Nyugaton is hatalmas rajongótábora a japán RPG-knek, főként a Final Fantasy és a Dragon Quest játékoknak köszönhetően, de számos más remek darab is megjelent Európában. A Level 5 új játéka, a White Knight Chronicles nemrég került a boltokba, a konkurencia miatt pedig komoly elvárásoknak kell megfelelnie, sajnos ez nem teljesen sikerült neki.
A történet erősen klisés: egy ismeretlen, szegény inast alakítunk, akinek a feladata, hogy társával, Leondarddal elkísérjen egy borszállítmányt a királyi kastélyban tartott bálra. Igen fontos esemény ez az ország szempontjából, most lesz tizennyolc éves a hercegkisasszony, és a béketárgyalások is megkezdődhetnek sok év háborúság után Balendor és szomszédja között. Természetesen a dolgok nem mennek ilyen egyszerűen, az ünnepségre beengedett cirkuszról kiderül, hogy csak álca volt egy katonai osztag és egy hatalmas szörny bejuttatásához. A támadás során meghal a király és a nagykövet is, Leonard pedig a királylánnyal együtt a pincék felé menekül. Egy hatalmas páncélt találnak ott, melyet mindent vagy semmit alapon felélesztenek, a szörny ugyanis időközben beérte őket. Természetesen győzelem a vége, de a lányt elrabolják és ránk vár a feladat, hogy kiszabadítsuk.
A játék elején egy MMORPG szintű felületen alkothatjuk meg saját karakterünket. Részletesen kidolgozhatjuk az arcát és a felépítését, frizurák, szakáll, bármi választható. A dolog érdekes része, hogy ez szinte teljesen lényegtelen, az általunk megalkotott figura ugyanis nem kap központi szerepet a játékban, sok helyen csak álldogál a háttérben az átvezetők alatt, vagy épp még annyit se csinál. Igazából csak az online játékmódoknál mutat bárminemű hasznot.
A harcrendszer érdekes átmenet a körökre osztott és a valósidejű között, bár teljesen szabadon mozoghatunk, bármilyen cselekvéshez ki kell várni, míg feltöltődik egy kijelző. Magának a szabad mozgásnak nincs sok jelentősége, a szörnyek fegyverei végtelen hosszúságúnak tűntek. A csaták többnyire igen egyszerűek így, és bár csak a választott karaktert irányítjuk, a többiek is egész értelmesen cselekszenek. Sok más játékhoz képest a harc itt nem külön helyen zajlik, hanem a normál terepen, így arra is figyelni kell, hogy ne keltsük fel a többi szörny figyelmét.
A fejlődésnél kellően szabad kezet kap az ember. Nyolc kategóriába oszthatjuk el a pontokat: bot, kard, hosszúkard, íj, égi mágia, elemi mágia, fejsze, lándzsa. Ebből minden szereplőnél kettőt letiltottak, általában azokat, amelyek nem illenének hozzájuk, de ezen kívül tetszésünk szerint osztjuk el a pontokat. Egy-egy csoporton belül a képzettségek folyamatosan jönnek elő a ráköltött pontokkal, bár néhol van megkötés is, egy-egy skillnek esetleg már meg kell lennie.
A játékban rengeteg a hosszabb-rövidebb átvezető videó, amelyeket általában a játék motorjának segítségével jelenítenek meg. Sokszor szinte semmitmondó apróságok miatt jönnek elő, de esetenként akár egy boss fight közepén is előfordulhat egy, mely általában iszonyatosan illúzióromboló. A szereplőknek nem túl sok a mondanivalója, néha pedig örülnénk ha azt se hangzott volna el.
Fontos elem a játékban maga a címbeli White Knight, egy hatalmas páncél, melyet Leonard tud megidézni. Bár elvileg mindig a rendelkezésünkre áll, nem kezd majd neki szinte senki ezzel irtani a kis lényeket, mert sok Action Chip kell hozzá. Ezeket a csaták során kapjuk, és egyes képzettségek is fogyasztják a lovag mellett. Vicces elem az is, hogy a White Knight nem a főkarakterhez tartozik, hanem az egyik társához, ez is jól mutatja, mennyire lényegtelen mellékszereplő a "főhős".
A játék kapott egy multiplayer részt is, melyben több másik hús-vér játékossal közösen teljesíthetünk feladatokat. Itt végre tényleg az általunk megalkotott karaktert használhatjuk, és a másokkal való együttműködés is működőképes lett. Kis pluszként építhetünk saját várost is, melyet folyamatosan fejlesztve láthatjuk el egyre jobb felszereléssel hősünket.
Grafikailag kicsit kettős érzetet kelt a White Knight Chronicles. Sok helyen nagyon szépen megalkotott helyszínek várják a játékost, míg máshol szinte teljesen lapos, színtelen környezet vesz körül. A legtöbb helyen azért az elvártnak megfelelően teljesít a játék. A zenei aláfestés nagyon jó lett, ahogy a korábbi Level 5 játékoknál (pl. Dragon Quest VIII, Rogue Galaxy) is megszokhattuk – tényleg remekül illeszkednek a hangulathoz, és hosszabb távon is kellemesek maradnak. A karakterek hangjai már nem nyűgözik le ennyire az embert, itt is felmerül a tipikus esete a JRPG-ket szinte állandóan fenyegető rossz angol szinkronnak. Pár karakter egyenesen idegesítő, inkább csak azt várjuk, hogy hallgasson már el, ráadásul a főhős teljes némasága még inkább kiemeli egyes helyzetekben ezt.
Sokan várták ezt a játékot, hisz a PS3 pillanatnyilag nem túl sok japán stílusú RPG-vel rendelkezik. Sokan egy új Final Fantasy riválist reméltek, de egy közepes, sok apró sebből vérző végterméket kaptuk. Igazából nem rossz játék a White Knight Chronicles, de nem ér fel az igen magas elvárásokhoz, melyet a konkurencia folyamatosan teljesített eddig.
