A játékvilágban sok dolog zajlik a színfalak mögött. Az átlagos játékosnak valószínűleg fogalma sincs arról, hogy milyen emberek felelősek egy-egy játék innovatív részeiért, mi történik velük a játék befejezése után, miért lesz másabb egy folytatás az első résznél, és hogy hány stúdióváltás, átszerveződés zajlik a háttérben. Vegyük például a Portalt. Ha egy random játékosközösségben kicsúszna a számon ez a cím, valószínűleg mindenki bólogatna, hogy igen, GlaDOS, portal gun, Valve. De ha azt mondom, hogy Kim Swift, lehetséges, hogy egy-két kivétellel csak homlokráncolás és szemöldökrángatás lesz a reakció. Pedig az említett hölgy legalább olyan fontos, mint maga a játék. Ugyanis az ő csoportjának egyetemi munkája volt a Narbacular Drop, amely alapján elkészítették a Valve számára a Portal első részét, majd dolgozott a Left 4 Dead 2-n is, végül pedig elhagyta a Valve-ot, hogy saját álmait üldözze, és továbbfejlessze a logikára építő, belsőnézetes játékmenetet. Az üldözés kicsit nehézkes és hosszú volt, de most már hivatalosan is vége, megérkezett ugyanis a kész produktum, a Quantum Conundrum névre keresztelt logikai-platformozós FPS.
Főhősünk egy 12 éves fiú, akit édesanyja rendszeresen otthagyta feltalálóként dolgozó nagybátyjánál, hogy ne legyen láb alatt otthon. A professzornak (akinek mellesleg John de Lancie a szinkronhangja) nincs ínyére a dolog, de mit lehet tenni, minden alkalommal kitalál valamit, amivel a fiút elszórakoztathatja. Azonban amikor a játék elején sor kerül egy újabb ilyen látogatásra, a dolgok kissé más fordulatot vesznek. Quadwrangle professzor legújabb találmánya, egy generátor, amely a hozzá tartozó kesztyű segítségével lehetővé teszi a dimenziók váltását, és ezáltal a kvantumfizika szabályainak megváltoztatását, felrobban, a családi kastélyban elmegy az áram, a professzor csapdába esik egy külső dimenzióban, unokaöccsének pedig a kesztyűvel rendbe kell tennie a kialakult káoszt, és meg kell őt mentenie.
Ez közel sem egyszerű feladat, a Quadwrangle kastély ugyanis már a generátor felrobbanása előtt is leginkább az őskáosz, a Pixar-féle Robinson család titka, és egy tudatmódosítókon élő lakberendező őrült szerelemgyermekére emlékeztetett. Egyes szobák felépítése, az épület biztonsági rendszere, a meghibásodott berendezésekkel együttműködésben életveszélyessé tesznek minden pillanatot, amit küldetésünk végrehajtásával töltünk, egyetlen segítségünk pedig a dimenzióváltás képessége. A termek többségében ugyanis szerencsénkre néhány kisebb dimenzióváltó egység még ép maradt, és az ezekben elhelyezett elemeket aktiválhatjuk a kesztyűvel, hogy az elem típusának megfelelő módon megváltoztassuk a fizika valamelyik szabályát a továbbjutáshoz. A rendelkezésünkre álló dimenziók a következők: a Bolyhos, ahol minden tárgy, még a többtonnás páncélszekrény is pehelykönnyű plüssé változik; a Súlyos, az előző ellentéte, ugyanis minden mozdítható tárgy anyaga tömör acéllá alakul és egy könyvet sem bírunk felemelni; a Lassú, ahol az idő gyakorlatilag a tizedére lassul, és végül a Fordított gravitáció, ahol egész egyszerűen megfordul a gravitáció polaritása. A trükk ott van, hogy az esetek többségében nem áll rendelkezésünkre az összes elem, vagy nem fér el mind a generátorban, és cserélgetnünk kell azokat, esetleg a logikánk mellett ügyességünket és reflexeinket is használnunk kell. Egy példa: van előttünk egy hatalmas szakadék, a túloldalon a padlót halálos lézersugarak borítják, mellettünk pedig van egy széf. A megoldás: Bolyhos dimenzióban felkapom a széfet és átdobom a túloldalra, villámgyors váltás Lassúra, felugrok a széf tetejére, hogy engem is átvigyen, majd ha a széf már a lézerek fölött van, átváltok a Súlyosra, hogy légtutajom ne olvadjon el, amikor a sugárba kerül.
A Quantum Conundrum célja Swift elmondása szerint az volt, hogy legyen egy játék, amely témájával és hangulatával képes megfogni minden korosztályt, de egyúttal legyen benne annyi kihívás, hogy a hardcore játékosok is szintjüknek megfelelő akadályokkal találhassák szembe magukat. Utóbbi sikerült: rengeteg, változatos puzzle elé nézünk, többségükön garantált egy-két halál is, mégis, a kudarc nem frusztráló, végtelen lehetőségünk van újrapróbálni a feladatokat (ha a továbbjutáshoz szükséges tárgy elpusztul, egy klónozó masina azt is legyártja újra), ha pedig meghalunk, kis lazításként a professzor egyik jegyzetét olvashatjuk arról, hogy korai halálunk miatt az élet milyen "örömeiről" maradtunk le. Ez pedig gondolom elég egyértelmű példa arra, hogy az első cél is sikerült – a Quantum Conundrum hangulata és humora ugyanis egyszerűen zseniális. Néha-néha a puzzle-k között olyan poénok és kulturális utalások sülnek el, hogy percekig tartó röhögőgörcsöt kaptam, de még most is kapok, ha eszembe jut például a képekkel ábrázolt történet a professzor macskájáról, Widgetről, és többszöri klónozásának eredményeiről, vagy a különböző képek a kevésbé sikerült találmányokról, például egy szupererős fúróról, ami hatékonyabb lett a kelleténél, és bekapcsolása után sosem látták viszont... egyszerűen eszméletlen.
Mindemellé a grafika szép (bár kicsit steril is és elég erős Pixar-hatást áraszt magából), a zenék jók, a kihívás folyamatos és megfelelő tempóban növekszik, az időtartam pedig, mivel akár online is lehet versenyezni, hogy ki tud gyorsabban megoldani egy puzzle-t, egy letölthető játékhoz mérten bőven elég. Slusszpoén pedig, hogy még csak nem is drága, 4000 forint körüli áron kínálják a legtöbb online platformon. Hiba talán egyedül csak ott van, hogy FPS nézetből platformozni még mindig kicsit nehézkes, egyes pályaelemek pedig egy idő után elkezdenek ismétlődni.
Erősen ajánlom a Quantum Conundrumot mindenkinek, aki szereti a logikára épülő játékokat, hogy próbálja ki, ha pedig lehet egy javaslatom, akkor Ms. Swift karrierjét tartsuk szemmel a közeljövőben, mert ez eddig három a háromból zseniális játék, és nem látok sok esélyt az arány változására, ha továbbra is ilyen lelkesedéssel készít ilyen szórakoztató programokat.
