Én vagyok Jeremy Clarkson. Vagy Winkler Róbert. Ezen úriemberek (és kollégáik szerte a világon) sok lehetőséget kaptak, hogy ritka, különleges sportkocsikat tesztelhessenek-vezethessenek (jó eséllyel valamilyen egzotikus helyszínen), emiatt mindig is irigyeltem őket egy kicsit – ám tulajdonképpen most a PC Dome-nál ugyanazt csinálom, mint ők, csak virtuálisan, és a Test Drive Unlimited 2 remek alapot ad ehhez.
Az előző részt öt évvel ezelőtt mind a kritikusok, mind a játékosok szerették, hiszen a Test Drive Unlimited valami olyat tudott nyújtani, amit az eddigi autóverseny játékok nem: majdnem tökéletes szabadságot egy hatalmas szigeten, ahol nem egyedül, hanem a többi online játékossal együtt kóboroltunk. Az élmény lenyűgöző volt, és a mai napig csupán egyetlen hasonló programról tudok: a Need for Speed Worldről. A folytatás pedig február elején jött, hogy mindenből többet, jobbat adjon – és Hawaii mellett Ibizán is csavaroghassunk...

Az igazat megvallva, az első egy-két óra játék nem volt szerelem első látásra. Kezdjük a grafikával. Ugyan az első benyomásom az volt, hogy nem sokat változott a megjelenítés az előző részhez képest, de később azért észrevettem a különbségeket: sűrű aljnövényzet, a napszakok váltakozása és némi eső teszi változatossá kirándulásainkat (a vizes aszfalt különösen jól sikerült, cserébe az ablaktörlők nem működnek) – ugyanakkor zavar, hogy az orrom előtt rajzolódik ki a növényzet. Nem ronda a TDU2, de sokkal ügyesebben is meg lehetett volna valósítani a grafikus motort – a Just Cause 2 kiváló példa arra, hogyan kell hatalmas játékteret a képernyőn szépen és jól megjeleníteni.
Sajnos a hangok terén is volna mit csiszolni. Az autóink hangjai első körben rettenetesnek tűnnek, mert valami borzasztó gyagyin sikerült őket előállítani (abban biztos vagyok, hogy nem digitalizáltak). Ne akarja az Eden bemesélni nekem, hogy például egy Audi Q7 V12 TDI így szól! Ez nem dízel, ez valami elemes kisautó! És ez sajnos szinte minden autóra igaz... Bár ha igazságos akarok lenni, pár részlet a helyén van: ilyen például a Subaru Impreza WRX STi jellegzetes "bugyborékolása", amikor lassan engedjük fel a gázpedált. De nemcsak a motorhangokkal van baj: a környezet sem bővelkedik audioélményekben: a forgalom túl halk, a természet zajai-zörejei pedig csak jelzés szintjén vannak jelen.
A zenei felhozatal jóval soványabb az első részhez képest: csak két rádióállomás van (hova tűnt a jazz és a klasszikus adó?), plusz a saját zenéinket sem rakhatjuk be. Nagy kár érte, ugyanis a két rádió tényleg csak arra jó, hogy szóljon valami vezetés közben, a ritmust már nem fogjuk a kormányon dobolni. Szó volt róla, hogy Paul Oakenfold szerepelni fog egy számmal – nos, ez nem jött össze, helyette (?) Paul van Dyk For an Angel című örökzöldjét hallhatjuk, ami már olyan vén, hogy még én is buliztam rá diszkós korszakomban. Rockzene címszó alatt pedig standard "wannabe punk" rágógumizenét kapunk – és a műsorvezető erre képes azt mondani, hogy heavy metal... Igen, a rádiók DJ-ket is kaptak meg fiktív reklámokat, de hiába próbálnak viccesek, szórakoztatóak lenni, egyszerűen lapos az egész, valamint elég hamar ismételni kezdik magukat.

Az irányítás meglehetősen érdekesre sikerült. Nem jobb, nem rosszabb, mint az első részé, de érezhetően más lett. Először meglehetősen árkádnak tűnt, de később, ahogy erősebb autókba ültem, jöttem rá, hogy tulajdonképpen ez is hasonlóan arcade-szimuláció keverék, mint az előd normál módban – sajnos a hardcore mód most kimaradt. Tegyük hozzá, nedves úton idegesebben viselkednek autóink, ez nagy pozitívum! Billentyűzetről nettó mazochizmus vezetni még bekapcsolt segítségekkel is (főleg a magasabb géposztályokban), gamepaddel már jobb, de kormánnyal az igazi, kikapcsolt ESP-ABS-TC mellett. De hogy ez se legyen tökéletes, két probléma csak adódott: egyrészt az automata váltó elég lassan reagál a rajtra (engem nem érint, manuálissal vezetek), másrészt a fékek jobban harapnak, mint egy rottweiler (én egy squashlabdát gyömöszöltem a fékpedál alá, úgy már elviselhetőbb). A force feedback pedig igen soványka lett: gyakorlatilag visszajelzést nem kapunk az autóról, csak néha rezeg egy kicsit, elsősorban földúton.

Van ám története is a játéknak! Röviden a lényeg: kirúgnak a parkolóinasi állásunkból a bambaságunk miatt, ám egy szerencsés véletlen folytán egy autóversenyzős valóságshow egyik pilótája leszünk. A feladat: megnyerni a tévéműsor által kiírt bajnokságokat. Én elhiszem, hogy nehéz sztorit kitalálni egy ilyen játéknak, tulajdonképpen szódával elmegy, de az igazán idegesítő az egészben a többi szereplő. Fel nem fogom, hogy nincs köztük legalább egy, amelyiknek az IQ-ja nagyobb lenne a cipőméreténél... Beképzelt, ellenszenves yuppie mind – ha az Eden célja az volt, hogy motiválva legyünk a legyőzésükben, hát sikerült. A műsorvezető (aki szintén versenyző) pedig irgalmatlanul idióta felkonferáló szövegekkel tépi az idegeinket minden futam előtt – sajnos továbbnyomhatatlanul, és záros időn belül önmagát ismételve (halmazati büntetés: ostoba, elkényeztetett libáról van szó a hozzá illő irritáló beszédstílussal). De a többi szereplőt se kell félteni: a fodrász nagyanyja papagáj lehetett valaha, annyit mondogatja, hogy de jó, hogy betértünk hozzá; az A kategóriás oktató "pööööörfekt" beszólását pedig oktatni kéne minden színésznek, hogy így talán nem kéne! De most komolyan: ha a kedves készítők vették volna a fáradtságot, hogy még vagy 5-6 féle szösszenetet írnak minden szereplőnek, nem tűnnének annyira gyépéseknek.

Eddig nem sok jót írtam a Test Drive Unlimited 2-ről, de most jön az, ami miatt nagyon lehet szeretni ezt a játékot: a tartalom igazán sokszínű. Mielőtt belevághatunk a már említett bajnokságokba, a helyi autósiskolákban le kell vizsgázni az egyes kategóriákból. Az alacsonyabb osztályokat Ibizán nem nehéz teljesíteni, de később Hawaii-n a szuper sportkocsikkal meg fog gyűlni a bajunk rendesen. Mégis, én úgy gondolom, alapvetően ez egy remek ötlet, mert így fény derül az egyes géposztályok közti különbségekre, és hogyan kell emiatt a vezetési stílusunkon változtatni.
Maguk a bajnokságok a szokásos versenyszámokból épülnek fel: traffipax-kiakasztás, menj gyorsabban X km/h-nál, szakasz- és körverseny, forgalommal vagy anélkül, a gépi versenyzők vagy az óra ellen. Alapvetően nem nehezek ezek a versenyek, mert a gép elég lassú, ráadásul sínautókázás folyik a részükről, bár a forgalmat egész ügyesen kerülgetik. Ha viszont az óra az ellenfél, nem árt felkötni az alsóneműt, mert pár verseny után igencsak elszállt szintidőket kapunk – és ha ránk borul az éjszaka vagy az eső, egy filmcím fog az eszünkbe jutni: Eszelős szívatás.
Ha az adott szigeten megnyerjük az összes bajnokságot, a kupa is megnyílik, aminek a fődíja egy szép összeg, valamint egy csinos autó. Az első részből ismerős küldetések is itt vannak: autókat a szerelőhöz, üzletembereket tárgyalásra viszünk; helyi vagányoknak kell megmutatni, milyen veszélyesen tudunk vezetni; érzékeny gyomrú hölgyeményeket szállítunk haza úrvezetői stílusban; valamint felszarvazott pasasoknak segítünk kideríteni, kivel csalja az "oldalbordája" (az külön poén, hogy amikor az ürge lógó orral távozik tőlünk, a többi küldetés végén is látható bamba vigyorral integetünk a szerencsétlen után). Emellett ha kedvünk tartja, a helyi fotóművész segédje által elrontott képeket is újraexponálhatjuk, megkeresve az eredeti helyszínt (és esetleg kivárva a megfelelő napszakot, időjárást, valamint az esetleges járművet is biztosítva). Továbbá nagy felfedező körutunk során roncsokat is találhatunk: 10 egyforma megtalálásáért az adott autót kapjuk ajándékba. Sőt, akár borsot is törhetünk a rendőrök orra alá – ilyenkor a környéken lévő játékosok felkérést kapnak az üldözés segítésében. Akár huligán, akár zsaru: kellő mennyiségű sikeres üldözés után extra matricákat kapunk a fényezőműhelyben, később egyenruha (rosszfiú/rendőr) a jutalmunk, legmagasabb szinten pedig egy-egy jutalomverda üti a markunkat.

Amennyiben meguntuk a kocsink aktuális kinézetét, a fényezőműhelyben kiélhetjük művészi hajlamainkat, ugyanis az átfestésen kívül szépen tele is matricázhatjuk – hogy a végeredmény dicséretes vagy retinaégető lesz, csak rajtunk múlik. De ha csak koszos lett, akkor elvihetjük a kézi autómosóba is, ahol három csinos nőszemély veszi kezelésbe – de csak a járgányt.
Ha már az autók szóba kerültek: különösebb panaszunk nem lehet a felhozatalra, bár ebben a részben a Maserati és a Lamborghini bezárta a szalonjait. Nincsenek motorok sem, cserébe lettek SUV-k, amelyekkel immáron a földutakon is csapathatunk (nem mintha egy Zondával ezt nem tehetnénk meg, de az összes nem B, azaz offroad jármű ilyenkor csak erősen korlátozott sebességre képes). Remek ötletnek tartom, hogy most már nemcsak az ablakot huzigálhatjuk le-fel, hanem indexelhetünk is (végre teljesen betarthatjuk a KRESZ-t), valamint a kabrióknál kedvünkre nyithatjuk-csukhatjuk a tetőt – és ahogy a valóságban, úgy itt is ezt csak bizonyos sebesség alatt tehetjük meg. Ha esetleg anyagilag meg lennénk szorulva, érdemes a nepperhez beugranunk, ugyanis nála mindig van pár verda kéz alól némi kedvezménnyel (az órának meg ne higgyetek ;-) ), a DLC-ként vett/kapott járművek is itt vásárolhatóak meg, valamint a megtalált roncsokból összekalapált autókat is itt vehetjük át. Amennyiben javítani szeretnénk az autónk teljesítményén, számos tuningműhely áll a rendelkezésünkre, ám ahogy a szalonok, úgy ezek is csupán pár márkára specializálódtak.

Ha meguntuk a kocsikázást, tutujgathatjuk karakterünket is. Vegyük például a plasztikai sebészt: itt némi pénzmag ellenében akár Michael Jackson-i átváltozás alanyai lehetünk, egyedül a nemváltoztató műtét nincs a repertoárban. Vicces, hogy ezután pár órán keresztül bekötött fejjel mászkálunk és vezetünk... Amennyiben ennyire drasztikus változásra nem vágyunk, akkor irány a fodrászat, ahol Gedeon bácsi lövi be sérónkat. Megmaradtak a ruhaboltok is, ám a bővebb választék mellett lehetőségünk van kesztyűket és tökfödőket is vásárolnunk. Az előző résszel ellentétben itt a házak már nem csupán a garázs miatt kellenek: az alap bútorzatot kedvünk (és pénztárcánk) szerint cserélhetjük le. És ha már házak: mindegyiket szabadon bejárhatjuk, és az egyes tárgyak (tévé, laptop stb.) helyettesítik a menüket. Ez ugyan első blikkre vontatottá teszi a játékmenetet, de ha belegondolunk, így a garázsban szépen elrendezett gyűjteményünket bármikor teljesen körbecsodálhatjuk – és mutathatjuk meg a barátainknak.

Már az előző Test Drive Unlimited is híres volt arról, hogy az egyjátékos és a multiplayer mód nem határolódik el élesen egymástól, és ez most is így van. A karriermódban lévő versenyfajták itt is elérhetőek, de ezen kívül bármikor bárkit levilloghatunk egy gyors futam erejéig némi fogadással megfűszerezve – vagy akár magunk mellé ültethetjük navigátornak! Bizony, az új co-op játékmódok egyike ez: az utas feladata rallys módra diktálni az itinert a sofőrnek. A térképről érhető el a másik két ilyen játékmód: az egyikben adott követési távolságot kell tartani minél hosszabban és sebesebben, a másikban a vezért kell követni, mert csak ő tudja az úticélt. A klánokat itt kluboknak hívják: azon kívül, hogy így lehetőség nyílik a csapatmeccsekre, a klub szintjétől függően extra autó is jár a klubtagságival. A PC Dome klubot már megalapítottam, nálam lehet jelentkezni meghívóért. ;-)

A Casino Online kiegészítő talán első olvasatra furcsának tűnhet, de megvan a maga helye a játékban. A kapcsolódási pont egy Audi R8 Spyder, ami az előtérben van kiállítva: bárki elviheti a kaszinó körüli pálya rekordját megdönteni. Meg is nyerhető: csak a jackpotot kell kipörgetni a játékgép teremben, ahol a többi automatán pénzt vagy ruhát nyerhetünk, de akár videopókerezhetünk is. Egy másik szobában rulett vár minket, a harmadik terem a pókeré. Van egy VIP szoba is: ide a meghívásos pókerbajnokság tagjai léphetnek be – tehát azok, akik a nyilvános játszmákon már bizonyítottak. És hogy a megjelenésünk se szenvedjen csorbát: egy butik is vár minket exkluzív kínálattal.

A hivatalos fórumon találóan fogalmazta meg valaki – a Test Drive Unlimited 2 olyan, mint a hipermarketben a banán: amikor megveszed, még zöld, de idővel megérik, és finom lesz. Az Eden és az Atari letette a fórumon a nagyesküt, hogy reszelnek az irányításon, illetve lehetővé teszik a saját zene hallgatását is. De a zöld banán még éretlen, ezért is köpködtem a játékot az írásom első felében (és nem tudok neki PC Dome Top minősítést adni) – de még ezen hibák ellenére is élvezetes, mert olyasvalamit tud nyújtani, amit manapság kevés játék tud: szabadságot. Kedvemre tehetek, amit akarok: online versenyek, házcsinosítgatás, felfedezés, fotózgatás – vagy egyszerűen csak bepattanok a kaszinóban nyert kabriómba, tető-ablakok le, és csak gurulok egyet az óceán partján, élvezve a digitális napsütést és szellőt...