25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

The Next BIG Thing

Új kalandba kezdett a Runaway-t készítő Pendulo csapata.

Írta: Lacko 2 hozzászólás

Gondoltad volna, hogy a modern számítógépes grafikától csöpögő mai filmek előtt olyan bénák voltak a maszkok és sminkek, hogy egyszerűbb volt a horrorfilmekhez valódi torzszülötteket alkalmazni, mint megpróbálni normális színészeket elmaszkírozni? Másrészről viszont Amerikában – a szabadság hazájában –, ahol nincs fajgyűlölet és előítélet, és nem számít, honnan jöttél, miért ne lehetne joguk szörnyszülötteknek is a rivaldafényhez és a vörös szőnyeghez? Igaz, hogy ebben a világban a magyar Lugossynak esélye se lett volna Drakulát eljátszania, így mégsem teljesen igaz az előítélet-mentesség. De hagyjuk is a moralizálást, hisz mindez csak fikció abban a világban, ahol két főhősünk – Liz és Dan – elkezdik kalandjaikat.

The Next BIG Thing

A spanyol Pendulo stúdió a három Runaway kalandjátékkal újra elhozta nekünk a LucasArts humoros és rajzfilmszerű játékainak rekeszizom-tornáztató stílusát. Ezt követően úgy érezték, hogy Brian és Gina történetéből még egy rész már rókabőr-nyúzás lenne, azonban a játékstílusra töretlen maradt a kereslet, így új sztoriba kezdtek és ez lett jelen cikkünk alanya, a The Next BIG Thing. Tehát folyatásról – a történet szempontjából – szó sincs, azonban megmaradtak az összes pozitív hagyománynál, hisz az új játék is rajzfilmszerű és humoros.

Két főhősünk – mint az több filmben is előfordul – egy marakodó újságírópáros, mindketten különböző, de terhelt háttérrel, akiket főnökük a horrorfilmes díjátadóra küldött ki. A díjátadó után persze fergeteges buli kezdődött, amitől egy idő után – a bulizók furcsa kinézete, szokása és anatómiai felépítése miatt – elment a kedvük és a parkolóban épp indulni készülnének, amikor belepottyannak a kalandba és kezdetét veszi a történet... Felváltva irányíthatjuk a két szereplőt – ez az egyik kedvenc metódusom a kalandjátékokban –, bár sajnos az adott részfeladatok megoldásában nem kell együttműködnünk, csak a történet szálait bogozzuk felváltva.

A játék menete a szokásos point-and-click megoldás. Síkban látjuk a környezetet és az irányítandó szereplőt is. A képernyőn kiemelt helyek (hotspotok) találhatók, melyekkel akcióba léphetünk: megnézhetjük, felvehetjük, használhatjuk... A felvett tárgyakat érdemes táskánkban újra megvizsgálni, mivel egyrészt ilyenkor néha újabb dolgok kerülnek elő, másrészt – ez már a Runaway 3-ban is így volt – megnézéskor a tárgy 3D-ben körbeforog, és így olyan részleteket vehetünk észre, melyek segíthetnek a továbblépésben. Ezek egyáltalán nem hangzanak el szóban, tehát nem a szereplőnek, hanem nekünk, a szereplőt irányító játékosnak szólnak.

The Next BIG Thing

A hotspotok keresgélése a legtöbb kalandjátékban idegesítő pixelvadászattá silányul, emiatt manapság sok játékban lehetőségünk van kiemelést kérni, azaz egy segítség gomb megnyomására valamilyen módon megjelennek ezek a pontok. Ez a lehetőség itt is megvan, ha a játék elején könnyebb nehézségi fokozatot választunk. Aki például szereti végigjárni az összes elérhető szobát és milliméterről milliméterre átkutatni, hogy hol van olyan hotspot, amit nem vett észre, az ki tudja kapcsolni ezt a segítséget, hogy kísértése se legyen véletlenül rátenyerelni.

Szintén a Runaway harmadik részéből hozták magukkal, hogy egy összetettebb feladatot egy tárgy jelenít meg, és azon kell elvégeznünk a feladat részeit, majd amikor mind készen van, akkor egyszerre megtörténik – legtöbbször egy átvezető videóban – az egész megoldás. Ez nekem már korábban is nagyon tetszett. Ami azonban kevésbé nyerte el tetszésem – de ez személyes probléma –, hogy eddig csak a magyar Private Moon kalandjátékaiban találkoztam zenei feladatokkal, ahol a puzzle nem grafikai, logikai vagy ügyességi volt, hanem hangokkal kellett operálni. És én megértem, hogy Pierrot zenész, így semmi problémát nem jelentenek neki a zenei puzzle-k – a Jumurdzsák gyűrűjében hányszor beintett nekem a kissrác a kapunyitó kódok miatt! – de egy olyan botfülű programozónak, mint én ez a vérpisálás kategória. Na itt is lesz egy ilyen...

A játék története nekem egy kicsit idegen volt: lassan ismerjük meg a szereplőket, de a cselekmény akkor is picit életidegen marad. Nincs túl nagy baj ezzel, csak Brian roadmovie-ja és a Runaway sztorija sokkal átélhetőbb és hihetőbb volt, ami önmagában is serkelte a játékost, hogy haladjon a történettel. Itt a történet, a humor és a játék maga hajt minket, de nehezen értjük meg a főhősök inspirációját. Eleve nehézkes elfogadni, hogy Liz buta lenne, mert bár sok hülyeséget adnak a forgatókönyvírók a szájába, ez mégis idegen tőle. Úgy érezzük, mintha csak megjátszaná a lükét, de titokban egy zseni. Pedig nem.

The Next BIG Thing

A The Next BIG Thing egyik fő alkotóeleme természetesen a humor. És itt nem a szövegbe erőltetett viccekre kell gondolni – bár a szövegekben is van elég –, inkább helyzetkomikumokra. Hirtelen olyan történik, amire nem számítunk és csak röhögni tudunk. Vagy ott a sok-sok utalás különböző könyvekre és filmekre a Karib-tenger kalózaitól kezdve a Gyűrűk uráig minden. És akkor még nem is említettük a spanyol készítők fanyar, sommás véleményét például a mostani világgazdasági válságról. Mindezt úgy pakolták bele a játékba, hogy ne legyen zavaró és éppen ezért vicces.

A játék magyar felirattal jelent meg itthon, amit sokszor kritizálunk a kalandjátékokban – persze most is találtunk hibát –, de szerencsére semmi olyan nem volt, ami megakasztotta volna a játékmenetet. Egyszer egy kesztyűt (glove) fordítottak szemüvegnek, de a grafikából egyértelműen látszott, hogy az kesztyű. Dicséretként pedig hadd említsem meg, hogy különösen tetszett, hogy a PlayON magyar forgalmazó ilyen éberen ápolja a magyar nyelvet, hogy az éppen futó könyvük witcher – vaják fordítását itt is elsütötték, azzal, hogy egy witchdoctort vajáknak fordítottak.

A grafika számomra ugyanolyan szép és élvezetes volt, mint a Runaway-ek esetében, azonban a dobozról megtudhatjuk, hogy azoknál valójában sokkal jobb, mivel HD minőségű képekről van szó. :-)
A The Next BIG Thinget felfoghatjuk amúgy interaktív moziként is, hisz a játékmenet közben nagyon sokszor kapunk látványos, humoros filmbetéteket is, melyek tökéletesen illeszkednek a játék stílusába, de felfrissítőek egy-egy játszható rész között.

The Next BIG Thing

A The Next BIG Thing nem olyan hosszú játékmenetben, mint a korábbi Runaway részek, ami kisebb csalódást okozott, azonban ez a rövidség talán betudható annak, hogy használtam a hotspotokat, illetve egy hónapja végigjátszottam az első két fejezetet az előzetes verzióval, így azt viszonylag simán vittem végig emlékezetből. Másrészt azonban a Runaway második és harmadik részén is érezhető volt, hogy túlvállalták magukat a spanyol srácok, és akkora eposzt akartak kihozni, ami nem fért bele az időkeretükbe. Erre most különösen figyelhettek, így az új játék teljesen kerek egész, de egy kicsit rövidebb, mint a gigahosszú első Runaway.

Összegezve, sajnálom, hogy búcsút kellett vennünk Ginától és Briantől, de értékelem a Pendulo törekvését, hogy a csúcson hagyták abba azt a történetet. És még jobban értékelem, hogy a minőségi, gyönyörű és humoros kalandjátékok készítésének mégsem vetettek véget, így most kézhez kaphattuk a The Next BIG Thinget, mely bár picit rövidebb elődeinél, ennyivel talán humorosabbra is sikerült náluk. És bár az elején nekem nehezen indult be a szereplőkkel való azonosulás, a végére mindkettejük szerethetővé vált. Ráadásul magyar felirattal kapható a játék, tehát az angolul nem, vagy csak kicsit tudó, kalandozni vágyó játékosok számára is követhető a sztori.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

80%
grafika
10
hangok
8
játszhatóság
9
hangulat
9
Pozitívumok
  • Remek humor
  • Csodálatos grafika
  • Segítség funkció
Negatívumok
  • Nem túl hosszú
  • Furcsa világ

További képek

  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing
  • The Next BIG Thing

The Next BIG Thing

Platform:

Fejlesztő: Pendulo Studios

Kiadó: Focus Home Interactive

Forgalmazó: PlayON

Megjelenés: 2011. április 21.

Minimális rendszerigény: 2 GHz-es processzor, 1 GB RAM (Vista/Win7: 2 GB), 256 MB-os videokártya (Radeon X800/Intel GMA 3000/GeForce 6800 vagy jobb), DVD-ROM, 8 GB HDD

» Tovább a játék adatlapjára

Lacko

Lacko
Még ZX Spectrumon kezdte stratégiai játékokkal. Azóta megkedvelte a taktikai FPS-eket, a point'n'click kalandjátékokat, a gazdasági- és társadalomszimulátorokat. Örök Arma-játékos és tartalomfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

ABal
ABal [317]
Biztosan megveszem. A Runaway 3 része már garantálja a feltétlen bizalmat.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)