A sport összehozza az embereket. Évezredes igazság ez, hiszen az ókori olimpiák idején még a háborúk is leálltak, hogy az ideiglenes béke ajándéka mintegy megszentelhesse a viadalokat. Ma sincs ez másképp, gondoljunk csak a nagyobb sportversenyekre, ahol együtt sír és nevet összeölelkezve minden náció, és ahol nem számít sem a bőrszín, sem pedig a vallás. És igaz ez a sportjátékokra is, amelyek leginkább kisebb-nagyobb baráti társaságok körében dívnak, ahol vérre menő csatározások zajlanak a „virtuális szemétdomb kiskakasa” címért. Mindenki kiválaszthatja, összeállíthatja, fejlesztgetheti kedvenc csapatát, hogy aztán megnyerve vele a bajnokságot kitehesse a képzeletbeli kupát a vitrinbe. Ezek a programok előkelő helyet foglalnak el a hivatalos és privát népszerűségi listákon, no és persze az eladások lajstromában szintén. Ezért hát nem meglepő, hogy külön fejlesztőcsapatok specializálódtak egy-egy ilyen játék elkészítésére, amelyek anyakiadójuk támogatását élvezve évről évre piacra dobhatják az adott sportág tárgyévre aktualizált változatát. A legnagyobb ilyen csapat az EA Sports különítménye, amely lassacskán már két évtizede örvendezteti meg a tisztelt nagyérdeműt játékaival. Mellettük időről időre feltűnt egy-két másik társaság is, de ténykedésük általában nem bizonyult hosszú életűnek. Van azonban egy fejlesztőcsapat, amely nemhogy fel tudta venni a versenyt a sportjátékok nagymesterével, hanem bizonyos területen túl is szárnyalta őt. Ez a csapat a 2K kiadó sport „alosztálya”, a 2K Sports (a korábban, még a SEGA berkeiben Visual Concepts néven futó fejlesztőcsapat), az említett terület pedig az amerikai profi kosárlabda bajnokság, amelynek hivatalos játékát immár második éve versenytárs nélkül készíthették el, miután az EA tavaly nem sokkal a tervezett megjelenése előtt végleg leállította NBA Elite 11 nevű projektjét. Észak-Amerika egyik vezető profi csapatsportja természetesen így sem maradt hivatalos elektronikus kiadvány nélkül, és idén is összecsaphatnak a világ kosárlabda rajongó játékosai az NBA 2K12 arénáiban.
Természetesen az NBA 2K12 tartalmazza a bajnokság valamennyi csapatát és játékosát a tavalyi eredményeknek megfelelően rangsorolva, de ezt azt hiszem, ezt felesleges is megemlítenem. A szokásos játékmódok mellett (gyors játék, szezon, rájátszás, gyakorlás stb.) számos finomságot is kínál a program. Az egyik ilyen az NBA’s Greatest játékmód, amelynek során a játék története 15 halhatatlan nagyságának néhány emlékezetes meccsét játszhatjuk újra. Amennyiben megnyerjük a mérkőzést, az adott csapatot feloldjuk a játékban, így akár mai együttesekkel is megmérethetjük a hajdani nagyágyúkat. Külön csemege, hogy a történelmi játékosok az adott korszaknak megfelelő mozdulataikkal és viseletükkel felvértezve kerültek be a programba, ami roppant hangulatossá és egyszersmind nosztalgikussá varázsolja a játékot. Szintén jól sikerült a My Player mód, amelyben saját játékosunk karrierjét egyengethetjük a profi ligába való bekerüléstől egészen a Dicsőség Csarnokáig. Felfogadhatjuk ügynökünket, interjúkat adhatunk, amelyek hatással lesznek további pályánkra, hiszen mások az azokban elhangzottak alapján fognak megítélni bennünket, sőt, akár magazinok címlapján, vagy reklámokban is szerepelhetünk. A Creating a Legend módban egy valódi, igazolt játékossal tehetjük meg ugyanazt, mint az előzőben.
Az offline játék mellett természetesen online játékmódok is bekerültek a programba, mint például a világhálón is játszható Association mód, amelyben ki-ki megalkothatja és sikerre viheti a maga kosárlabda dinasztiáját. A siker titka elsősorban a rengeteg gyakorlás, amit jól szerkesztett oktató mód segítségével tehetünk meg, és akár egy komplett oktató tábort is végigtolhatunk olyan hírességektől tanulva, mint Michael „Air” Jordan.
A program grafikailag abszolút hozza a 2011-es trendet. A játékosok teljesen felismerhetők, arckifejezésük hűen árulkodik hangulatukról, minden jellegzetességük – tetoválás, kiegészítő, speciális mozdulat – bekerült kelléktárukba. Ugyanez igaz a mesterekre is a pálya szélén. A történelmi mérkőzések prezentációja abszolút az adott kornak megfelelő, például a hatvanas évekbeli meccsek esetében szemcsés a kép. A PlayStation 3-as verzió tudja a háromdimenziós megjelenítést is, amelynek mélysége és intenzitása széles körben állítható, és bekapcsolva gyakorlatilag majdhogynem szó szerint a pályán találjuk magunkat. Akad azonban néhány érdekes jelenség grafikai téren, ami apróság bár, de mindenképpen szemet szúr. Az egyik ilyen az alakok – játékosok, edzők, bírók – esetenkénti robotszerűen „darabos” mozgása, ami néha igen érdekesen hat. Szintén fura, amikor a cseresor megindul a pálya szélén, és egyik pillanatról a másikra, minden átmenet nélkül tréningruhából mezben találják magukat. Túlontúl erősre állítva a 3D-s megjelenítést, bizonyos kameraállásokban a játékosok mintegy „lebegni” látszanak a parkett fölött. Ezek apró, de mégis feltűnő jelenségek, ezért mindenképpen említést érdemelnek.
A hangok és a zenék teljesen rendben vannak, fejhallgatóval szinte már a stadionban érezzük magunkat. A játék talán legerősebb eleme a hangulata, amelyet a kiváló prezentáció alapoz meg. Akár csak tétlenül szemlélődve is kiváló szórakozást nyújt a program tekintve, hogy olyan, mintha egy profi közvetítést néznénk. Az EA sorozatára jellemző „ész nélküli flancolás” hál' Istennek itt kimaradt, és a legbarátságosabb, tét nélküli meccs nem indul színes neonfényes, tűzijátékos hacacáréval, helyette abszolút hihető és életszagú előkészületeket és taktikai megbeszéléseket láthatunk. A szintén csak szuperlatívuszokkal jellemezhető riporteri alámondás is rengeteget emel az összhatáson. Nekem ugyan nem anyanyelvem az angol, de bírom annyira, hogy zavarjon a repetitív szövegelés. Nos, itt ez nem jellemző, a kommentátorok mondókája nem rontja, sokkal inkább színesíti a mérkőzéseket.
Szót kell még ejtenem az irányításról is. Az igazat megvallva ez a játék legkidolgozottabb, talán már kissé túl is bonyolított aspektusa. A kezdő játékos első néhány mérkőzésén még a legkönnyebb fokozaton is „ronggyá verve” találja magát még akkor is, ha minden segítséget bekapcsolt, minden szabályt kikapcsolt, minden csapatmenedzselési funkciót automatizált és a jelenleg legerősebbre rangsorolt csapattal küzd az egyik leggyengébb ellen. Sebaj, erre való a bőséges oktató mód táborostul, gondolhatja emberünk a kezdeti csalódottság legyűrése után. Belekezdve aztán azon kapja magát, hogy a tökéletes vezérlés elsajátítása egy hivatásos miniatűr-modellépítő, vagy egy koraszülött csecsemőkre szakosodott gyermeksebész kezének finomságát és precizitását igényli. Ugyanis nem mindegy, hogy melyik billentyűt vagy kart milyen sorrendben és pontosan milyen szögben és erővel alkalmazzuk. Nem véletlenül ajánlja fel a program, hogy aki sikeresen végigviszi a tanulókurzust, az egyből Pro 1-es szintű játékossá avanzsálhat. A gyakorló mód azonban mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a későbbiekben legalábbis eséllyel vehessük fel a versenyt akár csak a mesterséges intelligencia ellen. Az MI egyébként szintén tud érdekes dolgokat produkálni, például amikor a nekünk háttal éppen a palánkjuk felé védekezni rohanó játékosok minden különösebb gond nélkül kapják el az előredobott passzunkat, mintha a „fejünkbe látnának”. Az ilyen hosszú előre passzok esélye egyenesen konvergál a nullához csakúgy, mint a távoli kosárra dobások pontszerzésének valószínűsége.
Minden apróbb problémája ellenére az NBA 2K12 a máig elkészült talán legjobb kosárlabda játék. Igaz, hogy kis hazánkban a népszerűségi listán a futball jóval előrébb foglal helyet, mégis szívből ajánlom mindenkinek kipróbálásra ezt a remek programot, amely összességében roppant jó megvalósításával, kiváló prezentációjával és izgalmas játékmódjaival kellemes időtöltést nyújthat nullától kilencvenkilenc éves korig mindenkinek, aki szereti a jó csapatsport alapú szórakozást. Aki belevág, nem fog csalódni, de azért készüljön egy-két plusz irányítóval, mert néhány „S-T elevációt követő idegi túlműködés” befigyelése garantált, ami köztudottan pozitív hatással bír a különböző kontrollerek eladási statisztikáira.
