Van egy vegytisztán tapasztalaton alapuló elméletem, miszerint a mai világban mindenből pontosan kettőféle szükséges, és elégséges is. Igaz ez az élet minden területén nyújtott szolgáltatásra vagy termékre, bármerre is nézzünk, lépten-nyomon ebbe botlunk. Akadnak persze kivételek, monopóliumok vagy többedik versenytársak is szép számmal, de ez a „kettes szabály” valahogy előbb-utóbb legtöbbször kialakul. Gondolok ezzel például a Coca/Pepsi, McDonalds/Burger King párosokra, vagy informatikai területen az AMD/Intel vagy akár a GeForce/Radeon párokra. Ezek a termékek (vagy akár szolgáltatások) rendszerint igyekeznek mindent nyújtani, amit vetélytársuk, és valamit azon túl is, aminek legtöbbször az az eredménye, hogy a piac kétfelé oszlik, és ki-ki a saját kedvencét részesíti ezért, vagy azért előnyben a másik termékkel vagy szolgáltatással szemben.
Ez a megfigyelés, ez a gondolat már régóta foglalkoztat, és most újfent a hatalmába kerített, amikor a Microsoft redmondi műhelyéből kikerült legújabb, Xbox 360 exkluzív autós őrületet, a Forza Motorsport negyedik epizódját telepítettem a konzol merevlemezére. A mamutcég Turn 10 Studios névre keresztelt fejlesztőbrigádja 2005-ben kezdte meg áldásos tevékenységét, amely abban merült ki, hogy megteremtették a Sony játékgépein évek óta nagy sikernek örvendő Gran Turismo széria mindmáig egyetlen igazi riválisát. Ezekben a játékokban nem kevés autógyártó többszáz valódi modelljét próbálhatjuk ki, versenyezhetünk velük a világ számos pontján lévő versenypályákon vagy közutakon, szana meg széjjel tuningolhatjuk és módosíthatjuk őket, míg végül virtuális garázsunk a zsúfolásig megtelik velük, no és persze számtalan trófeánkkal és kupánkkal nem különben. Míg egy átlagos autós programban a legjobb esetben is csupán néhány tucat jármű és 10-15 helyszín kap helyet, itt a szó szoros értelmében a bőség zavara fogadja a kedves érdeklődőt. Mindez rendszerint kiváló megvalósítással párosul, ami az előzőekkel együttesen, hosszú távon akár az egyes konzolok eladásait is képes jelentősen megnövelni.
A Forza széria előző iterációja tíz nap híján két évvel a mostani előtt jelent meg, és mivel a nagy vetélytárs Gran Turismo 5 akkor még bő egy évet váratott magára, könnyűszerrel nyerte el számos fórumon az év, sőt, némelyiken az évtized autós játéka titulust is. Kritika leginkább a szűkösnek számító, mindösszesen nyolc versenyzőt felsorakoztató rajtrács miatt érte, de szemkápráztató grafikája, élethű hangjai és kiváló vezetési tulajdonságai ezt bőven ellensúlyozták. Időközben persze megjelent a Sony üdvöskéje is, amely sok tekintetben túlszárnyalta a Forza 3-at, így a Turn 10 gárdájának bőven akadt feladata, ha a motorsport játékok képzeletbeli trónján kívánt maradni. És mivel időközben a Microsoft mozgásérzékelő rendszere, a Kinect is megszületett, az újítások egy egészen új iránya gyakorlatilag magától adódott.
Első pillantásra a játék nagyon hasonlít elődjére. A menürendszer, a grafika és úgy összességében minden egyéb okán az „én már ezt láttam, hallottam, játszottam valahol” érzése keríti hatalmába az embert. Ha van Forza 3-as állásunk, akkor importálhatunk abban elért eredményünknek megfelelő mennyiségű játékbeli kreditet és néhány megnyert autót is. Számos pálya került át az előző epizódból, de természetesen néhány új is akad közöttük, mint például a Hockenheimring, az Indianapolis Motor Speedway vagy az Infineon Raceway valós versenypályák, illetve akár a berni Alpokban is száguldozhatunk immár. A versenyeken induló autók számát 16-ra emelték, ami az előző részt ért kritikák ismeretében nem meglepő. A játékban a „több a jobb” irányelv szellemiségét követve ezúttal 81 autógyártó több mint 500 valós autómodellje kapott helyet, ám ez a szám már a megjelenés napján emelhető volt a különböző verziókhoz mellékelt, vagy az Xbox Live Arcade piacterén megvásárolható autócsomagok feltelepítésével.
Miután kiválasztottam járművemet, megállapodtam egy szimpatikus vonalvezetésű pályánál, és mindent beállításon átrágva magam belefogtam az első körbe. Nos, ekkor ért az első komolyabb meglepetés. A Forza 4 ugyanis jóval nehezebbre sikerült elődjénél. Szeretném leszögezni, hogy nem lévén sem „szuperhíró”, sem „übermensch”, lévén azonban óvatos duhaj, én általában először a lehető legkönnyebb nehézségi fokozaton kezdek neki egy új játéknak, hogy aztán szépen „egymáshoz szokva”, lépésről lépésre kicsit lejjebb adjak az óvatosságomból. Ez a játék azonban már a legkönnyebb nehézségi fokozaton is tartogathat meglepetéseket az emberfiának. Nem azt mondom, hogy lehetetlen legelöl végezni, de messze nem olyan könnyű, mint a harmadik epizódban volt. Ez azért is lehet így, mert ezúttal a gép irányította versenyzők alkalmazkodnak a mi képességeinkhez és automatikusan feltuningolják saját járműveiket annak tükrében. Túllépve az ezen a felismerésen alapuló első sokkon, végignéztem a játék által felkínált lehetőségeket.
Természetesen itt is helyet kapott a karrier mód, amelynek során a világ számos pontján versenyezve fokozatosan építhetjük fel reputációnkat és tölthetjük dugig garázsunkat. Emellett indíthatunk gyors versenyt, a világhálón is megmérettethetjük magunkat, klubot alapíthatunk, virtuális piactéren adhatjuk-vehetjük, amit csak szeretnénk, az autóktól az azok beállítását tartalmazó adatokig mindent, és feltelepíthetjük a második lemezt a masina tárolóegységére. És ott van még egy nem elhanyagolandó opció, amely egyben a játék egyik legnagyobb újítása: az Autovista mód. Ebbe belépve összesen 24 járműcsodát nézhetünk meg kívül-belül, a szó szoros értelmében az utolsó csavarig, vagy akár ki is próbálhatjuk őket menet közben. Mindezt a program fő támogatója, a Top Gear autós magazin brit házigazdája, Jeremy Clarckson lelkes kommentálása kíséretében. Ez a 24 modell nem érhető el azonnal, az első néhány kivételével a játékban kell őket feloldani, illetve az új M5-ös BMW sajnos külön megvásárolandó, az az alapprogramban nem kapott helyet.
Mint azt már említettem, a játék grafikája az előző epizódhoz hasonlóan gyönyörűre és igen részletesre sikerült – már ami az autókat illeti. A környezet is nagyon szép, de azért valahogy mindig olyan érzésem volt, mintha egy „fotómontázsban” járnék-kelnék. A célegyenesben a közönség például valamivel változatosabb és élethűbb, mint az egyéb pályaszakaszokon, ahol Monsieur Papírmasé és családja kapott helyet. Az épületek is úgy festenek, mint valamiféle színes-szagos tapétával bevont „dobozok”, és a távolban szinte kifeszítve álló, igen kevéssé élethűen libegő zászlók is a fenti érzést erősítik. Persze ezt csak a futam visszajátszásakor figyelheti meg az éles szemmel a „kákán is csomót kereső” ítész, mert verseny közben sem módja, sem pedig esélye nem volt rá. Ezzel állnak szöges ellentétben a legapróbb részletekig kidolgozott járművek, illetve a borzasztóan élethű aszfalt, guminyomokkal, oldalkorláttal és kiválóan kivitelezett fényjáték effektekkel. Végeredményképpen az összhatás igen meggyőző, hogy az ember már-már érzi az égő gumiszagot. Van azonban a Forza játékoknak egy számomra roppant fájó hiányossága, amiről valahogy szokás „nagyvonalúan” megfeledkezni: ez pedig a dinamikus időjárás hiánya. Egy adott helyszín adott pályatípusán mindig ugyanabban a napszakban autózhatunk, és kizárólag napfényes időben. Egyszerűen nem értem, miért nem fér egy ilyen szintű játékba bele, hogy a versenypályákat többféle napszakban és időjárásban is „elkészítsék” a tisztelt programozók. Számos lehetőség elvész ezáltal, mint mondjuk a gumiválasztás vagy a kicsúszás egy kanyarban esős – havas – jeges úton.
Az irányítás valamivel még inkább élethűen sikerült, mint az előző epizódban, és a Kinect tulajdonosok számára több variációt is tartogat. Minden indításkor választhatunk, hogy hagyományos kontrollerrel, vagy mozdulatainkkal is szeretnénk-e vezérelni a játékot. Az utóbbi esetben az Autovista játékmód során mozgásunkkal nyithatjuk és csukhatjuk a különféle alkatrészeket borító kasznit, illetve a jármű ajtaját. Ennél is jobb elgondolás, hogy fejünk mozgását felismerve a rendszer verseny közben mintegy követi a tekintetünket, így a kontroller használata csupán a vezetésre korlátozódik, míg a nézelődést mi magunk végezhetjük el úgy, akárcsak a való életben. Benézhetünk a kanyarokba vagy lenézhetünk a műszerfalra, ha a kedvünk úgy diktálja. Ezen kívül hangunkkal léptethetünk az egyes játékmódok között vagy akár egy szavunkkal versenyt is indíthatunk. Összegzésképpen elmondható, hogy eddig talán ez a Kinect képességeit a legnagyobb mértékben, legsokoldalúbban kiaknázó játék.
A program hangok terén hozza a megszokott minőséget, vagyis minden a legtökéletesebben passzol mindenhez, a kisebb géposztályok „cincogásától” a verseny kategória erőműveinek „bőgéséig”. És talán itt említeném még meg, hogy a hazánkban boltokba kerülő játékban magyar feliratok is találhatók.
Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy melyik is ma a legszebb, legjobb, legnagyobb, legélethűbb autóverseny szimulátor. Valószínűleg számos eltérő vélemény és érv is elhangzana, és mindegyikben lenne ráció. A Forza Motorsport sorozat mindenképpen a műfaj élvonalába tartozik debütálása óta, és ezt a vezető pozíciót az új epizód tovább erősítette. Az időjárási effektek fájó hiányán túllépve egy kiváló, megfelelően élethű, számos újdonságot felsorakoztató, remekül megszerkesztett játék bontakozik ki, amely már kezdő fokozaton is tartogathat némi kihívást a játékosoknak. Ha nem is próbálok megtéríteni senkit egy új játékkonzol beszerzésére, a régebb óta vacillálóknak azért elárulom: ez most remek alkalom, és kellő ok is volna.