Rage

Az id Software és John Carmack neve bizonyosan minden videojáték-rajongó számára ismerősen cseng, hiszen gyakorlatilag nekik köszönhetjük az FPS műfaj születését. A belső nézetű lövöldözős játékok első kirobbanó sikere a Wolfenstein 3D volt, amelyben egy labirintusban kellett náci katonákkal harcolnunk. Ez volt az id első FPS-e, amelyet később olyan címek követtek, mint a Doom és a Quakesorozatok, és legutóbb jelen cikkem alanya, a Rage. A csapat a játékfejlesztés mellett saját grafikus motort is készített, szám szerint ötöt, amelyek az id Tech sorozat néven váltak ismertté. A Rage az első, amely az új, id Tech 5 motort használja (és majd valamikor ezzel jön a Doom 4 is...), de az id Software a fejlesztés során végig azt hangoztatta, hogy nem csupán erődemonstrációnak szánják a játékot, hanem egy teljesen új, a korábbiaktól eltérő franchise beindításában gondolkoznak. Lássuk, az ígéretekből mennyi valósult meg.

A Rage története bár sok újdonságot nem tartogat, és adrenalin-fokozó fordulatokra sem kell számítani tőle, azért rendben megállja a helyét. Valamikor a közeljövőben egy meteorit csapódik a Földbe, amelynek hatására az emberiség nagy része kipusztul. A becsapódás előtt kiválasztottak egy kis csoportját egy kutatóbázis mélyén hibernáló kapszulákba helyezik, hogy így éljék túl a katasztrófát. Mi (a névtelen és hallgatag hős) is az egyik ilyen kapszulában térünk magunkhoz, és az első, amit konstatálunk, hogy rajtunk kívül mindenki más időkapszulája tönkrement, egyedül mi maradtunk életben. Az első sokk után kikecmergünk a bázisról, ahol rögtön egy mutáns ugrik a nyakunkba, no nem szeretetből. Még felocsúdni sincs időnk, mire egy rejtélyes idegen levadássza rosszarcú támadónkat és pártfogásába vesz minket. Tőle tudjuk meg, hogy a túlélők (legalábbis azon részük, akik nem változtak undorító nyálkás mutánsokká...) kisebb-nagyobb klánokba és kolóniákba tömörültek a katasztrófa után és így próbálnak túlélni a poszt apokaliptikus világban. Innentől fogva nekünk is ebben a félig elpusztult környezetben kell helytállnunk, beilleszkedve ezekbe a közösségekbe, különböző feladatokat, munkákat elvégeznünk.

A játék – tekintve, hogy a csapat vadonatúj, évekig fejlesztett motorjának első prezentációja – egyik legérdekesebb része maga a grafikája. A fejlesztés során rengeteg ígéretet kaptunk, és megannyi videón és képen igyekeztek meggyőzni minket, hogy ez bizony egy minden eddiginél szebb és jobb technológia, amelytől majd leesik az állunk. Nos, a megjelenés napján le is esett. De sajnos korántsem a szemkápráztató látványorgiától (na jó, attól is), hanem attól, hogy a játék és a motor ezer sebből vérzett. Először is nem kaptunk részletes grafikai beállításokat, a textúrák minősége hagyott kívánnivalót maga után, ráadásul még azok betöltésével is folyamatosan küzdött a program. Ehhez jöttek még a lefagyások, hibaüzenetek és az, hogy a játék egyáltalán nem hozta azt az fps számot, amit ígértek. A fejlesztők magyarázata szerint az id Tech 5 motor egyik fontos tulajdonsága, hogy magától méri fel a számítógép erőforrásait és azokhoz mérten úgy állítja be a grafikát, hogy az lehetőleg jól is nézzen ki, és az fps szám is 60 környékén maradjon. Ez szép és jó, csak épp nem működött megfelelően. A játékosok néhány napig a játék helyett a fórumok előtt ültek és követelték a megoldást, amely szerencsére hamarosan meg is érkezett egy patch formájában, és nagyjából helyre is tette a fent említett gondokat: kaptunk grafikai beállításokat (no azért így sem vitték túlzásba), a textúrahibák is a legtöbbünknél megoldódtak és végre tényleg élvezhettük az id Tech 5 nyújtotta pazar grafikát.

A Rage egyedi hangulattal és látványvilággal rendelkezik, de azért erősen érezhető rajta, hogy a készítők minimum egy görbe hétvégét eltöltöttek a Fallout 3-mal. Az első perctől fogva, ahogy kilépünk időkapszulánk ajtaján és szemünk elé tárul a lepusztult, romos világ, a kanyonok és sivatagok, a kiégett, kidőlt-bedőlt falú épületek és a kihalt városok, azonnal magába szippant minket a játék hangulata. Szinte a bőrünkön érezzük a port, amit felénk fúj a szél. A környezet aprólékosan kidolgozott, nincs két egyforma – sőt még hasonló sem – terület, ahogy minden település és kolónia is saját, egyedi atmoszférával rendelkezik. A pályakészítők fantasztikus munkát végeztek, hiszen minden terep hihetetlenül változatos, néhány kivétellel mindig részletesen berendezett, nem találkozunk kétszer ugyanazzal a szekrénnyel, vagy bokorral.
A különböző effektek is remekül festenek, gyönyörű az ég (habár statikus), a kanyon aljában és a városok utcáin kavargó por elképesztően élethű. A fény-árnyék effektek is rendben vannak, a tűz és a víz is hozza a ma már elvárható színvonalat. A főbb karakterek mind-mind egyediek, mindenkinek megvan a maga öltözete, nem néz ránk kétszer ugyanaz az arc. Az utca embereiről ugyanez már nem mondható el, sokszor használják fel ugyanazt a motívumot (pl. kapucnis emberke), de érződik, hogy azért igyekeztek őket is minél eltérőbben felöltöztetni és megformálni. A fejlesztők itt egy aprócska utalást is belecsempésztek a játékba, ugyanis találkozunk egy alakkal, aki Doom 3-as pólóban virít.

Sajnos annak ellenére, hogy az összhatás valóban káprázatos, picit mégis összecsapott érzést kelt a játék. A monitor előtt töltött órák során úgy éreztem, még közel sem hoztak ki mindent sem a Rage-ből, sem az id Tech 5-ből. Apró hiányosságok vannak, mint a lábaink, lábnyomaink és önárnyékunk teljes hiánya, vagy épp az (számomra rendkívül utálatos) eltűnő hullák és a teljes mértékben statikus környezet. Ezek sajnos rontanak a hangulaton, de szemet lehet hunyni felettük. Bár én sokkal jobban szeretem, ha egy gránát hatással van egy szoba berendezéseire (itt viszont egy üres kartondobozt is képtelen arrébb lökni), de vannak, akiknek ez nem szempont, így ezért nem adok fekete pontot a játéknak. Mindenesetre komoly potenciál van ebben a motorban, és egy esetleges Rage 2-ben, vagy a Doom 4-ben rengeteg olyan ötlet valósulhat meg, amelyek már ennek a résznek is tovább emelnék a hangulatát.

Játékmenet terén is igyekezett Carmack úr valami újat villantani, de ezúttal ez nem sikerült tökéletesen. Igaz, hogy nem egy klasszikus FPS-sel van dolgunk, de semmi olyan dolog nem került a játékba, amit máshol már ne láttunk volna.
A Rage három fő elemre épít: a klasszikus FPS akcióra, az autós jelenetekre, valamint az RPG elemekre (küldetésrendszer, kereskedelem és lootolás). Nézzük sorjában!
A játékidő döntő többségében puskánkkal (vagy épp pisztolyunkkal, géppuskánkkal, számszeríjunkkal, rakétavetőnkkel stb.) kezünkben bolyongunk a lepusztult épületekben, városokban, csatornákban. Ilyenkor a különböző szörnyek és katonák meghatározott helyen, ütemben és mennyiségben törnek az életünkre, többnyire előre scriptelt események hatására. Az akciókra általában véve is jellemző, hogy minden scriptelt, a küldetések helyszínei gyakorlatilag jól felépített folyosók: megyünk, megyünk, megyünk, egyszer csak elérünk egy arénába, ahol megküzdünk 10-20 szörnnyel, akik legyőzésével megnyílik a továbbvezető út, és megint megyünk, megyünk és megyünk. De legalább nem úgy működik a rendszer, mint a Call of Duty-ban, ahol ha megállunk egy ponton akkor addig jönnek az ellenséges egységek, amíg tovább nem haladunk. Ez itt nem is működne, hiszen a lőszert alaposan be kell osztanunk. A pályákon csak elszórva találunk utánpótlást, és a lelőtt katonáknál is csak keveset találhatunk. Így egy-egy küldetés előtt érdemes a legközelebbi kereskedőnél alaposan feltankolnunk munícióból, ha nem szeretnénk puszta kezünkkel szétcsapni a mutánsok között. Fegyverek terén szépen van választék, valamint a korábban felsoroltak mellett vehetünk egy speciális dobópengét is, amely bumeráng módjára visszatér hozzánk (persze ez is fogyóeszköz, egy-két ellenséges fej lenyisszantása után darabokra törik). A fegyverekhez vásárolhatunk fejlesztéseket is, amelyekkel fokozhatjuk a tűzerőt, az újratöltés sebességét, a tárkapacitást vagy a pontosságot.

A másik alapvető játékelem az autózás. A Rage-ben több buggy, quad és pickup közül választhatunk, és a későbbiekben nemcsak utazásra, hanem harcra és versenyzésre is használhatjuk azokat. A legtöbbször persze a küldetések helyszínére való gyors eljutásban vannak segítségünkre, de mivel a kanyonokban hemzsegnek a banditák, így nem árt felfegyvereznünk járgányunkat, hogy felvehessük velük a harcot. Aggathatunk autónkra gépágyúkat és rakétavetőket, valamint páncélzatot is erősíthetünk rá. Lerakhatunk vele aknákat, de lehetőségünk van erőteret vonni magunk köré, hogy megvédjen minket. A városokban versenyeket rendeznek, amelyeken természetesen mi is indulhatunk (különben mi értelmük lenne?). Vannak sima időmérő futamok, egyszerű versenyek, valamint olyanok, ahol inkább lelőnünk kell az ellenfeleinket, mintsem megelőznünk őket. A győzelem után nem pénzt kapunk, hanem speciális pontokat, amelyekkel tuningolhatjuk gépünket.
A Rage világából és játékmenetéből adódik, hogy rendelkezik némi RPG beütéssel is. No, pontosztogatós karakterfejlődésre nem kell gondolni, sokkal inkább a küldetésrendszer és a kereskedelem hajlik e játékstílus felé. A fő küldetések mellett, melyeket többnyire az adott közösség vezetője, vagy seriffje ad nekünk, sok mellékküldetést is vállalhatunk. Vállalhatjuk banditák likvidálását, felkutathatunk elveszett embereket, futárkodhatunk, vagy épp ritka gyógynövényeket keresgélhetünk. Ezekért a mellékfeladatokért természetesen jó pénzt vagy különleges eszközöket kapunk fizetségként. A munkáink során rengeteg veszélyes helyre eljutunk (mint a halott város, a banditák bázisai, de akár egy beteges valóságshow részesei is lehetünk a Mutant Bash TV-nél), ahol sok elszórt kacatot vehetünk magunkhoz. Ezek zöme csak arra jó, hogy a városban pénzt csináljunk belőlük, de ha a birtokunkban van a megfelelő tervrajz, ezekből a lomokból akár értékes eszközöket (távirányítós robbanós kisautókat, kötszert, doppingszert, ajtónyitó szerkezeteket stb.) is fabrikálhatunk magunknak. Így érdemes jó alaposan átnézni minden szobát és helyiséget, gyakran vannak elrejtett értékek.

Bár az új id játék alapvetően egy nyitott világban játszódik, ez inkább csak illúzió. Igaz, hogy a városok és más fontosabb helyszínek között kedvünkre furikázhatunk és a városokon belül is oda megyünk, ahová jól esik, valójában mégis erősen be van korlátozva mozgásterünk. Ha jobban megnézzük, mindig valamilyen kanyon alján haladunk, amely komolyan behatárolja, hogy merre mehetünk. A városokban ugyan rengeteg ajtó van, ezek döntő többsége zárva van, így csak dekorációs szerepük van. A küldetések során is csak egyetlen út van, nincsenek választási lehetőségeink. Mindez nem is lenne frusztráló, ha okosabban valósították volna meg a készítők. Nincs idegesítőbb ugyanis annál, hogy egy szabadon bejárható világban a mutánsokkal harcoló legyőzhetetlen hős (azaz én) képtelen felugrani egy egyébként térdig sem érő sziklára, vagy épp egy kiszáradt bokor akadályozza meg abban, hogy átmenjen egy nyíláson...

Ötletes és a hangulaton is rengeteget dob, hogy a városban lehetőségünk van veszélytelen tevékenységekkel is elütni az időt. A fejlesztők kreativitását dicséri, hogy saját kártyajátékot találtak ki a Rage-hez, amelynek saját játékszabályai és egyedi kártyái vannak. Emellett egy érdekes szerencsejátékot is kitaláltak, mely egy Ki nevet a végénre hasonlító táblán játszódik és adott körön belül kell dobókockákkal legyőznünk a ránk törő mutánsokat.

A Rage zenéi egyszerűen tökéletesek. Maximálisan visszaadják a poszt-apokaliptikus hangulatot, ahol kell, ott pörgősek, ahol kell, ott inkább nyomasztóak. Emellett a színészek is teljes beleéléssel kölcsönzik hangjukat a karaktereknek, nem nagyon találkoztam unott narrációval, látszik, hogy komolyan odafigyeltek erre is a fejlesztés során.

Cikkem vége felé közeledve sajnos még maradt egy rész, amelyről írnom kell, ez pedig a többjátékos mód. Számomra érthetetlen, hogy az egyszemélyes kampány mellett hogy sikerült ennyire semmilyenre ez a rész. Két játékmód közül választhatunk: Road Rage és Wasteland Legends. A Road Rage egy autós mód, ahol arénákban csaphatunk össze barátainkkal. A játékmenet leginkább a Blurre emlékeztet, a pálya tele van szórva felvehető kütyükkel (plusz lőszer, plusz páncél, plusz nitro, plusz egyéb), célunk pedig, hogy több pontot szerezzünk adott időn belül, mint a többiek. Az összecsapások során fejlődhetünk, amivel új autókat és új felszereléseket tehetünk elérhetővé.
A Wasteland Legends valójában a kooperatív mód, amely teljesen egyedi pályákkal és küldetésekkel rendelkezik. Sajnos ez a rész is nagyon összecsapottnak tűnik, mintha a fejlesztőknek nem lett volna már elég ideje, hogy komolyabban foglalkozzanak vele. Az odáig teljesen rendben van és dicséretes, hogy sokkal nehezebb az egyszemélyes résznél, az ellenséges katonák sokkal ellenállóbbak, de az, hogy semmilyen checkpoint rendszer nem került a játékba, erősen frusztráló tud lenni. Ha ugyanis az adott pálya végén nekünk esik az aktuális főellenség és játszi könnyedséggel végez velünk, mindig a pálya legelejéről kell kezdenünk. Ez hamar el tudja venni az ember kedvét az újabb próbálkozástól.
Sajnos az olyan klasszikus játékmódoknak, mint a Deathmatch, TDM, Capture the Flag, Assault és hasonlók, nyoma sincs a játékban. Az id Software ezt azzal magyarázta, hogy a többjátékos részt is teljesen új értékek mentén kívánták elkészíteni, de szerintem ez zsákutca. Sokkal jobban jártunk volna, ha az új játékmódok mellett – legalább a biztonság kedvéért – megkapjuk a szokásos mókákat is. Kár érte, de talán később DLC-k formájában még megérkeznek.

Nagyon vártuk a Rage megjelenését, és a kezdeti nehézségek és kisebb-nagyobb hibák és hiányosságok ellenére azt mondom, abszolút megérte várni rá. Carmack és csapata ismét olyan játékot rakott le az asztalra, amely révén sokáig fogjuk emlegetni a nevét. Az új grafikus motoron látszik, hogy rengeteg lehetőség rejlik benne, és megfelelő menedzselés mellett akár az Unreal Engine 3-hoz hasonló karriert is befuthat (na, de az id Software-re jellemző, hogy évekig nem adja ki motorját a kezei közül...). A játék maga bár igyekezett nem tech-demóként funkcionálni, ez nem minden szempontból sikerül neki, hiszen rengeteg ziccert kihagytak belőle, amitől igazi, kerek egésszé vált volna. Ennek ellenére egy remek szórakozást nyújtó alkotással gazdagodtunk, amely egyértelműen folytatásért kiált. Jó eséllyel ezt éveken belül meg is fogunk kapni.