"Ha a számításaim helytállóak, mikor eléri a 88 mérföldes sebességet... csodát fogsz látni, fiú...!"
Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatni a '80-as évek egyik legnagyobb klasszikusát. Marty és a doki kalandjain milliók nőttek fel, és a mai napig bármikor szívesen ülnek le újra megnézni a Vissza a jövőbe trilógiát. A történet írói – Robert Zemeckis és Bob Gale – a harmadik résszel lezártnak tekintették a történetet, és számos interjúban hangoztatták, hogy ez így teljes és eszük ágában sincs leforgatni egy negyedik részt. Ám a rajongók szíve nagyot dobbant, amikor a Telltale Games és Bob Gale bejelentette, hogy Brown doktorék ellátogatnak a számítógépekre, és egy kalandjáték képében kapjuk meg az áhított folytatást!

Az új kaland hónapokkal azután veszi kezdetét, hogy a doki és családja elbúcsúzott Martytól. Az ifjú időutazó visszazökkent a hétköznapi életbe, ám hamarosan kiderül, öreg barátja minden vagyonát elárverezik. Épp kétségbeesetten próbálja megakadályozni ezt a szörnyűséget, amikor a laboratórium bejáratánál megjelenik az időgép, benne Einsteinnel és egy baljós üzenettel: a doki nagy bajba került valahol a múltban, s egyedül ő segíthet neki. Marty azonnal nekilát a mentőakciónak, s csakhamar a '30-as évek Hill Valleyjében találja magát, ahol a börtönből kell kiszabadítania Brown doktort.
A történet ígéretesnek tűnik, ami nagyban köszönhető Bob Gale bábáskodásának. A hamisítatlan Vissza a jövőbe hangulat az egész játék során végigkísér minket, hiszen rengeteg az eredeti filmekkel kapcsolatos utalás és poén.
A Telltale Gamesnél úgy gondolták, egyetlen játékba nem érdemes belesűríteni az egész kalandot, ezért öt epizódon keresztül bontakozik ki a teljes sztori, amelyek várhatóan havonta jelennek majd meg.
Az első rész alapján a történet teljesen rendben van, de ugyanez a megvalósításról sajnos már nem mondható el. Kalandjáték lévén a grafika nem feltétlenül a legfontosabb szempont, de a program még ehhez képest is eléggé felemásan teljesít. A karaktereken látszik, hogy sokat dolgoztak velük, igényesek és ötletesek lettek. Minden szereplő felismerhető és szerethető. Azonban a környezettel már akadnak komoly problémák, ami főleg a kültéri jeleneteknél érhető tetten. Alapvetően kevés helyszínen fogunk megfordulni, s ezek közül a belső helyszínek (a doki laborja vagy egy étkezde) jól sikerültek. A város főtere viszont egyenesen borzasztó. A textúrák csúnyák, a modellek kidolgozatlanok, itt-ott a látvány már öt-hat évvel ezelőtt is gyengének számított volna. Ehhez társul még a totális kihaltság. Szökő évente lehet csak járókelőket vagy elhaladó autót látni, néha egyenesen magányosnak érezheti magát az ember. És akkor még a kisebb-nagyobb bugokról még nem is beszéltem. Nem is fogok, nem érdemes.

A problémák itt még nem értek véget. Sajnos nemcsak a vizualitás terén teljesít felemásan a játék, hanem az irányítás terén is. A fix kamera még rendben működik, de a karakterek már nehezebben találják meg a megfelelő irányt egy-egy nézetváltást követően.
És ha már a bajok felsorolásánál tartunk, nem mehetek el szó nélkül a játék talán legnagyobb hibája mellett. A program még a kezdő játékosoknak sem jelent semmi kihívást. A feladatok nem hogy nem nehezek, de egyenesen a szánkba rágják, mikor, mit kell csinálni. Gondolkodnunk még csak elvétve sem kell. Kár érte, mert ez így sokat ront az élményen.
Szerencsére a hangok terén már hibátlan a játék. Hatalmas piros pont a fejlesztőknek, amiért megnyerték maguknak Christopher Lloydot, aki a doki hangját kölcsönzi a játékban. Ugyan Martyt már nem Michael J. Fox szinkronizálta, de az őt helyettesítő színész hangja is nagyon hasonló és maximálisan helyt áll. A többi karakter is remekül játszik, így ezzel tényleg semmi gond nincsen. A zenék alapvetően a filmek zenéire épülnek, tehát itt sincs baj, óriási hangulatot teremtenek az ismerős dallamok.

Nehéz dolog értékelni a Back to the Future: The Game-et. Nehéz, mert részemről óriási várakozás előzte meg a programot, így az elvárásaim is nagyok voltak. És sajnos messze nem azt kaptam, amire vártam. A történet tényleg olyan, mint egy igazi negyedik rész, és a hangulat is azonnal magával ragadja az embert. De ott vannak az idegesítő irányításbeli hibák, a szívfájdítóan hanyag grafika és a gyenge játékmenet. És mindezt még tetézi, hogy az első epizód gyakorlatilag másfél-két óra alatt végigjátszható. Nem tart tovább, mint végignézni valamelyik részt a filmek közül. Ez azért egy kalandjátéknál nagy baj, de talán a többi epizód majd változtat ezen.
Mégis azt kell mondjam, hogy a megannyi sebből vérző alkotás igenis szerethető. Hiszen végre húsz év után visszatért Marty és a doki, és újabb fantasztikus kalandokba keverednek. Akik szerették a trilógiát (van olyan, aki nem?!), azok szeretni fogják a Telltale Games játékát is!
"Doki! Most hova megy innen? Vissza a jövőbe? – Dehogy, ott már jártam...!"