Kis kézi játékkonzolra a Tetrisnél jobb játékot elképzelni sem nagyon lehet. Hiszen az ember másra sem vágyik két villamosmegálló között, mint valami egyszerű, mégis kihívást adó kikapcsolódásra. Ha pedig nagyon belemerülsz, azt is hamar észreveszed és csak egy-két megállót kell visszagyalogolnod, ha elfelejtettél leszállni...
Én azért kis kétkedéssel fogadtam a kihívást. Mi újat tud mutatni egy egyszerű Tetris? Az igaz, hogy most ezeknek a régi játékoknak a reneszánszát éljük, no de ez akkor is csak egy jól ismert, régebben unalomig nyúzott kedvenc újabb változata. Ráadásul fénykora óta már számos játék lefolyt a konzolos játékok tengerén. Fejlődtünk, igényesebbé váltunk, változtunk. Kíváncsian vártam, mit is lehet ebből az újra elővett klasszikusból kihozni.
A beállításoknál kedves gesztusnak éreztem, hogy választhatok fejet, eldönthetem, hogy fiút, lányt, vagy egyebet (állatot, mesefigurát) szeretnék, sőt, megtekinthetem az örülő és szomorkodó változatot is, hogy könnyebb legyen dönteni. A sokféle háttér és zene inkább megijesztett, féltem, hogy ezekkel próbálják meg elterelni a figyelmemet arról, hogy órák óta ugyanazt játszom. De erről, mint később kiderült, szó sem volt. Dönthettem arról is, kérek-e árnyékot, ami megmutatja, hogy adott helyzetben hova és hogyan fog érkezni az aktuális forma, valamint, hogy kérek-e végtelenített változatot. Ez utóbbinak nem volt jelentősége esetemben, mert a nem végtelennek is csak 150 eltüntetett sor után szakadt vége, amit nekem igazán ritkán sikerült megérnem.
A kezdők Tetrise nagyon cukin csak 6 egységnyi sorokkal és nagy, bumszli téglákkal működött. Erről gyorsan áttértem a normál változatra. Itt már tízegységnyi sorokat kellett feltölteni. A játék monotonságát az is megbolygatta, hogy különböző formációkért (tetris, kombó, több sor egyszerre stb.) plusz pontokat lehetett szerezni. És ezzel még csak az alapjátékról beszéltem, amiben ugye hullnak a különböző alakú téglák, neked meg úgy kell irányítgatni, forgatni azokat, hogy alul minél több összefüggő sort hozzál létre. De azért ezt egy idő után meg is lehet unni. Erre az esetre tartogatják a további hét változatot, amelyeknek az alapja ugyanez, de igyekeztek minden lehetségeset ki is hozni belőle.
Az első mindjárt a párbaj. Alapból az MI az ellenfeled, de lehet élő kihívókat is keresni a neten. Hogy hogy lehet a Tetrist egynél többen játszani? No ez bennem is fölmerült. Párhuzamosan játszotok egy-egy képernyőn (milyen szerencse, hogy a Nintendo DS-nek kettő is van belőle :-) ). Időről időre, az általad letarolt sorok mennyiségétől és magasságától függően, az ellenfél plusz lukas sorokat kap a képernyője aljára. Az nyer, aki tovább életben marad. De ez még ugye mindig csak sima Tetris.
A többi változat viszont tényleg érdekesebbé teszi a játékot. Van, hogy egy kis emberke mászkál a kép alján és a tetriskockákból lépcsőt kell neki építeni, hogy feljusson a pálya tetejére. Még izgalmasabb, ha útközben ezt-azt össze is kell szedegetnie. Vagy egy megadott formát kell kirakni a lehulló elemekből, ami nem is olyan egyszerű, tekintve, hogy ha egy sor betelik, az ünnepélyesen eltűnik a színről, felborítva ezzel minden gondosan előkészített tervedet. De lavírozhatsz is egy L alakú téglával a tetriskockák útvesztőiben, vagy játszhatsz aláaknázott elemekkel. Versenyezhetsz az idővel is, megnézheted, mennyi idő alatt tudsz 40 sort eltüntetni. A master mode-hoz nem nagyon tudtam hozzászólni, csak néztem, milyen gyorsan is tudnak jönni a dolgok. De ha az előzőeket szorgalmasan végiggyakorlod, biztos előbb-utóbb ebben is sikerül egy-két sor.
A Tetris Party Deluxe végül is pozitív csalódás volt. Egészen lekötött, sokszor nehezemre esett abbahagyni. Sokat dobott az alapjátékon a hét izgalmas változat. Legalább egy heti utazást és sok-sok otthoni, takarítás helyetti délutánt töltöttem vele.
