Nemrég érkezett meg hazánkba a svéd GRIN fejlesztésében készült Bionic Commando, a 2009-es év egyik kellemes termékeként megjelent, klasszikus TPS játékmenetet kínáló alkotás. A Bionic Commando név elég nagy múltra tekinthet vissza, ugyanis az eredeti játék 1988-ban jelent meg az akkori masinákra (Commodore 64, Gameboy, NES). A Capcom vállalta magára a feladatot, hogy feltámasztja a matuzsálemi korral bíró játékot, és ennek első állomása a 2008-as Bionic Commando Rearmed volt, amely az eredeti, oldalra scrollozó platformjáték kategóriát mentette át a mai igényeknek megfelelő grafikával. 2009. pedig a 3D-be ültetett folytatás eljövetelét jelentette.
A Bionic Commando az eredeti játék történetét követően 10 évvel játszódik, amikor is Nathan "Rad" Spencer főhősünket kísérik a kivégzésére. Az igazságtalan vádak alapján börtönbe került hősünk a bionikus testrészekkel rendelkezőket megbélyegző köznép haragjának áldozata. Már a kivégzőosztag előtt áll a bionikus karjától megfosztott Nathan, amikor is váratlan fordulat következik be. A Bio-Reign nevű terrorista szervezet ugyanis romba dönti Ascension City nagy részét egy pusztító fegyverrel. Mivel mi vagyunk a korábban hősként tisztelt szuperkatona, élve hagynak és Super Joe parancsnok irányításával bejuttatnak a katasztrofális állapotban leledző Ascension City-be rendet tenni. Bionikus karunkat is utánunk küldik, és ezután magunkra maradva kell végrehajtanunk küldetésünket. A történetet illetően nem találkozunk nagy fordulatokkal, nincsenek drámai jelenetek, és úgy alapvetően elég mellőzött szerep jut a sztorinak. Gyakorlatilag megyünk előre a következő checkpointig, és közben kapjuk az utasításokat, amiket végrehajtunk.
A játékmenetet illetően is fel lehet hozni negatívumként ezt a túlzott linearitást, melyben a játéktér is erőteljes mértékben korlátozott. Ha túlságosan eltérnénk a kijelölt útvonaltól, máris a kék színben derengő, gyorsan halálos radioaktív mezőbe kerülünk. Bár ha az 1988-as előd játékmenetét vesszük alapul, akkor ahhoz tényleg teljesen hű feldolgozást kapunk: egyszerű, lineáris, néha frusztráló, de alapvetően élvezetes játékmenetet.
Az élvezetes játékmenet nagyon nagy részét bionikus karunk képességeinek köszönhetjük. Mind a közlekedésünkben, mind a harcokban ezen eszköz az eredője a játék által kínált élvezeti faktornak. A karból kilövellt kampóval szinte bármiben megkapaszkodhatunk, és gyakorlatilag pókember módjára lengedezhetünk lámpaoszlopon, kiálló fémdarabokon, faágakon stb. Jó ütemérzékkel lengedezve kevesebbet leszünk a lábunkon, mint a levegőben. Szédítő magasságokba juthatunk fel és óriási szakadékokon lendülhetünk át.
A bionikus kar a közlekedés mellett a harcban is fontos szerepet tölt be. Egy tutorial segítségével elsajátíthatjuk a különböző támadási formák kivitelezését, és a játék amúgy folyamatosan adagolja az új képességeket. Ezt azzal indokolják, hogy Nathan hosszú ideig élt bionikus karja nélkül, így időbe telik visszanyernie használatának minden formáját. Az egyik alapmozdulat az, amikor az ellenfélhez húzzuk magunkat a karunkból kilőtt kampóval, és egy jól irányzott lendületes rúgással a fölre terítjük. A pályán heverő kisebb tereptárgyakat is ellenfeleinkhez vághatjuk, de akár a támadóinkat is a levegőbe juttathatjuk egy jól irányzott felütéssel. Magasból érkezés esetén pedig egy erőteljes csapással a földre érkezve minden közelben állót leteríthetünk. Tehát ez a rész nagyon jól sikerült, ellenben a fegyverekkel való harc már nem lett olyan fényes. A rendes kezünkben ugyanis fegyvert hurcolhatunk, ezek használata azonban nem olyan izgalmas, mint a bionikus karunké. Van sima pisztoly, shotgun, távcsöves puska, gépfegyver, rakétavető és gránátvető. Kevés lőszert találunk a mordályokhoz, és egyszerre három lehet a birtokunkban. Ezen fegyvereket (az alap pisztoly kivételével) a Super Joe által küldött légi csomagokban találjuk majd meg. Ellenfeleinket tekintve nem fogunk nagy változatosságot tapasztalni: a különféle fegyverekkel ellátott (köztük például a távolról alattomosan puffogtató sniperes) Bio-Reign katonák mellett robotokat kell miszlikbe aprítanunk, melyekből földön közlekedő és levegőben repkedő változatokkal találkozhatunk. Ellenfeleink mesterséges intelligenciája nem túl fényes: gyakorlatilag annyiban merül ki, ha meglátnak, ránk támadnak.
A játékmenet színesítése céljából minden pályán találhatunk összeszedegethető emblémákat, amelyek általában nehezen elérhető helyeken találhatóak. A másik ilyen dolog a challenge-ek jelenléte, melyek a játékmenetre is kihatással vannak. Ezen kihívások közé olyan feladatok tartoznak, mint például bizonyos fegyverrel meghatározott számú ellenfél likvidálása, vagy meghatározott számú ellenfél egy gránáttal való felrobbantása. Sikeres teljesítés esetén jutalmunk például Nathan páncélzatának tartós növekedése vagy egy fegyverünkhöz maximálisan tárolható lőszer emelkedése. Jópofa dolog ezen challenge-ek jelenléte, de úgy is teljesíthető a játék, ha tudomást sem veszünk róluk.
A Bionic Commando frusztráló momentumaihoz hozzátartozik a checkpointok viszonylag ritka jelenléte. Pontosabban a többnyire hosszú játékrészek pótlása a viszonylag könnyen bekövetkező elhalálozásunk esetén (amely esetben a közben felszedegetett dolgokat is újra kell teljesítenünk). Gyakoribb checkpoint vagy a quick save lehetősége nem ártott volna, bár akkor lehet, hogy a kihívás szenvedett volna csorbát. A PC-s verzió még egy téren érdemel elmarasztalást, ez pedig a portolás igénytelensége (először ugyanis PS3-ra és Xbox 360-ra jelent meg a játék). Semmilyen lehetőséget nem kapunk a grafikai finomhangolásra, a kezelésnél pedig a gamepad gombjait mutatja a játék. Nem értem, miért voltak arra lusták a fejlesztők, hogy a képernyőn az éppen aktuális billentyűzetkiosztásnak megfelelő gombokat jelenítsék meg. Mert így a gamepad Y, B és A gombjainak felvillanása eléggé össze tudja zavarni az embert. Ettől eltekintve jó a játék kezelhetősége billentyűzet és egér segítségével: a jó ütemre ráérezve gördülékenyen lendülhetünk végig a pályákon és könnyen becélozhatjuk ellenfeleinket.
Grafikai téren nincs szégyenkeznivalója a Bionic Commandonak. Stílusos, igényes a grafikai megvalósítás, valamint a nagy mélységek és magasságok érzékeltetése is megkapó. A gépigény miatt sem panaszkodhatunk, egy átlagos PC-n remekül, szaggatás nélkül fut a program. Ugyan a pályatervezés néha fantáziátlan és egyhangú, de ez nem a grafika hibája. A zenékkel sincs probléma (az eredeti Bionic Commando dallamai is felcsendülnek), és a szinkronhangok is rendben vannak, amelyek közül a főhősünk hangját adó Mike Patton (aki többek között a Faith No More zenekar énekese) különösen jó munkát végzett.
A játékban multiplayer mód is található, amely nem ad újdonságokat a máshonnan már jól ismert játékmódokhoz képest. A kínálatot a deathmatch, a team deathmatch és a capture the flag testesítik meg, és a bionikus karral való lengedezés miatt egy ideig szórakoztatóak is tudnak lenni, bár az sokat elvesz az élvezetből, hogy a tereptárgyakat multiban nem vághatjuk egymáshoz. Összességében egy tisztes iparos munka a Bionic Commando. Az eredeti játék hagyományát ápoló, annak megfelelően nagyon lineáris, korlátozott játéktérrel rendelkező régi sulis TPS-t alkotott a GRIN csapata. Bár van az embernek egy olyan érzése, hogy többet is ki lehetett volna hozni a témából változatosabb, szabadabb játékmenettel, fantáziadúsabb pályatervezéssel és helyszínekkel, sokszínűbb fegyverarzenállal és jobban megkomponált történettel. Így egy kicsit hiányérzete támad az embernek az elég rövid single player mód kipörgetése és a multiplayer hamar megunása után, és arra gondol, hogy mennyivel jobb is lehetett volna az amúgy korrektre sikeredett Bionic Commando.
