26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Guitar Hero: Warriors of Rock

Hazánkban elsőként tesztelhettük az ötletes karrier móddal érkező új zenei játékot.

Írta: Dino 2 hozzászólás

Pár évvel ezelőtt a zenei ritmusjátékoknak mondhatni a rabjává váltam, és azóta folyamatosan követem, hogy a Guitar Hero és Rock Band szériák milyen újdonsággal jönnek ki évről évre. Miközben a Harmonix munkatársai idén billentyűs hangszerrel, valamint a Pro játékmóddal és az ahhoz tartozó extra kontrollerekkel újítanak jelentőset a Rock Band 3-ban, a Neversoft fejlesztői elsősorban a játékélmény továbbfejlesztésére koncentráltak a Guitar Hero: Warriors of Rockban. Ez utóbbi a mai napon került a boltokba, lássuk, mit is kaptunk az Activision kiadásában megjelent játékban!

Alapjait nézve – legalábbis első ránézésre – nem sokat változott a játék az egy évvel ezelőtti Guitar Hero 5 óta: legfeljebb négytagú, tetszőleges hangszer-elosztású együttessel kezdhetünk neki a játéknak, QuickPlayben, Party módban vagy az új karrier részben. Gitár, basszusgitár, dob és mikrofon – továbbra is ez a választható hangszerek listája. Egyedül a kompetitív játéktípusnál van néha korlátozás a hangszerekre, de hát fura és egyenlőtlen is lenne mondjuk gitár ellen dobbal küzdeni. A felhasználói felületet tovább áramvonalasították. Miután összeállt az együttes a lobbyban, gyakorlatilag nem is kell többet a főmenübe visszalépnünk, innen is váltogathatunk könnyedén a játékmódok között. Egy számba belekezdve szintén találkozunk egy-két kisebb módosítással, amelyek közül a leghasznosabb, hogy egy külön csík mutatja, hol tartunk a számban, így ez is segíthet, ha például azon gondolkodunk, hogy várjunk-e még az összegyűlt Star Power felhasználásával.

A legjelentősebb – és egyben legnagyszerűbb – újítás a karrier módot érte, amely ezúttal a Quest nevet kapta. Egyfajta fantasy sztoriba csöppenünk benne, amelynek főhősei a sorozat korábbi részeinek karakterei: Johnny Napalm, Judy Nails, Lars Umlaut és társaik. Mindegyikükhöz 8-10 szám tartozik (jellemzően az adott figurához illeszkedő stílusban, Johnny például leginkább punk számokat játszik), amelyekből meghatározott csillagot kell összegyűjtenünk. Nincs is pontszám, az itt teljesen felesleges, csak a szám végére összegyűlő csillagok számítanak. Azonban mindezt megspékelték azzal, hogy mindegyik hősnek van egy különleges képessége. Egyiknél például kétszeres az alapszorzó, másiknál a Star Power gyűjtésekor a normál mennyiség kétszeresét kapjuk, és van, aki egy rontásunkat kompenzálja. Aztán amikor elértük az adott főhőshöz tartozó elvárt csillagszámot, karakterünk átalakul harcossá (pl. Johnny Napalmból Warrior Johnny lesz), extra tulajdonsága pedig még erősebbé válik: négyszeres Star Powert gyűjthetünk, vagy két rontásunkat is pajzs védi.

A Quest módhoz kapcsolódó sztorit a KISS magyar származású alapítója, Gene Simmons meséli el az átvezető jelenetekben. Röviden arról van szó, hogy a nyolc harcosnak össze kell fognia, hogy kiszabadítsák a Rock Félistenét, és legyőzzék a Bestiát.
INFO: Az elektromos gitárok és a rockzene világát a fantasyvel enyhén vegyítő alaphelyzetről valószínűleg minden játékosnak Tim Schafer zseniális alkotása, a Brütal Legend jut eszébe, itt azonban egész más igazából a körítés, hiszen nem egy akciójátékról van szó. Az asszociáció azonban amiatt is jogos lehet, hogy a Brütal Legend kiadója eredetileg az Activision lett volna, aztán miután ők dobták a projektet, karolta fel az EA Schafer csapatát.

Miután mind a nyolc harcos questjét befejeztük, plusz útközben a Rush együttes 2112 dalciklusához tartozó fejezetet is végigjátszottuk, következhet a végső összecsapás a Beasttel. És itt egy érdekes momentum következik a zenei játékok történetében: taktikai döntést kell hoznunk. Igen, jól olvastátok, taktikai döntést, és úgy gondolom, egyáltalán nem túlzás ez a kijelentés. A félisten kiszabadításához ugyanis két Megadeth számot kell eljátszanunk, amelyekhez 4-4 hősünket kell kiválasztani. Tehát akiket kihagytunk az első csapatból, azok kerülnek a másikba, és az ő speciális képességük együtt érvényesül az igazán nehéz dal játszása során. Azonban ez esetben is meghatározott számú csillagot kell összegyűjtenünk, és ha a legjobb tulajdonságú hősöket már "elhasználtuk" az első számhoz, a másodikban nagyon-nagyon jól kell játszanunk, ha el szeretnénk érni a csillagokat. Ha sikeresek vagyunk, kiszabadul a félisten, az erőinkkel feltöltött legendás gitárjával pedig szembeszáll a főellenséggel. Végül a feliratok után megnyílik újabb néhány szám, ultranehéz death metal és hasonló opusokkal (köztük az Arch Enemy, a Children of Bodom és a DragonForce egy-egy számával). Viszont még így is bőven marad játéklehetőség a Quest módban, ugyanis ekkor még csak nagyjából 50%-ban teljesítettük azt: vissza kell mennünk mindegyik hőshöz, és maximum pontot elérni a hozzájuk tartozó részben, majd a félisten számait is hasonlóképpen eljátszanunk. Annyi extra segítséget kapunk ehhez, hogy ilyenkor már az összes különleges képesség együtt áll a rendelkezésünkre.

A zenei játékok különösen kedveltek baráti összejöveteleken, partykon, így ahogy már említettem, megmaradt a Party mód, amelyben bármikor bárki ki- és beszállhat a játékba, tetszőleges hangszerrel, bármikor kényelmesen váltva akár nehézségi fokozatot is, úgy, hogy közben nem zavarja meg a többiek játékát. Ha pedig egy kis versengésre vágyunk, a kompetitív játékmódok közül választhatunk. Ezeket nem sorolnám fel, a Guitar Hero 5 cikkben már szerepelt a bővebb kifejtésük: Pro Face-Off, Momentum, Streakers, Do or Die, Elimination – plusz mindegyikből van csapat alapú változat is, ha elegen vagyunk. A QuickPlay+ módban pedig választhatjuk a különleges képességgel rendelkező karaktereket is némi extra pontszám reményében.

Jelentős fejlesztések történtek a játék közösségi téren való kibontakoztatására is. Rengeteg különféle ranglétrán van lehetőségünk a toplista élére törni: ezúttal nemcsak simán a magasabb pontszámért harcolhatunk, hanem különböző kihívásokban is igyekezhetünk a legjobb lenni a világ többi játékosához képest. Vannak ranglisták, amelyek hangszertől függően hódíthatók meg, vagy kifejezetten extra képességek használatával (kettőt választhatunk magunknak). Csak győzzünk eligazodni a sok toplista között.

Facebook postok a Guitar Hero: Warriors of Rockból
Facebook postok a Guitar Hero: Warriors of Rockból
A Facebook mára nagyon sokak számára a mindennapi élet elválaszthatatlan része lett (és gyakorlatilag egy megkerülhetetlen szolgáltatás, ami ma már lassan minden elektronikai eszközről elérhető, legyen az mobiltelefon vagy televízió). Nem maradhatott hát ki integrációja a Guitar Hero: Warriors of Rockból se. Egy-egy quest teljesítése vagy különböző más teljesítményünk után két-három gombnyomással postolhatjuk eredményünket Facebook falunkra, és akár PSN-es barátainkkal is megoszthatjuk mindezt, aztán várhatjuk, hogy valaki megpróbál-e megdönteni minket.

A grafikára nem nagyon térnék ki, a játékosok úgyis leginkább a "kottát" nézik. Azért elmondható, hogy a játékból kimaradó drukkereink is megfelelő látványt kapnak: a helyszínek – amelyek között ezúttal egyetlen valós klub található – alaposan kidolgozottak, ahogy karaktereink is. Akiket szokás szerint testre is szabhatunk, lecserélhetjük ruházatukat stb. Animációjuk is teljesen rendben van, és külön piros pontot ítélek a fejlesztőknek, hogy egyes számoknál még olyan jópofaságokat is beépítettek, mint hogy a Queen: Bohemian Rhapsody számánál a háttérben a kliphez hasonló beállásokat láthatunk a négy zenészünktől.
A zenei választék véleményem szerint nagyon jól sikerült, a 93 dal között gyakorlatilag mindenkinek lesznek kedvencei. Személy szerint külön örültem például a The Cure-nak, az R.E.M.-nek, a The Offspringnek és Tom Pettynek, no meg az Arch Enemynek is. (Az utóbbi Nemesis számának vagány módon nekivágtam Expert+-on is – hogy aztán 4-5%-ig jutva bukjam el a próbálkozást a dupla lábdob nehézségei miatt. :-D ) A teljes számlistát híreink között találhatjátok meg.

Ötletes, igazán jól sikerült karrier játékmódja és remek zenei választéka mellett úgy gondolom, nem volt baj, hogy magán az alap játékmeneten nem sokat változtatott a Guitar Hero: Warriors of Rock. A karakterek speciális képességei jópofa pluszt nyújtanak a játék során, a különböző toplisták meghódításával pedig sokáig leköthetjük magunkat akár egyedül is, ha éppen nem barátainkkal közösen játszunk. Mindezek után kíváncsian várom, hogy mi lesz a folytatás (főleg, hogy a hírek szerint a Neversoftnak ez volt az utolsó Guitar Hero játéka, miután az Activision a tavaly visszaesett eladások után leépítésekbe kezdett), illetve természetesen arra is kíváncsi leszek, milyen hatással lesznek majd a Rock Band 3 új hangszerei a későbbi évek játékaira.

A Guitar Hero: Warriors of Rock PS3, X360 és Wii konzolokra jelent meg, a teszt a PlayStation 3 verzió alapján készült.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

90%
grafika
9
hangok
10
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Ötletes és élvezetes karrier mód
  • Karakterek különleges képességekkel
  • Remek zenei felhozatal
Negatívumok
  • A kompetitív módokat lehetett volna bővíteni

További képek

  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock
  • Guitar Hero: Warriors of Rock

Guitar Hero: Warriors of Rock

Platform:

Fejlesztő: Neversoft Entertainment

Kiadó: Activision

Forgalmazó: BSC Kft.

Megjelenés: 2010. szeptember 24.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Skorpio90
Skorpio90 [5516]
Jó cikk lett, én is nagyon szeretem ezeket a játékokat, annak ellenére, hogy csak a Guitar Hero 3 illetve a Frets on Fire van meg, és ahhoz is csak billentyűzetet használok. Sajnos túl drága mulatság pl. egy party módot összedobni...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)