A Nintendo sikertörténete 1981-ben, az eredetileg "próbaképpen", mindössze két kocsmában felállított Donkey Kong automatákkal kezdődött. A legendás játékban a piros overallos asztalos, Jumpman az aláhulló hordókat átugrálva szabadította ki elrabolt asszonyát az óriásmajom fogságából. A több szempontból is korszakalkotó játékot természetesen folytatások garmadája követi azóta is. Donkey Kong időközben szeretnivaló családapa lett, aki leginkább a família mindennapi betevő banánját szeretné biztosítani, míg Jumpman polgári neve Marióra változott, és vízvezeték-szerelővé átképezve magát fivérével, Luigival nyitott egy Super kis közös vállalkozást.

2004-ben a kiadó ismét összehozta a játéktörténelem talán két legnevesebb figuráját egy közös kaland erejéig. Ez volt a GameBoy Advance-ra megjelent Mario vs Donkey Kong, amely kiválóan ötvözte a platformerek stílusát a logikai játékokéval, és kedves humorával, elgondolkodtató feladványaival sikerült bebizonyítania a XXI. század játékosai számára, hogy "öreg ötlet nem vén ötlet", hisz' a játék nagy "sikör" lett. Két évvel később érkezett a Lemmings sorozat hagyományait felélesztő March of the Minis a GBA-utód DS-re, majd a DSi megjelenésekor a csak letölthető változatban kiadott Minis March Again! következett. Végül tavaly decemberben kaphatták kézhez a világ játékosai - és február 4-én a hazaiak is - a legújabb folytatást, a Mini-Land Mayhemet.
Ez utóbbi nem túl epikus, viszont annál ismerősebb története szerint, miután Donkey Kong nem tudott bejutni a nagy tolongásban Mario legújabb vidámparkjába a szerencsés első 100 látogató között, akik mini Pauline babát kaptak ajándékba, dühében elrabolja az olasz szaki régi barátnőjét, és felcipeli őt minden elképzelhető magaslatra. Mario ismét a róla mintázott kis mechanikus figurákat, a Miniket hívja segítségül a probléma megoldására. Azok pedig masíroznak és masíroznak a jó ügy érdekében rendületlenül mindaddig, amíg szabad az út előttük. A gond csak az, hogy akkor is masíroznak, ha már nincs hova.
A játékosok feladata rém "egyszerű": miután "beindították" az adott pályán található babákat, lehetővé kell tenniük a számukra a biztonságos végigjutást egészen a kijáratig. Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy itt-ott elszórva akad némi begyűjthető aranypénz, betű, alkatrész, illetve egyéb kincs minden szinten, amelyek természetesen jórészt nem a legrövidebb és legegyszerűbb útvonalon találhatók, valamint az is, hogy miután az első bábú elérte a kaput, az nagyon hamar végleg bezáródik az esetleg hátramaradottak előtt. Így közben természetesen az időre is figyelni kell, amiből előbb-utóbb kifutunk. A minél több "loot" feltétlenül szükséges a minél magasabb pontszám eléréséhez és az extra pályák megnyitásához. Néha találkozunk ellenfelekkel is, akiket a felvehető kalapácsokkal intézhetünk el.

Alapvetően 8 különböző világ található a vidámparkban, amelyek mind egy-egy látványosságot testesítenek meg, és minden világban van 8-8 pálya. Ha legyűrtük őket, eljuthatunk az adott világ 9. szintjére, ahol kísérletet tehetünk kedvesünk kiszabadítására. Ezek a főellenfél pályák mindenben nagyon hasonlítanak a bevezetőben említett eredeti koncepcióhoz. Ha megfelelő számú szintet teljesítettünk minden lehetséges bónusz begyűjtésével, akkor újabb tartalmak (világok és pályák) nyílnak meg.
A játék irányítása abszolút "styl-szerű", vagyis szinte kizárólag a DS stylusa szükséges hozzá. Annak segítségével húzhatunk, illetve szüntethetünk meg hidakat, falakat, létrákat vagy futószalagokat a megfelelő pontok között, azzal változtathatjuk meg egyes, az átjárást lehetővé tévő csövek elhelyezését, és vele cserélhetjük meg a futószalagok menetirányát is. Ha nem elég a rendelkezésre álló alkatrészek száma, akkor plusz elemek begyűjtésével, esetleg további hidak stb. megszűntetésével segíthetünk ezen.
Mindezeknek megfelelően az alsó, érintőképernyőn a játéktér, míg a felsőn az interfész és a térkép kapott helyet. Az előbbiről olvasható le a hátralévő idő, és a rendelkezésre álló alkatrészek, valamint Minik száma, az utóbbi pedig sokat segít az egy képernyőnél rendszerint jóval nagyobb szintek átlátásában. Kivételt képeznek a főellenfél pályák, melyek mindkét képernyőt elfoglalják.
A játék grafikai és hangi megvalósítása a "megszokott íz és minőség" sémára épül, és mindent hoz, amit egy színvonalas Nintendo DS programtól elvárhatunk. Az irányítás is rendben van, de azért néha a nagy kapkodásban sikerül jól elrontani valamit, ami nem feltétlenül saját bénaságunknak köszönhető. A játék minden szempontból a fenti szlogent képviseli, ami annyit jelent, hogy 2006. óta lényegi változás nem történt a sorozatban.

A történet végigjátszása mellett ki-ki elkészítheti saját pályáit a beépített szerkesztő segítségével, amihez mind több eszközt nyithat meg a sztori mód szintjeinek minél tökéletesebb teljesítésével. Az arra alkalmas DS modellek tulajdonosai az interneten ezeket megoszthatják egymással, illetve számtalan újabb szintet tölthetnek le a gépükre. Egyetlen igazi újításként a Challenge módban összemérhetjük pályaszerkesztési képességeinket a világhálón más játékosokkal.
Mit is írjak zárszóként? Egyfelől nagyon szeretem mind a Mario, mind pedig a Donkey Kong főszereplésével készült ügyességi játékokat, ami alól ez a sorozat sem kivétel, sőt! Másfelől azonban a fejlesztők láthatóan leragadtak egy régi, jól bevált sémánál, amin valamiért nemigen akarnak változtatni, és az egyszeri vásárló gyakorlatilag folyamatosan ugyanannak kapja egy újabb változatát a pénzéért. Emiatt kicsit "összecsapottnak" éreztem a programot, de ugyanakkor ismét hamar a hatalmába kerített a remek hangulata. Summázva mindezt: aki szereti a jó logikai feladványokat, az bátran vágjon bele a játékba, de akinek megvan valamelyik előző epizód, az nagy újdonságra ne számítson.