A közelmúltban az NCsoft néhány munkatársa Budapestre látogatott, hogy a hazai sajtó képviselőinek bemutassák pár hónapon belül Európában is útnak induló új, havidíjas MMORPG-jüket, az Aiont. Lássuk hát, mire számíthatunk a jelenleg bétatesztelés állapotában lévő játékban!

A helyszíne Atreia különös világa: az egykor békés bolygót egy nagy háború szó szerint két részre szakította. Az alsó és felső féltekét mindössze egy oszlopszerű maradvány köti össze, az Abyss. Játékosként az Asmodian és az Elyos oldalára helyezkedhetünk, és így vághatunk neki a kalandoknak, melyekben az Abyssból kiszabadult NPC faj, a Balaur is ellenségként jelenik meg. A bolygómaradvány felső felének belső részén az Asmodian tagjai élnek, mostoha körülmények között, hiszen közvetlen napfény nem jut el hozzájuk. Ennek megfelelően a jeges, fagyos környezethez alkalmazkodtak az itteni lakosok, mely többek között karmaikban figyelhető meg. Az alsó féltekén lakó Elyos külsőleg barátságosabb megjelenésű (épületeik pedig az ókori görög-római stílusokat idézik), de mindez nem jelenti azt, hogy a két fél bármelyike a rossz oldalt testesítené meg, arra ott van a játékos által nem választható Balaur. A fejlesztők elmondása szerint játékukban a keleti MMO-k grafikáját a nyugati online RPG-k történetével ötvözik, mindezt a Crytek grafikai motorjának segítségül hívásával.
Négy alaposztályból választhatjuk meg karakterünket, aztán ezekből két-két irányba specializálódhatunk később. Kezdhetünk harcosként, mágusként, papként vagy scoutként, igen alaposan testre szabva szereplőnket. A szokásos beállítások – férfi/nő, testmagasság, frizura stb. – mellett akár még a derékméretét és az állkapocs alakját is megváltoztathatjuk a számtalan csúszka segítségével.

Az Aion fontos eleme a repülési képesség, melyet bizonyos szint után kapunk meg. A fejlesztők azonban mindezt inkább egyfajta taktikai elemnek szánják, így csak korlátozott ideig tudunk a magasban lenni, nem támadhatjuk ellenfeleinket folyamatosan a levegőből. De lesznek például helyek, ahova csak szárnyaink segítségével juthatunk el, vagy egy-egy magaslatról úgy rövidíthetjük utunkat, ha siklórepüléssel vesszük célba a lenti területet.
Hatféle szakma található a játékban, melyből egy karakter legfeljebb kettőt sajátíthat el. A crafting publikus helyen történik, így akár helyben tanácsot is kérhetünk a többi ott lévő játékostól, vagy megoszthatjuk saját ötleteinket. A karakterfejlődés során skilljeink fa struktúra mentén szerezhetőek meg. Érdekesség lesz a stigma-kövek rendszere, melynek segítségével más osztályok skilljeihez is hozzájuthatunk, maximum öt darabhoz, egyúttal különböző skillseteket állíthatunk össze. A skillek láncolata néhány helyen nem mindig folytatható, amivel kiszámíthatatlanná teszi a program a fejlődésünket. Képességeink mellett fegyvereink és egyéb tárgyaink is upgrade-elhetők, az ún. mana socketek segítségével.

A prezentáció során egy érdekes küldetésre láthattunk példát. Ebben karakterünk először is átalakult egy papagájjá. Így álcázva magát már könnyedén be tudott surranni a kalózok megbeszélésére, és kihallgatni az ott folyó beszélgetést. (Igaz, a madár repülését ugyanúgy akadályozták a korlátok, mintha egy normál karaktermodell lett volna, nyilván a fejlesztők úgy oldották meg a helyzetet, hogy egy teljes magasságú karakternek kezelik a papagájt is, melynek az alsó része egyszerűen átlátszó.) Egyúttal arra is példa volt a küldetés, hogy bizony nem nagyon lehetett bénázni, ha nem teljesítettük az adott feladatot időben, buktuk a questet. De hallottunk olyan információt is, hogy egyes küldetések csak bizonyos napszakokban lesznek elérhetőek.
Az Aionban az elérhető maximális szint az 50-es lesz. Persze a játék befutása után bizonyára jönnek majd kiegészítők is, melyek ezt várhatóan megnövelik majd. Addig is a legfelső szintet elérő karakterek az Abyss-beli rangjukat tudják fejleszteni. És ha már az Abyss szóba került: ez egy PvPvE terület lesz, tehát mind az NPC-k (a Balaur), mind más játékosok ellen küzdhetünk majd. Területfoglalós mókára számíthatunk itt: erődök várnak arra, hogy a három fél valamelyike meghódítsa azokat, majd megőrizze magának. Az itteni erőviszonyok így aztán folyamatosan változhatnak majd.

A bemutató során meggyőződhettünk róla, hogy az Aion egyik legnagyobb erőssége a csodás grafika lesz: a jelentősen továbbfejlesztett Crytek engine bizony még ma is fantasztikus dolgokra képes. A játék sikere azonban leginkább azon fog múlni, hogy a fejlesztők a ragyogó külsőségekhez megfelelően érdekes és kihívásokkal teli játékmenetet tudnak-e kapcsolni. A fantasy MMORPG-kben a nagy konkurens – a WoW – megközelítése nem egyszerű feladat, többen megpróbálták már, és sajnos mind el is buktak, szeptember 25-e után meglátjuk, az NCsoft hogy veszi az akadályt.