Amely játékhoz a Rockstar Games kiadónak köze van, gyakorlatilag mind sikervárományos produktum. A Grand Theft Auto széria után a Red Dead Redemption is óriási eredményeket ért el, John Marston vadnyugati kalandjai szerintem még a GTA játékok minőségét is felülmúlták. A kiadó legújabb címe új területre merészkedik, az ausztrál Team Bondi fejlesztőcsapata által megalkotott L.A. Noire ugyanis az eddigi Rockstar játékoktól eltérően sokkal lassabb folyású, megfontoltabb játékmenetet tartogat.
1947-ben járunk, a második világháború utáni időszak hatásai által terhelt Los Angelesben. Az általunk alakított főszereplő a világháborút megjárt Cole Phelps, aki rendőrjárőrként kezdi újra karrierjét. Az alapvetően lineáris történetvezetés során folyamatosan jutunk előre a ranglétrán, és a közlekedési kihágások, valamint a gyilkossági ügyek nyomozását követően végül a gyújtogatásokkal kapcsolatos bűnügyek kivizsgálásában veszünk részt. Phelps ambiciózus, határozott karaktere remekül kidolgozott, akárcsak a többi mellékszereplő az aktuális nyomozótársunktól és a rendőrfőnöktől kezdve a legutolsó gyanúsítottig és szemtanúig. A történetet az ügyek közben megtalált újságokból kibontakozó sztorit megörökítő átvezetők, valamint Phelps háborús visszaemlékezései teszik még szerteágazóbbá. A rendkívül alaposan megírt háttértörténet, a zseniális hangulat és korrajz mellett a karakterek parádés megalkotását egy új technológiai eljárás is segítette. A MotionScan segítségével ugyanis 32 kamerával rögzítették a színészek arcát, így a mimika ábrázolását teljesen új szintre emelték. Nyomozásunk során az arcjáték figyelésére szükségünk is lesz, de lássuk szépen sorjában, hogyan is épül fel egy ügy az L.A. Noire-ban.
Minden az eligazítással kezdődik, amikor megkapjuk az ügyet a rendőrőrsön. Ezután nyomozótársunkkal autóba huppanunk és felkeressük a bűncselekmény helyszínét. A vezetés lényeges eleme a játéknak, sok percünk el fog menni az amúgy korrekt fizikával és irányítással megvalósított autókázással Los Angeles városában (bár lehetőségünk van társunknak adni a kormányt, ekkor egyből a célhelyszínen termünk). Amint megérkeztünk a rendőrök által már biztosított helyszínre, következik a nyomok megtalálása és megvizsgálása. Könnyítés a játékban, hogy ha bármilyen megvizsgálható tárgy vagy nyom közelében vagyunk, elkezd rezegni a kontroller, valamint sejtelmes háttérzene szól, amíg nem leltük fel az össze nyomot és bizonyítékot (ezen segítségek a komolyabb kihívást kedvelők számára kikapcsolhatóak). Majd következik a szemtanúk és a gyanúsítottak kihallgatása. A játék legnagyobb újítása ebben a részben rejlik, ugyanis a karakterek arcjátéka alapján kell eldöntenünk, hogy a feltett kérdéseinkre igazat mond, vagy szemünkbe hazudik a delikvens. Sokszor egyébként nem egyszerű megítélni, hogy éppen mi a helyes választás, ugyanis hiába érezzük, ha kamuzik az illető, megvádolni csak a jegyzetfüzetünkbe kerülő bizonyítékok alapján tudjuk (Lie opció), ezek hiányában keményebb hangon próbálhatjuk megfegyelmezni (Doubt opció). Ha elrontjuk a hangnemet, sok esetben el is szúrtuk az egész kihallgatást, és más úton leszünk kénytelenek az ügyben továbbjutni. A különböző feladatok teljesítéséért kapott intuíció pontok ugyan felhasználhatóak egy-egy rossz megítélési lehetőség eliminálására, mégis úgy éreztem, hogy a játék ezen része elég nehézre sikerült.
Az ügyek folyamán természetesen akciójelenetek is előfordulnak. A fedezékes-lövöldözős részek ezúttal nem olyan hangsúlyosak és kidolgozottak, mint a korábbi Rockstar játékoknál, általában egyszerűen és gyorsan kilyuggathatjuk az életünkre törő bűnözőket. Phelps detektív nem finomkodik az akciókban: amint előkerül a fegyver, halálos végkimenetelűvé válik az összetűzés, lefegyverzésre nincs lehetőség. Sokkal gyakoribbak az üldözéses részek, amelyeknél vagy gyalogosan, vagy autóval kell elkapnunk a menekülő rosszarcúakat. Egy-két esetben figyelmeztető lövéssel hamar véget vethetünk az üldözéseknek, de legtöbbször végig kell futnunk (vezetnünk) egy meghatározott útvonalon, amely végén kaphatjuk el (vagy lőhetjük le) az iszkoló tetteseket. A legtöbb nyomozásunk pedig egy rendőrőrsi kihallgatással és a bűn tettesre bizonyításával végződik.
Az L.A. Noire-ban 21 ügyet kell megoldani, amely a mellékfeladatokkal együtt egy jó 20-25 órás játékidőt garantál. Ráadásul ez a hosszúnak mondható időtartam izgalmas, érdekes történetet ölel fel. Nem egyszer elgondolkodtató, bizonytalanságot keltő ügylezárások, naturálisan ábrázolt, brutális bűntettek jellemzik az L.A. Noire-t. Az elején kicsit döcögősen induló történet magába szippantja a játékost, és egészen a végkifejletig nem is engedi. Igaz, hogy alapvetően túl lineáris a játék, de a magával ragadó narratíva megteremtéséhez erre volt szükség. Mondjuk az kicsit zavaró, hogy nem tudjuk befolyásolni a történetet, tehát hiába szúrunk el valamit, az ügy akkor is megoldódik további következmények nélkül. A főszáltól való elkalandozásra szolgál az autózás során elvállalható 40 akció orientált mini-ügy, amelyek mind pár perces üldözést vagy lövöldözést foglalnak magukba. Ezen kívül nem igazán ösztönöz más a főszálról való letérésre: a 30 jelentős épület (landmarks) és az 50 elrejtett arany filmtekercs felkutatása, valamint a 95 különböző (de vezetési élményben majdnem ugyanolyan) autó kipróbálása sem jelent komoly motiváló erőt. Az L.A. Noire negatív pontja a – Rockstar címekhez mérten – túlzott linearitása mellett az ügyek – pár üdítő kivételtől eltekintve – egy sémára való felépülése, amely így a játék második felétől már eléggé repetitívnek hat. Persze ha szépen beosztjuk a játékot, és nem pár nap alatt zúzzuk végig, akkor élvezetesebb marad a nyomozás.
Az L.A. Noire abszolút a kornak megfelelő grafikai megvalósítással bír, és a már említett új technológia miatt az arc és a mimika kidolgozása példaértékű. A test többi részének animációja már sajnos nem ennyire előremutató, de a fejlesztők ígérete szerint a MotionScan továbbfejlesztése pontosan ebben az irányban fog történni. Los Angeles kidolgozása szépre sikeredett: a környezet mellett a fény-árnyékhatások, a robbanások és a történet által diktált napszakváltozások megvalósítása is elsőrangú. Az irányítás egyszerű és kézre álló, a repertoárt képező jazz zenék és hangok hibátlanok. Külön kiemelendőek a remek szinkronhangok, amelyek között sok sorozatszínészt találunk (a főhőst például a Mad Menből ismert Aaron Staton alakítja).
A Rockstar Games ezúttal sem hibázott, az L.A. Noire apró hibáival együtt méltó az eddigi sikerjátékaihoz. Külön dicséretes tény, hogy mertek kockáztatni, és egy előremutató technológiát is alkalmazó, lassú folyású nyomozós történetet valósítottak meg. Újdonságereje és megkapó sztorija révén mindenkinek ajánlott Cole Phelps történetének végigjátszása, aki pedig rajong a noir hangulatért és a megfontolt, gondolkodós játékmenetért, annak egyszerűen kihagyhatatlan élmény.
