26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Command & Conquer Tiberium Alliances

Lájkolom a bázisodat, megdobsz egy kis tiberiummal? - Kipróbáltuk a böngészős C&C-t.

Írta: Zoo_Lee 6 hozzászólás

Imádom a böngészős játékokat. Nem csak azért, mert többségüket akárhonnan, akármikor, telepítés nélkül játszhatom, hanem mert lassan legalább olyan jelentőssé és élvezetessé válnak, mint a hagyományos, kliens alapú programok. Az elmúlt hónapokban kipróbáltam a The Settlers Online-t, megjelent a Jagged Alliance Online, a BigPoint pedig – amelynek a zseniális Drakensang Online-t is köszönhetjük – bejelentette, hogy ebben a formátumban fogja elérhetővé tenni a Trónok harcából (A Song of Ice and Fire sorozat) készülő MMORPG-t is. Nemrég pedig az EA-nek köszönhetően részt vehettem a náluk készülődő online Command & Conquer bétájában, amely bár alapjaiban véve a Zynga játékok tipikus hubját nyújtja a játékos elé, és felbukkannak benne a Ville sorozatot idéző elemek, valószínűleg örökre meg fogja változtatni a játékosok véleményét a böngészős, építgetős stratégiai játékokról.

A C&C Tiberium Alliances középpontjában egy hatalmas, tiberium- és energiakristályokkal fertőzött sziget áll, sok-sok zónára felosztva, amelyeket a játékosok bázisépítésre használhatnak, a szektorokat uraló játékosok frakciója és aránya pedig meghatározza, hogy a két örökzöld háborúzgató frakció, a GDI és a NOD testvérisége közül melyik áll éppen nyerésre az aktuális szerveren. A játék erősen küldetésalapú, mihelyst felépül főépületünk a kiválasztott szabad szektorban, azonnal elkezdjük kapni az eleinte inkább oktató (és megjegyzem, nagyon hasznos oktató) jellegű feladatokat, amelyek szépen lassan bevezetnek minket az első ránézésre kissé idegen bázisépítés és csatázás rendszerébe.

Maga a játéktér gyakorlatilag négy részre oszlik: egyrészt van a térkép mód, ahol felügyelhetjük meghódított zónáinkat, bázisainkat, szövetségeseink (róluk majd kicsit később) helyzetét, és itt indíthatunk támadást az ellenséges játékosok és a mobokként funkcionáló, Elfeledettek nevű, tiberiummal fertőzött csoport bázisai ellen is. Emellett van egy külön mód saját, aktuális bázisunk menedzselésére, ahol épületeinket helyezhetjük el és a nyersanyagtermelést szervezhetjük, egy külön nézetben állíthatjuk össze támadó erőnket, és van egy negyedik tér is, bázisunk védelmi vonalainak menedzselésére, amelyen a támadó ellenfélnek minden egyes alkalommal át kell törnie, mielőtt a nyersanyag- és egységtermelésben aktív szerepet játszó épületeinkben kárt tehetne. A játék lényege, hogy stabil nyersanyagtermelést kell biztosítanunk, annak segítségével felhúzni az offenzívához és defenzívához szükséges épületeket, ezeket folyamatosan fejleszteni, hogy egyre fejlettebb és nagyobb haderőt mozgósíthassunk, majd, ha minden a rendelkezésünkre áll, támadni a térkép módban.

A támadás igen érdekes módon zajlik, amelyre korábban még nemigen láttam példát. Támadó erőinket vízszintes vonalakba, úgynevezett hullámokba kell rendeznünk, amelyek a támadás kezdetekor kis lemaradásokkal elindulnak az ellenfél bázisa felé. Először elérik a védelmi vonalat, ahol a járőröző csapatok, telepített géppuskafészkek és a falak megpróbálják útjukat állni, majd ha ezt áttörték, továbbhaladnak, ezúttal már bent a tényleges bázison, és elkezdik rombolni az épületeket. A képernyő nemcsak vízszintesen lett felosztva a hullámoknak megfelelően, hanem függőlegesen is, így úgy néz ki, mint egyfajta sakktábla: minden egység az előtte, mellette vagy átlósan felette levő épületeket és egységeket tudja megtámadni. Ha valamilyen akadály az útjába kerül, akkor a hullám adott egysége meg is áll, amíg le nem rombolja azt, vagy le nem jár a csatatéren tölthető ideje, és a transzportok ki nem vonják. Mindegy, hány hullámot rakunk össze és indítunk meg (legfeljebb négy lehet), első söprésre sosem fogjuk tudni az egész bázist lerombolni (hatalmas szerencse és sok egység kellene hozzá, mivel elsőre sosem tudhatjuk, melyik sávban helyezkedik el a győzelmet jelentő központi épület). Így a megadott idő letelte után (ez pont elég arra, hogy megjavíthassuk a sérült egységeinket, illetve az ellenfél legalább minimális szinten helyrerakja a védelmi vonalát) újra neki kell veselkednünk az egésznek, áttörni a (ha szerencsénk van, még nem teljesen) újjáépített védelmi vonalakat, és levinni egy újabb szeletet a bázisból.

Saját kis birodalmunkban a nyersanyagforrások végtelenek, termelésükhöz pedig pusztán harvestereket kell kihelyezni, amelyek folyamatosan, szünet nélkül dolgoznak. Az új épületek építése mellett legalább annyira hangsúlyos épületeink fejlesztése is: egyik sem lehet magasabb szintű a számukat is meghatározó Construction Yardnál, a támadó és védelmi épületek szintje pedig védelmi vonalunk és offenzívánk méretére, sokszínűségére is hatással vannak. A játékban jelen van még két további nyersanyag is, a pénz, amelyet új épületek és egységek kutatatására költhetünk (ezek azonban a zárt béta során olyan drágák voltak, hogy csak remélni tudom, később csökkenteni fogják az árakat), és a command pontok, amelyekből a támadások indításához kell mindig költenünk egy keveset.

Szigethódító hadjáratunk során nemcsak a frakciónk, hanem az aktuális szövetségünk is jelentős szerepet játszik, amelyek az adott frakción belül is versengenek egymással (sőt, a zárt bétában még frakción belüli PvP is volt, bár gondolom, ez még inkább a NOD hiánya miatt). Szövetségbe egyszerűen léphetünk be: a játék fórumát elérhetjük a felső menüsorból, beléphetünk anélkül, hogy ki kellene logolni a játékból, és ha találunk nekünk megfelelő szövetséget, egyszerűen egy rövid posztban írunk magunkról, majd megkérjük a vezetőket, hogy vegyenek be minket (angoltudás nem árt). A szövetségek a zárt bétában valós vagy virtuális fizikai elhelyezkedés alapján szerveződtek, tehát az döntött, hogy a játékosok milyen nemzetiségűek voltak, vagy pedig az, hogy a sziget melyik pontján terjeszkedtek.

A fentiek alapján tevődnek össze küldetéseink. Miután kinőttük a tutorialt, folyamatosan lesz legalább három feladatunk: bázisunk fejlesztése, az ellenfelek támadása és szövetségünk menedzselése. Mindezt egy nagyon baráti felhasználói felület segíti, a kedvencem az a funkció, ami előre megmondja, melyik nyersanyag milyen gyorsan termelődik újra és milyen gyorsan éri el a maximális tárolható értéket. Mindezt pedig a sorozathoz hű, pörgős, ütős zenei aláfestés kíséri, a grafikai prezentáció pedig egészen lenyűgöző más hasonszőrű online stratégiákhoz képest. A barátok menedzselése és a valós pénzért megnyitható előnyök ugyan egyrészt tényleg a Zynga sorozatait idézik, másrészt picit elütnek a sorozat szokásos stílusától, de ha csak ennyi rondít az összképen, és nem lesz pay-to-win a végleges program, egy újabb zseniális böngészős alternatívát kapunk a Farmerama és társai helyett. Command & Conquer faneknek ajánlom, hogy majd legalább egy próbát tegyenek vele, az első ránézésre kissé furcsa játékmenet ellenére nagyon adja a tiberium fűtötte, jól megszokott hangulatot, a szövetségek többsége pedig nagyon jó és összetartó társaság volt már a béta során is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Command & Conquer Tiberium Alliances
  • Command & Conquer Tiberium Alliances
  • Command & Conquer Tiberium Alliances
  • Command & Conquer Tiberium Alliances
  • Command & Conquer Tiberium Alliances
  • Command & Conquer Tiberium Alliances

Command & Conquer Tiberium Alliances

Platform:

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés: 2012. május 24.

Minimális rendszerigény: Böngészőben játszható játék.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Yossarian
Yossarian [229]
Tudsz.
Yossarian
Yossarian [229]
Tudsz.
nazgul
nazgul [599]
Én mint mezei játékos be tudok már regisztrálni?
Zoo_Lee
Zoo_Lee [408]
Láttam már én is egy-két helyen, arra nem láttam példát, h ilyet használjanak egy C&C volumenű címnél is, elég idegen a megszokottól, a játékelemek jelentős részével együtt.
szbszig
szbszig [33637]
"A támadás igen érdekes módon zajlik, amelyre korábban még nemigen láttam példát. Támadó erőinket vízszintes vonalakba, úgynevezett hullámokba kell rendeznünk, amelyek a támadás kezdetekor kis lemaradásokkal elindulnak az ellenfél bázisa felé."

Pedig a flash játékokban jó ideje ismert már ez a megoldás. Például a két évvel ezelőtti SpaceCraft teljesen ilyen stílusú. ;-)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (6 db)