Sorozattá bővült a The Witcher játékok alapjául szolgáló művek magyar kiadása. Andrzej Sapkowski lengyel író történeteit először tavaly olvashattuk magyarul a Vaják – Az utolsó kívánság című kötetben. És készülőben van már egy harmadik kötet is, Vaják – Tündevér címmel.
Az előző könyvhöz hasonlóan a most megjelent A végzet kardja is novelláskötet, vagyis több rövid történet gyűjteménye. Jelen esetben ez hat, egyenként kb. ötvenoldalas történetet jelent, amelyek lazán kapcsolódnak egymáshoz, leginkább csak a bennük szereplő karakterek által. Az is csak a korábbi eseményekre tett homályos utalásokból derül ki, hogy a történetek időrendileg lineárisan követik egymást. A visszatérő szereplők jó része a játékokból (vagy az első könyvből) már ismerős lehet. A főszereplő természetesen Riviai Geralt, vaják, egy szörnyek leölésére specializálódott rend tagja. Járja a világot, és némi ellenszolgáltatásért cserébe megoldja a helyi élővilággal kapcsolatos problémákat. Ennek megfelelően a történetek is elég változatos környezetben játszódnak. Csatlakozhatunk egy király sárkányvadászatához (A lehetőségek határa), nyomozhatunk egy alakváltó után Novigrad városában (Örök tűz), vagy tengerre szállhatunk egy gyöngyhalász falu védelmében (Némi áldozat). Akinek ismerős Sapkowski világa, tudhatja, hogy igen gyakran foglalkozik aktuális kérdésekkel is. A játékokban is például megkerülhetetlen elem a rasszizmus problémája. Jelen esetben pedig ilyen téma az emberiség térhódítása és környezetének kizsákmányolása. Alapvetően nincs baj azzal, ha egy történet elgondolkodtat, vagy valamiféle tanulsággal akar szolgálni, egy novella keretei között másra nem is nagyon van lehetőség, azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan valósítja meg. Amikor egy karakter, aki addig néhány összetett mondaton kívül nem szólalt meg hosszabban, hirtelen ad egy oldalas szpícset arról, hogy mit hogyan fog elfoglalni és kizsákmányolni, az rossz megvalósítás. Az embernek az az érzése, hogy „Áá, ebből most tanulnom kéne valamit!” Ez viszont túl szájbarágós, és én nem szeretem, ha hülyének néznek. Sokkal jobban szeretem, amikor ugyanez a mondanivaló magába a történetbe van belefoglalva, mintegy metaforaként. És ilyenre is akad példa, például magában a címadó történetben (A végzet kardja), amikor Geralt követségbe megy a három királyság által is szorongatott erdei driádok Brokilon nevű „városába”, amelynek jelentése: „utolsó menedék”.
A történetek színvonala is elég jó, egyedül a második történet (Jégszilánk) lóg ki a sorból, lefelé. Ebben Geralt és egy varázsló majd' ötven oldalon keresztül picsognak egy nőről, aztán mire végre történne is valami, hirtelen vége. Én pedig szeretném visszakapni azt az órát, amit erre vesztegettem. A többi történet azonban kifejezetten jó olvasmány, még a helyenkénti szájbarágás ellenére is. Némelyik befejezése elgondolkodtató, vagy egyenesen megható, anélkül hogy giccses lenne. Kedvencem a Némi áldozat befejezése, amely egyszerűségével és hatásával leginkább egy balladára emlékeztetett. Az utolsó kívánsághoz hasonlóan ez a kötet is 2990 forintért kerül a boltokba, ami kategóriájának felső határa, hiszen a hasonló terjedelmű fantasy regények mind 2-3000 Ft között kaphatóak. Aki viszont rászánja a pénzt, véleményem szerint nem fog csalódni, mert A végzet kardja összességében egész kiváló olvasmány.