26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Battlefield 3: Close Quarters

A második DLC mellé megérkezett a Premium előfizetés is.

Írta: rootshaper 17 hozzászólás

Rengeteg kiegészítő tartalomhoz volt már szerencsém, szeretem is őket nagyon, mert nem hagyják, hogy megund az adott játékot, hanem időről időre hozzátesznek még több fegyvert, vagy pályákat, egyéb kiegészítéseket. Ilyen egy jó kiegészítő, de ennek ellenére sorra jelennek meg kiegészítő tartalomnak nevezett csomagok, amelyek szinte semmit nem adnak hozzá az alapjátékhoz. Eddig a Battlefield DLC-kben szerencsére nem kellett csalódni, és ez a harmadik részre is öröklődött. Az eddig megjelent Back to Karkand és frissen megjelent Close Quarters is remekül sikerült, pont megfelelő mennyiségű pluszt ad hozzá az alapjátékhoz. De mit beszélek én már itt a Close Quarters minőségéről? Egy új rendszert is be kell, hogy mutassak, ami nem más, mint a Premium szolgáltatás. Lássuk először ezt!

Battlefield 3: Close Quarters

A legjobb az egészben, hogy az összes kiegészítőt ingyen kapják meg a prémiumosok, ráadásul két héttel a hivatalos megjelenés előtt.Mint sokan sejtettük, valamiféle további extra lehetőségeket nyújtó rendszer már nagyon érett a Battlefield 3-hoz, hiszen a Call of Duty sorozat is megkapta a sajátját, Elite néven. Ennek mintájára ötölte ki az Electronic Arts a Premiumot, amely kellemes mennyiségű juttatást kínál elsőre talán borsosnak tűnő áráért cserébe. Az apróságok mellett, mint a karbonszálas profil design, vagy az extra dögcédulák, további Premium-exkluzív események is megrendezésre kerülnek, ahol dupla XP-t mérnek egy hétvégén keresztül. A legjobb az egészben mégis az, hogy az összes kiegészítőt – tehát a Back to Karkandot, a Close Quarterst, az Armored Killt, az Aftermath-t és az Endgame-et – ingyen kapják meg a prémiumosok, ráadásul két héttel a hivatalos megjelenés előtt. A Premium szolgáltatás egyébként online vásárolva 50 dollárba kerül, így a játék megjelenése után nyolc hónappal újra ki lehet fizetni a játékot. Viszont azt számításba véve, hogy mindezért öt kiegészítő jár, amelyek ráadásul tematikusan vannak összeállítva, a dolog kezdi azt az érzést kelteni, hogy megéri a pénzét. Az EA elmondása szerint eddig 800 ezer Premium előfizetést értékesítettek, ami a 15 millió eladott Battlefield 3-on felül igen szép summát hozott a konyhára.

A Premiumról ennyit elég is tudni, a Close Quartersről viszont annál több a mondanivalóm, így vágjunk is bele! Mint a cím is sejteti, az aktuális tartalom közelebb hozza egymáshoz az ellenséges katonákat. Szűk folyosók és nyitottabb terek váltják egymást a négy térképen, így komoly előny lesz a gyors reflex és a jó csapatmunka. A mapek egyébként kimondottan igényesen megtervezettek és felépítettek. Szerencsére nem úgy kívántak kisebb teret adni a játéknak, hogy a pályák méretét a tizedére csökkentették, hanem építettek négy, méretes alapterületű térképet és a legapróbb részletig kidolgozták őket elágazásokkal, folyosókkal, aknákkal és feljárókkal. Apropó feljárók: az összes helyszínen több szinten zajlik a harc és ez hasonlóan nagy figyelmet igényel, mint egy városi helyszín egy szabadtéri térképen. Tovább fokozza a hangulatot a továbbfejlesztett rombolás lehetősége is, szinte bármelyik falba lőhetünk akkora krátert, hogy egy harckocsi is átférhet rajta, csak elég lőszer vagy ütőképes fegyver kell hozzá. Ennek köszönhetően nagyon kell figyelni a folyamatosan átalakuló terepre, mert lehet, hogy ahol két perce még stabil fal és fedezék volt, ott később csak egy füstölgő lyuk lesz, amin épp átlép alkotója. A plafon és a padló viszont továbbra is sérthetetlen, amit kicsit azért sajnálok.

A témaválasztás miatt a rush játékmód teljes egészében kimarad az új pályákon, de ennek ellensúlyozása céljából egy viszonylag új és egy félig-meddig új játékmódot kapunk, amelyek csak ezeken a térképeken játszhatóak. A viszonylag új mód a gunmaster, amelyre már láttunk több játékban is példát. Itt a cél az, hogy a tizenhét szintet elsőként teljesítsük a játékosok közül. Szintlépéshez az adott fegyverrel két fraget kell szerezni, ami után egyből a kezünkben terem a következő, és így tovább. A pisztolyoktól kezdve a sörétes puskákon keresztül a gránátvetőig és késig. Ez a szekvencia adott és nem változik soha, amit nagyon sajnálok. Jó lenne véletlenszerű fegyvereket kapni szintenként, ha legalább lenne erre is lehetőség a meglevő mellett. Talán majd egyszer meghallgattatnak imáim és bekerül egy ilyen szerveroldali opció is. Ez a játékmód egyébként kifejezetten új színt visz a Battlefieldbe, és itt is élvezetes csatákat eredményez. A félig-meddig új mód pedig a conquest domination, amelynek neve szinte elárulja azt is, hogy mi lesz a célunk. A zászlók és a respawn ticketek adottak, ahogy a conquestben is, viszont itt a három zászlót sokkal rövidebb idő alatt irányításunk alá lehet vonni. Ezzel tovább fokozzák a pörgős hangulatot és az egész nagyon jól idomul a közelharchoz és a szűk helyekhez. Ráadásul nincs a két csapatnak biztonságos kezdő pozíciója, azaz kulcsfontosságú, hogy mindig legalább egy zászló a birtokunkban legyen. Ennek köszönhetően csak csapattársunkra, vagy véletlenszerű pozícióba tudunk spawnolni, jól meg kell tehát gondolni, melyik lehetőséget választjuk. Az alapok változtatása nélkül olyan jó és friss hangulatot sikerült kelteni a fejlesztőknek, hogy le a kalappal! A térképek ezzel a játékmóddal szerintem a legélvezetesebbek, mindenkinek melegen ajánlom, hogy tegyen vele egy próbát – főleg azért, mert az egyik új fegyver megszerzéséhez is szükségünk van pár győzelemre.

Battlefield 3: Close Quarters

Ha már egy patinás múltra visszatekintő lövöldéről beszélünk, elkerülhetetlen, hogy a kiegészítők nyomokban fegyvereket is tartalmazzanak. Ahogy a Back to Karkand esetében, úgy itt is úgynevezett assignmentekkel tudjuk a 10 új fegyvert – két-két fegyver minden kasztnak és 2 közös – megszerezni. Az első széria mordálybegyűjtése még nem okozhat nagyobb fejfájást, viszont a második adagban az engineer fegyveréhez például egy EOD robottal kell fraget szerezni. Aki próbált már közlekedni a kis protokoll droiddal, tudhatja, hogy ez nem lesz egy túl egyszerű feladat. Viszont nem is lehetetlen, számtalanszor lőttek már le az érte járó fegyverrel. Nagyon jól használhatóak az új fegyverek, főleg az AUG A3 és a SPAS-12 aratott nálam osztatlan sikert, de azért a mesterlövész M417 is brutálisra sikerült. Még egy apróság, ami a fegyver témához tartozik és a Premium szolgáltatással jár: az ACB-90, amely az eredeti késünket helyettesíti. Nem jár semmiféle előnnyel, de brutál jól néz ki.

Ami hiányérzetet keltett bennem, az az új játékmódokhoz tartozó kitüntetések nemléte. Ha már a conquest dominationhöz nem is jár külön, azért a gunmaster elég különálló mód ahhoz, hogy megérdemeljen legalább egy új dögcédulát. És az a helyzet, hogy itt a sírás abba is marad, mert nem tudok más területeken belekötni a kiegészítőbe. Ha ezt a minőséget tartják a srácok az összes többi megjelenésükre, akkor nagyon elégedettek leszünk, mire eljutunk az Endgame-ig. Tessék példát venni a DICE-ról, így kell olyan tartalmat előállítani, ami megéri a pénzét.

Az új térképek a régiekhez képest villámgyorsan betöltődnek, és szebben is futnak, mint az alapjátékbeli társaik.Az is meglátszik, hogy a kódért felelős csapat sem tétlenkedett a kiegészítő fejlesztése alatt. Az új térképek – ahogyan a Battlefield: Bad Company 2 – Vietnam esetében is – a régiekhez képest villámgyorsan betöltődnek, és szebben is futnak, mint az alapjátékbeli társaik. A látvány megint olyan összképet produkál, hogy az első pár meccsünk az új térképeken ámulással fog zajlani. A helyszínek mind hihető, életszerű kialakítást és designt kaptak, rengeteg új, gyönyörű textúrával és taktikázási lehetőséggel. A továbbfejlesztett rombolást már említettem, de nem lehet ennyivel elmenni mellette. Egyszerűen gyönyörű és közben hangulatfokozó hatású is, ahogy a papírvékony falak megadják magukat és darabokra szakadva robbannak arcunkba. A legtöbb tereptárgyat is atomjaira robbanthatjuk a megfelelő szerszámokkal, és nem ritkán fog előfordulni az sem, hogy egy asztal mögött kuksolva és lőrést nyitva rajta, várjuk az arra tévedő ellenséget, 2% életponttal görcsölve.

Battlefield 3: Close Quarters

A Premium szolgáltatás tehát kiegészítők egész sorát nyitja meg előttünk, két héttel a boltok polcaira kerülést megelőzően. Ha a fejlesztők tartják ezt a minőségbeli színvonalat és hoznak minden kiegészítőben új játékmódokat, valamint olyan extra hangulatbombát, mint jelenleg a gunmaster mód, akkor kifejezetten elégedettek leszünk. Már igazából most is azok lehetünk, hiszen egy remek játékhoz érkezett eddig 8 új térkép, 20 új fegyver és 3 új játékmód is. És ez még csak a kezdet...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Battlefield 3
  • Battlefield 3
  • Battlefield 3
  • Battlefield 3
  • Battlefield 3

Battlefield 3

Platform:

Fejlesztő: EA Digital Illusions CE

Kiadó: Electronic Arts

Megjelenés: 2011. október 28.

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

LordMatteo
LordMatteo [29292]
Az UAC annyira nem gáz, amíg nem kell kilépni belőle, de akkor hajlamos kifagyni, meg nem elküldeni semmit. :D Az ESL Wire-t se szeretem jobban, pedig állítólag az egy 500 000 eurós projekt...

Nem lenne gond infantryban az biztos, Gyusza vs 5. :D Viccet félretéve, megnézném melyik csapat szorongatna meg minket infantryban, ha kiáll az öt legjobb...mondjuk a ROCK elég jó eséllyel. Jó lenne amúgy ha indulna fórumról is valami csapat, 5 ember összejönne a magányosokból szerintem.
-Jozef-
-Jozef- [1939]
Ja, ennyit hallottam én is félfüllel Sydaactól. Remélem azért meggondoljátok magatokat, erős csapat lennétek a mezőnyben. A CB rendszeréhez (UAC) nem fűlik a fogam. Kíváncsi is vagyok, hogy a friss klánok, hogyan viszonyulnak ehhez a sok GUID-es, anticheates szabályhoz. Velük lenne a jó, hisz sokszor a zöldfülűek okozzák a legnagyobb meglepetéseket.:-)
LordMatteo
LordMatteo [29292]
Nem tudom, utolsó meccset se tudtuk lejátszani az OC-n, az ellenfél tudatosan ilyen este 11 órákra kérte a meccset folyamatosan, Lotaran meg forceolhatott direkt este nyolcat megint a kedvünkért...vagy vmi ilyesmi volt, nem tudtunk kiállni sajnos.
-Jozef-
-Jozef- [1939]
+1 Nagy reményeket fűztem a játékhoz, elfogult voltam a megjelenés előtt, és utána is. Mostanra viszont gyökeresen megváltozott a véleményem. A BF2-t szerintem az 1.5 ölte meg, de még úgyis játszhatóbb mint a BF3 most.

P.S.: UNQL-al indultok ezen a Magyar Kupa izén?

KisCsirkee: A TDM szerű spawnrendszerrel teljesen megölték azt a kevés esélyt is, hogy CQDOM módban induljanak versenyek.
KisCsirkee
KisCsirkee [16989]
Nem értek egyet, a CQ Dom. szerintem tipikusan egy pörgős, gyors, kompetitív játékmód, amiben nagyon sok minden múlik a játékosszintű skillen és a jó taktikai érzéken. Csak hát nem fog elterjedni...
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (17 db)