A PlayStation Move mozgásérzékelős kontroller megjelenésével egy időben került a boltok polcaira a Sports Champions, amely alapvetően a Sony válasza volt a Nintendo Wii Sportsára. A hat sportágat felvonultató játék azóta is rendszeresen előkerül baráti összejövetelek alkalmával, kedvenceink terén pedig a bocce (alias pétanque) és az íjászat kiegészült a „frolffal” (azaz a frizbi-golffal). Most, közel két évvel az SC megjelenése után a Sony elérkezettnek látta az időt, hogy sportjátékuk folytatást kapjon, így nemrég megérkezett a Sports Champions 2, öt újabb és egy visszatérő sportággal.

Gyorsan fussunk is végig a kínálaton! Az első sportág a bowling, amelyet a Move segítségével igen pontosan tudunk irányítani, minden egyes csavarást jól érzékel a játék. A hagyományos szabályok mellé pedig olyan extra játékmódokat is kapunk, mint például a pályán különböző görbék mentén felsorakoztatott bábúk mielőbbi ledöntése. A második helyen az ökölvívás áll, amelyet a legjobban két Move vezérlővel lehet irányítani. Nem nevezném semmi extrának, nem tudott ez se megfogni, ahogy a Wii Sportsban lévő box se kötött le hosszú ideig. Ezt az íjászat követi, amely ismerős lehet már az előző részből. Bár nem voltak vele problémáink már az első játékban sem (sőt, ahogy említettem, egyik favoritunk volt), a fejlesztők mégis tovább finomítottak a vezérlésen és a játékmódokon. A célzás egy kontrollerrel is tökéletes és pontos (sokat segít a zoom funkció), igen élvezetes volt ketten egymás mellett lődözni a céltáblákat. Legkevésbé a sí tetszett a felhozatalból, annak ellenére, hogy a valós életben ez az egyik kedvenc téli elfoglaltságom. A Move-ot síbotként megmarkolva történik az irányítás: ha magunk felé húzzuk, lökhetünk egyet sízőnkön, míg a megdöntésével „kormányzunk”. Az ugratás kissé esetlegesnek tűnt, nehéz ugyanis eltalálni, hogy egy szaltóból hogyan érkezzünk meg pontosan a sítalpakra. Végül a golf és a tenisz maradt hátra, amelyek nem tesznek semmi újat a megszokott hasonló játékokhoz. Alapvetően játszható mindkettő, bár a tenisznél néha kicsit furán érzékelte (pontosabban nem érzékelte) az ütésemet, de lehet, hogy csak berögződött a wiis irányítás, és az abban megszokott időzítés itt nem működik.

Ha végignézünk a listán, láthatjuk, hogy a Sony inkább biztosra akart menni, és emiatt igazán nagy újdonságot nem kapunk a Sports Champions 2-ben. Az egész felhozatal olyan sportágakból áll, amelyekkel már találkozhattunk korábban valamelyik mozgásérzékelős játékban. Persze ez nem baj, hiszen nem mindenki boxolt Wii-n vagy a Move-os The Fightban, vagy golfozott a legutóbbi Tiger Woods játékkal. Az irányításra pedig igazából egyik összetevő esetén se lehet panaszunk, és ha 2-3 kedvencet találunk a hatos listán, már nyert ügyünk van, hiszen hosszú időre le tud kötni a játék, úgy, hogy akár 1-2 év múltán se jár le a szavatossága.

Újdonságként jelent meg a második részben, hogy karakterüket most már nemcsak az előre tálalt szereplők közül választhatjuk ki, hanem mi magunk is megtervezhetjük. Nincs persze olyan mélysége ennek, mint egy RPG esetében, de nem is fontos annyira, és aki nem szeretne foglalkozni vele, akár random is generálhat magának egyet. Furcsa volt viszont, hogy igazából se az előre elkészített, se a véletlenszerűen előállított karakterek nem bizonyultak túl szimpatikusnak, inkább neveznénk őket rosszarcúnak (vagy akár egyenesen rondának), de valószínűleg ha lenne türelmünk hozzá, létre lehetne hozni barátságos embereket is.
Örömmel nyugtáztuk, hogy az első rész talán leginkább idegesítő momentuma, a játékok előtti állandó kalibrálás végre a múlté. Most már elég egyszer, a program indításakor ráirányítanunk a Move kontrollereket a PS Eye kamerára, és hacsak nem mozgunk el nagyon a helyünkről, felesleges az újrakalibrálás.

A Sports Champions 2 egyedül játszva is igyekszik megfelelő kihívást adni, ami abból áll, hogy minden sportágnál három kupát (bronz, ezüst és arany) kell elnyernünk különböző feladatok végrehajtásával. Lehet ez például simán egy ellenfél legyőzése vagy egy megadott pontszám elérése. Természetesen könnyen indul, aztán fokozatosan nehezedik a játék a létrán felfele haladva. Az élvezetes egyjátékos mód mellett a Free Play módban akár négy játékos játszhat egymás ellen, a Party játékmódban pedig kettőtől négy fő mozoghat véletlenszerű sportágakban vagy saját ízlésünk szerint összeállított játékoksorozatokban.

Igazából ha jól megnézzük, a sok „ezt már láttuk máshol” élmény miatt nem nevezhető egy magasan kiemelkedő játéknak a Sports Champions 2, ennek ellenére azonban egy újabb jól kivitelezett, a Move-ot remekül használó gyűjteményt kaptunk. Két-három sportág biztos meg fog tetszeni ebből is, az pedig bőven elég az újbóli remek szórakozáshoz. Aki pedig csak mostanában szerez be magának mozgásérzékelős kontrollert a PlayStation 3-hoz, eldöntheti, melyik hat sportág érdekli jobban, és az ennek megfelelő részt rakhatja kosarába.