Az Illusion Softworksnek (ma már 2K Czech) korábban is rajongója voltam a Hidden and Dangerous sorozat miatt, de a cseh fejlesztők nyolc évvel ezelőtt valami hihetetlent tettek le az asztalra: a játéktörténelem egyik mérföldkövét. Ezzel egy csapásra híressé tették magukat szinte az összes játékos előtt, és kitörtek a rétegjátékokat fejlesztők szürke homályából. Talán csak az elvakult GTA rajongók nem képesek elismerni, hogy a Mafia minden tekintetben nagyon ott volt a csúcson: grafika, játékélmény, hangulat...
Aztán nagy szünet következett, hisz a cseh készítők olyasmit csináltak, amihez nem könnyű folytatást készíteni. Felröppentek pletykák, hogy a rendőrrel készül az új rész, akinek Tommy Angelo előadja a teljes sztorit. De hát az csak egy kiegészítő lett volna – bár biztos, hogy sokan örültünk volna neki! De a 2K Czech fejlesztői ennél többet akartak, és így nyolc évig fejlesztgették a folytatást, hogy méltók legyenek a nagy elődhöz. Ez sokak szerint – játékosok és kollégák véleménye alapján – nem sikerült nekik. Szerintem azonban igen!
Mindenki valami akkora durranásra várt, mint az első rész, ami alapjaiban rengette meg akkor a játékosok világát. Ez természetesen elmarad, hiszen nem lett annyival jobb a második rész az előzőnél. De rosszabb sem! Igaz, hogy a történet és az akciók lassabban indulnak be, később kerülünk komolyabb tűzharcba, és aki erre az adrenalinra vágyik, annak unalmas lehet a játék első fele. De aki már az első részre is úgy gondolt, mint egy interaktív filmre – hiszen az volt –, az most sem fog csalódni: igen, a Mafia II (is) egy interaktív film! Rohadt jó zenével...
Főhősünk, akit a játék során irányítunk, Vito Scaletta, egy jóképű, alapvetően becsületes, ám szicíliai vérének parancsolni nem tudó srác, aki – hasonlóan Tommyhoz – elindul a maffia ranglétráján, miközben olyan eseményeket él át, amiket láthattunk már különböző maffiás filmekben. Ezek az események nem mindig akciódúsak – például a Goodfellasból ismert hullaelásós jelenet –, de az egész történet hangulatához masszívan hozzájárulnak.
Hasonlóan nem egy adrenalinpumpa a küldetések közötti autózás, de ez már így volt az első részben is. Mégis elengedhetetlen része a Mafia játékoknak: ilyenkor járkáljuk be a várost és érezzük magunkat egy élő, pezsgő metropolisz – Empire Bay – polgárának. Ezen utazások során hallgathatjuk meg a játékba került majd' száz korabeli számot, reklámot és híreket az autórádiónkon. Ami jó irányba változott az első részhez képest, az az életszerűség ezen utazások során. Sokkal többféle esemény zajlik a járdákon, utakon, mint korábban. Illetve a rendőrök sem olyan idegesítők, hogy a radarszemű zsaru kiszúrja, hogy te 41 mérfölddel haladsz a megengedett 40 helyett és azonnal a nyomodba ered...
A probléma viszont átcsapott az ellenkező végletbe: szinte semmiért nem szálltak rám. Nyugodtan száguldozhattam a városban és átroboghattam a piros lámpákon a rendőr orra előtt, vagy feltörhettem mások autóját, semmi következménye sem lett. A koccanásokért és a fegyverelővételért járt csak a nyakunkba szakadó rendőri kíséret. Ám a GTA sorozatban bevezetett rendszám- és festéscsere megoldotta ezt is – ami bár lopás, de jót tett a Mafiának. Ellenben nekem nem tetszett az útvonaltervező segítség a minitérképen. Azt leszámítva, hogy az '50-es években ilyen nem létezett (ahogy Playboy se a '40-es években, de hagyjuk... :-) ), ez elvette a város kiismerésének örömét. Hisz az első részben nemcsak kihívás volt a város megismerése, de hasznos is az autósüldözések könnyebb megoldásához. Most nem kell megismerni a várost, csak követni az útvonaltervezőt a minitérképen.
A játék hangjaihoz, hangulatához ezer szállal tapad a Mafia II zenéje. A számokat külön-külön már szinte biztos ismerte, hallotta mindenki, de így egybegyűjtve, ráadásul egy ilyen filmszerű játékban olyan lökést adnak a játékélménynek, hogy már csak emiatt sem tudnám lehúzni ezt a játékot. A régi Mafia zenéje is elképesztő volt – az egyik szám mai napig a csengőhangom –, de viszonylag szűkös darabszáma miatt egy idő után monotonná vált, ami az új részben szinte elképzelhetetlen. Ezt külön megfűszerezik a rádióból elhangzó hírek, amik legtöbbször a mi kalandjainkról számolnak be, vagy valami – mai játékosnak – poénos hírrel szórakoztatnak minket.
A grafika is nagyon szép lett, méltó a Mafia folytatásához. Ráadásul azért erőgép sem kell hozzá. (Az én gépemen is simán futott magas beállításokkal, pedig ez nem minden játéknak sikerül.) Persze látszik néhány trükk, például amikor autót vezetünk, akkor az előttünk lévő táj nagyon kis felbontásúvá válik, hogy a sebességtől függetlenül szaggatásmentesen jelenhessenek meg a házak, autók, emberek. De ez csak a screenshotokon érhető tetten, hisz száguldozás közben úgy hat, mintha a sebességtől homályosodna el a látvány (motion-blur). Nyilván ma már alapvető elvárás, de azért az első részhez képest látványos, hogy sok épületnek van belseje és nem csak azoknak, amik részt vesznek a történetben. Az utcán sétálva benézhetünk a kirakatok mögött zajló életre.
Ezekbe a boltokba nem mindig mehetünk be, de a hasonló – GTA-klón – játékokból megszokott pár üzletbe lehetőségünk van betérni és költeni a küldetések során megszerzett pénzünket. Igaz, nagy szükség nincs rá – kivéve, amikor a történet is elvárja, hogy átfessünk egy autót, vagy lecseréljük a ruhánkat. Ruhán, élelmen és szerelésen kívül persze fegyvereket is vehetünk, de erre végképp minimális szükség van, hiszen a történet szerinti tűzharcokban bőven zsákmányolhatunk jobb és több fegyvert.
Itt jegyezném meg, hogy kicsit csalódtam abban, hogy – az előző résszel szemben – most bármennyi fegyvert maguknál tarthatunk. Simán befér a mellényzsebünkbe egy shotgun a Thompson gitár mellé, plusz egy grease gun vagy egy Schmeisser. A nagyobb fegyverek mellett – mint az M1 Garand és az MG-42 villámgéppuska – főleg pisztolyokkal harcolhatunk, de ezek mindegyike szerepelt már az első részben is, hisz a fegyvergyártás nem fejlődött olyan sokat az első rész '30-as évei és az új rész '50-es évei között, mint az autógyártás. És autóból nincs hiány. A különböző korszakok autói olyan érzetet keltenek, mintha az utcán minden autó más lenne. Ennyi típus természetesen nincs a játékban, de a különböző festések mégis ezt az érzetet keltik.
Érdekes – és egyben sok vitának oka – a játékba került DLC rendszer. Pénzért vehetünk (vagy ajándékba kaphatunk) különböző kiegészítőket, új autókat, ruhákat, fegyvereket és persze küldetéseket. A limitált kiadáshoz alapból kapunk egy DLC-t (Made Man), ami egy gigoló ruházatát és egy nagyon gyors autót tartalmaz. Ezeket a történet során így már akkor használhattam, amikor még csóró, leszerelt veterán voltam, tehát nem kellett feloldani különböző pályák teljesítésével, hanem alapból az enyém volt. Az autó ráadásul az időszakhoz sem passzolt eleinte.
Egyes kritikusok szerint a Mafia II küldetései túl könnyűek. Ez részben igaz is, de engem annyira nem zavart. Már az első részben gondot okozott néha a mentés hiánya, azaz csak bizonyos pontokon ment magától a játék, de ha két mentéspont között elhalálozunk, akkor az egész részt kezdhetjük elölről. Ehhez a rendszerhez szerintem tökéletes a Mafia II nehézsége. Így is akadnak azért néha izzasztóbb pályák. Bár az izzasztás mikéntje is sokszor – a rengeteg véletlen esemény miatt – szerencseszerű. Volt olyan küldetés, amit nagyon sokszor kellett újrajátszanom, és úgy éreztem, hogy nagyon nehéz, majd egyszer csak simán sikerült, mivel a véletlen események együttállása így hozta.
Az biztos, hogy nagy segítség a fedezékrendszer, amit a bénább irányíthatóság miatt a konzolokon fedeztek fel, de olyan praktikusnak bizonyult, hogy átszivárgott a PC-s játékok közé is. Például a Mafia II első pályáján, ahol a Garandommal fedezékbe húzódva várakoztam egy ajtó mögött, azt hittem, hogy a Brothers in Arms egyik jelenetét látom. Később aztán még több segítséget jelentett a fedezék, bár ügyesen megoldották, hogy ne legyen érdemes folyton ott kuksolni: az ellenség néha bekerít vagy molotovval dobál meg, ami a játékost a fedezék elhagyására kényszeríti.
A történet valóban nem hosszú, de szerintem nem is rövid. (Úgy 10-12 óra alatt végigvihető.) Viszont a minősége biztos, hogy nem annyira rossz, mint a kritikusai állítják. Szerintem egy tipikus maffiafilm pereg a szemünk előtt – bár a történet néhány epizódja ismert más filmekből. Azonban így is akad meglepetés, kaland és izgalom. A humorról nem is beszélve, ami átszövi a történetet: néha csak a párbeszédben, néha magában a küldetésben. Kedves, bár néhol morbid humor. Ez egy cseh nemzeti sajátosság.
Azzal együtt, hogy a játékipart nem csavarta ki tövestől a második rész berobbanása – mint tette azt az első rész –, a Mafia II jó játék lett. Vannak hibái, de szerintem a kornak megfelelő, valódi új rész, és nem egy kiegészítő készült – ami elég röhejes is lett volna nyolc év után. A túlzott elvárások eleve irreálisak voltak. A folytatás pont az, aminek lennie kell: látványos, izgalmas, hangulatos interaktív alvilági film.
