Az Úr kettőezer-hetedik esztendejének novembere valami csodálatos dolgot hozott a PlayStation 3 tulajdonosok életébe. Ekkor adatott ki ugyanis az öreg kontinensen alig néhány hónappal azelőtt piacra került új Sony konzol talán első igazán nagy, csillogó és szemkápráztató márka-exkluzív alkotása, az Uncharted: Drake's Fortune. A játék a háromdimenziós ügyességi akciójátékok és a külső nézetes lövöldék legjobb tulajdonságait ötvözte kiválóan megírt történettel, jól kitalált karakterekkel, egzotikus helyszínekkel, kellő mennyiségű humorral, számos megoldandó rejtéllyel, némi misztikummal, a legújabb generációs grafikai megoldásokkal és nem utolsó sorban mozifilmszerű megvalósítással. Mindezek elegye pedig azonnal a halhatatlanok közé emelte Nathan Drake és barátai történetét, amit azóta még két, ha lehet azt mondani, az elsőnél is jobban sikerült epizód követett. A God of War mellett talán ez az a Sony-exkluzív sorozat, amely miatt a még vacillálók számára leginkább érdemes elgondolkozni „a nagy ugráson” a játékok világába, annak is a nevezett japán gyártó és kiadó által uralt térfelére. Amióta az első hírek felröppentek az új hordozható konzolról, a PlayStation Vitáról, folyamatosan az Uncharted sorozat akkor már javában készülő új darabjáról kiadott képekkel és hosszabb-rövidebb videókkal kápráztatták el a fejlesztők a leesett állú szaksajtót és játékosközönséget, ezzel is jelezve, hogy ők bizony nagyon komolyan gondolják új termékük piacra dobását, és nem bízzák a véletlenre annak sikerét. A nagyon ígéretesnek tűnő programot most nem a Naughty Dog gárdája fejlesztette, hanem az ő szigorú felügyeletük alatt a Bend Studio csapata. Az eredmény egy minden ízében jól megalkotott, szinte hibátlan kaland lett, no de lássuk részletesebben, miért is írom ezt...
Az Uncharted: Golden Abyss története valamivel az első rész előtt játszódik, de nem tekinthető a Drake's Fortune előzményének: teljesen különálló, a többi epizód ismerete nélkül is érthető alkotás, így aki nem játszott a sikeres trilógiával, az sem kerül semmiféle hátrányba. Mindenki első számú hímnemű kincsvadásza levelet kap régi cimborájától, Jason Dantétól, aki éppen valahol Közép-Amerikában kutat egy állítólagos hatalmas aranykincs után. Mivel a fickó a „többet erővel, mint ésszel” elvet követi, szüksége van öreg haverjára, aki nincs híján a lexikális tudásnak sem, így arra kéri, segítse őt a keresésben. Lévén tapasztalatai szerint Dante ügyei általában nem kis zűrrel járnak, ezért Nate vonakodva áll rá a dologra, és nemsokára azon kapja magát, hogy az őserdő szikláin mászik egyre magasabbra valami homályos, régi utalás nyomán, hogy meglelje az „Arany szakadékot”. Természetesen nem egyedül a két cimbora akarja megtalálni a „Hét aranyváros” egyikét, hanem egy helyi bukott diktátor is, akit magánhadserege erősít törekvései elérésében. A dolgokat tovább bonyolítja egy rejtélyes fiatal nő, Marisa Chase felbukkanása, aki a pár héttel azelőtt nyomtalanul eltűnt nagyapját, az archeológus Vincent Perezt szeretné megtalálni. Az egyetlen nyom, amelyen a lány elindulhat, Perez naplója és a medál, amelyet tőle kapott. Hogy végül ki kivel van valójában és mi köze mindennek egy négyszáz évvel azelőtt titokzatos módon és okból meggyilkolt spanyol expedíciós hadtestnek, az kiderül a játék jól megírt sztorijából.
Egzotikus helyszínekben, ősi romokban most sincs hiány utunk során. Mivel a történet időben megelőzi a PlayStation 3-ra megjelent epizódokat, így régi ismerőseink közül csupán mentorunkkal, Victor „Sully” Sullivannel találkozhatunk néhány epizód erejéig. A történetet most is fejezetekre bontották, szám szerint harmincnégyre, amelyek végigjátszásához erős 8-10 óra szükséges, amit az immár memóriakártyáról beolvasott játék töltési időkkel abszolút nem hosszabbít meg, maximum akkor, ha visszatöltünk egy állást. Ez az időtartam lehet ennél rövidebb is, ha nem foglalkozunk a rengeteg kincs, titok és nyom összegyűjtésével, de lehet jóval hosszabb is, ha mindent szeretnénk megtalálni. Ehhez egyébként 1 eurós áron segítséget is vásárolhatunk a „Kincses térkép” nevű DLC személyében, amely az egyes pályákon fellelhető dolgok helyeit tartalmazza.
Ebben az epizódban az ügyességi és a lövöldözős játékelemek aránya kevésbé tolódik el az utóbbi irányába, körülbelül ötven-ötven százalékban találkozhatunk velük. Az ügyességi játékrészek során gyakran eshetünk le, ha nem vigyázunk, amit néha a kevésbé baráti kamerakezelés eredményez. A harci részek során arzenálunkat leölt ellenfeleink eldobott készletéből frissíthetjük fel (mindig egy pisztoly és egy puska, no meg némi gránát lehet nálunk). A fegyvertár elég változatos, és mind a keleti-, mind pedig a nyugati szektor jellegzetes darabjai megtalálhatók bennük. Ellenfeleink ellenben nem túl változatosak, mindössze néhány skinből gyúrták össze őket és ugyanannál a típusú fazonnál rendszerint ugyanaz a fegyver található. A játék leggyengébb pontja a helyenként borzalmasan buta MI. Persze a botok fedezékbe bújnak, csoportosan támadnak, illetve minden ma már alapvetőnek mondható funkciót betöltenek, de például amikor fedezni kell társunkat, hogy az épségben elérjen A pontból B-be, akkor simán kirohannak a fedezékből, csak rá figyelnek, és teljes lelki nyugalommal állnak, amíg le nem kaszáljuk őket. Társaink is tudnak borzasztóan blőd dolgokat művelni, mondjuk amikor a ránk dobott gránát fölött állva várják, míg az felrobban. Ők egyébiránt halhatatlanok, kivéve amikor nekünk kell fedező tüzet biztosítani számukra. Járművel két esetben közlekedhetünk a programban, mindkét esetben csónakkal evezhetünk célunkig. Az úszás ebből az epizódból teljes mértékben kimaradt, de igazából nem is hiányzik a sok egyéb, igen változatos és akciódús tennivaló mellett. Harmadik hangsúlyos játékelemként a különféle feladványok, rejtvények megoldása színesíti a programot. Ezek nem túl nehéz, de azért gyakran elgondolkodtató részek, és sokszor a továbbjutás múlik rajtuk. Sikeres teljesítésük rendszerint a gépben rejlő technikai megoldások segítségével valósítható meg.
A játék a PS Vita adottságainak teljes mértékű kihasználására, illetve bemutatására lett kihegyezve, ez nem is lehet vitás. A grafika lélegzetelállítóan szép, ami első ránézésre nem kicsit megdöbbentő egy kézi masinától! A víz, a növényzet, a fény-árnyék hatások, az arcok, a szereplők és úgy általában minden egyéb kidolgozása nagyon jól sikerült, kiválóan reprezentálja az új gépben rejlő erőt. A szinkron és a zene is roppant igényes kivitelezést kapott. A gyakran misztikus dallamok sokat dobnak a hangulaton és a szereplők évődése, humoros párbeszédei is nagyon jól eltaláltak. Szerencsére ismétlődő elszólásokkal nemigen találkozhatunk, a dialógus igen változatos mindvégig.
A legsokoldalúbb aspektusa a játéknak kétségkívül az irányítás. Aki a jó öreg, gombokkal történő vezérlés híve, az nyugodtan játszhatja a játékot a már megszokott módon. Aki azonban vevő az újításokra, az roppant egyszerűen irányíthatja a főszereplőt az első és hátsó érintőfelületek segítségével is. Mászás közben például nincs más dolgunk, minthogy végighúzzuk ujjunkat az érintőképernyőn és Drake követni fogja az így kijelölt útvonalat. Ha át szeretnénk ugrani egyik kapaszkodóról a másikra, akkor egyszerűen megdönthetjük a gépet arra, amerre az új perem van, és a már ismertetett módok valamelyikét alkalmazva átugorhatunk. Kötélmászásra három mód is a rendelkezésünkre áll: az érintőképernyő alkalmazása és a gombok nyomogatása mellett a hátsó érintőfelület simogatása is lehetőséget ad célunk elérésére. Tűzharc során vagy billentyűvel célzunk (van mód célzásrásegítés bekapcsolására is), vagy pedig a masina pozíció érzékelését kihasználva annak valós mozgatása, forgatása útján kapjuk telibe ellenfeleinket. A legfrappánsabb megoldás számomra a láthatatlan tintával írt útmutató szövegének láthatóvá tétele volt, amelynek során a PS Vita hátoldali kameráját kellett egy fényforrás irányába fordítani, amíg száz százalékig előtűnt a lapon a szöveg. Ezek mellett az érintőképernyő lehetőséget ad számos puzzle és egyéb rejtvény egyedi megoldására, illetve a quick time event egy teljesen új típusú megközelítésére is. Azért azt is be kell, valljam, hogy ez utóbbiak során az érintőképernyő időnként számomra érthetetlen okokból nem vette be az utasításaimat, de szerencsére ez csak ritkán fordult elő. Mindent összevetve a játék nagyon jól bemutatja a Sony új üdvöskéjében rejlő, igen sokoldalú vezérlési lehetőséget.
Többszemélyes játékot ez az epizód nem tartalmaz, de a Black Market módban az egyszemélyes játék során összegyűjtött relikviáinkat barterezhetjük le a közelben lévő társainkkal a Near funkció segítségével. Teljesítményünket számos trófeával jutalmazza a játék, akárcsak a nagytestvér esetében.
Azon gondolkodom, hogy volt-e már arra példa játékos pályafutásom során, hogy egy újonnan megjelenő masinához ilyen jól megírt, ütős kezdő címet adtak volna ki? Az Uncharted: Golden Abyss gyakorlatilag kiprovokálja az emberből, hogy egy szuszra végigjátssza. A filmszerű megvalósítás, a pörgős akciórészek, a jó párbeszédek és a kiváló hangulat egyszerűen nem eresztik az embert. A gyűjtögetéssel megspékelve mindez van annyira jó, hogy akár többször is nekikezdjen a történetnek, ráadásul egy-egy fejezet annak végigjátszása után bármikor újra kezdhető. Tudom, hogy nem olcsó mulatság egy PS Vita megvásárlása, de aki csak azért ódzkodik tőle, mert nem szereti a kisebb teljesítményű hordozható konzolokat, vagy azért, mert vár a nagyobb címek megjelenésére, az ne habozzon: asztali gépekre jellemző élményt kap a pénzéért, amely immár a tenyerében is elfér, és már a megjelenés napja óta van hozzá igazi klasszikus program. Kell ennél több?
