minden fő helyszínen négy alkalommal kell megküzdeni a főellenségel, majd ezután megnyílik az úgynevezett "fekete kapu", amikor is egy utolsó, végleges leszámolásra indulunk, ám ekkor már egy sokkal keményebb, felspannoltabb boss vár minket. Megfelelő harci kombóval könnyedén bealázható, de erről később. Beszéljünk inkább a játékmenetről, ami sokat változott, de nem annyit, hogy a PoP faneket ne fogja el a hév.
A Herceg mozgása jelentősen javult. Gyorsabb, ritmusosabb és vagányabb, mint az előző trilógiánál. A vagányabb stílushoz ha nem is teljesen új irányítás, de pár új funkció párosul, ám ahogy az eddigi részeknél is, itt is tökéletes a billentyűzetes elosztás. Az előrehaladás érdekében összesen nagyjából három funkciót fogunk használni. Ilyen az ugrással vegyített falon futás, a kapaszkodásos mászás és a segítség. Elika ugyanis előszeretettel rásegít az ugrásainkra, ha a cél távolabb van a kelleténél. Viszont nemcsak az ügyességi feladatoknál lesz segítségünkre, hanem a harcnál is megkönnyíti a dolgunkat, sőt, néha nem is tudunk boldogulni nélküle. A harcoknál a mi erőnket és fegyverhasználatunkat tudjuk keverni Elika varázserejével, amiket ha jól kombinálunk, egész nagy sebzésekre leszünk képesek. Ám, ahogy a videókban is látni lehetett, ezek a harcok nem olyanok, mint az előző részekben. Sokkal inkább egy Guitar Hero-féle reflex gombnyomogatás, ami a játék vége felé már nem jelent nagy kihívást. Sokaknak talán éppen ezért lesz túl egyszerű, már-már nevetségesen könnyű a játék, mert bár ügyességi és logikai részek vannak bőven, de a harcok hiánya elveszi a kihívás faktort. Egyeseknek akár unalmas is lehet a hosszú távú ugrálás, harc nélkül.
Az ügyességi részekre kitérve meg kell még említeni, hogy a történet előrehaladtával egyre több akadály és démoni massza állja el az utunkat, mely vagy csápjaival nyúl utánunk, vagy Venomszerűen rámászik testünkre és ontja ki életünket. Illetve ontaná, ha Elika nem avatkozna mindig közbe, és ez szintén egy újítás. Halál esetén ugyanis nem a töltőképernyőt kell bámulnunk, hanem Elika az utolsó pillanatban utánunk nyúl, majd visszadob minket az adott pályaszakasz elejére. Elvileg ez a funkció az idő-visszatekerést is helyettesíti, de őszintén megvallva, nekem néha hiányzott az effekt. Viszont ennek köszönhetően lehetetlenség meghalni, de a "francba, kezdhetek neki újból" érzés továbbra is megmarad. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha nem rendelkezünk az idő tőrével, akkor mi az az extra, amitől vagány hercegek vagyunk? Nos, Elika szépsége és ereje már önmagában elég céljaink beteljesítésére, ám hercegünk karján helyet foglal még egy karmokkal díszített kesztyű, ami néhány képen kísértetiesen hasonlít Freddy papa karmaihoz, csak mint tudjuk, ő másra használta mint amire nekünk kell. Igazából akkora extra képessége nincs, mint az idő tőrének, de a plafonon való mászást, illetve a falon való lecsúszást megkönnyíti. Plusz a boss fightoknál jó néhány pofont is lezúzhatunk velük.
Ami még újítás a régi részekhez képest, hogy az Assasin’s Creedhez hasonlóan te magad döntheted el, hogy merre haladsz. Megtervezheted a saját utadat, melyhez egy térkép lesz a segítségedre. E térképen jól láthatóak Ahura városának felszabadításra váró és felszabadított területei. Viszont a négy fő helyszínt külön-külön meg kell nyitni, ehhez pedig Elika erejére van szükségünk. Ő az erejét a fényből nyeri, és ha nincs fény, nincs új helyszín. Így, egy-egy terület "felszabadítása" után az adott pályaszakaszokon "fénygömbök" jelennek meg, amelyeket összeszedve növeljük Elika erejét, és ezzel lehetővé tesszük, hogy újabb helyszínek váljanak elérhetővé. Minden új helyszín megnyitásával tanulunk egy különleges képességet is, amit Elika segítségével tudunk alkalmazni. Ezek az úgynevezett "gyorsabban, nagyobb távot" képességek, amelyek különféle fénykitüremkedésekként vannak jelen a játékban. Van zöldben pompázó kitüremkedés, mely a hosszú távú falon futást teszi lehetővé (Breath of Ormazd). Találkozunk sárgával, melynek segítségével repülni tudunk (Wings of Ormazd). Fellelhető kék, melyekkel mágnesként vonzódunk a továbbhaladás iránya felé (Hand of Ormazd), és végül van a piros kitüremkedés, mely a hatalmas ugrásokra ösztönzi karakterünket. Ezek olyan látványos képsorokat tárnak elénk, hogy az embernek elakad a lélegzete.
Apropó látvány. A grafikus megjelenítés is teljesen új koncepciót kapott, az Assasin’s Creed motorjára ugyanis ráhúztak egy cell-shading szűrőt, amitől képregényszerű lesz az egész, de ez nem megy a látvány rovására, sőt. Talán az egyik legszebb játék lett az új Prince of Persia, amivel valaha játszottam. Maga a technika nem forradalmi újítás, de a PoP-történelemben mindenképpen az.
Galád ember lennék, ha nem tennék említést a zenéről és a hangokról. A zenei rész a Prince of Persia sorozat talán legszebb dallamaival kecsegtet, mely természetesen tökéletesen alkalmazkodik a játék hangulatához, ritmusához. A hangok pedig hozzák a szokásos formájukat: ugrálásoknál megvannak az erőfeszítés okozta nyögések, a harcoknál már-már rémisztően dübörögnek a fegyverek, a varázslásnál pedig a misztikus hangeffekteké a szerep, melyek segítő szavakkal párosulnak a jobb és hatékonyabb támadás érdekében. A szereplők hangját amúgy nagyon eltaláltak, Elika és a herceg között zajló párbeszédek hihetetlen hangulatosak lettek, amit a herceg szellemes poénjai, szóviccei és bókjai koronáznak meg. Ezeket Elika a kaland elején még furcsállja ugyan, de a végére korhatárosan izzani kezd főhőseink közt a levegő. Elikával egyébként az átkötő videókon kívül is tudunk társalogni, amihez külön funkciógombot adtak a fejlesztők. Az igazat megvallva nincs nagy jelentősége, de ha többet akarunk megtudni Ahura városáról, Ahrimanról, Ormazdról vagy esetleg főhőseinkről, akkor érdemes egy-egy kaland előtt vagy után csevegni picit.
A történeti csattanókba, fordulópontokba nem akarok belemenni, de azt kell, hogy mondjam, a Ubisoftos srácok megint nem nyúltak mellé, hiszen mertek újítani, és ennek köszönhetően nem egy rókabőrt kaptunk, hanem egy teljesen új koncepciót, melynek következő részei talán még tökéletesebbek lesznek.
