2009-ben, bő két évvel ezelőtt jelent meg a finn Frozenbyte oldalnézetes játéka, a Trine. Az északi srácok korábban is szerettek régi, mára csaknem elfeledett játékstílusokat feleleveníteni, s némi újdonságot belecsempészve a mai kornak megfelelő színvonalon újra lenyomni azt a játékosok torkán. Ez így persze csúnyán hangzik, de a Trine valójában egy remek próbálkozás volt: meseszép grafikájával, fülbemászó dallamaival és két éve innovatívnak számító fizikára épülő ügyességi részeivel sikerült elkerülnie a süllyesztőt. A történet is szerethető volt, ahogyan a három főhős is, akiknek második kalandja már az ajtón kopogtat. A Trine 2 természetesen az első rész nyomdokain halad tovább, s próbál meg ismét hasonlóan szép sikereket elérni. Hogy ez mennyire fog sikerülni neki, még a jövő zenéje, de amit a próbaverzió rövidke fél órájában láttam, az bizakodásra ad okot.

A történet ismét hőseink összeboronálásával kezdődik, ám míg az első részben a puszta véletlen – vagy a sors – okán keveredett össze a három kalandor, addig ezúttal maga a Trine (a mágikus tárgy, amely az első részben összeolvasztotta hőseinket) hívja őket újra kalandra. Hogy miféle veszedelem leselkedik ezúttal a világra, az egyelőre rejtély, de Amadeus, a mágus, Zoya, a tolvaj és Pontius, a harcos egy percig sem hezitál, ha újabb küldetés van kilátásban. Az előzetes verzió végigjátszása végén, miután legyőztük az óriáskígyót, egy titokzatos alak tűnik fel, aki a kristálygömbjén keresztül gyanakodva kémleli hőseink minden mozdulatát. Hogy ki ő, barát, vagy ellenség, nem lehet tudni.

A grafika, ha lehet, még szebb, mint az első részben volt. Ismét minden apróság, minden tereptárgy, növény, állat és természeti képződmény fantasztikusan mutat. Az összhatás olyan, mintha egy régmúlt időket ábrázoló olajfestményt bámulnánk... Csak ez mozog! A hátterek lenyűgözőek, s az effektek is szépek, szinte nem találni hibát sehol. Már az első résznek is olyan egyedi hangulatot kölcsönzött ez a látványvilág, amilyennek talán gyerekkorunkban a mesék világát képzeltük, mikor lefekvéskor felolvastak szüleink, s úgy tűnik, a Frozenbyte-nál sikerült még egy lapáttal rátenni erre.

A Trine 2 lényege továbbra is az ügyességi feladatok, amelyek zömét a fizika alaptörvényeinek használatával tudunk megoldani. Visszatérnek a mágus trükkjei, ismét a dobozokkal és pallókkal kell ügyeskednünk és megtalálnunk a megoldást. Ha épp nem egy feneketlennek tűnő szakadék áthidalásával vagy egy elérhetetlenül magasnak látszó erkély elérésével vagyunk elfoglalva, akkor idegesítő goblinok rontanak ránk, akik eltakarítása természetesen a harcosnak fekszik a legjobban.
Ahogy haladunk előre, hőseink folyamatosan fejlődnek, s egy-egy szintlépésnél fejleszthetjük valamely képességüket. Ez a rész azonban egyáltalán nem hangsúlyos, mindössze fejenként négy-öt ilyen képességről van szó.

A próbaverzió végére érve a meseszerű körítés, a nagy fejtörést ugyan nem okozó, de azért kellemesen elgondolkodtató feladványok és a szokásos világmegmentős fantasy történet láttán mégis határozott hiányérzetem volt. Hiába ragadott magával az új kaland ízelítője már az első perctől, mégis rossz előérzetem van, mert valójában semmi újdonsággal nem találkoztam. Az ügyességi részek, a harcok és úgy általában minden olyan, mintha ismét elővettem volna az első részt. Hogy a teljes játékra ez mennyire lesz érvényes, nem tudom, de remélem, hogy a fejlesztők azért tartogatnak számunkra meglepetéseket. Mert a Trine 2 első ránézésre is kötelező vétel lesz az első rész kedvelőinek, a mesék szerelmeseinek, a fantasy rajongóknak és azoknak egyaránt, akik csak kellemes kikapcsolódásra vágynak a monitor előtt.