Mondjuk a legújabb Total Warra már talán azt mondom,h kevésbé egyszerű,mint az addigiak,mert ott már van 1 csomó diplomáciai csavar,meg építészetbeli,de mind1.
Patrician 4 esetleg ? Azt nem próbáltad ? Ahhoz mérten milyen ? Mert sztem legfeljebb azzal tudja itt valaki összevetni,ha egyáltalán tényleg játszott azzal valaki. Angol tudással nem lesz gond azt hiszem,csak a játékmenetre vagyok kíváncsi,h az mennyire bonyolult.
Februárban jelenik meg a Crusader Kings folytatása, amely a Paradox Interactive történelmi stratégiai játékainak sorában a középkori (feudális) Európát hivatott feldolgozni. Ha valaki nem ismerné az első részt, leginkább úgy tudnám leírni, mint a Mount&Blade és az Europa Universalis keresztezése. Hiszen nem kvázi országokat, hanem karaktereket és rajtuk keresztül dinasztiákat irányíthatunk, és akik földdel, címekkel rendelkeznek. Mindezt az EU játékokhoz hasonló környezetben és időkeretben tehetjük, a játék ugyanis több évszázadot ölel fel. Aki kíváncsi arra, hogy milyen lesz a hamarosan megjelenő folytatás, az egyrészt olvassa tovább ezt az előzetest, másrészt próbálja ki a tavaly szeptemberi Sengokut, mivel a játékmenetük nagyon hasonló, és számos, a Crusader Kings 2-ben is használt újdonság ott már bemutatkozott. A továbbiakban – az előzetes verzióval szerzett tapasztalatok alapján – néhány főbb pontba összeszedve bemutatom, miben lesz más a folytatás az elődhöz képest.
A térkép kicsit nagyobb lett minden égtáj felé: délen egészen Etiópiáig ér, keleten pedig magában foglalja a teljes Arab félszigetet. A „régi” területek azonban mit sem változtak. Nem mernék rá megesküdni, hogy az utolsó pixelig megegyezik az első résszel, az viszont holtbiztos, hogy Magyarország esetében ez a helyzet, ami kár, mivel ez a része a térképnek eléggé elnagyolt. Mindezek ellenére mégis gyökeresen különbözik az elődtől, ami a tartományok felépítéséből adódik. Minden provinciában található háromféle település (vár, város, templom/püspökség), ezek a birtokok (holding), mindegyik külön fejleszthető, fizet adót és állít ki katonákat. Működés közben ez úgy néz ki, hogy ha nekem van egy tartományban három váram, akkor ugyanannyi katonát tudok kiállítani, mint egy olyan karakter, akinek három provinciában van egy-egy vára. Mivel a játékban csak földbirtokos nemesekkel játszhatunk, csak várakat tudunk közvetlenül irányítani. Legalábbis célszerű, mivel minden más esetben súlyos bevételkieséssel kell számolnunk, ráadásul a karakterünk uradalmát (demesne) a birtokok összessége adja és nem a provinciák száma, mint korábban. Ezért igencsak tanácsos lepasszolni a rossz típusú vagy felesleges birtokokat vazallusoknak. Ez úgy lehetséges, hogy a korábbi háromlépcsős hűbéri rendszert alul-felül megtoldották egy fokkal. Így legalul vannak a bárók, akik csak egy-egy provincián belül rendelkeznek birtokkal, ez a szint nem játszható és ezeknek a karaktereknek udvartartásuk sincs, mivel a sok plusz szereplő túlzottan megterhelné a motort. Aztán következik a „szokásos” hármas, a tartományokat irányító grófok (count), aztán a több provinciából álló területeket irányító hercegek (duke), majd a királyok. Legfelül, a másik új szinten a császárok állnak, legfőbb különbség az elnevezésen túl, hogy nekik királyok is lehetnek a vazallusaik.
Szerencsére a vazallusok hűségét „mérő” rendszert is kihajították, amelyért őszintén szólva cseppet sem kár, mivel a hírnév (reputation) rendszerrel karöltve gyakran elég abnormálisan működött. Az új rendszert egy az egyben a már említett Sengokuból emelték át. Vagy inkább mondjam azt, hogy előbb ott kipróbálták és tökéletesítették? Ez ugye úgy néz ki, hogy minden karakternek van véleménye az összes többi karakterről, amit befolyásolhatnak tettek, tulajdonságok (trait) és események (event). Ha két karakter között éppenséggel hűbéri viszony áll fönt, ez az érték fejezi ki, mennyire is odaadó az illető hűbéres. Ha sokan vannak az elégedetlenkedők cselszövésbe (plot) kezdhetnek különböző címek megszerzéséért vagy akár a másvilágra segítésünkért. Ez szintén a Sengokuból származik.
A háborúk lefolyásának módja is változásokon esett át. Itt leginkább a Victoria II hatása érezhető, ugyanis háborút csak bizonyos célért lehet indítani. Ehhez rendelkeznünk kell a megfelelő casus bellivel, például felmenőink révén igényt (claim) támasztva egy bizonyos címre. Amiben viszont eltér az előző résztől, vagy akár a Victoria II-től, hogy a hadüzenet után egyik fél sem támaszthat új célokat és a békében is csak az eredeti célkitűzésről lehet tárgyalni. Így nem kell attól félnünk, hogy egy saját erejét túlbecsülő vazallusunk által indított vesztes magánháborúban elveszítjük a területe fölött a fennhatóságunkat. Ugyanakkor az azonos hitűek címeinek, területeinek a megszerzése rendkívül hosszas és fáradtságos munkát igényel, mert csak több háborúban és a megfelelő igényekkel lehet az ellenséget felőrölni. Ezért Európa politikai térképe sokkal stabilabb, nem robban szét menthetetlenül néhány évtized alatt egy óriási színkavalkáddá, mint az első részben.
A Crusader Kings 2 tehát számos ponton igyekszik tökéletesíteni az első részben lerakott alapokat, érzésem szerint sikerrel, hiszen az itt bemutatott újítások is mind a játék javára váltak. A lehetséges játékidő és a variációk száma óriási, mivel a gróf szinttől felfelé minden karakter játszható és a játékot bármikor elindíthatjuk 1066-1337 között (1453-ig tart). A grand strategyk rajongóinak szinte kötelező darab lesz.
