1991. Üzbegisztán kikiáltja függetlenségét, Anthony Hopkins A bárányok hallgatnak filmben riogat, bemutatják az első kezdetleges web böngészőt, megjelenik a Duke Nukem.
1993. Csehszlovákia két külön állammá válik, óriási siker a Jurassic Park, az Intel kiadja az első Pentium chipeket, megjelenik a Duke Nukem 2.
1996. Bill Clinton megnyeri a választásokat az Egyesül Államokban, űrlények támadnak a Függetlenség napjában, létrejön az IRCNet, megjelenik a Duke Nukem 3D.
1997. Hongkong több mint 150 év után visszakerül Kínához, minden idők legsikeresebb filmje a Titanic, az IBM Deep Blue legyőzi Garry Kaszparovot, bejelentik a Duke Nukem Forevert.
2002. Készpénzként is forgalomba kerül az Euro, bemutatják a Pókember mozit, elindul az IWIW, megjelenik a Duke Nukem Manhattan Project.
2011. Magyarország az Európai Unió soros elnöke, 3D-s Karib-tenger kalózai film a mozikban, megjelenik a Nintendo 3DS, az első 3D-s kézikonzol, megjelenik a Duke Nukem Forever...

Bő tizenhárom év telt el azóta, hogy a 3D Realms bejelentette, hogy készül a hatalmas népszerűségnek örvendő Duke Nukem sorozat legújabb epizódja, a Duke Nukem Forever. A fejlesztők ígértek mindent, amit akkoriban ígérni lehetett: mindent elsöprő grafikát, amit a Quake alatt dübörgő motor hajt meg, fegyverek garmadáját, minden helyiségből ránk rontó rendőrdisznókat és más szörnyetegeket, valamint más hasonló csodákat. Igazi úttörő alkotást terveztek George Broussardék, amelyre a legtöbb játékos messiásként várt, mint a játékra, amely megreformálja majd a lövöldözős játékok világát. Aztán a rajongók vártak és vártak... És még mindig vártak... De nem történt semmi. A fejlesztők mélyen hallgattak, és a játék csak nem jelent meg. Végül a megjelenési dátumot elhalasztották, és bejelentették, hogy új motor kerül az alkotás alá, mert az Unreal Engine sokkal jobban megfelel a modern elvárásoknak. És a rajongók tovább vártak és vártak... De megint semmi. Az évek múlásával a legkitartóbb, leghűségesebb rajongók is kezdtek elpártolni a játéktól és a fejlesztőktől, a legtöbben már hitüket vesztették, a várva várt stílusteremtő FPS már sosem fog megérkezni. Menet közben a 3D Realms is megunta az újságírók mindennapos kérdezősködését, és megjelenési dátumként a mára már szállóigévé vált "When it's done!"-t jelölték meg. A dolog végül odáig fajult, hogy már senki sem vette komolyan az egész projektet, és a Duke Nukem Forever úgy vonult be a köztudatba, mint a játék, amely már sosem készül el. Sokan azt mondogatták, talán jobb is, mert ennyi idő után valami olyan korszakalkotót kellene letenni az asztalra, amilyet képtelenség kivitelezni.
Aztán hirtelen a semmiből újabb fordulatot vett a történet, amikor bejelentették, hogy a fejlesztést leállítják, és a fejlesztők beperelik a kiadót, mert az több pontban is megszegte a szerződést. A játékosok végleg lemondtak Duke feltámadásáról. Míg a 3D Realms és a kiadó között ment a jogi adok-kapok, a játék fejlesztését váratlanul a Gearbox vette át, akik kijelentették, hogy igenis kapunk Duke Nukem Forevert, és nem kell rá többet várni egy-két évnél. Ez történt egy-két éve, és Duke "Hail the King Baby" Nukem végül mégis visszatért! És, hogy mit kaptunk jó tizenhárom évnyi várakozás után? Most kiderül!

Azt már valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy a játék valójában milyen állapotban volt, amikor a Gearbox átvette. Könnyen lehet, hogy a srácoknak szinte a nulláról kellett nagyon rövid idő alatt egy olyan játékot készítenie, amely ha korszakalkotó nem is tud már lenni, de legalább a kiéhezett és türelmük utolsó morzsáit is felélő játékosoknak elhozza a Duke hangulatot úgy, ahogy azt annak idején, még az előző évezredben ígérték. A játék alatt a korosodó Unreal Engine 2.5 dolgozik, holott ma már minden garázsprojekt képes a jól bevált és sikeres Unreal Engine 3-at is szemkápráztató dolgokra sarkallni. Nos, ez sajnos az egyébként rendkívül rutinos (elég csak a Brothers in Arms sorozatra vagy a Borderlandsre gondolnunk) Gearboxnak a legkevésbé sem sikerült. Amit grafika szintjén le kívánnak nyomni a torkunkon, az több mint borzasztó. A játék már négy-öt évvel ezelőtt is alig ütötte volna meg a közepes szintet, nemhogy ma, amikor a különböző fejlesztők Battlefield 3-mal és Crysis 2-vel dobálóznak. A textúrák nem hogy nem élesek, de egyenesen az évezred elejéről érkeztek, elmosódottak, csúnyák és színtelenek. A modellek is a sok évvel ezelőtti korszakot idézik, és nem sokkal részletesebbek, mint azokon a képeken, amelyeket még a kezdetek kezdetén mutogattak előszeretettel Broussardék. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a ránk rontó szörnyek ötlettelenek és bugyuták. Az oké, hogy nincs Duke Nukem rendőrdisznók nélkül, de azért egy kicsit igazán kicsinosíthatták volna őket... Mondjuk némi plusz poligonnal. És ha már szegény disznókat emlegettem, nem mehetek el szó nélkül a karakterek animációi mellett. Hát kérem... Utoljára ilyet a Duke Nukem 3D-ben láttam. Mert az animációk azóta egy fikarcnyit sem javultak, az biztos, pedig az nem most volt. Sajnos a pályák kidolgozottsága sem üt meg magasabb mércét, legtöbbször a környezet élettelen, alig találunk néhány tereptárgyat, azok is a lehető legegyszerűbb és legocsmányabb kivitelezést kapták, à la Tesco Gazdaságos.
Rendben, kimorogtam magam a hanyag, ötlettelen és lusta grafikusi munkán, lássuk a játékmenetet! Nos, kijelenthetem, hogy ezen a téren már sokkal rózsásabb a helyzet. Igaz, innováció nyomait még nagyítóval sem találjuk sehol, de amit kapunk, azt legalább rendben összerakták. A játék alapvetően a bejárt utat követi: mész, lősz, mész, fejtörő, mész, kulcskeresés, mész, boss fight. Ezzel nincs is baj, szinte az első pillanattól fogva elkapja az embert a nosztalgia. Nagyon nem izzaszt meg bennünket az ellenség (pedig azért ez régen nem így volt), tekintve, hogy egyfelől nagyon kevés van belőlük, másfelől azok sem gondolkoznak túl gyorsan és túl sokat. Amolyan jóféle Doom módjára elénk állnak és lőnek ránk, azzal, amit épp a kezükbe adott a programozó. Vannak persze olyanok, akik megpróbálnak a hátunk mögé kerülni vagy épp kitérni a golyók elől, de ezt elég bárgyún teszik, így nem jelentenek különösebb gondot. Amikor épp nem a rendőrdisznók agyarát tördeljük, leginkább ajtókat keresgélünk és az azokat nyitó szerkezeteket. Viszonylag gyakran ütközünk kisebb fejtörőkbe (de nagyobb agymunkát ezek sem jelentenek egy szóbehelyettesítős rejtvénynél), melyek többnyire kimerülnek különböző részelemek összegyűjtögetésében és helyükre illesztésében, vagy épp pár tereptárgy átrendezésében. A fejlesztők igyekeztek minél több minijátékot beépíteni, így alkalmunk lesz távirányítós autóval szórakozni, vagy épp egy ilyen volánja mögé pattanva egy hotelben randalírozni. Egy esetben pedig egy hamisítatlan amerikai buldózerrel állhatunk neki egy épület bontásának, igaz, ez is csak egy rövid és előre scriptelt jelenet, de legalább mókás.

A Duke Nukem Forever talán legnagyobb erőssége maga Duke és az ő szeretni valóan egyszerű, de nagyszerű személyisége. Duke dagad a tesztoszterontól és az önbizalomtól, és úgy osztja a jobbnál jobb poénokat és beszólásokat, mint az ólmot a géppuskából. Egyszerűen nem képes megállni, hogy be ne szóljon mindenkinek, így az épp a másvilágra küldött monstereket sem kíméli. Tényleg mindenhez van valami hozzáfűzni valója, ami rengeteg vidám percet szerez a játékosnak. Ehhez rengeteget tesz hozzá a már rutinos Duke-hang, Jon St. John, aki ezúttal is maximális átéléssel teszi a dolgát. A szóviccek mellett rengeteg mulatságos jelenetnek lehetünk szemtanúi, valamint számos más játékot kifiguráztak a készítők a Halotól kezdve a Half-Life-ig. Érdemes ezekre a poénokra odafigyelni.
Essék néhány szó a történetről is, habár túl sokat nem érdemes és nehéz is lenne írni róla. Duke, miután kiseperte az űrlényeket a padlásról, most ünnepelt hős. Mindenhol az ő képe vigyorog a falakról, show-műsorokban lép fel, mindenki ismeri – nem hogy ismeri, rajong érte. Gyerekek példaképe és a nők bálványa. Szóval él, mint hal a vízben, ami a fent említett űrlényeknek igencsak szúrja a szemét. Így ők gondolnak egyet és visszatérnek, mint a terminátor. Amolyan Függetlenség napja életérzéssel szépen kitelepednek a nagyvárosok fölé, és... Nem csinálnak semmit. Az emberek – tanulván a korábbi eseményekből – igyekeznek minél barátságosabban közeledni csápos társainkhoz. Duke épp egy újabb talkshow-ra készül, mikor aztán mégis beüt a baj: alienék támadásba lendülnek és elrabolják a nőket. Ez pedig Duke egyik gyenge pontja, pláne, amikor az ő kedvenc ikrei is áldozatul esnek, így bosszút esküszik. És itt kezdődik az igazi móka.

Természetesen ma már nem lehet kiadni FPS-t többjátékos rész nélkül, bár lehetne. Mert sajnos a színvonal itt sem kiemelkedő, sőt. Van néhány térképünk, amelyek konkrétan nem túl nagyok, ellenben nagyon kicsik. Ez csupán azért nem jelent gondot, mert jó, ha egy-egy térképen lézeng 4-5 játékos. Bizony, a Duke Nukem Forever többjátékos módja kong az ürességtől. Alig találni néhány játékost, és ha valahogy mégis sikerül felcsatlakoznunk egy szerverre, akkor sem vár ránk hatalmas orgia. A szokásos játékmódok a szokásos hangulatot hozzák, semmi újítás, semmi említésre méltó. A többjátékos mód van, de nincs. És ezen az sem segít, hogy a fejlesztők átkeresztelték az unalomig ismételt játékmódokat, így nem Capture the Flaget játszunk, hanem Capture the Babe-et, ami nem, hogy nem poénos, de egyenesen irritáló tud lenni, ahogy a vállunkon cipelt leányzó visítozik és be nem áll a szája... Kár érte, ez még megmenthette volna a játékot...
Mit is lehetne elmondani a Duke Nukem Foreverről? Ha tíz évvel ezelőtt jött volna ki, a mostanihoz hasonló színvonalon, valóban korszakalkotó lett volna. Mert ami akkor eget rengető újdonság lett volna, az ma már unalmas, elcsépelt és alapvetően elvárt fícsör (mint az, hogy Duke-nak van lába, vagy épp tükörképe...). Úgy is fogalmazhatnék, ha ez a játék nem a Duke Nukem Forever lenne, akkor nem is lenne most miről írnom, annyira gyorsan eltűnt a süllyesztőben. Így viszont tökéletes példája annak, hogyan nem szabad játékot fejleszteni. Bár a kritikusok zöme – köztük én is – hatalmas csalódásként élte meg Duke legújabb eljövetelét, a játékosok mégis viszik, mint a cukrot, az eladási mutatók már most olyan jól állnak, hogy készülhetünk a következő tíz évre, amíg elkészül a Duke Nukem Forever 2. Ahogy most zárom soraimat, azon gondolkozom, vajon a Gearboxnak tényleg ennyire futotta az erejéből (végül is van ezen kívül épp elég cím a tarsolyukban, van mivel foglalkozniuk), vagy lehet, hogy szándékosan lett ennyire bagatell az egész? Szándékosan készítették ennyire régimódira és elavultra, hogy ezzel is a Duke Nukem Forever legendának adjanak egy utolsó fricskát? Nem lehet tudni. Mindenesetre egy jó barátom véleményével zárom értekezésem, egyetlen mondattal, amely mégis zseniálisan leírja a Duke Nukem Forever mibenlétét:
"A Duke Nukem Forevernek retro bája van, semmi más."