A Gothic a maga idejében rendesen megosztotta az RPG rajongókat. A német fejlesztésű szerepjáték ugyanis rengeteg jó ötletet tartalmazott, grafikája és világa felvehette a versenyt a nagyokkal, ám – talán a kevés pénznek köszönhetően – évről évre bugosabb lett. Nem csoda, hogy az amúgy fanatikus rajongók saját patcheket készítettek a játékhoz, amelyek után már aránylag elviselhető lett a helyzet, noha a tökéletes állapotot ezekkel sem sikerült elérni. Igaz, közben a Gothic fejlesztői is pakoltak és otthagyták a kiadót, majd egy új játékba kezdtek, amely a Risen címet viselte. Az új gyerek természetesen magán hordozta a Gothic jegyeit, viszont mivel a srácok újraírták a motort, az idegesítő fagyások és hibák a háttérbe szorultak – mondom háttérbe, mert azért az első feléig tökéletesen futó program a végjátékhoz érve sokaknál szaggatni kezdett. Mégis, a többség megbocsátott a Piranha Bytes fiainak, mert a Risen világa, színei, sztorija és rendszere igazi elsővonalas szerepjátékot idézett. A történet például – véleményem szerint – simán felvette a harcot a BioWare által diktált szinttel, és ha a végére kicsit össze is csapták az egészet, sokak fantáziáját elkapta.
Ezzel pedig biztossá vált, hogy elkészül a második rész, és visszatér hősünk is, aki miután – átmenetileg? – megmentette a világot, az ünneplést kihagyva stílusosan masszív alkoholistává vált. Calderában rejtőzve azonban nem bújhat el sorsa elől, és amikor egyre több nyugtalanító hírt kap a szigetvilág történéseiről, titokzatos szörnyek felbukkanásáról, majd összefut egy régi ismerőssel, úgy dönt, hogy ismét kalandozni adja a fejét.
Az előző részben több frakció „ajánlata” közül is választhattunk, a folytatásban viszont kalózként kezdünk, amelyhez természetesen jár egy saját kalózhajó is. Ennek felszerelését, legénységét mi intézzük, s a készítők szerint büszkeségünk mobil bázisként fog funkcionálni, mint a Mass Effectben a Normandia. Természetesen ezúttal is csatlakozhatunk érdekcsoportokhoz, ezzel viszont azt is meghatározzuk, hogy milyen oktatóknál tanulhatunk és kiket hívhatunk meg a fedélzetre segítőként. A tanító pedig azért fontos, mert a második részben még kevésbé lesz beállítható kasztunk, attól függően kapjuk az XP-ket, hogy milyen fegyvereket használunk, és csak az aktív képességeink lépkednek szinteket, amelyek után a megfelelő tanárra is szükségünk lesz. Igaz, a sztori negyedénél most is lehetőségünk lesz eldönteni, hogy a mágia vagy a harc felé orientálódunk.
Komoly változásnak tekinthető az is, hogy ezúttal már nem csak egyetlen szigeten kalandozhatunk. Az első részben ugyan nevezett földdarab tényleg hatalmas volt, több várossal, szörnyekkel, romfalvakkal, erdőkkel, hegyekkel megszórva, mégis sokakat zavart, hogy egyetlen helyre lettünk „korlátozva”. Nos, a Dark Waters kalózaként nem eshet meg velünk az a csúfság, hogy csak dísznek tartjuk a hajónkat, így aztán egész szigetvilág bejárható lesz.
A Risen 2 tehát úgy néz ki, hogy nem esik át radikális változtatásokon, de a fejlesztők igyekeztek több újdonsággal is meglepni a várakozókat, s a pozitív tulajdonságokat megtartva javítani a hibákat, továbbfejleszteni az erényeket. Ez pedig a megfelelő sztorival összekutyulva egy minőségi RPG-t eredményezhet.
