Történt, hogy 1987-ben bemutatásra került egy film Predator címen, amelynek az első egy órája egy profin kivitelezett kommandós akciófilm, a második pedig egy profin kivitelezett science-fiction. Nem horror, sokkal inkább erőszakos thriller, mesterien adagolt feszültség, old school karakterek, bivalyerős punch line-ok, és egy mindennél félelmetesebb ellenfél. Aztán az osztrák vasgyúró tovább állt, és a Die Hard rendezője is más szelek szavára hallgatott, ez azonban nem gátolta meg a készítőket abban, hogy 3 évvel később az angyalok városába tereljék a címszereplőt. A megfakult emlékek egy jó minőségű TV filmet vetítettek elém, a tegnap éjjeli ráhangolódás során történt újranézés azonban kellemes csalódásként ért; Danny Glover, ha nem is fizikumában, de van olyan kemény, hogy feledtetni tudja Arnold hiányát, és bár a történet sokkal inkább egy lüktető tempójú, csapongó alkotást eredményezett, egy a végtelenségig elnyújtott befejezéssel, mégis tisztességes folytatásnak nevezhető a film. Időközben néhányan jó ötletnek tartották, hogy tehetségtelen rendezők tehetségtelen színészekkel és forgatókönyvírókkal készítsenek két spin-offot, amelyben az Aliennel eresztették össze a rasztahajú fenevadat, ezek a próbálkozások aztán annak rendje és módja szerint elvéreztek. Robert Rodriguez, aki a skála legalsó (Spy Kids) és legfelső (Sin City) rétegein is otthagyta már kéznyomát, úgy döntött, kezébe veszi a kivéreztetett sorozatot, a rendezést a Kontroll és A szállítmány rendezőjére, Antal Nimródra bízta, és egy szűkös keretből készítette el a széria legújabb darabját. A fogadtatás még csak vegyesnek sem volt mondható, hiszen jobbára kedvelik a filmet a nézők és a kritikusok egyaránt. Én csak a legősibb kérdésre keresem a választ: miért?
![Predators - Ragadozók [film]](http://cdn.playdome.hu/gallery/article/27729/image1g.jpg)
Az elfogultság vádja alól én sem vagyok mentes, ez azonban történetesen a film előnyére kellett volna, hogy váljon, hiszen alacsony elvárásokkal ugyan, de izgatottan és bizakodóan ültem be a filmre. Sőt, a magabiztosan talán helyesebb szó volna. És minden remekül indult, a hirtelen start és a szolid főcím után szép lassan összeállt a csapat, elkezdődtek a találgatások, érkeztek a felismerések. A sokak által, számomra teljesen érthetetlen módon kritizált ragadozó kutyák indították hőseink ellen az első offenzívát, ennek küzdelmes leveréséig a film szinte maga volt a Kánaán. Azért szinte, mert már itt is gyanúsan pocséknak tűntek az összehozott figurák, de gondoltam, nem eszik azt olyan forrón, előbb-utóbb meg kell, hogy ismerjem és szeressem őket, bár ha utóbb, akkor már valami baj van. Ez sajnos a film teljes játékideje alatt nem sikerült; a legfőbb aggodalmat jelentő Royce figuráján kívül ugyanis senkiért nem tudtam izgulni. Már pedig egy csapatot a középpontba állító film esetében ez nem volna hátrány, vessük csak össze az első résszel; egész életemben talán, ha három alkalommal láttam, a tegnap estét leszámítva legutóbb évekkel ezelőtt, mégis fejből tudtam még azoknak a katonáknak a nevét is, akiket élve nem is mutatott a kamera. Itt azonban Royce nevén kívül semmi nem maradt meg, a karakterek pedig hiába tűnnek egyedinek, hiába érkeznek a Föld minden tájáról, minden különleges egységéből, teljesen egydimenziósak, a jobbakat csak nem veszi észre az ember, de egy részük kimondottan fárasztó. A semmiképp sem fedhetetlen Royce azonban első mozdulatától szimpatikus; reálisan viselkedik, nem köt életre szóló barátságot hét idegennel egy perc után, egyszerűen a saját bőrét menti, és teljesen igaza van, mind ezt tennénk. Aki mást mond, az hazudik, éppen ezért a zsoldos karaktere rendkívül szerethető volt, más kérdés, hogy az utolsó tíz percben mindent, amit addig láttunk, elfelejthetünk, hiszen teljes mértékben meghazudtolja magát. Hőseink természetesen a lehető legrosszabb sorrendben fordítanak hátat a kamerának; a legérdekesebbnek ígérkező figurák szinte a kezdésnél ott hagyják a fogukat, míg az idegőrlő szerencsétlenek kihúzzák a végéig. Visszatérve a film menetére; az első 20-25 perc csodálatos. Mesterien adagolt feszültség, láthatatlan ellenfelek, kérdések tömkelege. Aztán Royce remek ötletének hála a csapat egyenesen az ellenfél karmai közé szalad, innentől pedig a film elindul egy pokoli meredek lejtőn. Logikátlan baromságok követik egymást, a szereplők minden új információt elintéznek egy vállrándítással, kezdve onnan, hogy egy idegen bolygón vannak, nem foglalkoztatják különösebben őket sem a kutyák, sem maguk a ragadozók, és amikor a kötelező női szereplő kitálal, úgy tesznek, mintha meg sem hallották volna. Pedig értékes információkhoz jutnak, történetesen nem kell emberáldozatokon és napokon keresztül megtudniuk, hogy ellenfelük mire képes, ellentétben Arnie csapatával, de ez őket teljesen hidegen hagyja. Természetesen ezúttal sem kívánok elárulni semmit a filmről, de legyen elég annyi, hogy egy logikus lépés, nem sok, annyi nincs a filmben, az utolsó tíz perc pedig vérlázítóan ostoba és bugyuta. A karaktereket illetően a film felénél már kellőképpen csalódott voltam, de gondoltam, semmi baj, hiszen Laurence Fishburne még ott van a tarsolyban. Ti is tudjátok, hogy mi a gondolatmenet vége; elpazarolt lehetőség, óriási kihagyott ziccer. Jelentéktelen figura, aki, bár elmondása szerint tanúja volt már nem egy és nem két brutális dolognak a bolygón, mégis ő viselkedik a legostobábban.
Egy kritikában piros pontot kapott a film azért, mert nem egyszerűen a múltra épített, ellentétben a Terminator – Salvation című filmmel. Ó, dehogynem! Sőt! Ugyanis ha levonom az olyan apróságokat, mint Royce figurája, az első 20-25 perc illetve a yakuza és a ragadozó harca, csak olyan pozitív dolgok jutnak eszembe, amik már 23 éve történtek. A zenétől elkezdve a különböző beállításokig, jelenetekig és utalásokig, minden az előző két rész pozitívumait idézi meg, ehhez pedig nem kell nagy tudás. Ha valami kiemelhető, az a fényképezés, ugyanis az valóban szemet gyönyörködtető lett, illetve szimpatikus, ahogy próbálják a ’80-as évek tesztoszteronbombáit megidézni, több-kevesebb sikerrel.
![Predators - Ragadozók [film]](http://cdn.playdome.hu/gallery/article/27729/image2g.jpg)
Ezek után talán nem árulok el nagy titkot, óriási csalódás a Predators. Teljesen logikátlan, halálosan unalmas és tökéletesen érdektelen, a feszültséget még hírből sem ismeri. Nyilván megkapom majd, hogy nem értek hozzá, hiszen hol voltam én akkor, amikor már néhányan a moziban nézték az első részt, ez azonban nem oszt, nem szoroz a végeredményen; az első rész egy hibátlan keveréke akciónak, sci-finek, thrillernek és horrornak, kőkemény, mégis érző emberekkel, érdekes karakterekkel és elképesztő feszültséggel, aminek itt nyoma sincs. Az egész filmnek egyáltalán nincs íve, a szereplők csak kóvályognak A pontból B pontba, miközben, bár percenként elmormolják, mégsem fogják fel; vadásznak rájuk. Csapdát kellene állítaniuk, menekülniük kéne, tervezni, stratégiát kiépíteni, kiismerni az ellenfelet és együttes erővel végezni vele. Nem pedig belesétálni egy két hetes hulla csapdájába, szembe menni az ellenféllel, minden létező módon magukra terelni a figyelmet. Sajnos a kibővített univerzumnak is mi isszuk meg a levét, mert bár a kutyák kimondottan sokat dobnak az élményen, maguk a ragadozók már 23 éve is hitelesebbnek tűntek, ezúttal csak eltúlzott maszkokat kapunk, és rengeteg, hála Istennek kihasználatlan egyéb lényt. Konklúzió; rettenetesen vártam a filmet, készültem rá és bíztam benne, szeretni akartam; nem sikerült. Olyannyira nem, hogy bár eredetileg közepesre akartam értékelni, mégis másként teszek. Hogy miért? Mert ez egy olyan film volt, amit így, ebben a formájában soha többé nem akarok látni. Egy negyed-fél órával kibővített rendezői változat bármikor jöhet, de ez sajnos nem volt több agyatlan erőfitogtatásnál, amihez történetesen hazánk fia asszisztált, de ettől nem lett se jobb, se rosszabb.
**
Dealer