Egy éve teszteltem a Yakuza negyedik részét, ahol a cikk végén megjegyeztem, nem bánnám, ha megkapnánk a sorozat mellékszálait, a szamurájos Kenzant és a zombis Yakuza of the Deadet is. Kéréseim meghallgatásra találtak, ugyanis fél éve a SEGA bejelentette, egy évvel a Yakuza 4 megjelenése után Dead Souls alcímmel ki fogja hozni az élőhalottas mókát nyugati nyelvterületre, én pedig, mint édesszájú gyerek a cukorbolt előtt, elkezdtem várni és számolgatni a napokat márciusig. Vegyük kicsit szemügyre, megérte-e vajon.
Ami meglepett, hogy a játék története, bár gyakorlatilag csak azt a célt szolgálja, hogy az eddigi játékok legkirályabb karaktereit összehozza egy kis közös zombigyilkolás kedvéért, szervesen kapcsolódik a sorozat történetébe: egy évvel a Yakuza 4 fináléja után járunk, amikor Kiryu nevelt lányát, Harukát egy rejtélyes férfi elrabolja, hogy visszacsalogassa a legendás yakuzát Kamurocho bűnvárosába. Ott azonban a helyzet rosszabb, mint valaha, ugyanis már nemcsak az utcakölykök és a yakuza klánok nehezítik az egyszerű emberek mindennapjait, hanem egy rejtélyes vírus is, amely sikeresen bezombította a lakosság jelentős részét, a japán hadsereg pedig mérsékelt sikerrel próbálja fenntartani a karantént. Vissza az időben pár héttel, mielőtt Kiryuval stílusosan pontot tehetnénk egy hatalmas, Evil Dead és Dead Alive filmeket alázó mészárszékkel a fertőzés végére, rajta kívül három másik régi ismerős szemszögéből ismerhetjük meg, hogyan is kezdődött az egész és hogyan terjedt el a járvány lassan egész Kamurochoban. Első hősünk ismét Shun Akiyama, aki továbbra is Sky Finance nevű cégével próbál hitelt adni az arra érdemeseknek, és titkárnőjével épp indul meglátogatni adósait, amikor az egyik yakuza klán irodájában lövöldözésre lesznek figyelmesek. Hamarosan a klán feje kizuhan az ablakon, és lassú, nehéz mozdulatokkal feltápászkodik, azonban magyarázkodás vagy segítséghívás helyett vadállatként ráveti magát a kiérkező rendőrökre, szétmarcangolja őket, ráadásul látszólag nincs az a földi erő, amely tartósan kárt tudna okozni neki. Hamarosan újabb különös lények csatlakoznak hozzá, akiket Akiyama az egyik rendőr fegyverével és néhány fejlövéssel elintéz, majd, hogy kipihenjék a megrázkódtatást, inkább félbehagyják a begyűjtő körutat és visszatérnek az irodába. Másnap reggelre a helyzet még rosszabb – az utcákon káosz, élőhalottak, a hadsereg pedig hatalmas acélfalakkal karantént állított a fertőzött városrész köré.
Akiyamán és Kiryun kívül két további jól ismert, ám eddig nem játszható karakter fölött vehetjük át az irányítást: az egyik Goro Majima, a Majima család félszemű, elmebeteg főnöke, aki a Yakuza 4 kissé tragikusabb hangvétele után végre ismét elemében van, és japános elmebetegségekkel fárasztja mind a játékosokat, mind feletteseit. A másik Ryuji Goda, a Yakuza 2 eddig halottnak hitt főgonosza, aki egyik karja helyén egy méretes minigunnal vág rendet az élőkre kiéhezett halottak között. A történet felosztása a Yakuza 4-hez hasonló: minden karakternek négy alfejezete van, a sztori előrehaladtával pedig automatikusan váltunk közöttük.
A zombis téma több ponton is megváltoztatta a Yakuza sorozattól eddig megszokott játékmenetet. A legfőbb huszárvágás, hogy az eddigi közelharcra és látványos befejező mozdulatokra építő játékmenet helyét átvették a lőfegyverek, a fegyvertuningolás, a célzás és a fejlövések, a hagyományos harcművészet kimerül annyiban, hogy néha elszórt tereptárgyakkal csépelhetjük (láncfűrész is akad), illetve rúgásokkal távol tarthatjuk ellenfeleinket. Emellett búcsút inthetünk az eddig megszokott random összecsapásoknak is, amikor Kamurocho utcáit járva egyszer csak belénk kötött egy csapat gengszter, és pénz, tapasztalati pont, tárgyak reményében el kellett páholnunk őket. Ehelyett a város két részre oszlik: van a még tiszta, normális zóna, ahol az élet szinte zavartalanul zajlik, és ugyanúgy karaokezhatunk, ehetünk, sportolhatunk, kereskedhetünk és járhatjuk a hostess-klubokat, mint az eddigi részekben. A másik helyszín az acélfalakkal lezárt fertőzött zóna, amely a történet során folyamatosan bővül, kijelölt kapukon keresztül juthatunk be, és ahol a korábbi részek beat-em-up pályákat idéző küldetései mintájára folyamatosan megy az akció, egészen addig, amíg ki nem menekülünk.
Bár megmaradtak a Yakuza 4 "egyéb" tartalmai (ha a fertőzött zónán kívül járunk, egyenesen olyan érzésünk van, mintha csak a Yakuza 4 pörögne a meghajtóban), nyilvánvalóan a legtöbb, legérdekesebb és legjobb extra feladat (az ezúttal némileg rövidebb fő történetszál mellett) a fertőzött zónában vár minket. Lehetőségünk van megtisztítani a zónában levő boltok környékét, hogy azok szolgáltatásait újból igénybe vehessük, menthetünk ki túlélőket, teljesíthetjük egy Hasegawa nevű kimondottan szexis, bár kissé rideg tudósnő feladatait, hogy információkat gyűjthessen a zombivírusról, felderíthetjük és megtisztíthatjuk Kamurocho misztikus csatornarendszerét, és természetesen megmaradtak az alsztorik is, amelyeket ezúttal kérdőjelek jeleznek a minitérképen. Utóbbiak teljesítése azért is ajánlott, mert gyakran társakat nyerhetünk velük, akik hajlandóak később velünk együtt bekalandozni a zombik által uralt zónát.
Ezúttal is hatalmas hangsúly van karakterünk fejlesztésén. Az upgrade-ek közelharci kombók helyett inkább a fegyverek terén nyújtott szakértelmünket növelik, például ha Resident Evilt idéző TPS-módra váltunk (a dolog iróniája, hogy ilyenkor nem mozoghatunk), azonnal megcélozhatjuk a legnagyobb fenyegetést jelentő ellenfél fejét, bővíthetjük az inventory méretét, többet tanulhatunk fegyvereink használatáról vagy újabb kitérő mozdulatokat tanulhatunk gyors tömegoszlatáshoz. A HEAT sáv szerepét ezúttal az úgynevezett Sniping Gauge vette át, amely a lövések hatására folyamatosan nő, majd ha elért egy bizonyos szintet, végrehajthatunk egy látványos, speciális lövést, amely valamelyik pályaelem segítségével jobban megritkítja az ellenfeleket, esetleg látványosan, durvábban sebzi meg a lépten-nyomon előforduló főellenfeleket és speciális fertőzötteket. Fontos, hogy fegyvertárunkat folyamatosan bővíteni kell – minél magasabb a szakképzettségünk a különböző fegyver- és páncélnemekben, az utcákon összegyűjtött hulladékból és boltokban megvásárolt alkatrészekből annál látványosabb és erősebb eszközöket rakathatunk össze magunknak a minden karakter számára általános főhadiszállásként szolgáló fegyverkereskedő furgonban. Ami kifejezetten tetszett, hogy ezúttal nem kell nulláról kezdenünk minden egyes karakter fejlesztését: a szintek, a tapasztalati pontok, a képességek megmaradnak (ezúttal nincs olyan jelentős különbség a karakterek közt, mint a Yakuza 4-ben). Sőt, a személyes tárgyakat leszámítva (Akiyama végtelen tölténnyel megáldott ikerpisztolyai, Majima speciális shotgunja, Ryuji minigunja) a felszerelések is öröklődnek, így ha majdnem maximumra feltuningoltunk egy páncélt vagy egy fegyvert, azt nem kell újra megvenni és felfejleszteni, miután cserélődött főszereplőnk, pusztán el kell jutni a már említett furgonba, és ott felszerelkezni a korábbi karakterek hagyatékából.
Úgy rémlik, eddigi túlterjengős leírásom során még nem igazán említettem a játék gyengeségeit, pedig sajnos el kell ismernem, azok is vannak, és sajnos jóval nagyobb mennyiségben, mint a tavalyi Yakuza 4-ben. Kezdjük egy jó hír-rossz hír kombóval, hátha könnyebb lesz. A jó hír, hogy végre a játék motorjával készült átvezetők többsége alatt is van szinkron, így nem csak a kiíródó szövegeket kell olvasgatnunk. A rossz hír, hogy ezek a játék saját grafikus motorjával készültek, és a játék grafika terén semmit nem fejlődött a Yakuza 4-hez képest, sőt, megkockáztatom, hogy most, miután láttam azt is Full HD-ben (szeretem az új monitoromat :-) ), lehet, hogy már tavaly is túl lágyszívű voltam az előddel ilyen téren. Egyenesen úgy néz ki, mintha eredetileg PS2-re készült volna, kiábrándítóan rondák a textúrák és a karakterek kidolgozásai. Ráadásul, ha túl sok zombit kell megjelenítenie, a játék könyörtelenül beszaggat (PlayStation 3-on!), rendes online mód a kínálkozó kooperatív móka ellenére továbbra sincs, és úgy vettem észre, mintha a zombik ellenére hangulat (és zenék) terén meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtana a Dead Souls. Arról nem is szólva, hogy hacsak nem fekszünk istenesen neki azoknak az alsztoriknak és mellékküldetéseknek, a játékidő nevetségesen rövid a korábbi részekhez képest. Ami pedig megnyújtja egy kicsit, az az, hogy a város nagy részének lezárása miatt néha irgalmatlan távolságokat kell gyalogolnunk, nincs lehetőségünk mellékutcákon levágni az utat a karantén falai miatt, az épületromok miatt leamortizált fertőzött zónában pedig egyenesen olyan érzésem volt, mintha csak egy széles cső lett volna kialakítva számomra, amelyben oda-vissza kell rohangálnom.
Fáj kimondanom, mert nagy kedvencem lett ez a sorozat, de a Yakuza: Dead Souls kicsit olyan, mintha egy vastagabb kiegészítő lenne egy alapjátékhoz, lásd Red Dead Redemption: Undead Nightmare, viszont az előbbi példával ellentétben jóval gyengébben sikerült, mint az alapjáték, függetlenül attól, hogy zombikat mészárolni mindig jó móka volt, jó móka lesz, a franchise karizmatikus karakterei pedig néha hatalmasat dobnak a hangulaton. Ettől eltekintve ajánlom elvetemül zombi és yakuza faneknek, de akik nem a két kategória egyikébe tartoznak, azok jobban teszik, ha valamelyik korábbi résszel kezdik az ismerkedést, esetleg megvárják, mire a tényleges Yakuza 5 remélhetőleg legalább egy Unreal 3 motorral és jóval emelkedettebb hangulattal helyreállítja a széria most kicsit megcsorbult hírnevét. Kár érte, remélem, a Kenzan ennek ellenére még megjön valamikor, és kicsit jobbra sikeredik.
