A BioWare neve mindig egyet jelentett a végletekig polírozott, összetett, csúcskategóriás játékokkal. Sokáig dolgoznak egy-egy alkotásukon, de amit kiadnak kezeik közül, az hosszú hetekre (hónapokra) a monitor elé szegezi a játékosokat. A szerepjátékokra szakosodott kanadai cég olyan alkotásokat tett le eddig az asztalra, mint a legendás Baldur’s Gate két része (és kiegészítőik), a Star Wars: Knights of the Old Republic, a Neverwinter Nights, a Jade Empire és a Mass Effect. A kanadai mesterek nem tétlenkednek, és a Mass Effect második részének hegesztése mellett idén végre befejezték a régóta várt Dragon Age: Originst is. A fejlesztők által megálmodott fantasy világban játszódó szerepjáték valójában a Baldur’s Gate szellemi örökösének tekinthető. Ezen tény tovább emeli a BioWare játékok megjelenéséig tapasztalható szokásos várakozási szintet, mivel szerintem nem én vagyok az egyetlen személy, aki a meghittségtől a szemébe szökő apró könnycseppeket morzsol el a Baldur’s Gate játékok előtt töltött hosszú órák szép emlékére.

Az előzetes információk alapján nem kell majd a múlt szép emlékeire hagyatkoznunk, ugyanis a Dragon Age: Origins egy fenomenális szerepjáték ígéretével kecsegtet. Az alaposság minden egyes részlete áthatja a játékot, a teljesen eredeti, sötét tónusú fantasy világtól kezdve a kidolgozott történeten át a rengeteg választási lehetőséggel kecsegtető, változatos játékmenetig. A játék indulásakor hat teljesen egyedi háttértörténetet kap a játékos, aszerint, hogy nemes emberként, ember/elf varázslóként, dalish elfként, városi elfként, nemes törpeként, vagy alacsonyabb társadalmi rangú törpeként kezdi el a játékot. Ez az első pár óra tehát mindegyik fajnál mást tartogat, és az itt megismert NPC-k a történet későbbi részeiben is visszatérhetnek. Egy másik nagy újítás, hogy az eddigi BioWare szerepjátékokkal ellentétben nem csak jó vagy rossz cselekedeteink, választásaink lehetnek, hanem többféle módszerrel oldhatunk meg egy-egy szituációt. Ezek mindegyike sokkal árnyaltabb, mint a jófiús vagy a kegyetlen vérengzős megoldás, így sokszor morális dilemmában találhatjuk magunkat. És ami a legszebb az egészben, hogy ezen játékmenetbeli döntéseink kihatással lesznek a történet későbbi alakulására, az NPC-k hozzánk való viszonyára. Szélsőséges esetekben még a saját társaink is ellenünk fordulhatnak, vagy elhagyhatják csapatunkat, ha rosszul bánunk velük. A partinkban egyébként rajtunk kívül egyszerre még maximum 3 tag lehet jelen, és őket a játékvilágban fellelhető bizonyos NPC-k közül toborozhatjuk. Saját személyiséggel rendelkező, élő karakterek lesznek, akik kommentálják a velük történő eseményeket, és saját véleménnyel vannak a történésekről. Ha csak fele olyan jó karaktereket sikerül alkotnia a BioWare-nek, mint a Baldur’s Gate-ben, már akkor is mindenki elégedett lehet az eredménnyel.

A saját karakterünket tekintve eleinte csak három karakterosztály közül választhatunk: lehetünk varázslók, tolvajok, vagy harcosok. A későbbiek folyamán azonban lehetőségünk nyílik specializációra, amely további lehetőséget biztosít a karakterünk fejlesztésének elmélyítésére. A harcot illetően egy kombinálható támadási rendszert dolgoztak ki a fejlesztők, amely lehetővé teszi például az olajos felületek lángra lobbantását egy tűzlabdával, vagy a varázslattal lefagyasztott ellenfelek karddal pozdorjává zúzását. Sok kombinációt hozhatunk létre, így a partink teljes kihasználásával remek támadási stratégiák nyílnak meg előttünk.

A Dragon Age: Origins irányítása a BioWare játékokhoz szokásos módon fog zajlani, itt is lehetőségünk lesz a játék megállítására, hogy kényelmesen kioszthassuk a parancsainkat csapattársainknak. A játékot irányíthatjuk bezoomolva TPS nézetben, de akár a klasszikus, Baldur’s Gate-hez hasonlatos izometrikus nézetre is válthatunk. A játék grafikáját az eddig látottak alapján csak dicsérni lehet, és a szép effektek, változatos helyszínek mellett a dinamikus harc, a valószerű fizikai kölcsönhatások is hozzájárulnak a hibátlan atmoszféra megteremtéséhez.

A csak single player üzemmóddal rendelkező Dragon Age: Origins jó 80-100 óra játékidőt tartogat, és az újrajátszás is csábító lehetőség a különböző eredettörténetek, az eltérő játékmenetet adó karakterosztályok, valamint az általunk alakított, nem-lineáris események miatt. A játék november 6-án jelenik meg PC-re és Xbox 360-ra, míg a PS3 verzió érkezését november 20-ára ígérik. Tehát most már hamarosan megérkezik az év egyik legjobban várt játéka. A BioWare-ben eddig sem kellett csalódnunk, most is egy nagy durranás várható tőlük!