26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Age of Empires Online

Kipróbáltuk az új Age of Empires játék béta verzióját.

Írta: Richie 17 hozzászólás

Mostanában divatos dolog régen sikeres játékokat megint elő-elővenni, leporolni a rájuk rakódott port, majd némi ráncfelvarrást eszközölni rajtuk, figyelembe véve természetesen a XXI. század játékosközönségének igényét. Gondoljunk csak a hamarosan érkező Tomb Raiderre vagy a Duke Nukem For(n)everre! Valami hasonlón ment keresztül az Age of Empires sorozat is, amely egy erős közepes kezdés után a második résznél élte fénykorát, majd némileg fakóbb ragyogással ugyan, de még mindig dobogón érte a harmadik rész megjelenése. Az egykori Ensemble Studiosból újjáalakult Robot Entertainment programozói, igazodva a kor trendjeihez számozás helyett az Online alcímmel aposztrofálták az opuszt (sic!), és mint azt látni fogjuk, nem csak a számozásban eszközöltek jelentős változásokat.

Age of Empires Online

Távol álljon persze tőlem, hogy egy béta alapján elhamarkodott ítéleteket alkossak, de azért az augusztus közepi megjelenés már nincs annyira messze, hogy főbb irányvonalait tekintve a játék jelentősen megváltozzon. Azok kedvéért, akik esetleg nem szeretnek sokat olvasni, már most elmondom: nem tetszik ez az új Age of Empires. Nem azért, mintha olyan rossz, bugos, vagy ronda lenne, szó sincs semmi ilyesmiről. A maga nemében még az is megeshet, hogy egy bizonyos fajta közönség imádni fogja. Csakhogy ez az Age of Empires valahogy nem AZ az Age of Empires. Eltűnt a naturalista ábrázolás, helyét átvette az egyszerűsítés, a képregényszerűség. Oké, egy alapvetően multira kihegyezett játék esetében tényleg fontos, hogy mindenféle gépen elfusson és lehetőleg mindezt úgy, hogy ne egy halálosan lebutított, ronda poligonhalmazt bámuljon a szerencsétlen játékos, de ettől a mesevilágtól inkább komikussá, gyerekessé válik a játék. Erős Settlers utóérzésem is volt. Hozzá kell tennem, a hangulat azért abszolút a helyén van, a zene kifejezetten "éjdzsofos", és a stílus nagyon is egyben van tartva, igényes munka, csak éppen távol esik attól a nagyságtól és komolyságtól, ahogy én a "Birodalmak korát" megszerettem.

Age of Empires Online

De elő a farbával! Az Age of Empires Online nem halad tovább tovább az időben – sajnos egyelőre nem fogunk tankokat és náci gyalogosokat vezényelni Szálingrád alá –, hanem visszaugrik a legelső rész érájába, csak ezúttal egy, a valóságtól elrugaszkodottabb antik világ tárul a szemünk elé. A bétában három nép sorsát vehetjük munkától megkérgesedett kezünkbe, pontosabban vehetnénk, csakhogy az elérhető görögökön kívül az egyiptomiakat éppen átdolgozzák, a harmadik népcsoportra pedig védelmezőn borul a titokzatoskodás jótékony homálya, ám a világtérkép alapján azért erős a gyanúm, hogy a trójaiakról lesz szó itten.

Age of Empires Online

A játékmenet alapjait tekintve nem változott, kivéve, hogy a harmadik részben már alkalmazott "fővárosi és fejlesztési menedzsment" itt még hangsúlyosabb szerepet kap. A saját magunk által megalapított kicsiny városkát a későbbiekben egy egész birodalom székhelyévé emelhetjük. Azért nem kell megijedni, itt nem kell parasztokat küldözgetni fát vágni és földet művelni. Arról van csak szó, hogy a fővárost is ugyanúgy láthatjuk, mint amikor egy normális meccset játszunk, csakhogy itt különleges épületeket és városképjavító elemket pakolhatunk le, valamint itt csöppenthetünk némi tudást kicsiny népünk tagjainak buksi kobakjába. Apropó, fejlődési rendszer! Ez nagyon ígéretesnek tűnik, sokkal több variációs lehetőségünk lesz, mint korábban! Messziről kicsit emlékeztet Civilization rendszerére, de azért nem kell megijedni, annál lényegesen egyszerűbb! Sokkal specifikusabb népcsoportjaink lehetnek ugyanis, mint korábban. A jelentős különbségek a nagy népek között lesznek ugyan, de az én görögjeim mások lehetnek, mint a te görögjeid. Ez akkor válhat majd igazán érdekessé, amikor többen játszanak egy pályán, mondjuk szövetségben. Valaki rágyúrhat a gazdasági oldalra és pénzelheti militarista barátját, aki viszont inkább a katonai fejlesztésekben erősködik.

Age of Empires Online

Annak ellenére, hogy az én szájízemnek túlságosan is habos-babosnak tűnik az Age of Empires Online, nem kétlem, hogy sokakat meg fog tudni nyerni majd magának. Addig is türelem! Már csak két hónap van hátra a megjelenésig...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online
  • Age of Empires Online

Age of Empires Online

Platform:

Fejlesztő: Robot Entertainment

Kiadó: Microsoft

Megjelenés: 2011. augusztus

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

keesz
keesz [63]
Hát ez téllek tök ugyan az mint ez a Die Siedler online amit linkeltetek xD

Am sose szoktam grafika alapján ítélni egy játékot, de ez számomra nemhogy gyerekes, hanem gagyi is. Méltatlan egy aoe-hez. Nem értem mért nem lehet az aoe2-t egy az egyben megcsinálni más grafikával és történettel, 3 is túllet bonyolítva, ez meg kritikán aluli. Lehet hogy hangulatban hozza majd az aoe érzést, de hogy a 6 éves öcsém előbb fog játszani vele mint én az is biztos
Noggle
Noggle [224]
Én már alig várom, hogy kipróbálhassam!

Off: Engem az sem érdekel, ha teljesen ugyanaz a grafika, ha hangulatban, játéktechnikailag más.
Gerő a nyerő
Gerő a nyerő [756]
Mind1, majd kiderül mi sül ki belőle. Nem nálad van a hiba Richie, ne kérj elnézést! :)
Richie
Richie [68]
Nem szeretem utólag megvédeni, amit írtam, de felmerült egy tárgyi tévedés. A Settlerses utóérzés elsősorban a grafikára vonatkozott, nem pedig a játékmenetre. Úgy éreztem, ez teljesen érthető, ha mégsem, akkor elnézést érte.
Bozotszály
Bozotszály [417]
Miben? Mert az ageof erősíteni kívánja a birodalom menedzsmentet amit már a 3. részben is felvonultatott? Ageof nem fog átmenni nyugis városmenedzsmentes játékká.....mert a Settlers az, míg a másik pont az ellenkezője, nem hiszem hogy átfogja venni a "tenyéssz malacokat, hogy abból hús legyen a amit enni adsz az mebereknek a bőrükből meg vidd a bőrét a tímárhoz aki majd a páncélkészítőhöz fogja a küldeni a kicserzett bőrt h a katonáknak bőrpáncélt készíthessen és annak meglététől függ majd, hogy hány könnyű páncélos katonát tudsz kiképezni"... mert gondolom továbbra is a katonai hadmozdulatok lesznek főszerepben, és nem a kis városom életét fogom benne órákig figyelni ki hogy végzi a dolgát....
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (17 db)