Hearts of Iron 3

A stratégiai játékok szerelmesei a játékosok népes, ámde csöndes tömegéhez tartoznak, akik nemigen tömörülnek klánokba, mint a szerepjáték-hívők, nem versenyeznek a fejlövések számával, mint az FPS rajongók, ám talán még őket is lekörözik a várakozás izgalmában, amikor egy-egy csemege tűnik fel a láthatáron, hogy aztán kellően kivesézhessék.

Na de miről is van szó? - kérdezheti mindenki joggal. Nos, nem másról, mint a Paradox Interactive most megjelent, Hearts of Iron 3 címet viselő játékáról, mely – mint a bevezetőből kiderülhetett – stratégia, mégpedig a "legstratégiább" fajtából. Ha nagyon egyszerűen akarnám leírni, akkor egy valósidejű, első pillanatra mégis inkább a klasszikus körökre osztott Rizikóhoz hasonlító történelmi stratégiáról van szó. Erről azonban szó sincs, valós időben megy a játék, egy kis naptár mutatja a képernyő tetején az aktuális dátumot és időt.. Aki nem játszott az elődökkel, az bizony furcsállhatja, hogy miféle öszvér is lehet ez, amely stratégia is meg nem is, valós idejű is, meg nem is...

A válasz: nagyon jól sikerült. Adva van egy darab térkép, mely a Föld nevű bolygót ábrázolja, vizeivel és szárazföldjeivel egyetemben. Mindkét domborzati elemet tartományokra osztottak (tízezernél is többről van szó), a szárazföldi tartományokat pedig felosztották az országok között. No, nem teljesen igazságosan, Nepálnak jóval kevesebb jutott, mint Kínának. Vannak tehát országok, amelyek az 1936. január 1-jei állapotok szerint birtokolják a földgolyó egyes szegleteit (vagy 1938., vagy 1939. – attól függ, milyen kampányt választunk), és túlnyomórészt békében éldegélik állami életüket, egészen addig, míg egy minden lében kanál játékos át nem veszi felettük az irányítást. Országból pedig van néhány, az ábrázolhatatlanul kicsiket leszámítva (mint például Vatikánváros) minden ország létezik és választható. Egész röviden egy nemzetet kell menedzselnünk, kezdve a gazdaságtól a hadügyön át, az állampolgárok igényeinek kielégítéséig. Annak, hogy ez nem olyan egyszerű, az az oka (az irigy szomszédokon kívül), hogy épp akkortájt vannak döntési pozícióban bizonyos H. Adolf, Sz. Joszif és R. Franklin állampolgárok, akik igyekeznek keresztbe tenni nekünk, már persze, ha nem épp egyikük országa felett vettük át az irányítást.

Szerencsénkre a játék különböző elemei közül egyik sem került annyira túlsúlyba, hogy zavaró legyen, és a mesterséges intelligenciát is segítségül lehet hívni a nemszeretem feladatok elvégzésére, de a legjobb azért a személyes irányítás. A gazdaság a megszokott "gyűjts nyersanyagot és alakítsd át bármivé" sémát követi, bizonyos megkötésekkel: mindent csak a gyárakban lehet gyártani, amelyeket viszont négyféle nyersanyaggal kell ellátni, így ha akár egyetlen nyersanyagból nincs elegendő, akkor a termelőkapacitásunkat sem tudjuk kihasználni. Mind a gyárak, mind a nyersanyagok a térkép tartományain találhatóak, de csak gyárakat készíthetünk rajtuk szabadon, a nyersanyagok változatlanok. Ilyenkor hasít bele minden vérbeli játékosba a felismerés, hogy a szomszéd országnak van nyersanyaga bőven, hadserege viszont kevésbé. A helyzet tehát eszményi a háborúzáshoz. Vagy a kereskedéshez, ha a szomszédnak mégis több katonája van, mint gondoltuk. Ha tehát van iparunk, gyártsunk. Hogy mit is? Természetesen fogyasztási cikkeket kedvenc lakosságunknak, hadianyagot a hadseregnek, sőt ez utóbbinak rögvest pótolhatjuk a tönkrement és lecserélhetjük az elavult felszerelését. A maradék iparral meg újabb és újabb katonai csapatokat állíthatunk fel - már persze ha van hozzá ágyútöltelék is.

Az iparnak természetesen szükséges velejárója a kutatás-fejlesztés. Itt aztán el vagyunk kényeztetve: számtalan lehetőségünk van, csak győzzük kifejleszteni. Újfajta lőszer a tüzérségnek, pontosabb radar, hatékonyabb gyártási technológia... egyre megy, csak legyen elég okos ember az országban. Sokunk legnagyobb sajnálatára viszont kivették a játékból a második részben megszokott kutatóegységeket, így nem bízhatjuk meg többé a MÁVAG-ot, hogy fejlesszen nekünk újfajta repülőgépet.

Most pedig térjünk át a politikára, azon belül is a belügyekre. A belügy alatt két szereplőt értek: a politikusokat, és ami újdonság, a lakosságot. Ugyanis most már a lakosságnak is van politikai meggyőződése, amit erőteljesen kifejezésre is juttat, ha nem neki tetsző politikusok kerülnek az ország élére. "Természetesen" a nép véleménye nem egyhangú, így nem fogunk találni olyan államférfit, akit mindenki szeret, de a többség akaratának figyelembevétele első körben jó választásnak tűnik. Ha mégsem pont azt akarná a többség, amit mi, akkor lehetőség van befolyásolni őket, vagy szélsőséges esetben elővenni a jó öreg kalács és korbács módszert, vagyis sok-sok kényelmi cikk gyártásával lekenyerezni mindenkit, akit meg nem sikerül, és morgolódik, katonai - karhatalmi - erővel meggyőzni.

A külpolitika sok újdonságot nem tartogat senkinek. Országok között lehet katonai és kereskedelmi egyezményeket kötni, esetleg hadat üzenni. Ez utóbbihoz viszont kell, hogy elég agresszívek legyünk, ami könnyen elérhető a nép feltüzelésével. A titkosszolgálatok feladata pedig éppen ez, tehát nincs nagy gond, ha eddig költöttünk a kémekre, befektetésünk megtérül. A kémkedés az idegen országokkal szemben a már megszokott módot követi, vagyis odaküldünk sok kémet, akik fejlesztéseket lopkodnak, zűrzavart keltenek, és úgy általában megpróbálják minden módon aláásni a célország rendjét.

A legizgalmasabb funkció azonban tagadhatatlanul a hadakozás. Ha már van hadseregünk, és költünk rá, használjuk is ki. Itt vannak a Hearts of Iron 3 legnagyobb újításai is. A játék hivatalos fórumán javasolt újítást végre bevezették, így most már saját magunk állíthatjuk össze harcoló egységeinket. A felállítható/legyártható egység a hadosztály, amely legfeljebb négy ezredből áll. Attól függően, hogy milyen és mennyi ezredből szervezzük, változik csapatunk ereje és felállításának költsége. Mintegy 24 különböző típusú ezredből válogathatunk, és mert sok ezrednek több fejlettségi fokozata is létezik, a variációk száma igen magas. Ha pedig van néhány hadosztályunk, azokat hadtestekbe, a hadtesteket hadseregekbe, azokat pedig frontokba szervezhetjük, de akár egyenként is a gaz ellen vezethetjük. Sőt, rábízhatjuk a mesterséges intelligenciára is a támadást, ami a tesztjátékok alapján igen jól működik. Megkockáztatom, az eddigi részeknél okosabbra sikerült megcsinálni. A hadvezetés egyébként is nagyon összetett feladat. Figyelnünk kell a domborzatra, időjárásra, napszakra, katonáink felszerelésére, harci kedvére, szervezettségére... na és persze az ellenségre is. Nem árt, ha támadó csapatainkat a tenger felől hadiflottánkkal segítjük és vadászaink az égen cikázva távol tartják az ellenséges zuhanóbombázókat. Fenn kell tartanunk az utánpótlási vonalainkat és a partizánoktól is meg kell védeni a hátországot.

A pozitívumok után most jöhet a feketeleves. Bosszantó hibák vannak jócskán, mint a Paradox legtöbb játékában, de ezeknek csak töredéke a hagyományos bug (a játék tehát stabil), sokkal inkább pontatlanságok vannak benne. Mint az elején említettem, ez a játék a múlt század közepének történelmét dolgozza fel minden ország szemszögéből, így a hihetetlen méretű információhalmazba belecsúszhatnak hibák, vagy akár egyszerű elgépelések is, és ezek főként az ismeretlenebb országokat sújtja. Amikor a Wikipedia is tele van hibákkal, akkor fejlesztő legyen a talpán, aki egy egzotikusabb ország 70 évvel ezelőtti viszonyairól tökéletes képet tud alkotni. Persze ezen hibák többsége nem feltűnő, hisz egy mezei felhasználó honnan tudná, miképp kell pontosan leírni a finn belügyminiszter nevét, vagy hogyan is írják lengyelül a gyalogoshadosztály kifejezést. Ami már feltűnőbb, az a térkép pontatlansága. Természetesen a legjobb vetületek használata mellett sem lesz egy síktérkép halálpontos, de hogy Dunakanyarból miért van rögvest 3 itt Magyarországon, azt nem értem. Szerencsére ezek a hibák relatíve könnyen javíthatók, ráadásul a gyártó is igyekszik a javítócsomagokkal. Jellemző példa, hogy a demo verzió magas gépigényét ért kritikák miatt pár nap alatt újraoptimalizálták az eredeti játékot is.

Multiplayer természetesen lehetséges, ám itt is van egy bosszantó hiba, nevezetesen nem készítették el hozzá a második részben megszokott rövid hadjáratokat, amelyek ideálisak voltak egy gyors multihoz, a nagy kampány viszont több napig is eltarthat, túlontúl hosszúra nyújtva a hadakozást.

Rövid értékelés gyanánt álljon itt a következő: a Hearts of Iron 3 grafikája egy stratégiának megfelelő, bár néhol kicsit egyhangú, nem túl élénk színekkel operál. A hegyes-völgyes térkép viszont szép, kár, hogy elsősorban nem ez, sokkal inkább a játékélmény érdekli a játékosokat. A hangok nem rosszak, de a játékidő hosszából adódóan minden tracket végighallgathatunk kismilliószor, így a rutinosabb tábornokok általában már kezdéskor kikapcsolják ezt a Winamp kedvéért. A kezelése nem bonyolult, viszonylag rövid idő alatt el lehet sajátítani, a legtöbb gondot ez is a régi rajongóknak okozza, akik eddig részben másfajta kezelőfelülethez szoktak. A legnagyobb előnye mégis a hangulatban keresendő. Aki egyszer rákapott az ízére, az képes órákon keresztül ott ülni előtte minden nap.