Minden II. világháborús játékok atyja, a Panzer General ugyan játszható volt Szövetséges oldalon is, ám a legtöbben mégis a német hadjáratot választották, hisz az volt a leghosszabb, legérdekesebb és a legtöbb gyönyörű nagymacskát használható kampány. Ez egy idő után sokak szemét bökte és onnantól kezdve a II. világháborús játékokat főleg amerikai – vagy legfeljebb orosz – oldalról játszhattuk. Érdekes módon a németek mellett a harmadik szövetségest – az angolokat – is erősen elhanyagolták. Így nem csoda, ha a Slitherine Battlefield Academy játéka – mely egy (azonos című) BBC sorozatra épült – első kampánya az angol blitzet, Monty száguldását a sivatagban tette játszhatóvá.
Sajnos a Battlefield Academy is beállt a sorba azzal, hogy még a rövid, vérverejtékes, elakadásokról és végül teljes kudarcról szóló ardenneki áttörést is a győztes amerikai oldalról lehet játszani, így a németekkel egyáltalán nem lehet harcolni (ez főleg a fantasztikus német harckocsik miatt baj szerintem). Ezt a csorbát köszörülték ki az első hivatalos kiegészítővel, a Blitzkrieggel, mely az 1940 májusában induló, nyugati hadjáratot dolgozza fel Belgium megtámadásától Dunkerque eléréséig.
A Blitzkrieg France-szal kapott kampányban német csapatokat irányíthatunk, azonban – természetesen – nyoma sincs benne Tigriseknek vagy Párducoknak, helyettük PzII-esekkel vagy III-asokkal kell kimanővereznünk a nehézkes, ám sokkal páncélozottabb francia Char B1 BIS-t vagy a Somua S35-ösöket. Ebben a formában jobban érvényesül az egész Battlefield Academy eredeti koncepciója, ami nem a nyers erőre, hanem a taktikára helyezte a hangsúlyt. Tehát aki itt a front teljes szélességében, erőből akar előrehaladni, az elbukik. Döntéseket kell hoznunk, hogy hol összpontosítjuk gyengébb, de gyorsabb páncélosainkat, aztán a terep adottságait kihasználva – néha csalikat küldve – igyekszünk minél több löveget a francia monstrumok mögé küldeni és kivégezni őket.
Ennek ellenére jól jön azért az alapjátékban megszokott aknavetősök támogatása, vagy a légicsapások kérése. Itt is természetesen Stukák formájában valósul meg a német légierő, de szerencsére most a mi oldalunkon! Újdonság viszont a páncéltörő puskák és a lángszórósok megjelenése. Előbbiek távolról veszélyesek – és közelről szinte védtelenek –, míg utóbbiak sajnos csak a szomszédos mezőkre tudnak lángcsóvát küldeni, az azonban elég végletes. Ha nem is semmisül meg az ellenség teljesen, de biztosan futásnak ered. Különösen megragadott az a realisztikus jelent, amikor a kilőhetetlen Char B1 befordult egy lángszórós utcájába és minden egyes lövése után (amit a lesbe állított panzereimre adott le) a lángszórós ráküldött egy-egy adag benzint. Ennek hatására ugyan semmi sérülése nem keletkezett a tankon, de végül a személyzet megadta magát.
A Blitzkrieg France tulajdonképpen csak ennyi. Egy német kampány és a hozzá tartozó korai német illetve francia egységek. Azonban aki játszott már az alapjátékkal, az tudja, hogy az igazi kincs az egységekben rejlik, hiszen a játékhoz tartozó szerkesztőben bárki készíthet küldetéseket vagy kampányokat. Akinek pedig ehhez nincs kedve vagy tehetsége, az biztos lehet benne, hogy mások ezt megteszik helyette. A kiadó pedig megrostálja a játékosok által készített hadjáratokat, és a legjobbakat felajánlja a főmenüben letöltésre.
Arra a kérdésre, hogy mi a jó 2011-ben egy képregényszerű, vicces grafikával ellátott, körökre osztott, II. világháborús játékban, nehéz válaszolni. De aki játszott már az alap Battlefield Academy-vel az tudja, hogy mennyire magával ragadó a játékmenet és – bár inkább alkalmi játékról van szó – órákra képes lebilincselni egy-egy csata taktikai kihívása. Ezen kívül egyszerű szabályai ellenére megdöbbentően realisztikus eredmények és események születnek a harcok során. Mindez most még élvezetesebb, hiszen gyengébb, de fürgébb egységekkel kell megoldanunk olyan feladatokat, amiket anno Németország legrátermettebb tisztjeinek is kihívás volt.