Bizony kemény fába vágja a fejszéjét az, aki a mai, gyakorlatilag csordulásig telített videojáték-piacon kizárólag mozgásérzékelés útján vezérelhető program készítésébe kezd. Ez a funkció ugyan immár bő másfél éve minden vezető játékkonzol esetében könnyen (bár nem olcsón) elérhető, mégis, mintha a fejlesztők kicsit mostohagyerekként kezelnék a mozgásvezérlést. Vannak persze szép számmal ilyesfajta megoldással élő játékok, de azok rendszerint nem a komolyabb címek sorát bővítik (tisztelet a kivételnek, ami erősíti a szabályt), hanem a kötetlen szórakozásra vágyó családi és baráti társaságokat célozzák meg. Még 2010-ben röppent föl a hír, hogy a Sony háza táján végre készül egy ütősebb, a magukat keményvonalas játékosoknak tartó felhasználók számára is fogyasztható, Move támogatással felvértezett alkotás, amely egy, az ír mitológián alapuló, a szó legszorosabb értelmében varázslatos világba repíti el a játékosokat. A program megjelenéséig még jó két évet kellett várnunk, amely végül csak most, a napokban kerülhetett a boltok polcaira, illetve a marketing részeként bizonyos hardver- és szoftvercsomagok dobozaiba. A késedelem oka az eredeti fejlesztő, a The Workshop berkein belül volt keresendő, ezért az anyacég úgy látta jónak, ha a többek között a God of War sorozatért felelős Santa Monica Studio is „beszáll a buliba”, így végül a játék kettőjük együttműködése nyomán születhetett meg.

A sztori szerint Finn, a fiatal varázslótanonc nem kisebb feladattal találja szemben magát, mint otthona megmentése az örök sötétségtől. A Rémálmok királynője (The Nightmare Queen) felbontotta az emberiséggel kötött paktumot, és örök sötétségbe akarja borítani Faerie királyságát. Finn egy óvatlan pillanatban fogja hát mestere, Dash pálcáját, és segítőtársával, a varázslatos Erline cicával végigküzdi magát az éjfekete földeken, ahol a boszorkány hadai portyáznak, és természetesen pontot tesz a rosszakaratú hölgy vállalkozásának végére.
A játék kiválóan alkalmazza a Move rendszer mozgásérzékelése adta lehetőségeket, amelyek a lehető legjobban passzolnak egy varázslatos kalandhoz, amelyben a főhős legnagyobb fegyvere történetesen a varázspálcája. Egyik kezünkben a PS3 kontrollerével vagy a Navigation irányítóval, másikban pedig a Move Motion kontrollerrel egyszerűen, frappánsan és könnyedén sajátíthatjuk el a program vezérlését. A legnagyobb móka mindeközben az, hogy az optikailag akár valódi varázspálcának is beillő mozgásközvetítő irányító révén valódi, egyre erősebb és hatalmasabb varázslónak érezhetjük magunkat. Egy laza csuklómozdulattal küldhetjük általa a legpusztítóbb villámokat, vagy kavarhatunk forgószelet ellenségeink ellenünk irányuló törekvéseinek megfékezésére, de a rejtvények megoldására is ez a megfelelő eszköz. Az egyes, különböző elementális osztályokba tartozó varázslatok önállóan is hatásosak (mi jobban, mi kevésbé), de egyiket-másikat kombinálva mutatkozik meg azok igazi ereje. Ha például a forgószélbe még tüzet lövünk, az eredmény egy jóval pusztítóbb, elsöprő erejű lángforgatag lesz. A számos különféle mágikus képesség közül egyesek (főleg a később megtanulhatók) jóval erősebbek a többinél, amely jól érzékelteti Finn a kalandok során egyre növekvő erejét. Egyszóval amennyire a Kinect Star Warsban igazi jedinek érezhettük magunkat, legalább annyira lehetünk hatalmas varázslók a Sorceryben.

A varázslás mellett hősünk képes bizonyos alapanyagokból különféle varázsfőzeteket kreálni. Ezek az összetevők itt-ott, gyakran ösvények végén elhelyezett ládákból gyűjthetők össze, és a belőlük kotyvasztott főzetek hatása az erő és egészség regenerálásától kezdve mágikus képességeink növeléséig sokféle lehet. Összesen annyi probléma adódik velük kapcsolatban, hogy rendszeres fogyasztásukhoz bizony rendszeres elkészítésükre van szükség, amely egy idő után azért kicsit monotonná válik.
A játék látványvilága, ha nem is kiemelkedően csodálatos, semmi esetre sem nevezhető csúnyának. A színek élénkek, és a táj, valamint az ellenfelek is megfelelően prezentáltak. Utunk mindvégig meglehetősen lineáris, de azért akadnak elágazások is, amelyek végén gyakran értékes ládákat találunk. A zene és a hangok szintén rendben vannak. A szinkronra sem lehet panaszunk, amit mi sem indokol jobban, minthogy a szereplők vokális megszemélyesítését hollywoodi sorozatokból és más sikerjátékokból ismert színészek és színésznők adják (Charlie Schlatter, Ashley Bell, Troy Baker, Steve Blum stb.)

Ami miatt viszont bizony érheti szó a ház elejét, az a viszonylag rövid játékidő, valamint a többjátékos mód teljes hiánya. Kalandunk még nehéz fokozatra állítva is mindössze néhány, úgy 6-8 óra alatt végigvihető. Ha ehhez hozzátesszük a meglehetős linearitást, máris kezd körvonalazódni az „egyszeri végigjátszás, majd a polcra dobás” rémképe. Az online és egyéb többjátékos módok hiánya pedig még ennél is tovább erősíti ezt az érzést, amely immár gyakorlatilag valósággá válik. Ez több mint sajnálatos, mert egyébként egy nagyon jól megszerkesztett programról van szó, amely megérdemelt volna a megvalósultnál jóval nagyobb szavatosságot.
A Sorcery értékelésekor két szempont viaskodik bennem: egyfelől az egyik eddigi legkiforrottabb és legátgondoltabb Move vezérlést igénylő játékot ismerhettem meg benne, amelyet így meleg szívvel ajánlok kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és amely talán a komolyabb játékosok számára is kellemes órákat szerezhet. Másfelől azonban a rövid játékidő és a mindenféle multiplayer lehetőséget elutasító játékmenet folytán fellépő ultrarövid szavatosság a mai játékpiacon abszolút hátrányba helyezi ezt az amúgy nagyon szellemes és szórakoztató alkotást. Számomra az első szempont perdöntőbb a másodiknál, igaz, jómagam megrögzött egyszemélyes játékmód rajongó vagyok. Mi mást is írhatnék akkor most zárszó gyanánt, mint hogy aki szeretné nagyhatalmú varázslónak érezni magát, az gondolkodás nélkül ugorjon bele Finn kalandjaiba! Csak aztán ne lepődjön meg, ha utána a fakanál, vagy a dezodoros flakon nem küld fagyasztást az undok szomszéd nénire, vagy a díjbeszedőre!